53. rész - Különbözünk vagy mégsem?

Sziasztook!! MOBILRÓL BORZASZTÓ ÍRNII!!! ANNYI HOGY NEM BIZTOS HOGY LESZ A JÖVŐ HÉEM RÉSZ MERT EGYFOLYTÁBAN PRÓBÁLOK (MOST IS ÉPP EGYEN VAGYOK) ÉS NEM TUDOM MIKOR TUDOK ÍRNI, DE IGYEKSZEM MAJD... ÉS MI A F*SZÉRT ÍR MINDENT NAGY BETŰVEL ???!!!
Carter:

Az ebéd szünet után elmaradt az óránk, így Conor betuszakolt a kocsiba és haza vitt. Azt még mindig nem mondta el a mi a problémája, és az se derült ki miért kérdezte hol van Scott. De szemében láttam, hogy valamennyire nyugodt, mert látta hogy nincs semmi bajom és az FBI se jött elkapni engem. Igen észrevettem hogy a nyomozó tegnapról két másik csávóval – akik megérzésem szerint őrzők voltak – körbeszaglászott az egész épületben valakit keresve. Leginkább akkor tűnt fel, amikor Jev beljebb tolt még jobban takarásba téve minket. Ő is észrevette.

Persze meg volt a magam teóriája, amit a kocsiban alkottam haza fele menet, egyből kettőt is alkottam. Az őrzők engem és Jevet keresték, akiket Scott küldött ránk, és elment, hogy ne terelődjön rá a gyanú. A másik pedig az volt, hogy az őrzők Scott-ot keresték ő pedig azért ment el, nehogy megtalálják.

A pletykák amiket azután hallottam, hogy Scottról kiderült hogy őrző, bizonyossá tette számomra hogy a saját világában sem szívlelik annyira mint a miénkben. Ráadásul mindkettőben ugyanaz volt az ok. Mert ő volt Scott. Ahogyan mi Conorral menekültünk az őrzők és a védelmezők elöl, ők ketten Kathrinnel szintúgy. Még meg is sajnálnám őket, ha nem tettek volna kísérletet többször is megkeseríteni az életünket.

Megkérdezhettem volna Conort megint, hogy mi történt, de nem válaszolt volna. Olyanról volt szó, amit úgy ítélt meg nem kell tudnom, ezért nem volt értelme kérdezősködni. Jó mondjuk az Allys sztorit sem akarta hogy tudjam. De könyörgöm van különbség a között hogy a bátyámnak esetleg tetszik valaki és nem meleg, mint hogy valaki meg akar ölni minket minden egyes pillanatban.

Az egyikről volt jogom tudni, a másik meg már Conoron múlott.

Épp a matekházit írtam, hogy elfoglaljam valamivel, míg Conor tépte a haját a nappaliban. Felváltva hívott valakit és káromkodott, valamikor egyszerre tette azt. Vacsira a mai napra is érvényes volt az „azt eszel amit találsz” elv. Miután befejeztem az egyenletek írogatását és megoldását és minden elfoglaltságom elfogyott lementem, hogy valami kaját készítsek.

Csináltam egy halom vajas pirítóst és mellé sonkát és sajtot pakoltam a két tányérra. Conor ajtaja elé tettem az egyik tányért, majd bekopogtam.  – Pillanat! – üvöltött ki. 5 perce ott álltam és még mindig nem jött ki ráadásul megvacsoráztam az ajtaja előtt mint egy ló, így a koszos tányérom a mosogatóba tettem hátha a mosó tündér elmossa reggelre. Felsétáltam a szobámba és levágtam magam az ágyamra a plafont bámulva.

- Talán lemehetnék edzeni. – mondtam hangosan. – Á túl lusta vagyok hozzá!

Ránéztem a zongorára a sarokban, amiket kottahalmazok borítottak. Mielőtt bármit is tehettem volna, előhalásztam a rezgő mobilom, amin Jev neve villogott.

- Igen? – szóltam bele.

- Szia! – köszönt. – Mit csinálsz?

- Semmit. – válaszoltam.

- Remek! Akkor lehet egy kérdésem?

- Már megvolt! – gonoszkás kis mosoly ült ki az arcomra.

- Akkor átfogalmazom: Lenne egy kérdésem! – felelte. – Milyen fajta filmeket szeretsz?

- Miért? – ráncoltam a homlokom.

- Ha a memóriám nem csal, randink van hétvégén! – jutatta eszembe. Ó basszus tényleg! Igaz kedd volt még hova aggódni meg minden, de nem olyan miatt aggódtam ami miatt általában szoktak az emberek randi előtt. – És ahogy ránéztem matek könyvre elkezdtem filózni mit kéne csinálnunk!

- Szóval a matek könyvről én jutok eszedbe! – horkantottam, de közben mosolyogtam. – Akkor ha rám nézel akkor a matek jut eszedbe?

- Ally szerint abban a matek könyvben okos dolgok vannak. – magyarázta. – Te 5-ös vagy mindenből, így gondolom okos is. Mert nem mindenki tud fejből Shakespearet idézni! – majd Jevhez méltó hirtelen ötlete támadt. – Idézz valamit Shakespeare egyik drámájából!

- Fogalmad se lenne melyikről beszélek. – figyelmeztettem.

- Amíg évet ismételtem kénytelen voltam elolvasni a drámáit. Istenem az a csávó mennyit drámázott. – béna szó vicc volt, mégis elnevettem magam.

- Úgy tudtam hogy megbuktál! – mondtam még mindig nevetve, bár tudtam jól, hogy ez nem így volt.

- Londonban másképp tanítanak mint itt! – magyarázta.

- Londonban tanultál? – próbáltam a lehető legtöbb döbbenetet a hangomba vinni. Ilyenkor ártalom, ha védelmezőként ki tudsz deríteni mindenkiről mindent. Pedig ha nem tudtam engem biztosan lenyűgöz vele, hogy Londonban tanult.

- Yepp. – válaszolta röviden. – Amikor haza jöttem azt mondták évet kell ismételnem a más tanítási módok miatt, ezért kerültem Kelleyvel egy osztályba.

- Mert ha nem most eggyel fölötte lennél. – találtam ki hova akart kilyukadni. – De miért nem maradtál Londonban tanulni? Sokkal magasabb a képzettség ott mint itt.

- Anyámnak szüksége volt rám. – halkította le a hangját. – És Kelleynek is. Fontosabbak voltak, mint London. És amúgy is, untam az akcentust! – utolsó mondatánál már nevetett, tovább lépve az előző témán. Van valami köze ahhoz, hogy a nagyanyjuk meghalt?

- Hát igen. Engem megőrítettek az akcentusukkal, lehet hogy ezért nem kedveltek… - léptem tovább vele együtt én is.

- Voltál Londonban? – kérdezte meglepődve. Hát igen, lehet nem kellett volna említenem. Mondjuk London mégis csak kellemesebb emlék volt, mint Peru…

- Pár hónapig éltem ott, Conor szerette volna látni a brit ismerőseinket. – ez mondjuk olyan nagy hazugság ahogy volt. De mégsem válaszolhattam azt, hogy ott laktunk kereken 2 hétig utána tovább álltunk Tunéziába az őrzők miatt! – De kicsi voltam még.

- És nem volt honvágyad? Azért London elég messze van. – kérdezgetett. – Utáltam a majdnem 8 órás repülő utakat.

Gondolkoztam a válaszon. Hova lett volna honvágyam? Hozzá voltam szokva hogy nekem ott van otthonom ahol Conor van. – Nem, de talán egy kicsit.

- Oké visszatérve Shakespearre! Nem hallom az idézetem! – nyafogott. – Valami szentimentálist mondj, amitől okosnak érezhetem magam!

- „Míg éretlen gyümölcs, fáján tapad; /Ha megpuhúl: rázatlan leszakad.” – idéztem, és sejtésem beigazolódott. Mert Jevnek halvány fogalma sem volt miről beszélek. – Hamlet harmadik felvonás, második szín. – mondtam meg neki.

- Basszus! – csapott a homlokára. – Pedig emlékszem még dogát is írtam belőle… Már értem miért lett éppen, hogy hármas. – megint nevetni kezdtem rajta. – Hogy csinálod?

- Mit?

- Hogy így megjegyzed! – magyarázta. – Van egy olyan érzésem, hogy ha én bárhonnan idéznék neked megtudnád mondani honnan van!

- Persze csak akkor, ha helyesen idézed! – jutattam eszébe, mekkorát bénázott, amikor utoljára idézett Shakespearet. Nekem meg könnyű volt, mert meg kellett tanulnom 7 évesen Shakespeare összes művét büntetésből, mert fejbe dobtam a tanár egy gyurmával általánosban. Igen, Conornak érdekes büntetései voltak. Mondjuk mégis csak jobb volt azokat megtanulni, mint Puskint és Tolsztojt oroszul. Soha nem fogom elfelejteni amikor összetörtem azt az orosz hó gömböt.

- Tudod mire jöttem rá? – váltott témát hirtelen.

- Hogy rossz a memóriád? – találgattam.

- Hogy megtudtam laktál Londonban, hogy Shakespearet fejből tudod, de még mindig nem tudom milyen filmeket szeretsz!

- Jev, nekem édes mindegy milyen filmet nézünk! – vágtam rá, majd eszembe jutott. – Csak ne western film legyen, különben szakítok veled ott helyben! – kiröhögött.

- Rendben, nem western film lesz! – mondta egy levegővétel közben, amikor épp nem röhögött.

- Jól szórakozol? – vontam fel a szemöldököm.

- El sem tudod hinni mennyire! – szemem előtt láttam önelégült mosolyát.

***

- Nem tudtam, hogy mondtad Nicknek, hogy járunk! – jutott eszembe.

- Nem is mondtam. – válaszolta.

- Fogadjunk alig bírtad ki, hogy elmond neki! – húztam az agyát. – Már rögtön péntek este felhívtad!

- Én nem is mondtam neki! – tiltakozott. – Kelley kürtölte szét! Mondjuk eddig csak Nicktől hallottam vissza, de kitudja hány embernek mondja majd el.

- Hát annyi biztos miután Emily túlélte a szívrohamát, mindenkinek elmondja. – jegyeztem meg. Ahogy vissza gondoltam, eléggé különbözött a hétfői csendes Emily a maitól. Ma olyan volt mint minden nap, tegnap viszont teljesen más személy volt.

- Téged zavar? – kérdezte Jev. Hangjából aggodalmat szűrtem ki.

- Nem különösebben. – vontam vállat. – Csak furcsa.

Egyre jobb leszek, mert már valakinek a hangjából meg tudom mondani hogy mosolyog-e vagy sem. – Miért? – Jev pedig mosolygott.

- Mert én soha nem voltam a suli legpopulárisabb embere, akinek minden levegő vételét követi az emberiség. – magyaráztam. – És amúgy sem szoktam az ilyeneket nagydobra venni. – ilyeneket? Jesszus Carter! Jev előtt csak egy „fiúd” volt. Az is meg akart ölni.

- Én se szoktam, úgy voltam vele, ha valakit érdekel megkérdezi. Bár mondjuk ha Nick teóriáját vesszük figyelembe számítani lehetett rá. – röhögött.

- Nicknek már teóriái is vannak? – döbbentem meg. – Még a végén elhiszem, hogy van agya.

- Á az nincs, csak káposzta lé! – el sem tudja képzelni az ember, hogy ez Jev hangján komoly hangsúllyal milyen viccesen hangzott. Jevvel röhögtünk pár percig, amikor megszólalt.

- Te se említetted, hogy Conornak mondtad hogy járunk! – jegyezte meg.

- Hány napja is? Vagy három? – kérdezte vissza.

- Öt. – vágta rá durcásan.

- Bocs. Akkor öt. – tettem fel védekezően a kezem, bár tudtam hogy nem látta. – Neki is csak tegnap mondtam.

- És hogy fogadta? – tudakolta.

- Hát nem éppen úgy, mint a húgod… - húztam el a szám. Ebben közrejátszott az is, hogy Scottnak hébe-hóba feltűnt egy elveszett nővére, aki anno rátámadt anyámékra és a komplett védelmezők tanácsára. Ami azért nagy szó, mert eléggé nagy tekintélyű és híres emberek kerülnek be oda. És hát a hírnevünk kissé rásegített arra, hogy Conor a tanácstag lehessen.

- Szóval, ha a közeledbe megyek kiherél? – találgatott Jev. Pff, Jev…

- Ez az opció eddig is érvényes volt. – vágtam rá. – Idézem: Ma már több szívrohamot nem bírok ki!

- Könyvelőhöz képest, eléggé érdekes temperamentuma van. – el sem hiszed.

- Mondja ezt az, akinek a huszon nem tudom hány éves uncsitesója valami csirkével veszett össze a mobilján. – forgattam meg a szemem.

- Azért mert megmurdelt egy teherautó alatt. És mert meglöktem, hogy elbénázza. – javított. – Amúgy 24, és hidd el nekem Carter. Ally nagyon hülye, de komolyan mondom. És nem hinnéd el, hogy milyen helyekre járt egyetemre és hogy milyen eredményei voltak.

- Ez most sértés volt vagy bók? – kérdeztem.

- Is-is. – felelte. – Mérnök végülis, csak nem tudjuk hol és mikor dolgozik, tekintve hogy nálunk csöveli minden idejét!

- Hogy-hogy hozzátok költözött? Ha mérnök akkor nem kéne olyan helyen lennie, ahol sok az építkezés? Mondjuk valahol New Yorkban?

- Mi se tudjuk. – eddig azt hittem, hogy az adatbázis lassú felfogású, de rájöttem, hogy nem. Az szinte tévedhetetlen. – Igazat megvallva halvány fogalmunk nincs mit csinált az elmúlt 2 évben. Csak egyszerűen elment és aztán nem jött vissza. – és én még azt hittem a mi családunkban vannak fehér foltok. Mint például az, hogy Conornak fogalma sincs mi anyának a leánykori neve. Mert állítása szerint soha nem mondta, és mivel irat nem maradt fent nem is tudjuk.

Elgondolkoztam miközben beszélgettünk Jevvel. Sok mindenben különbözünk, de be kell valljam. Még életemben nem beszéltem ennyit valakivel. Soha, még Hayleyékkel sem. Conorral sem. Még ha számomra sablonos témák is voltak, de szerintem számára is mégis túl kellett esnünk ezen.

Nehezen akartam beismerni, de mégis én voltam az aki igent mondott arra, hogy a barátnője legyen. És mint egy „pár” kellett lennie egy ilyen sablonos beszélgetésnek is. Valahogy el kellett kezdeni. Nem tudtunk meg mindent a másikról, de lesz olyan amit soha nem is fogunk. Érzem, hogy Jevnek is van olyan titka amit nem fog nekem elmondani, és én sem terveztem vele közölni és bevezetni a védelmezők világába, ahol nem várt semmi más csak fájdalom és halál.

Csak nem tudom meddig titkolhatjuk el az igazi valónkat… Azt is tudtam, hogy ez nem fog örökké tartani. Három opció volt, ami bekövetkezhetett a közel jövőben. Vagy szakítunk. Vagy Conorral elköltözünk. Vagy meghalok. És köszönhetően az érdekes életmódomnak ebből a háromból az egyik bármikor bekövetkezhetett.

Conor:

- Azt a francos telefont felvenni luxus? – szóltam bele dühödten a telefonba. Meg kellett várnom, míg Carter elalszik, hogy feltudjam hívni.

- Ember mit vétettem ellened hajnal 2-kor? – kérdezte álmosan. Egy másik ásítást is hallottam, de nem tőle jött.

- Mond, hogy nem egy csaj van nálad! – ültem le az ágyamra.

- 27 vagyok, talán tilos? – kérdezett vissza. Susogást hallottam majd valaki halk hangját.

- Ki hív ilyenkor? – motyogta halkan egy hang a háttérből.

- Mindjárt elintézem! – szólt Jason. – Na most mondjad! – hallottam az ajtócsukódást.

- Nem értem, hogy miért kell 12 órának eltelnie, hogy felvedd a telefont! – morogtam.

- Dolgom volt. – próbálta elterelni  témát.

- Azt ne mond, hogy te délután kettőkor is a lepedőt gyűröd valakivel! – felröhögött.

- Nekem legalább volt kivel Conor! – van olyan aki szinte soha sem változik. Ahogy Jason sem. – Lökjed a problémád, mert egy nem kicsit dögös csajt zavartál fel álmában!

- Ó bocs elmaszatolódott az arcpakolásod? – vékonyítottam el a hangom egy kislányéra. – Nem akartalak felkelteni csajszi!

- Haha, marha vicces!

- Kéne pár dolog, amit el kéne küldened nekem. – tértem rá a tárgyra. – Smsben elküldtem, minél hamarabb ha lehetne!

- Ja megkaptam. – gondolom épp most nézte meg a telefonját. – Hova küldjem?

- OW 5 szektor. – feleltem. – A szokásos tudod.

- Rendben, holnap elintézem! – majd hozzá tette. – Már azt hittem lelkizni akarsz!

- Én? Lelkizni? Veled? – kényszeresen felröhögtem. – Nem tudok lelkizni azzal akinek lelke sincs.

- Van lelkem, te pöcs! – röhögött ő is.

- Inkább lelkizek más haverommal mint veled. Szétszadiznád a fejem, pedig én vagyok az idősebb! – lényegében…

- Én vagyok az egyetlen haverod! – pontosan. Meg persze ha azt vesszük majdnem az össze védelmezőnek északon és délen ő a legjobb haverja ha információ szerzésről van szó. – És kettőnk közül mindig és voltam az idősebb. Agyban legalábbis.

- Emlékeztesselek amikor a sárig ittad magad a 18 éves szülinapodon. Majdnem felhívtad a zsarukat azzal, hogy „a védelmezők végig bulizzák az éjszakát talán még pár őrzőt is szétzúznak”. – valamit morgott, de nem értettem. – Agyban idősebb, na persze. – horkantottam.

- Ugye tudod, ha valaha idetolod a képed agyon verlek valamivel. – nevetnem kellett.

- Légyszi azzal a rénszarvas fejjel a faladon! – bontotta a vonalat.

<<52. rész

54. rész>>