90. rész - Sonny a Sonic

Nem volt sok időm átnézni, de itt van a rész ha valakit érdekel. :) Remélem tetszik és ha visszajeleztek a véleményetekkel, akkor azzal elég nagy örömöt okoznátok.

Kelley:

Otthon ment a zenebona hála Ally barátainak. A hosszú szőke hajú lány a saját telefonjáról üvöltette a különböző rádiókat, míg unokanővérem nyakán lógott. Aki szemmel láthatóan kicsit sem élvezte, hogy hárman rajta lógnak.

Anya azt mondta, hogy Ally születésnapját jöttek megünnepelni, és hogy a hálaadási vacsorán is részt vesznek. Kíváncsi leszek arra a november 26-ra.

Valamikor a hétvégén Sophie néniék is megjönnek. Tudom, hogy Ally ki fog akadni és rosszabbik esetbe innen is lelép és megint nem látjuk… De mélyen belül reménykedem, hogy valami itt tartja majd és nem megy el.

Bárcsak kibékülnének Sophie nénivel. Sokkal boldogabb lenne a család. Lehet nagyapa is többször látogatna le. Utoljára tavaly anyának a szülinapjára jött le. Azóta se volt nálunk. Azt is megértem, hogy Párizs messze van innen, de eddig soha nem volt gond és majdnem minden második hónapban lejöttek.

De amióta nagyi meghalt… Évente egyszer…

A szobámban ülve próbáltam elterelni a gondolataimat és mélyen belemerülni a sejtbiológia rejtelmeibe. De nem sikerült így inkább felmentem a közösségikre, hogy nyomon kövessem mi van a kedvenceimmel.

Amióta én meg Emily összevesztünk, azóta ő meg a barátnői letiltottak minden közösségi oldalról. És akit csak tudtak még, ugyanerre ösztönöztek. A kedvenc fanfices oldalamon frissítés érkezett így azt hallgattam, míg a nemrégiben talált kedvenc K-POP bandám zenéjét hallgattam.

Aztán ahogy azzal végeztem, valahogy emberek követésén kaptam magam. Épp Cartert keresgéltem, de nem találtam sehol. Volt vagy ezerféle Carter Lane, akinek a háromnegyede fiú volt.

Sóhajtva lehajtottam a gépem fedelét és kidőltem az ágyamon.

Annyira furcsa érzésem van Carterrel kapcsolatban. Már korábban is éreztem, de mindig figyelmen kívül hagytam Jev miatt. Úgy nézett rá, mintha valami szent jött volna le közénk. Mindig láttam, ahogy a szeme sarkából mindig figyeli, még akkor is amikor próbált úgy tenni mintha csak puszta flörtölésnek indulna az egész.

De viszont, amikor itt volt nálunk akkor az a furcsa érzés nem hagyott nyugodni egy pillanatig sem. Örültem, hogy itt volt mert benne egy barátot éreztem. Mégis a fejem sarkában ott motoszkált a kérdés: Ki ez a lány? És mit keres itt?

Mert ide nem költözik senki. Innen el vagy visszaköltöznek az emberek! Ide csak az jön, aki bujkálni akar. És a Lane-ekről csak sugárzott ez. Valahányszor láttam őket, azt a meggyötörtséget és fáradtságot láttam az arcukon. De nem a szülők iránti elvesztés miatt. Mert az már túl régi történet ehhez.

Meg az a kiállás. Mintha valami felsőbb rendű előkelők lennének. Ahogy járnak, az a kecsesség, magatartás, fegyelmesség. Ahogy beszélnek az is teljesen más. Nincs akcentusuk. Még angol akcentusuk sincs (amerikai), pedig az eléggé nehezen észrevehető akcentusnak számít.

Akkor a tudás, ami sugárzik belőle. Amikor Carter megszólalt spanyolul le mertem fogadni, hogy minimum még kettő nyelven beszél. És hogy konkrétan alszik az órán, mint a bátyám, nem tanul semmit és szinte hibátlan dolgozatokkal távozik. És amikor leugrott kötélről… Olyanok voltak, mint…

Ally! Igen! Pontosan olyanok, mint Ally. Az a furcsa aura, ami már nagyon régóta árad az unokanővéremből. Ugyanolyan, mint ami Carter vagy Conor Lane-ből árad. Pontosan ugyanolyan.

Bár lehet köze, ahhoz is, hogy Ally és Conor ismerték egymást. Simán kinézném azt is, hogy Conor még a tanára is lehetett Allynek. Hisz ahogy Carterrel bánik, meg van benne az a tipikus gondoskodó tanító érzet. És Allyvel határozottan úgy viselkedik, mint egy kisgyerekkel.

Amióta Carter megjelent azóta minden a feje tetejére állt. Kezdve azzal, hogy visszakaptuk Allyt! Viszont annyi, mindent nem értek. Bárhogy próbálom megfejteni őket nem tudok rájönni a titokra, amit őriznek. Mert az biztos, hogy valami nagy titok. És Ally tudja. Nagyon jól! Viszont ő belőle semmit nem lehet kiszedni.

Soha nem beszélt semmiről ami az életéről volt kapcsolatos. Esetleg annyi, hogy miket szeret. Mert az például tudom, hogy szeret mindent ami egy kicsit is eltér a normálistól. De mást nem. Hogy miért váltott sulit. Egyáltalán hova járt? Miért nem táncol többé? Hogyan érez az anyjával kapcsolatban? Volt-e már szerelmes? Ki a legjobb barátja? Miért nem beszél velünk? Miért nem mesél nekünk apáról?

Az utolsó gondolattól összeszorult a szívem és legszívesebben sírni szerettem volna. Apa mindig is fájó és tabu téma a családban. Legalábbis anya előtt mindenképp. Jevnek már milliószor sírtam ki a lelkem, de anya elé nem mernék állni, hogy meséljen róla. Mert tudnám mennyire fáj neki.

Az apám egy seggfej lényegében. Ott hagyta a munkanélküli anyámat egy tök idegen városban, 2 csecsemővel a nyakában. De tudom, hogy szeretett minket. Alig lehettem 1 hónapos amikor lelépett, de tudom, hogy szeretet. Álmaiban néha láttam, ahogy a kiságyam felé hajol. Ahogy dalokat suttog a fülembe, hogy ne sírjak. Meg az ölelésére, ahogy  a karjában tartott. Gügyögött nekem és állandóan vicces fejeket vágott nekem, hogy nevessek. Még most is érzem, hogy szeretett minket. Valamikor régen. De sohasem tudom neki megbocsátani, azt amit anyámmal tett. Soha.

Felültem az ágyamban és megdörzsöltem a szemem nem törődve, hogy valószínűleg pandává kentem a tusom. A szemem sarkában megláttam valami sötétet az ablakomban. Vajon mennyi ideig elmélkedhettem, hogy besötétedett. Pedig hatnál korábban nem volt sötét itt soha. Hiába volt tél.

Az ablakom felé pillantottam. A levegő megfagyott és azt hittem alig kapok levegőt.

Egy sötét kabátos férfi ült az ablakom párkányán. Fekete haja szanaszét állt, kék szemei pedig olyan kerekek lettek, mint az enyémek. Fiatalnak nézett ki, de a szeme körüli ráncokból tudtam, hogy nem az. Felém emelte a kezét és kék szikrák kezdtek fodrozódni ujjai körül. Valami felém lőtt, de megállt az arcom előtt. Majd szertefoszlott a kék fénygömb előttem.

Nagyokat pislogtam, ahogyan ő is. Sálját el akarta húzni arca elől és valamit a zsebében keresett. Egy pillanatra felhúzódott a kabátja ujja és egy kis körvonalat láttam meg, ami egy tetoválás része lehetett. Szemem előtt egy körben égő csillag villant be. A mellkasom egyre szorított.

Zsebéből egy fémmarkolatú valamit kezdett kihúzni. A szemébe néztem. Nem láttam semmilyen érzelmet. Csak a sötétséget éreztem benne.

Végül eleresztettem egy hangos sikolyt!

Ally:

Egy hatalmas sikolyt hallottunk az emeletről. Kelley sikolya volt. Mintha puskából lőttek volna ki felrohantam az emeletre. Az ajtó már nyitva volt. Az ágyán ült és már Jev állt az ajtó mellett. Kelley ablakáról épp egy fekete hajú, kék sálas férfi ugrott le. Kezében valami csillogót tartott. Félre löktem Jevet és mélye levegőt vettem.

Mikor az ablakhoz értem elkapott a vörös fény és egy halom falevelet repítettem a képébe, ami lelassított, amíg lerázta magát. Hallottam, ahogy Cassiék is felérnek.

- Valami csávó itt ült és engem bámult, majd elkezdett kihúzni valamit a zsebéből! – magyarázkodott Kelley.

- Elkapom! – tojtam mindenkire aki a szobában volt és kilendülve az ablakon a fára kapaszkodva leugrottam és rohantam az illető után. Átugrottam a kerítésen is és az erdőbe vezetett utunk. Éreztem, ahogy Cassie követ engem, mert az Ankhom folyamatosan bizsergett mögöttem.

Olyan gyorsan mozgott a férfi, mintha nem is futott volna, szinte már repült. Erősen rá kellett kapcsolnom, majd hirtelen megállt és megfordult. Szeme élénk kéken felcsillant engem meg valami teljesen hátra repített egy fatörzsnek. A csontjaim ropogtak, és a mellkasom is nehezedni kezdett. Kábultan meredtem a férfi után, aki pedig olyan gyorsan távozott, mint amilyen gyorsan érkezett.

Megéreztem Cassie kezeit a hónom alatt, ahogy felsegít.

- Láttad az arcát? – kérdezte Cassie miközben szemügyre vette, hogy élek-e még. Megráztam a fejem, de hiba volt mert iszonyatosan lüktetni kezdett. – Mégis mit fogunk mondani a kölköknek, ha visszaérünk? Konkrétan kiugrottál az unokahúgod ablakán!

- Tesiből, mindig is jó voltam! – támaszkodtam meg a fa törzsében, hogy erőt gyűjtsek.

- Szerinted hívni fogják a rendőrséget? – gondolkozott, miközben átnyújtotta a dzsekimet, amit elhozott. Tekintve hogy egy pulcsiba futottam ki. Szerencse, hogy volt rajtam cipő.

- Fogalmam sincs! – egyenesedtem ki. – De az biztos, hogy bárki is látogatott meg minket, pontosan tudta hogy Kelley kicsoda. – szűrtem le. – És ha meg is akarta volna ölni, már megtette volna, hisz láttad milyen gyors?

- Viccelsz? – pislogott. – Te egy kibaszott Sonic vagy, ahogy most elrohantál! – jegyezte meg. – Sokkal előrébb voltatok, mint ahogy én ideértem. – basszus már megint túlhajtottam az erőmet. A picsába! – Most már volt értelme annak, hogy Sonny-nak hívtalak.

- A szó vicceidet egy másik napra tartogasd Cass! – vettem magamra a dzsekimet. Megmozgattam a vállaimat, és fejben azon agyaltam ezt, hogy magyarázom ki.

Cassie (mert mért ne? - Kukorka):

Este visszamentem a hotelszobába, amit foglaltunk a szomszédos város szélén. Ally azt mondta lerendezi az egészet. Lissáék is ragaszkodtak, ahhoz hogy menjünk. Így is eleget szívtam barátnőm vérét aznap.

A folyosón elváltunk a lányokkal és benyitottam a szobába. Mindent úgy találtam, ahogy hagytam. Csak egy dolog hiányzott. A férjem. Amint meghallottam a wc hangját felsóhajtottam. Ledobtam a táskámat az asztalra és elkezdtem leöltözni.

A kabátomat csak ledobtam a székre, majd lecsatoltam magamról azt a kis pisztolyt, amit magammal vittem. Hallottam, ahogy George kinyitja az ajtót és hozzám lép. Hátulról átölelt és orrát hajamba és nyakam közé fúrta.

- Szia! – suttogtam.

- Hiányoltalak reggel! – csókolt a nyakamba.

- Bocsánat! – húztam a számat.

- Gondolom elküldött a fenébe hajnal 5-kor, mi? – elmosolyodtam és csak bólintottam. – Mondtam neked, hogy 9-nél hamarabb ne is próbálkozz!

- Nem tudtam aludni. – vontam vállat és felé fordultam. – És a lányok sem így nem volt jobb dolgunk, mint őt is felkelteni! – karoltam át nyakánál fogva.

- Fel kellett volna ébresztened és lefoglaltalak volna milliónyi opcióval! – mosolygott rám.

- Csak nem volt köztük az ágy torna is opciónak? – vontam fel az egyik szemöldököm.

- De csak a Scribble és a jakuzzi után gondoltam volna! – vonogatta szemöldökét. Felnevettem, ő pedig kiesett a macsó szerepéből és édesen elmosolyodott. Egy csókot nyomtam a szájára. – Legalább örült nektek miután éberebb volt?

- Nem igazán! – húztam a szám.

- És mi van a Lane-nel? – érdeklődött.

- Úgy hallottam, hogy már tovább állt, és ő sem nézett ki úgy mint, aki tudná hol van. – feleltem.

- Ne ezen stresszeld magad! – puszilta meg az orrom. – Azért jöttünk, hogy a szülinapját megünnepeljük nem igaz? Ha már itt tartunk… Megérkezett Tish és Dan, de már elmentek aludni. Jason hívott, hogy lehet holnap este megérkezik.

- Holnap benézel te is Allyhez? – kérdeztem tőle.

- Benézzek? – vonta fel a szemöldökét.

- Biztos örülne! – bólogattam.

- Akkor mi lenne ha hagynánk mind Danéket és Allyéket is aludni holnap? – kérdezte mosolyogva. – Felhívott az apja.

- Hogy mi? – löktem el magamtól döbbenetemben.

- Cass nyugodj meg! – tette kezét a vállamra, de én csak leráztam magamról. Rossz szokásomhoz híven elkezdtem járkálgatni fel-alá.

- Már baromira nem vagyok nyugodt! – meredtem rá. – Mi az, hogy felhívott az apja? És egyáltalán mit mondott?

- A felől érdeklődött, hogy mi akarunk-e eljönni Ally partijára. – mesélte.

- Várj egy percet! – fagytam le. – Azt ne mond, hogy… - arca minden elárult. – Azt a kurva istenit! – vetettem le magam az ágyra. – Ki fog nyírni… - túrtam bele hajamba. – Sőt! Egymást fogják kinyírni! – a férjemre néztem, aki teljesen ártatlan volt az egészben. – Nem tudtad volna NEM elmondani, így ha megjelenik az anyja engem minket nem fog kinyírni csak Sophiet! – vágtam hozzá a párnát.

- Sajnálom! – kapta el a tárgyat, amit felé hajítottam. Leülte mellém és átkarolt. – De ha nem mondom el, akkor pedig azon akadsz ki.

- És egyáltalán mit válaszoltál neki?

- Hogy még megkérdezlek.

<<89.rész

91. rész>>