39: Még az este előtt

Sziasztok!
Unatkoztam, Ashley nem volt fent így ezért befejeztem az én részemet (Ashleyről nem tudom hol tart épp). Mint fogjátok olvasni újítottunk, mert eddig még ennek a szereplőnek a szemszögéből nem volt rész. Szóval Jubileumi 39-ik rész. :D ( Az egészben a legviccesebb, hogy akiről a szereplő el van nevezve, épp azzal zaklatom hogy kancsal vagyok XD ami viszont igaz is... legalábbis szerintem.) Jaj, és bocsánat, hogy ilyen rövid lett, de ez csak egy ilyen töltelék rész, ami a többihez kapcsolódik. És ez azelőtt játszódik, mielőtt Jev és Ally telefonon beszéltek volna, mikor elhozta Ally Jevet Carteréktől (és ugye pofán baszta Conort).
Na jó nem is fosom tovább a szót, jó olvasást aki épp most 21:51-kor olvassa a részt, és annak is aki később fogja. ;)
Puszi: ~Kukorka~ xoxo



Vivi:

- Úúúúúgy uuunaatkoooozooom! – nyávogott ágyán kiterülve. – Csináljunk már valamit! 1 hónapja csak a poros könyveket bújjuk!

- Örökre ilyen szeretnél maradni? – fordultam felé, szintén valami poros könyvből.

- Vivi! – ült fel. – Szó szoros értelmében ennyi ideig lehetek ilyen!

- Tudod, hogy értettem. – dőltem hátra a székben. Már szörnyen fájt a hátam a könyv felé görnyedésben. – De mit tud egy 17 éves csinálni az éjszaka kellős közepén?

- 20 éves vagyok! Egyetemre kéne járnom, bulizni, pasizni, élvezni az előttem álló életet! – sóhajtotta, majd visszadőlt az ágyára. – Ehelyett egy régi üres házakban dekkolok isten háta mögötti városokban. 3 éve menekülök a vámpíroktól, a védelmezőktől, az őrzőktől és a szüleimtől. Egy hónappal ezelőtt pedig kibővült a társaságom veled, aki azt állítja vissza lehet fordítani a vámpírságom. Bújom a poros könyveket és sikertelenül haladunk egyfolytában!

- Szerinted nekem életcélom volt, hogy olyan szarban legyünk, mint most? – vontam fel a szemöldököm.  – Kirah, mindketten azt szeretnénk ha ez másként alakult volna! De ha változást akarunk akkor tennünk is kell érte.

- Ó! Említettem már, hogy a 17 éves testemben maradtam? – folytatta a panaszkodást. Elnevettem magam.

- Látom szeretsz panaszkodni! – jegyeztem meg.

- Panaszkodok én helyetted is, ha szeretnéd! – mosolyodott el. – Amúgy hogy van a karod?

- Jobban. – bólintottam. – De azért fáj, ha egy tőrt a válladba nyomnak!

- Ha már szóba jött ez a téma… Éhes vagyok! – váltott témát.

- Hűtőben van még egy palack vér! – mutattam a kicsi hűtő felé a sarokban. Feltápászkodott és elsőként a pólóját, majd a haját igazította meg, aztán magas sarkújában hangosan kopogva a hűtő felé sétált és kivette az említett palackot.

- Hány nyuszi van benne? – kérdezte.

- Hát a rókában, akinek a vére van benne nem tudom hány nyuszit evett életében. – válaszoltam. Visszasétált a szoba másik végére, és leült ágyára velem szembe. – Hogy nem törik ki ebben a lábad? – értettem azokra a hatalmas cipőkre.

- 5 éve csak magas sarkút hordok, már megszoktam. – vont vállat és lecsavarta az üveg tetejét. Kortyolt egy nagyot az állati vérből, majd megtörölte enyhén véres száját. – Az lenne fura, ha nem azt hordanék!

- Nekem nem a stílusom a magas sarkú. – már majdnem neki kezdtem újra az olvasásnak.

- Tudom. – tette az üveget a földre, majd megint elfeküdt az ágyán. – De szerintem Jevnek kisebbségi komplexusa lenne, ha magas sarkúban járkálnál előtte. – felelte lehunyt szemekkel.

- Hogy jön ide Jev? – az ölemben lévő könyvet becsuktam és félre tettem. 

- Látszik, hogy érdeklődsz iránta! – mondta mintha ez olyan egyértelmű lenne. Úgy tűnik neki az. – És az is, hogy ő is irántad!

- Mi? – lepődtem meg. Éreztem ahogy a vér az arcomba tódul.  Lehajtottam a fejem és egyik barna tincsemet kezdtem csavargatni. – Nem hinném! Úgy tudom neki máson jár a feje! És nekem is most ő a legkevesebb dolgom!

- Ha elpirulsz akkor már felesleges is tagadnod. – nevette el magát Kirah. Felém fordította fejét és kinyitotta szemeit. Vörös szemeivel ijesztő látványt nyújtott, de már kezdtem megszokni.  – És mégis ki tetszhet annak a nagy menőnek? Csak nem az szőke, hogy is hívják… Emily, nem? Vagy a kis Cornelia? Vagy az a Kelley? Azzal sokat van.

- Kelley a húga. – forgattam meg a szemem. Ennyire nem figyel rám? – Emily és a többi lány tetszeni akar neki. De valami Carterről sutyorogtak, nem igazán hallottam.

- Nem törtek elő a farkas ösztönök? Mint az, hogy jobban hallasz vagy látsz, ilyesmik?

- Védelmező vagyok, nem kutya! – kértem ki magamnak.

- Nem Vivi! – rázta meg a fejét. – Te csak védelmezőnek születtél, most vérfarkas vagy. Meg kéne tanulnod együtt élni ezekkel a tényekkel, vagy inkább hasznodra fordítani!

- Mondja ezt a vámpír! – ezzel kicsit olyan voltam mint egy kislány akinek elege lett valamiből. Egy 5 éves kislánynak lett elege.

- Én sem örülök, hogy ilyen vagyok! – hunyta le újra vörös szemeit. – De 3 éve történt. Feldolgoztam, együtt élek vele és próbálok túl élni!

- Akkor miért nem csatlakozol egy vámpír hordához? – kérdeztem.

- Mert, amikor csatlakoztam a drága néped kiválasztottja kinyírta a hordát engem meg életben hagyott! – húzta fel magát. – Már majdnem sikerült elhitetni vele, hogy meghaltam, amikor híre ment az esetnek és megint a nyomomba eredtek! – fakadt ki. – Hidd el Vivi, bírlak nagyon, de ha még védelmező lennél nem annyira, mint most.

- És mégis kik vannak a nyomodban? – vontam fel a szemöldököm.

- Az hosszú, de annyit mondok, hogy vámpírok! – fújta ki idegesen a levegőt. – Gonosz vámpírok! – húzta össze szemeit.

- Oké! – a végén az é-t eléggé meghúztam. – Véletlenül nem akarod aktivizálni magad, most hogy nasiztál és olvasgatni. Ha most neki látsz talán a felét elolvasod annak a könyvnek reggelig! – mutattam a poros könyvek közül a legfelsőbbre.

- És mi lenne, ha ehelyett elmennénk és csinálnánk valamit? – ült fel megint széles vigyorral az arcán.

- Mégis mit akarsz te csinálni ilyenkor? – kérdeztem. – igaz annyira nem volt még sötét, de már a nap se volt fent.

- Emlékszel még a vöröskére? – vonta fel sejtelmesen a szemöldökét. – Mi lenne ha ráhoznánk a frászt?

- Mi? Minek? – röhögtem el magam.

- Átalakulhatnál és megviccelhetnéd, hogy megint neki támadsz! – vörösre kifestett ajkaira kaján vigyor ült ki.

- Én biztos nem megyek megint a közelébe! – tettem a kezemet magam elé. – A múltkor is véletlen volt és mi lett? Belém vájt egy tőrt!

- Pont ezért! Ez a te kis bosszúd lenne. – magyarázta. – Érzem a szagát és a közelben van, valahol az erdőben.

- Ha meglátja az igazi alakom, akkor tuti haza toloncol! – tiltakoztam még mindig.

- Ő a nővéred? – kerekedtek el Kirah vörös szemei. – Nem is hasonlítotok, és ő vörös, te meg barna. Azt mondtad nekem, hogy külsőre nagyon hasonlítotok!

- Nem a nővérem. Attól sokkal rosszabb. – dörzsölgettem a kínomban a homlokomban. – A legjobb barátnője. – egy percre kínos csend állt be közénk. De Kirah szokásához híven megtörte azt.

- Akkor jössz? – kérdezte.

- Mi az hogy! – pattantam fel.

<<38. rész

40. rész(part1)>>