Oké srácok... Nos sziasztok. Itt Kukorka, kihagyás után. Nem számoltam mióta nem volt rész. Próbáltam kibírni egy szombatig, pedig már korábban ki akartam tenni. Elérkeztem ahhoz a részhez ahol bepörögnek az események és csak úgy jön az ihlet esemény, amit írhatok. Ha jól számolom most tartok ott, hogy 72 részt kezdtem el írni és már sok is meg van belőle. Van még 3 kimaradt jelenetem - ami közül az egyiket imádom és vagy 40 a/4-es oldal (nem viccelek) - így biztos nem fogtok unatkozni szombaton, ha úgy döntötök az én írásaimat olvassátok! :) Nos Kukorka is back és remélem hogy tudom majd hozni a részeket. Előre írtam egy csomót és közben folyamatosan írok. (Most ezt van kedvem írni, de nagyon.) Dolgozom további szereplős képeken (a galériábán láthatjátok az eddigieket), és persze elkezdtem dolgozni a Védelmező kódexen is. A részeknél folyamatosan látható, hogy mennyi rész van befejezve ha ki van írva, de még nincs link.
A kedvenc részeim jönnek és az események eléggé felpörögnek. Szóval ne lepődjetek meg Jev és Carter kapcsolatuk hirtelen komolyra fordítására és Ally és Conor hangulat ingadozásai miatt. Csak annyit mondhatok, hogy egyre több szereplő fog megjelenni akiről csak említés volt (például Jason *--*) és sok szereplő visszatér (Hayleyék, Cassiék), és meg ismerhetitek a Townsond-DiLaurents família érdekes és (számomra) szívszorító/melengető családi sztorijait. Na de nem is húzom a szót. Itt is van a 66. rész ;D
Jev:
A kedvenc részeim jönnek és az események eléggé felpörögnek. Szóval ne lepődjetek meg Jev és Carter kapcsolatuk hirtelen komolyra fordítására és Ally és Conor hangulat ingadozásai miatt. Csak annyit mondhatok, hogy egyre több szereplő fog megjelenni akiről csak említés volt (például Jason *--*) és sok szereplő visszatér (Hayleyék, Cassiék), és meg ismerhetitek a Townsond-DiLaurents família érdekes és (számomra) szívszorító/melengető családi sztorijait. Na de nem is húzom a szót. Itt is van a 66. rész ;D
Jev:
Ally szinte fortyogott mire
hazaértünk. – Na milyen volt? – kérdezte anya amikor beléptünk, Ally pedig
hangosan morogva felbaktatott a szobájába. – Mi történt?
- Agyvérzést kaphatott út közben!
– gondolkodtam. – Vagy Conor biztos elvarázsolta! – néztem rá Kelsre aki
elmosolyodott.
- Miért mi történt Conorral? –
ráncolta homlokát anya. Nem hiszem, hogy nem tűnt még fel neki.
- Á, csak egy kicsit khm khm… -
próbálta rávezetni Kelley. Csattogást hallottunk az emeltről. Ally jött le a
lépcső feléig és dobálni kezdett a cipőjével.
- Fülem még van! – majd visszament
a szobájába.
- Alison Jane Montgomery! –
üvöltött rá anya.
- Clare Anna Townsond! – üvöltött
vissza.
- Hogy én mennyire imádom a
családot! – morogtam, ahogy elindultam a szobám felé.
***
Másnap reggel kivételesen elértem
a buszt (mert Kelley volt kedves felkelteni). És a suli ajtajában Scottal
futottam össze. Egy biccentéssel köszöntem neki és azt hittem itt meg is
állunk, de tévedtem.
- Hé Kelley! – szólt vissza. – Mit
csinálsz pénteken?
- Semmit! – vont vállat. – Miért?
- Arra gondoltam elmehetnénk
valahova enni. – javasolta. – Már ha nem gond! – pillantott rám. Mielőtt
válaszolhattam volna Kelley oldalba könyökölt.
- Nem kell Jevtől engedély! –
mosolygott cukin Kelley. És ha így tett, nem azzal a céllal hogy az öreg nénik
megdicsérjék milyen aranyos. – Szívesen elmegyek veled!
- Kels… - sziszegtem oldalamat
szorongatva.
- Akkor pénteken! – kacsintott rá
és tovább ment a folyosón.
- Ne is vitatkozz! – fordult
felém. – 16 éves leszek elég idős vagyok, hogy eldöntsem kivel megyek el
randira.
- Nem is mondta, hogy randi. Akár
meleg is lehet és azért hív el, hogy hozd össze valakivel! – vitatkoztam. – És
nem mehetsz el!
- Miért nem? – vonta fel a
szemöldökét.
- Mert…. Mert én azt mondtam. Mert
a bátyád vagyok, és aggódom érted.
- Nem kell! És elmegyek vele, akár
mennyire vitázol! – zárta le a témát. De én még nem.
- Pont Carter exével kell elmenned
randira? – kérdeztem. Lefagyott és visszafordult.
- Carter veled jár. Miért zavarná
ez őt? – majd elfordult. – Mentem órára!
- A picsába! – morogtam.
- Mi történt? – termett mellettem
Carter. Felugrottam.
- Jézus! – kaptam a szívemhez. –
Ne csinálj ilyet!
- Oké. – ráncolta homlokát. – De minek
káromkodsz magadban?
- Semmi! – nem akartam neki
elmondani. Egy az, hogy nekem kell lebeszélnem Kelleyt erről. Kettő, féltem
hogy Carter féltékeny lenne Kelsre és a végén még kiderül, hogy érez valamit
iránta. Nekem az kéne még. Soha nem lesz olyan, hogy megint ejtenek valaki
miatt.
Carter:
Otthon Conor
megkérdezte, hogy milyen volt a vásárlás a Townsondokkal.
- Sokat
veszekednek. És szívják egymás vérét! – feleltem a kanapéra leülve mellé. –
Főleg Alison meg Jev. Kelley pedig olyan mint ha valami békebíró lenne.
- Allyhez mikor
nem kell egy! – mosolyodott el. – Mármint… te is tapasztaltad már hogy milyen! –
javította ki magát.
- Nem szeretnéd
megosztani velem a nosztalgia pillanatot? – vontam fel a szemöldököm.
- Nem igazán. –
rázta meg a fejét és váltogatni kezdte a csatornákat. – És miért kellett
elkísérned Kelleyt vásárolni?
- A szülinapja
lesz, pénteken! – válaszoltam. – Azon lepődtem meg, hogy elengedtél.
- Ally azt
mondta ki tesz az első hídon! – válaszolta. – Ki nem hagytam volna! – a vállára
csaptam, mire felröhögött. – Tudtam, hogy vigyázni fog rád! És mint kiderült
sikerült is neki.
- Ja, csak
rosszul lett ezért jöttünk vissza! – magyaráztam. – Eléggé halálra vált feje
volt.
- Észrevettem. –
válaszolta.
- És?
- És mi?
- Esetleg
valami reakció? – kérdeztem. Vállat vont. – Nekem ne vonogasd a vállad!
- Mit kéne
mondanom erre? Jobbulást? – háborodott fel.
- Esetleg! –
javasoltam. Nos a húzzuk Conor agyát hátha kibök valamit, nem éppen a legjobban
sikerült.
***
A suliban
ezerrel ment a Halloween-i buli kampányolás, aminek a témája a 20 század
divatja. Vagyis a múlt század baklövései. Fodros nadrágok, szoknyák. Flitteres
felsők, hippi ruhák. Tollak és minden egybe sűrítve. Blah.
Gyűjtötték a segítőket
a díszítéshez hogy szombat reggel kezdhessenek. Emily persze élen állt a
jelentkezőknek, viszont meglepődtem hogy Kelley nem. Hisz a fesztivált is ő meg
az anyja szervezték.
Szünetekben
járták a termeket, hogy embereket gyűjtsenek. Spanyolra is bejöttek, de Kelley
még mindig nem jelentkezett. – Te nem mész? – kérdeztem kifele menet.
- Nem. – rázta meg
a fejét. – Anyának már segítek kaját venni aznap. Meg amúgy sincs kedvem menni
most.
- Hogy-hogy? A
barátaid mind mennek. – nem az én dolgom volt, csak kíváncsi voltam.
- De én most
nem! – vont vállat. – Tényleg még meg se köszöntem, hogy eljöttél velem. –
váltott témát. – Máskor is mehetnénk!
- Nem hinném,
hogy olyan jó társaság lennék.
- Nem kell
vennünk semmit. Csak buliból. – győzködött. – Csak úgy bemenni és próbálgatni a
drága cuccokat amiket biztos, hogy soha nem veszünk meg!
- Majd
meglátjuk még! – Jev jött szembe a folyosón. – Szia! – mosolyogtam rá. –
Elmondod végre mi van? – érdeklődtem. Olyan furcsa volt a pillanattól kezdve,
hogy bejöttem. Csendes volt és mindenre csak egy vállrándítással válaszolt.
Megrázta a
fejét. – Még biztos fáj a feje tegnapról. – mondta Kelley. – Ally fejbe dobta.
- És én erről
lemaradtam? – nevettem fel. – Legalább valaki felvette? – Kelley is velem
nevetett. Jev pedig továbbra is semmi reakciót nem adott. Pont mint Conor. Mit
csináltam komolyan? Még azt sem lehet mondani, hogy a poénjaim laposak.
- Reagálj már
valamit! – böktem meg a karját. Vállat vont. – Levágom a karod, ha még egyszer
vállat rándítasz nekem! – elmosolyodott. – Na végre!
Kelley
átballagott a következő terembe, ahol óránk lett volna. – Mi bajod van? –
fordultam Jev felé. – Szerepet cseréltünk, mert ha jól emlékszem én vagyok az,
aki csendben vállat vonogatva éli az életét.
- Miért
érdekel? – állt meg. – És amúgy nincsen semmi.
- Hogy is
fogalmaztad? – gondolkoztam államat vakargatva. – Ja igen, mert a barátnőd
vagyok! És mert idegesít, hogy ugyanúgy viselkedsz mint a bátyám!
- Miért,
Conorral mi van?
- Ne tereld a
témát! – tettem fel a kezem. – Szóval? – fontam keresztbe a karom.
- Csak
összekaptam Allyvel! – húzott magához derekamnál fogva. – Megfelel? – döntötte homlokát
enyémnek.
- Igen. –
feleltem. Tudtam, hogy hazudik. Láttam a szemében, hogy itt valami más van.
Nekem pedig kifejezetten nem akarja elmondani.
Odahajolt, hogy
megcsókoljon de én elfordultam. – Itt meggörnyedek egy csókodért és te
elfordulsz! Szörnyű barátnő vagy! – elmosolyodtam.
- Te pedig a
legszörnyűbb barát! – fordultam felé.
- De szörnyűen
tökéletes. – fényezte magát.
- Mondtam. –
vigyorgott. Elhajolt. – Te mész erre a szörnyűségre szombaton? – kérdezte.
- Ha nem
elevenítenénk fel a múlt század divat bukásait, akik a bőrdzsekin és rock zenén
sok jót nem találtak ki. – majd levegőt vettem, hogy befejezzem a mondatom. –
Akkor mennék. De amúgy sem vagyok a társasági lélek, hogy ilyeneken vegyek
részt.
- Hah, valaki
szerencsés, hogy van akarata. – nevetett fel. – Nekem kötelező mennem.
- Szívás. –
éreztem együtt vele. – Kíváncsi leszek a fodros diszkós gatyádra! – gúnyolódtam
vele.
- Annyit még
hagytak, hogy jelmezt válasszak magamnak. De ahhoz sincsen kedvem.
- Ez nálatok
valami családi szokás, hogy minden eseményt ti szerveztek és kötelezően
megjelentek? – érdeklődtem.
Bólintott. – Anyumnak
hobbija a programszervezés. Nem mindegyiken vagyunk ott Kelsszel, de mostanában
mindegyiken. Valószínűleg még Allynek is ott kell lennie termet díszíteni.
- Miért nem
tudtuk normális Halloweent tartani? – elmélkedtem. – Akkor lehet nem hagynálak
szenvedni egyedül.
- Szóval, ha
nem 20. század divatja lenne a téma akkor eljönnél velem? – szűrte le.
Bólintottam. – Esküszöm kiharcolom a téma változást péntekig. – felröhögtem.
- Szép
próbálkozás! – veregettem vállon.
- De a kávézói
bulira elsején eljöhetnél velem. – javasolta. – Az kivételesen rendes Halloween
buli. – majd hozzá tette. – Persze ha nem utaztok el vagy valami. – értetlenül meredtem
rá. Már miért utaznánk el? – Tudod, ha ki szeretnétek menni… a szüleitek sírjához.
– leesett.
- Jaj nem! –
próbáltam kevésbé kínos válasszal kimászni ebből a témából. – Mi máskor
szoktunk menni. – életemben nem voltam a szüleim sírjánál. Fogalmam sincs hogy
néz ki, és valószínűleg már benőtte a susnyás az egészet. Amikor életemben
egyszer Cadairban voltam (azután hogy ott éltem), akkor is pár napig voltunk
ott és egyikünknek se volt eszébe, hogy kimenjünk a sírhoz. Ha jól emlékszem
csak másfél napig voltunk ott mert Conor azzal a mondattal, hogy „Telefonon
elértek!” lelépett velem együtt. Ha szerinte már a saját hazánkban sem vagyunk
biztonságban, akkor elhihetitek nekem, hogy mekkora vagyunk szarban vagyunk már
14 éve.
- Értem. –
bólintott.
- Még
megfontolom azt a bulit! – próbáltam vissza terelni a témát a Halloweenra, és
nem magamra.
- Nem muszáj
mennünk, azt is lehet hogy átjössz és mondjuk bepótoljuk a filmezős randit is. –
javasolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése