42. rész - Talán mégse olyan rosszak, mint gondoltam...

Sziasztok itt Kukorka!

Tudom szörnyű emberek vagyunk kurvára régen volt rész meg minden, és már lehet nem is olvastok, de szeretném megmagyarázni a késedelmet.
A suli kevés kifogás lenne, de mégis az a kifogásunk. Túl sok mindent kell tanulni, mindkettőnknek a nyakán volt a nyelvvizsga (aminek Ashleynek már eredménye is van), színjátszó, Ashleynek gitár, nekem francia és angol....
És lesz egy kis változás a közel jövőben. Mindkettőnknek közel áll a szívéhez a történet és már 2 éve szerves része az életünknek, de Ashley nem érzi úgy hogy folytatni kéne én viszont nem szeretném abba hagyni. Így arra jutottunk hogy én folytatom tovább az egészet, de azért az ötleteléssel besegít nekem. Nekem is furcsa lesz hogy nem ketten írjuk, de megpróbálom valahogy majd visszaadni a feelinget és remélem nem okozak csalódást mindenkinek.
Igyekszem behozni a lemaradást így valószínűleg hetente hozom majd a részeket, de ha késne vagy előrébb rakom akkor szólok.
Szóval nem is fosom tovább a szót itt a várva várt (majdnem egy fél év várakozás után), a 42. rész. :)



Carter:

Arra keltem fel hogy Jev sikeresen összefirkálta a füzetem háromnegyedét (ami annyira nem is nagy baj, nem mintha ha sok mindenre használná). Bár be kell valljam tehetséges benne. A táskámban matattam amikor valaki megdobott egy labdává gyúrt papírral. Felvettem és kihajtogattam. Két pálcika ember (akik engem meg Jevet ábrázolták) „csókolózott”. Jev ahogy meglátta kitépte a kezemből és megdobta vele a mögöttem ülő haverját.

- Menj a fenébe Nick! – tette hozzá, de az csak kiröhögte.

- Miért? Csak nem azt akarod mondani hogy te jobban megrajzolnád? – vonogatta a szemöldökét.

- Orrba váglak te szemét! – röhögött Jev is.

- Majd anyád utaljon be akkor a sebészet!

- Egy agy sebészet igazán rád férne Nicholas. – veregette vállon Kelley a fiút, ahogy kifele tartott a teremből. Az egész osztály szokásosan ezen is röhögni kezdett ami megadta az alapzajt.

- Szerintem a húgod utál engem! – fordult Nick Jevhez.

- Nem csodálom, az lenne fura ha kedvelne? – válaszolta Jev.

- Csak nem? – vonogatta perverzen a szemöldökét. Erre Jev ránézett Nick padtársára azt hiszem Dave-re, aki pedig fejbe csapta Nicket a könyvvel. – Áú! Kegyetlen ember vagy Jev, pedig én csak kijelentem a dolgokat amiket látok.

Jev megforgatta szemeit, majd felállt és rám nézett. – Kijönnél egy percre? – bólintottam és kezdtem összeszedni a füzetem és a tollamat (én drága eszközeimet a kommunikációhoz).

- Bocsi csak már nagyon bámultak minket! – vakargatta kínjában a tarkóját.

„Ti minden nap szétszívatjátok a másikat Nick-kel?” – írtam a füzetemre.

- Igen, de mindig ő kezdi. – felelte mosolyogva.

„Nem szokott elegetek lenni a másikból egy idő után?”

- Ti lányok hogy is mondjátok…? – gondolkozott valamin majd kigyúlt feje fölött a villanykörte. Összecsapta a tenyerét és rebegtetve szempilláit azt mondta. – Legjobb barik vagyunk! – a hangja egy 5 éves kislányéra hasonlított. Határozottan olyan hangja volt mint Emilynek. Nevetnem kellett az ábrázatán.

„Úgy tűnik Jev ez nektek már örökre szól!” – firkantottam mosolyogva a füzetembe.

- Mert hát a barihaverok azok soha nem hagyják el a másikat! – rebegtette tovább a szempilláit.

„Barihaverok?” – ahogy meglátta elmosolyodott.

- Pontosan, barihaverok!

„Nyelvtan tanárnak kéne tanulnod!”

- Még megfontolom! – röhögött. – Figyelj Carter kérdezhetek valamit? – bólintottam. Úgy tűnt mint aki zavarban. Ó csak Mr. Kockahas zavarba is tud jönni? Mik ki nem derülnek.

- Szóóóval… - kereste a szavakat. – Azt akarom ebből kihozni hogy… - oldalra pillantottam és akkor láttam meg Kiráht.

Feltettem a mutatóujjam Jevnek jelezve hogy várjon és Kirah után siettem.

Kirah:

Carter Lane akárhogy igyekszik hozzám kicsit se tud halkan érkezni. Ahogy mellém ért megkocogtatta a vállam és a füzetére mutatott. „Szia!” – ez állt benne.

Azt hittem csak kitalált pletyka de tényleg nem tud beszélni. Nagy trauma érhette ha nem szólal meg.

- Mi az? – kérdeztem udvariatlanul.

„Ha már találkoztunk megkérdezem hogy vagy.”

- Remekül. – feleltem tömören.

„És hogy-hogy lett egy vérfarkas barátnyőd? Azt hittem, amióta találkoztunk eleged lett az alvilágiakból.– elég gyorsan válaszolt attól függetlenül hogy írnia kellett.

- Én magam is az vagyok, nem tehetek ellen semmit, engem is akaratom ellenére változtattak át.

„Tudom, sajnálom.”

- Lehet egy parasztnak tűnök de hálás vagyok azért amit korábban tettél értem. – levettem a napszemüvegen és lenéztem hogy a szemébe nézehessek. – Nem tudom miért pont engem hagytál életben a többiek közül, de hálával tartozom érte, és azóta is az adósod vagyok!

A fejét rázta miközben a füzetébe firkált. – „Ez a dolgom, nem várok érte semmit!”

- Tudom hogy az a dolgod hogy add fel az összes alvilágit és őrzőt! – jutattam eszébe.

„ Nem szándékoztam elmondani hogy ti ketten itt vagytok Magic Ville-ben. Elvégre semmi rosszat nem tettetek!” – majd lapozott egyet mert már nem fért ki az amit mondani szeretett volna.  – „ Csak ennyit akartam, remélem jó évszázadok elé nézel majd Kirah.” – majd sarkon fordult és visszament ahhoz a Jev gyerekhez.

Egy védelmező azonnal szólna valakinek hogy talált egy alvilágit, főleg egy olyat aki egyik klánba se tartozik. De ő nem tette. Talán mégsem olyan szörnyű minden védelmező… Vagy csak ő nem szemét.

Visszatettem a szemüvegem és indultam tovább az utamra, amikor azt hittem én magam szúrom magam szíven a személy láttán. Rideg kék szeme elkapta az enyémet és arcára a szokásos gonoszkás mosolya ült. De felém azt a mosolyát mutatta, mint amikor megölte őket!

Jev:

Ez meg mégis mi a franc volt? Nagy drámai monológom közepette fogja, felmutatja az ujját, hogy várjak és elrohan.

Eeeh, nők! Fel vannak háborodva, ha nem teszünk valami kedveset, de amikor szeretnénk letojnak minket.

- Mi ez az arc? – lépett elém Vivi.

- Milyen arc? – ráncoltam a homlokom.

- Amolyan: Ez most komoly? – nevette el magát. – Itt hagyott a barátnőd?

- Ki?

- Az a lány akivel az előbb beszélgettél. – felelte. – Olyan csinos, és egész nap mellette ültél gondoltam biztosan jártok.

- Ja, nem dehogy. – mondtam. – Nem járunk. – de jó lenne.

- Hogy-hogy? – nyílt tágra a szeme, majd kedvesen elmosolyodott. – Nem hatott rá a sármod? – muszáj volt ezen nevetnem.

- Konkrétan annyira, hogy egyszer kilökött az ablakon. – erre Vivi is elnevette magát.

- Biztos nem utál akkor? – kérdezte.

- Eddig még nem ölt meg. – vontam vállat. – Pedig ő olyan fajta lány, aki ha valakit nem kedvel eltesz lábalól.

- Ó tényleg? – váltott kedves kis arca komolyra. Szemében valami furcsa fényt láttam, ami egyáltalán nem töltött el semmi jóval.

- Minden rendben? – lengettem meg a kezem arca előtt. Mintha valamennyire visszarángattam volna a valóságba. Csak megint elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Teljes mértékben. De neked meg kéne látogatnod a mosdót, mert tiszta a csoki morzsa a szád. – mutatott a számra.

Még hogy nincsen semmilyen hátsó szándéka azzal a nyamvadt sütivel! – gondoltam magamban. – De azért finom volt.

- Köszi, el is megyek! – mondtam. – És amúgy mi újság veled? – kérdeztem miközben a fiú wc felé vettem az irányt.

- Semmi különös. – vont vállat. – És veled?

- Semmi. És milyen nálunk?

- Klassz. Mindenki jó fej és az órák is bulisak.

- Láttad volna mielőtt nem voltam itt. – röhögtem el magam. – Halál csendes folyosók, monoton órák, zombi arcú diákok, gyilkos tekintetű tanárok.

- Most meg hangzavar, max. 5 percnyi tananyag, 50 kiló smink, migrénes/őszülő/rettegő tanárok. – vázolta fel a helyzetet.

- Ja. – bólintottam és beléptem a mosdóba. Vivi megállt az ajtóban. Én viszont valamin megcsúsztam és a kezemben lévő telefon kirepült a kezemből egyenesen az egyik budiba.

- Ugye nem csobbanást hallottam? – hajolt be Vivi.

- A mobilom. – álltam fel. Vivi mellém sétált és együtt a wc-hez mentünk. A tetején ott úszott a fehér Blackberry-m.

- Jev te már gruppenbe nyomod? – hallottam meg az ismerős hangot. – Azt hittem van annyi benned hogy egy lánnyal zárkózz be a wc-be. – Vivire sandítottam, aki elpirult fejét kezébe temette. – Nah és merre van Carter?

- Nem vagyok vicces kedvemben Nick. – sóhajtottam.

- Mitől van lelki bánatod pici szívem? – karolta át a vállamat és amolyan „pszichológusnak képzelem magam és nagyon megértő vagyok” nézéssel meredt rám. Majd lenézett a csészére és elröhögte magát. – Hogy ejtetted be a telódat a budiba? Vagy most új sportot találtál ki a csészére dobást?

- Ha jó barát akarsz lenni segíts kiszedni! – mordultam rá.

- Jev. Hosszabb ideje ismerlek mint a saját húgod. Mind a ketten tudjuk, hogy egyikünk se fog belenyúlni abba a wc-be. – válaszolta. – De mindketten tudjuk, hogy ki fog. – mosolyodott el gonoszan.

- Ó Daaaaaaavveeee! – üvöltött ki az ajtón Nick, mire az említett meg is jelent. – Ki kéne szedni valamit a wc-ből, segítesz?

- Oké! – vont vállat, majd a wc-hez sétált és kivette a telefonomat a csap szélére. Megmosta a kezét, majd elment.

- Látod ennyi is volt! – csapta össze a tenyerét. – Fogj egy kis wc papírt és nézd meg él-e még.

Vivi nyújtott nekem egy zsepit én meg megnyomtam egy gombot a billentyűzeten. A képernyőn sárga, zöld, és lila csíkok jelentek meg sűrűn pixelekben gazdagon.

- Rip. – mondta Nick.

- Tartsunk egy perc néma csendet a telódért Jev? – szólalt meg Vivi.

- Haha, nagyon viccesek vagytok! – morogtam majd wc-papírba csomagoltam a telómat és kezembe vettem. – És ha a ti telótok halt volna meg?

- Én nem ejteném bele a budiba. – felelték egyszerre. Csak megforgattam a szemem.

- Jaj ugyan már Jev! Csak egy telefon, ha akarod megkérjük a rajz tanárt, hogy dobjon össze neki valami pofás kis koporsót és a foci pályát eltemethetjük. – „vígasztalt” Vivi. (Alliteráció :D - Kukorka) Már ha ezt vigasztalásnak lehet nevezni.

- Ez jó volt! – röhögött fel Nick. – Bírlak téged! Te vagy az új csaj nem, Sissy igaz?

- Vivi. – javította ki a lány.

Épp akkor meghallottuk a kellemes csengőszót. Már csak ez hiányzott nekem. Kiléptem a wc-ből és egyből Carterrel futottam össze.

„Veled meg mi történt? ” – állt a tábláján.

- Beleejtettem a mobilom a wc-be. – vontam vállat. Vadul cikázott a keze a papíron.

„Megtalálom a mobilod, hozzászólás nélkül visszaadom, még muffint is adok mellé, ami miatt még mindig csokis a szád, te pedig egy 5 perc múlva sikeresen beleejted a fiúk undorító budijába. Gratulálok Jev Townsond! Ezért Nobel járt neked.”

- Ne gúnyolódj! – húztam össze a szemem.

„Én? Soha.” – mutatta fel a füzetét egy felettébb „kedves” mosoly kíséretében. A nyelvemet nyújtottam rá, mire megint írni kezdett valamit.

„Na, gyere te szerencsétlen, már csak 1 órát kell kibírnod és kisírhatod magad a telefonod miatt.” – mentségére szóljon próbálta visszafojtani a röhögését. Bár úgyse hallatszott volna.

Én viszont elmosolyodtam ezen, és átkaroltam. – Majd sírhatok a te válladon? – vontam fel a szemöldököm.

„1. Szerinted hagynám, hogy összekönnyezd a felsőm? 2. VIDD A KÖZELEMBŐL A WC-S TELEFONOD MOST! ” – majd egy laza mozdulattal lelökte a kezem az eddigi helyéről. A terem felé indult. Öcsém ez a lány olyan gyors, hogy lehetetlen utolérni. Mire én a terembe értem addigra már készen volt, kezében a táskámmal együtt.

- Jaj kösz Carter! Igazán jól esne ha hoznád! – próbáltam minél jobban utánozni Kelley hangját, amikor azt akarja, hogy hozzam a cuccát. Kelley is épp akkor jelent meg, amikor Carter hozzám vágta a táskámat. Erre jól kiröhögött, majd a tesi öltözőbe ment. Vivi és Nick együtt jöttek be.

A lány épp vette fel a táskáját a padja mellől, amikor barátnője mögüle ráugrott és mindketten elterültek a földön. Vivi csak fájdalmasan legurította a lányt a hátáról.

- Azonnal beszélnünk kell odakint! – rángatta meg Kirah a vállát. – Most!

- Mi? Miért? – értetlenkedett a lány.

- Az mindegy a lényeg hogy MOST AZONNAL! – lassan már üvöltötte Kirah. A magabiztos lány a szemem előtt változott át egy lánnyá, aki félt valamitől. Valamitől, ami nagyon megrémisztette. Olyan gyorsan vette el a táskáját, hogy szinte alig láttam, majd felrángatta Vivit és kirohant vele a teremből. Nick és én kinéztünk az ajtón, de sehol se láttuk a folyosón őket.

*Már nem a rész*

Ui.: Szar lett elismerem...

Ui2.: Kellemes ünnepeket mindenkinek, és várom kommentben hogy ki mit szeretne kapni karácsonyra... Én könyveket... Rengeteget :D

<<41. rész

43. rész>>