21: A csajok és a zacskó popcorn

Hola! :) Jobbat nem tudtam alkotni, de remélem tetszik! Puszil titeket: Kukorka ;)

Ally:

Miután a totális frászt hoztam a saját rokonomra inkább elfutottam és megpróbáltam a hatalmas forgatagban felmérni fejben saját erőviszonyaimat és, amit gondolnak, hogy gyenge vagyok és egy gombos tűnél is leszakad a kezem. És miután magamban egy tervet alkottam, hogyan kezeljem dühkitöréseimet meglátogatott az elmúlt 7 évem legjobb barátja. Az unalom.

Unalmamban pedig mérhetetlenül nagy hülyéségeket vagyok képes csinálni. Végig jártam az egész utcát és mindent kipróbáltam, amit csak lehetett. És majdnem mindenhonnan elküldtek melegebb éghajlatra. A cél lövöldénél például lelőttem a hapsinak a kalapját. Vicces volt… egészen addig, amíg el nem zavart.

Ezután az éhségre ráfogva vettem magamnak egy zacskó popcort és egy kólát, majd leültem az ételstandok közötti asztal halmazok egyikéhez.

És mondtam hülyeségek lévén, mit csináltam? Két egyforma popcort szemet kerestem – rájöttem ez egyben lehetetlen és lehetséges. Épp a popcorn tenyészetemet ettem, amikor a telefonom csörögni kezdett.

Persze kijelezte a számot, de mindenre felkészülve egy frappáns köszönéssel kezdtem.

- Főnök, elintéztem… Csak minden csupa vér! – suttogtam bele.

- Biztos jó számot hívtál? – hallottam meg a háttérben Lissa hangját.

- Szerintetek melyik idióta szól így bele a telefonba? – kérdezett vissza költőien Cass.

- Jogos. – értett vele egyet Lissa és El.

- Halihóóóóóóóóóóóó! – szóltam bele nyújtottan. – Épp egy tömeggyilkossal társalognak emberek, egy kicsit sem zavarja önöket?

- Marha vicces vagy Ally! – felelte Cassie. – Csak egy kérdésem lenne. Mi a francot keresel te egy városban CONOR LANE-NEL?!?!?!?!?!?!?!? – kiáltott bele a telefonba.

- Ennek a történetét te is tudod. – sóhajtottam és a popcorn szemeket kezdtem megint szemügyre venni. Amik meg nem nyerték el a tetszésemet egyszerűen a semmibe hajítottam.

- Mind tudjuk Ally és megértünk téged, de miért nem olvasol be neki? Azok után, amit tett, hogy… - kezdett bele Lissa.

- Hogy mit? – kérdeztem idegesen. – Szeretnél te még egy olyan alkalmat, amikor megmondom valakinek nyíltan a véleményem?

- Oké, oké nem szóltam! – védte magát.

- Csak azt szeretnénk, ha olyan lennél, mint amilyen előtte voltál. – magyarázta El. – Élet vidám, poénmester. Ha megint a régi Ally lennél.

- Drága Elena barátném! – feleltem. – Az az Ally már jó hosszú ideje nem létezik.

- Na, idefigyelj Alison Jane Montgomery! Nem fogjuk telefonon megvitatni, hogy ki kicsoda előtt volt a régi, meg boldog, mert nekem is van életem és sajnos nem vagyok ott, hogy ilyen esetekben jól fejbe vágjalak, így a lényegre térnék! – hadarta türelmetlenül Cassie. – Szükségem van rád a héten, az infókat már elküldtem postán! És nagyon számítok rád!

- Ja és lenne még egy kérés! – szólalt fel hirtelen El. – Nézz körül a környéken és szólj, ha látod a húgom!

- Miért? – értetlenkedtem. – Mi történt?

- Nem tudom, vagy két hete megszökött otthonról. A szüleim teljesen kibuktak. – mesélte.

- Látom megvisel. – jegyeztem meg, mert a hangján hallható volt, hogy nem nagyon érdekli.

- Látnod kellett volna, amikor először megtudta. – röhögött Cassie. – Azt az arc ertorzulást!

- Oké, ha kiröhögted magad, akkor talán te is aktivizálhatnád magad a keresésben, ahelyett, hogy a vőlegényeddel foglalkozol! – kiáltott rá El.

- És hogy hogy nem szóltál 2 héttel korábban, amikor eltűnt? – kérdeztem.

- Mert 1, nem voltam otthon, 2, ő sem volt otthon, 3, szerinted érdekel mi van azzal a vakarccsal? – sorolta.

- Testvéri szeretet. – jegyeztük meg egyszerre Cass-sel.

- Mondják az egykék! – felelte Lissa.

Csak jót röhögtünk ezen, aztán megígértem vagy hatszor Elnek, hogy körbe nézek. És Cassienek is, hogy számítat rám a hétvégén bármit is fog csinálni.

Amikor letettük a telefont, akkor vettem csak észre, hogy egy nagy árnyék takarja el előlem a Napot. Először azt hittem beborult az ég, de amikor felnéztem Conor dühös alakját vettem észre…. és azt is, hogy vagy 6 popi van a hajában. Torka szakadtamból röhögni kezdtem, mert nem hittem volna, hogy pont őt dobálom.

Hirtelen fogott egy marok popcornt és a röhögő arcomba dobta. Kitöröltem az arcomból a vajat és a sót, majd egy nagyot ittam a kólámból, majd Conor képébe köptem.

Összehúzott szemmel néztünk a másikra, de annyira nevetséges volt a látványa, hogy elröhögtem magam.

- Ezt most viccesnek találod? – nézett rám még mindig összehúzott szemekkel.

- Ehl… nhem…thudod…hinni mennyire. – röhögtem rajta tovább, már majdnem lezuhantam a padról, annyira jól szórakoztam. Amikor sikerült végre levegőt kapnom, újra felnéztem Conorra, majd megint kitört belőlem a nevetés.

- Ha kiröhögted magad… - kezdett bele Conor, amikor már kezdtem megnyugodni.

- Akkor? – vontam fel a szemöldököm még mindig kuncogva.

- Nézd meg magad! – mosolyodott el. Telefonom kijelzőjében nézve magam, tényleg nevetséges volt a látvány. Az arcomon sárga foltok voltak a hajamban pedig százával ücsörögtek a popcorn szemek.

- Jesszusom, mint az ovisok! – nevettem el magam.

- Te kezdted!

- Tudod, ha a semmibe dobálok valamit, általában nem téged célozlak, de a tudatalattim jobb, mint hittem. – válaszoltam.

- Ravasz egy tudatalatti! – nézett rám azzal az észveszejtő mosolyával.

- Nem is tudod mennyire. – álltam fel, majd neki indultam keresni egy tükröt, hogy megszabadítsam magam a vajas popitól a hajamban. Fogalmam sincs hogyan, de találtam egyet, és elkezdtem kihúzogatni a hajamból. Persze, mint általában megjelent mellettem Conor. Elmém egy tized másodpercre visszarepített a múltba, amikor 18 voltam. Minden stimmelt, kivéve azt, hogy Conor most nem ölelt át.

- Mit szerencsétlenkedsz vele, egyszerűbben is kiszedhetnéd. – zökkentett ki.

- Mint például hogyan? – fordultam felé. Majd egy laza mozdulattal, olyan széna boglyát csinált a hajamból, hogy a vasaló is kevés lett volna, hogy megcsináljam. – Ezért még nagyon csúnyán kapni fogsz. – fújtam ki a szememből a hajam és a lehető leggonoszabban próbáltam rá nézni. És már nem a popcorn miatt kellette a hajamat simítgatnom, hanem miatta.

- Húú, de félek! – játszotta az ijedtetd (phuh, de egy cifra szó :D - Kukorka).

- Jobban is tennéd! – fújtattam.

- Na végre, hogy megvagytok! – bukkant fel hirtelen Clare. Ez meg hogy kerül ide?

Választ nem várva ragadott karon engem és Conort, majd kivezetett minket a forgatagból és a kezembe nyomott egy nagyon nehéz dobozt, mint láttam Conor kezébe is. – Ezeket el kéne vinni a Városházára! Köszönöm, hogy megteszitek! – mondta és amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan távozott.

- Mi van ebben, tégla? – kérdeztem költőien, mire Conor belekukkantott és bólintott.

- Igen, az van benne.

- Viccelsz. – feleltem.

- Nézd meg az van benne! – nem bírok rájönni hogy sózhattak rám egy doboz téglát? Clare egyre furibb lesz. Nagy nehezen elhelyeztem a karomban a dobozt, hogy valahogy közlekedni is tudjak. – Ne segítsek? – ajánlotta fel Conor.

- Mer’ mintha te elbírnád?

- Végül is. – vont vállat.

A nevetéstől és ordítástól zajos tömeget, nem sikerült elkerülnünk, így egy mellékutcán keresztül akartunk kerülni.

- Még mindig nem mondtad el normálisan miért vagy itt? – hozta fel újra a témát.

- Miért is érdekel annyira? – kérdezte vissza.

- Milyen furcsa véletlen, hogy akkor vagy itt, amikor én is idejöttem Carterrel.

- Ha akarod tudni, pont nem miattad jöttem vissza! – vágtam a fejéhez a hazugságot. Bár részben nem csak miatta jöttem.

- Hogy-hogy vissza? Alison kisasszony elszakadt a gyökerektől? – nevetett fel.

- Alison kisasszonynak sosem itt voltak a gyökerei. És Alison kisasszony utálja, ha így hívják, és Alison kisasszony miért beszél magáról harmadik személyben? – ráncoltam a szemöldököm, mire egyszerre elnevettük magunkat.

- Furcsák a hangulatingadozásaid! – jegyezte meg, de mosolyogva. Hogy ilyenkor mit érez, azt nem tudom.

- Milyen hangulatingadozásaim? Miről beszélsz te? – „lepődtem meg”.

- Az egyik pillanatban szemét vagy a másikban meg kedves. – tűnődött. – Neked ez nem furcsa?

- És neked az nem furcsa, hogy eddig is ilyen voltam? Mondjuk, ha nem tojtál volna a fejemre az elmúlt 7 évben.

- Bunkó. – biccentett, higgadtan. – Ahelyett, hogy lecseszed a fejem el is mondhatnád a véleményed! – javasolta.

- Szerintem nem szeretnéd te látni, ha elmondom a véleményem.

- Miért? – kérdezte.

- Utoljára anyámnak mondtam meg a véleményem, és az lett a vége, hogy kidobott a saját lakásomból. – meséltem.

- És miért nem akkor tartottad meg a véleményed? – kérdezte, mintha azt olyan egyszerű lenne megcsinálni 17 év alatt felgyülemlett dühvel.

- Ő volt kíváncsi mit érzek, én csak elmondtam neki. – szálltam a védelmembe.

- Ha kidobott, akkor nem épp szépen fogalmazva közölted vele!

- Azt nem mondta, hogy nem használhatok csúnya szavakat! – vontam meg mosolyogva a vállam. – Bár, sosem mondta.

Az idő elteltével meg is érkeztünk. Amikor bementünk az épületbe, csak letettük az ajtó mellé a dobozokat és már mentünk is.

- Sose mondtad, hogy veszekedtetek anyukáddal. – jegyezte meg kifele menet.

- Sosem kérdezted. – vontam vállat.

- De persze ezt kihagyva minden mást elmondtál, ami kevésbé volt érdekes. – folytatta.

- Azoktól függetlenül még sok mindent nem tudsz rólam.

- Már várom, mikor mondod el! – mosolyodott el, mire nekem is mosolyognom kellett.

- Arra még várhatsz! – kuncogtam. Közelebb lépett és keze az arcom felé közelített. A vér is megállt bennem és semmit nem hallottam csak azt hogy a szívem a fülemben dübörög. De az arcom helyett a hajam fölött állt meg és Conor valamit kihúzott a hajamból. Mosolyogva felmutatta a popcorn szemet, mire kiengedtem a benntartott levegőmet.

- Popcorn! – mondta és elfogyasztotta. Kikerülve engem lesietett a lépcsőn és a tömegben eltűnve köddé vált. Azt hittem ott zuhanok össze szégyenemben. Hogy lehetek ennyire idióta és ostoba?

<<20. rész

22. rész>>