88. rész - "Mi most akkor...? Tudod..." + eltűntem!

Sziasztok...
Nos az elmúlt hetekben a rész kimaradásról csak azt tudom magyarázni, hogy eléggé szar hónapom volt. Minden héten dogát írtam (nem viccelek), a hétvégéim a folyamatos tanulásba folytak, a hétköznapjaimmal. Amikor meg szabad időm is volt (mert nem mondom azt hogy nem volt), akkor pedig annyira fáradt voltam, hogy csak benyomtam a youtube-ot/netflixet és tunyultam. Ehhez még hozzá tett, hogy a barátaimnak a problémáit a szívemre veszem és kötelességemnek érzem segíteni őket. Na és az új év alkalmával milliónyi problémával szántak meg. Drága nővéremnek se volt rendben a lelki világa így őt pátyolgattam, meg minden. És akkor a másik, hogy a még a saját problémáim (főleg hogy fingom nem volt hova szeretnék tovább menni suli után) is összejöttek, kiegészülve azzal is, hogy folyamatosan nem aludtam és azt hittem elájulok... De nem untatlak a problémáimmal, mert valószínűleg aki még olvas az erre a részre várt eddig. Szóval remélem még maradtatok páran és tetszeni fog a rész. :) Na jó most már befogom.

Carter:

Az esti csókolózásunkat Jev anyja szakította meg, aki úgy gondolta a kimosott ruhákat épp akkor lenne a legjobb Jevhez bevinni. Majd amikor meglátott minket, csak annyit mondott: „Azért óvatosan!” És lelépett.

Én pedig feladtam azt, hogy vörösödés nélkül kibírom a Townsond házban Jev mellett. Mert hogy újabban megfigyeltem, hogy az a nyamvadt barátom képes olyan rákvörössé tenni, mint más fiú eddig soha nem tudott. Szerintem tényleg beteg vagyok.

Abban a pillanatban majdnem belefojtottam magam a saját pulóverembe. És a lehető legtöbb méltósággal próbáltam távozni Jev szobájából.

Kelley leoperálta rólam a sminket, amit én felüdülésnek tapasztaltam, ő pedig kárba veszett munkának. Én meg voltam olyan hülye, hogy a hajvasalómat se hoztam.

Az este további részében pedig a Netflix gyér választékát szidtuk. Végül benyomtuk a tv-t és valami tehetség kutató műsort néztünk, amire be is aludtunk.

Kelley kiharcolta, hogy ő aludjon a kanapén, mert én vagyok a vendég de őszintén szólva nekem mindegy lett volna.

Szombat reggel pedig míg így is sokkal korábban keltem fel, mint Kelley. Így hát felkapva a mobilom és a fülesem majd lementem a lépcsőn, hogy valami kaja után kutakodjak. Úgy tűnik rajtam kívül csak az anyjuk volt ébren.

- Jó reggelt Mrs. Townsond. – csak rám mosolygott, miközben magára operálta a kabátját.

- Szia Carter! – mosolygott vissza. Én persze próbáltam elkerülni vele a szemkontaktus mielőtt megint megfojtom magam a pulcsiba. Ami szerintem neki is feltűnt, hogy a fia pulcsiját hordom. – Édes a pulcsid.

- Köszönöm. – motyogtam.

- A hűtő és a konyha a tiéd, úgyhogy azt eszel amit szeretnél! – mondta miközben felvette kávéját az asztalról. – Csak a házat ne égesd le! – kacsintott rám. – Én viszont megyek, mert sürgősen ajándékot kell vennem, mielőtt elhappolják a fél áras videojátékokat! – és már sietett ki is az ajtón. Gondolom Jev szülinapjára gondolt. Mit is mondott Kelley mikor van? November 23? Vajon kéne neki adnom ajándékot? És egyáltalán minek örülne? Jó gondolom valami videojátékos cuccnak, de hol kapnék én Conortól annyi pénzt amiből vehetnék is neki egyet! Meg eddig csak a zombi gyilkolós játékkal játszottunk pedig annyi játéka van. Ááá inkább eszek.

Kinyitottam a hűtőt és azon agyaltam, hogy mit kéne ennem. Találtam bacont és tojást így a tojás rántotta mellett döntöttem pirítóssal. Feltúrtam a szekrényeket, míg találtam egy edényt, amibe megsüthetem.

Feltettem sülni a bacont, és zenét hallgatva tologattam ide oda. Amikor ráöntöttem a tojást hátulról valaki átölelt. Csak reménykedni tudtam, hogy Jev az. És a tippem be is bizonyult, mikor kihúzta a fülemből az egyik fülest, és a nyakamba csókolt. Állát támasztva rajtam nézte, ahogy főzöm tovább a rántottámat.

- Neked is csináljak? – kérdeztem tőle, miközben a másik fülesem is kihúztam.

- Nem kell. – vont vállat. – Elélek a müzlin is.

- Biztos? – fordultam felé. Csak bólintott, amit a vállamon éreztem. Mikor végeztem a rántottámmal, oldalra fordultam, hogy a kenyeret megkeressem. Jev csak elnyúlt mellettem, és abból a kis fadobozból a hűtő mellől, kivett nekem két szelet kenyeret és betette a pirítóba. – Köszi. – fordultam felé.

Csak nyomott egy csókot a számra. – Tudod, tök édes vagy félkómásan és csendben. – nevettem fel, majd átkaroltam. Elmosolyodott.

- Köszönöm! – szólalt meg rekedtes hangján. – Te pedig el nem tudod képzelni milyen gyönyörű vagy elaludt göndör hajjal!

- Mint egy madárijesztő! – mosolyogtam rá. – Felébresztettelek?

- Tudod a bacon szaga, engem minden kómából kihoz! – döntötte homlokát az enyémnek. Megint megcsókolt, majd megkérdezte mikor elhúzódott. – Anyámat nem láttad?

- Reggel elment. Szerintem dolgozni. – füllentettem.

- Hát az remek! – ültetett fel hirtelen a pultra. – Akkor addig csókolgatlak és ott ahol akarom! – támadott nekem. Belőlem pedig kitört a röhögés.

- Te perverz űrlény! – csaptam a vállára mosolyogva. Csak viszonozta a mosolyom és gyengéden megcsókolt.

***

A hétvége eléggé hamar eltelt. Része lehettem a Townsond veszekedésnek is, ahogy Kelley üvöltözik a tesójával. Majd Jevet odafagyasztottuk a mélyhűtőhöz. És hála Alison tanácsának még nyakon is öntöttük vízzel. Hihetetlen, hogy még így is megtudja szívatni az unokaöcssét.

Vasárnap már pakoltam, és vártam, hogy Conor hívjon mikor ér vissza. A nappaliban ültem Jevnek dőlve, akivel filmeket néztünk, míg Kelley valamire tanult. Asszem spanyolra.

Vártam egészen 4-ig, de még mindig nem kaptam választ az sms-re amit küldtem neki. Majd hazajött Clare, aki már egyből hozzám fordult. – Carter, most hívott Conor. Nem tudom neked szólt-e, de ott ragadt még egy napra. Azt mondta valószínűleg csak kedden tud haza jönni.

- Ó! – ültem vissza Jev mellé. – Értem. – próbáltam leplezni az érzéseimet. Biztosan bajban van. És miért nem nekem szólt? Istenem Conor.

- És Ally mikor jön haza? – érdeklődött Jev.

- Fogalmam sincs. – vont vállat az anyja. – Engem nem hívott, tudomásom szerint ti viszont szadiztátok a héten.

- Ez nem is igaz! – háborodott fel Jev.

- Én szerintem még haza ugrom a cuccaimért! – álltam fel Jev mellől. Felvettem a dzsekimet  és a cipőmet.

- Elvigyelek? – ajánlotta fel Clare.

- Nem kell, de azért köszönöm! – ejtettem el egy műmosolyt. – Inkább gyaloglok.

- Elkísérlek! – állt fel Jev. Pillanatokon belül elkészült és indult is utánam. Bevártam, annak ellenére, hogy szerettem volna egy kicsit egyedül lenni. Csendben haladtunk egymás mellett, majd hirtelen kivette a kezem a zsebemből és összefűzte ujjainkat. Kérdőn néztem rá.

- Fázott a kezem. – vont vállat ártatlanul. Pedig kettőnk közül neki volt melegebb keze.

- Szomorú vagy, amiért Conor később jön? – kérdezte, amikor már a ház előtt voltunk.

- Már miért lennék az? – engedtem el a kezét, hogy kinyissam az ajtót. – Megszoktam, hogy ide-oda járkálgat. Amúgy is elég nagy vagyok, hogy egyedül gondoskodjak magamról! – löktem be az ajtót. Nálunk már minden csak baromi nehezen nyílik.

Beléptem és lerúgtam a cipőmet. Jev is hasonlóan tett, majd kulcsra zártam az ajtót, ahogy szoktam.

Felmentem a szobámba, Jev pedig követett engem. – Bocs a rendetlenségért. – rúgtam be a szobaajtót, mert másképp elég nehezen nyílt volna.

- Nem gond! – vont vállat Jev, és megállt az ajtóban. Fogtam a hátizsákom és beleöntöttem a könyveket, amikre szükségem volt hétfőre és keddre, majd plusz váltás ruhát. És ha már úgyis ott voltam a hajvasalómat is eltettem.

- Ne legyél már ennyire elkeseredve! – lépett hozzám Jev hirtelen. Átölelte a derekamat.

- Nem vagyok elkeseredve! – néztem mégis lefele.

- Dehogynem! – vette el a kezemből a táskámat, majd az ágyamra dobta. – Naa! – fogta meg szabad kezem és összefűzte ujjaink. – Nem örülsz, hogy még egy napot tölthetsz el az én csodás személyemmel? – vigyorgott bugyután.

- Mint egy pattanás az orromon. – vágtam vissza gonoszan.

- Ugyan már Carter! – sóhajtott fel.  – Más tini örül és bulit csap, ha nincs itt a tesója. Ráadásul ha már városon kívül is van. Tudod te én milyen bulit csapnék, ha Kelley nem lenne itt 3 napig?

- Az te vagy! Nem én! – léptem el tőle és leültem az ágyamra. – Mi Conorral teljesen mások vagyunk! – túrtam a hajamba.

- Ezt mindig elmondod, de soha nem magyarázod meg! – ült le mellém.

- Mert nem értenéd meg! – temettem a kezembe az arcom. Ez túl bonyolult.

- Akkor világosíts fel! – kapta el állam és maga felé fordított.(Dat szürke 50 árnyalata utalás XD még én is meglepődök magamon  - Kukorka) Nem sokáig néztünk egymással farkasszemet. Mintha valami áramütés futott volna végig rajtunk, azonnal egymásnak estünk. Végig döntött az ágyon, én pedig lelöktem a táskámat a földre, és nyakába kapaszkodtam.

Téptük egymás ajkait, mint valami agy nélküli hormongolyók. Nagy kezeit bevezette pulcsim és pólóm alá, én pedig lekapartam róla az ő pulcsiját. Felült és segített, és pólójával együtt levette a zavaró darabot.

Fogalmam sincs mi ütött belém. Az agyam egy sarka üvöltözte, hogy álljak le, de Jev annyira édes volt. Ahogy csókolt egyszerűen elvette az eszem.

Fejem fölé emeltem a kezem így könnyedén eltávolította rólam a felső részt. Kicsit sem voltam már az a szégyenlősebb ember, akire számítottam Jev közelében.

Nyakamhoz hajolt és apró csókokat lehelt minden apró centijére. Majd lejjebb haladt és kulcscsontomat részesítette előnyben. Majd mivel látta, hogy az Ankhom akadályozza le akarta venni rólam. Egyszerre nyúltunk érte és kezünk összeérve érintette a felhevült ezüstöt. Égette a kezem. Mintha egy pillanatra minden megfagyott volna. Csak Jevet láttam magam előtt és világító kék szemeit. Minden más elsötétedett körülöttünk.

Kardok zaját hallottam magunk körül, viszont a háttérben csak virág szirmok lebegtek.

- Lottie! – suttogta Jev.

- Jev. – remegett a hangom. Elmosolyodott, de kék szemei könnyekkel telt meg. Kezét az arcomra vezette. Éreztem, ahogy a könnycsepp végig csúszik az arcomon.

- Annyira sajnálom Lottie! – suttogta ő is eleresztve két könnycseppet.

- Annyira hiányzol Jev! – válaszoltam.

- Te is nekem! – hajolt közelebb.

- Nem akarok egyedül lenni! – éreztem, ahogy a könnyek csak úgy végig szántják az arcom. Egyszer csak Jev ajkait éreztem az enyéimen. Szorosan lehunytam a szemem és magamba ittam a pillanatot.

Az agyam kezdett tompulni. Hol vagyok? Mi történik? Otthon vagyok?

Úgy emlékszem Jevvel idejöttünk. Igen Jevvel vagyok itt? De mi történik?

***

Kinyitottam a szemem. Az ágyamban feküdtem. Olyan hideg volt. Megfordultam és Jevet pillantottam meg. Nyugodtan szuszogott mellettem. Várjunk csak, mi? Jev miért félmeztelen? És miért az én ágyamban?

Sokat pislogva magamra néztem. Csak a farmerom volt rajtam, meg a melltartóm. Várjunk ugye mi, nem…?

- A kurva… - káromkodtam el magam és azzal a lendülettel le is borultam az ágyról. – Áú! – dörzsölgettem a fejem. De Jevet is sikeresen felkeltettem. Nagyokat pislogva felült és a szemét dörzsölgette.

- Mi történt? – ásította. Majd rám emelte tekintetét. – És te miért vagy melltartóban? – kerekedett el a szeme. Lenéztem magamra, mintha magamban nem tudtam volna a tényt. Az említett részemet eltakartam a kezemmel, és a pólóm után kutakodtam.

- Várj egy picit! – állított meg Jev és közelebb hajolt hozzám. – Mi most…? – mutatott kettőnkre. – Tudod, mi most akkor…? – nem akarta kimondani hangosan.

Biztos voltam, hogy fülig vörösödtem. – Nem tudom. – hebegtem, és egyre kétségbe esetten kerestem a felsőmet.

- Hogy érted, hogy nem tudod? – ült fel.

- Úgy hogy nem tudom Jev! – álltam fel, és megláttam a szobám túloldalán a pólóm a pulcsimmal egybe ragadva.

- Érzel valami változást? – kérdezte. Valahogy szétbogoztam a pólómat és amilyen gyorsan csak tudtam felkaptam. Majd megpillantottam Jev pulcsiját és pólóját is mellette.

- Nem értem mire gondolsz! – húztam fel a fejemre a pulcsimat. Vagyis jobban mondva Jev pulcsiját, csak valamilyen hülye oknál fogva ezt hordom!!

- Mármint odalent. – fejtette ki. – A lányok ezt szokták érezni, ha első akkor… - felkaptam a cuccait és hozzá vágtam.

- Nem mehetnénk inkább?! – üvöltöttem rá, majd felkaptam a cuccom és lesiettem a lépcsőn. Majdnem orra estem. Felkaptam a cipőmet és Conor egyetlen sálját, amit itt hagyott és úgy magamra tekertem, hogy a fél arcomat eltakarja. Felöltözve vártam Jevet, aki nagy nehezen letántorgott felöltözve.

Az ajtónkat mustráltam, míg öltözött és mikor készen volt kisiettem az ajtón. Majdnem odacsaptam az ajtóval együtt, amikor bezártam.

Conor:

Ó hogy enné ki Ally belét az első oposszum ami szembe jön vele. És annak a pasinak is aki elvitte.

Esküszöm ha tehetném megfojtanám azt a kettőt. Hogy merészel csak úgy lelépni. Kompletten álmában képes lett volna megerőszakolni, majd egy: „A barátom eljött értem így vele megyek!” kijelentéssel lelép.

Nem ez kicsit sem féltékenység, mint hinné az ember. Csak idegesít, hogy még szólni sem képes nekem. Legalább megállni egy percre és elköszönni vagy valami! De neeem! A nagy szerelmes csak fogja magát és férfija karjaiba hullva le is lép. Velem soha nem viselkedett így. Lehet, hogy azért, mert nem is tudott róla senki kettőnkön kívül. De még egy kis jelét sem mutatta, hogy engem jobban bírt volna, mint más fiút.

Egész este vezettem, mert haza akartam érni. És sikeresen haza is értem hajnal 4-re. Küldtem egy sms-t Carternek, hogy haza jöttem, ha esetleg érdekelné. De valószínűleg ő is a BARÁTJÁT falja valahol. És Jevnek szerencséje lesz, ha nem tudom meg, mert biztos hogy kinyírom az első dologgal ami a kezembe kerül.

Egy 5 perccel később csörögni is kezdett a telefonom. A húgom volt az.

- Nem aludnod kéne? Hajnal 4 van! – morogtam.

- Neked meg mi bajod? Bele állt a sörét a hátsódba? – támadt nekem. – Ne legyél nekem felháborodva, ugyanis te voltál az, aki egy büdös szót nem mondott, hogy hol van és mit csinál vagy mi baja!! Azt hittem bajba keveredtél azért passzoltál le még egy napra!

- Nem, csak akkor volt ilyen… argh ejthetnénk a vadászatot nagyon fáradt vagyok! – sóhajtottam és levetettem magam a kanapéra. Csak addig jutottam el.

- De jól vagy? – kérdezte.

- Igen. – válaszoltam.

- Oké. Akkor megnyugodtam. – engedte ki a levegőt. – Haza menjek reggel?

- Nem kell! – ráztam a fejem. – Inkább menj vissza aludni, mert tiszta fáradt leszel a suliban.

- Nem ez lenne az első alkalom, hogy alszom a suliba. – megforgattam.

- Oké, hogy egy végzős szintjén állsz, de illene odafigyelned órán. Egy csomó új dolgot tanulhatsz ott. – adtam neki fejmosást. Bár biztos voltam benne, hogy valószínűleg folyamatosan forgatja a szemét.

- Mint például a spanyol műveltetés? Kösz nem, elég volt egyszer megtanulnom másodikban. – horkantott. – Ennyi erővel Jevék franciájára is beülhetnék.

- Ülj és buktasd le magad! – csettintettem. – Hogy én miért nem ezzel kezdtem, mikor idejöttünk. Egyből ránts kardot is és kezdj el beszélni a történelmükről.

- Neked mégis mi bajod van? – értetlenkedett. – Komolyan beleállt egy sörét a seggedbe vagy mi?

- Semmi! – morogtam. – Csak fáradt vagyok.

- Conor neked határozottan szar kedved van. Mi történt? – érdeklődött.

- Semmi. – vágtam rá.

- Bármi köze van az őrzőkhöz?

- Nem.

- Ahhoz, hogy rejtőzködünk, vagy költöznünk kell?

- Nem.

- Esetleg bármi furcsa okból kifolyólag Alison Montgomeryhez? – egy percre megálltam. És ebből azonnal rájött. – Szóval van. – jegyezte meg. – És mégis mivel törte össze a szíved ez alkalommal?

- Úgy sem érdekel, minek mondjam el?

- Conor. A húgod vagyok, persze, hogy érdekel. – vágta rá. – Érdekel mi van veled, hogy mit érzel vagy mire gondolsz!

- Barátja van. – nem tudta eldönteni, hogy nevessen, vagy engem pátyolgasson.

- Várj mi? – kérdezte egy kicsit nevetésre utaló remegéssel a hangjában.

- Nem fogom megismételni. – temettem a kezembe az arcom. – Így is kínos, hogy elmondtam neked.

- És erre, hogy is jöttél rá vadászat közben? – értetlenkedett. – Random a Facebookjára léptél és ez ugrott fel vagy mi?

- Az most nem lényeges. – legyintettem. – Ennyi, ez a bajom Carter! Most jobban érzed magad? – nem válaszolt a kérdésemre.

- És szarul érzed magad, hogy nincs esélyed nála?

- Carter, én indulok nála a legnagyobb eséllyel! – horkantottam fel.

- Mintha csak Jevet hallottam volna! – csapott a homlokára. – Honnan veszed, hogy az a srác nem jobb nálad?

- Mert ismerem Allyt. – vágtam rá. – Ez ilyen egyszerű.

- És mi van, ha az a fiú többet tud róla, mint te? Mióta New Yorkban laktunk rengeteg minden történhetett vele. Azt se tudod mennyi ideje vannak együtt. Az is lehet, hogy már lassan évek óta. – összeráncoltam a homlokom.

- Most azt akarod, hogy jobban érezzem magam, vagy el akarsz jobban keseríteni? Mert a második felé hajlasz nagyon.

- Figyelj ha akarod ráküldöm Hayleyt, hogy szedje szét őket. Tudod, hogy képes rá! – próbált azért mégis felvidítani.

- Az kéne még nekem! – nevettem fel. – Inkább menjél aludni, álmos leszel!

- Már nem tudnék visszaaludni! – pedig ilyen időben inkább hulla zombinak kellene lennie. – Mesélsz a vadászatról?

- Mégis mit meséljek? Nem találtunk semmi nagyon érdekeset. – vontam vállat.

- Mi? – basszus! A homlokomra csaptam. Hogy lehettem ennyire hülye, hogy elszólom magam?

- Volt ott egy másik vadász is! – próbáltam magam kimagyarázni. – Valaki elfelejtett szólni az egyik infósnak, hogy már odaadták a melót, ezért megjelent az a vadászlány is. Így kénytelenek voltunk együtt dolgozni.

- Ó. És felismert? – kérdezte.

- Szerintem félre hallotta a nevem. – találtam ki egy újabb hazugságot. Még talán el is mondhattam volna neki. De nem tettem. Annyi lehetőségem akadt, hogy megosszam vele Ally kilétét, de mindig magamnak tartottam meg. Hozzászoktam, hogy rejtegetjük a másikat. Legalábbis, hogy én rejtegetem azok elől, akik közel állnak hozzám.

- És mire vadásztatok? – érdeklődött tovább. Csak reménykedni tudtam, hogy a Townsondok nem hallanak semmit.

- Carter ugye nem hall senki? – kérdeztem.

- Neeem! – válaszolta. – Lent vagyok a nappaliban és a füles a telóba van. Mindenki fönt alszik.

- És mi van ha felkeltek?

- Hidd el nekem! Lehetetlen ezeket felkelteni. – vágta rá. Valóban rokonok Allyvel. Jó tudni. –Na de mire vadásztatok?

- Vakszirénre. – válaszoltam. Majd elkezdtem neki magyarázni, persze ügyesen kihagyva belőle Allyt. Egészen reggel hatig beszélgettünk, majd elküldtem hogy menjen vissza mielőtt Clare kérdezősködni kezd, hogy mit csinál ilyen korán idelent.

Megbeszéltük, hogy a sulija után elmegyek érte és elhozom.

Jev:

Carter úgy tett mintha haragudna rám. És fogalmam sincs miért. Hisz egyikünk se tudja, hogy egyáltalán történt valami. Mert biztos voltam, hogy ARRA emlékeznék az biztos. Főleg mert Carterrel vagyok.

Viszont semmi emlékem nincs meg. Egészen addig emlékszem, hogy épp a vetkőzős résznél jártunk és bumm onnantól semmi. Ami nekem nagyon furcsa. Semmire nem emlékszem. És a következő emlékem pedig az amikor Carter legurult az ágyról és káromkodni kezdett.

Elvonult Kelley szobájába, ahogy hazaértünk.

Fogalmam sincs, hogy miért sértődött meg egyáltalán. Azért amit kérdeztem, vagy azért amiről azt se tudjuk, hogy megtörtént-e vagy sem.

De igazam volt. Ő lány. Neki éreznie kellene. És ha ez lett volna neki az első akkor még annyira éreznie kellene. Bár még azt se tudom, hogy ez e az első neki. Vajon ő meg Scott…? Vagy esetleg mással? Carter elég belevaló csaj és ki tudja kit hálózott be… Mégse tudom belőle kinézni, hogy már volt neki valakije úgy.

Vasárnap bezárkózva töltötte a napot Kelleyvel, majd hétfőn úgy viselkedett mintha semmi sem történt volna. Mégis furcsa volt. Tele volt energiával pedig hallottam, hogy hajnal 4-kor lement a nappaliba és csak olyan 6 körül jött vissza. Valakivel telefonált, de nem volt merszem jobban belehallgatni a beszélgetésébe. Az is lehet, hogy valamelyik barátjával beszélgetett. Vagy lehet a bátyjával.

- Még haragszol? – kérdeztem az egyik óra közben, mert telefonjában merült el. – És ha igen, akkor miért?

- Nem haragszom. – motyogta.

- Akkor miért nem beszélsz velem? – csúsztam közelebb hozzá. – Mert ha megbántottalak valamivel, akkor mond és megpróbállak kiengesztelni!

- Nem Jev… - gondolkozott. – Inkább hagyjuk a témát, jó? Nem kellett volna úgy viselkednem. Nem tettél semmi rosszat.

- Biztos mert…? – akartam kideríteni, hogy haladt-e előre AZZAL a dologgal.

- Azt se tudjuk, hogy történt-e a valami, vagy csak addig jutottunk… - suttogta nekem olyan halkan, hogy csak én halljam.

- Ó hidd el én nem aludnék el A közben! – vigyorogtam rá. Megforgatta a szemét. – És ha velem vagy, akkor hidd el te még képes se lennél rá! – elvörösödött halk szavaim hallatán. – Kár hogy nem leszel már nálunk. – sóhajtottam. – Elúsztak a biztonságos lehetőségeim! – kuncogtam.

- Jev! – sziszegte egyre vörösebben és lehajolt az asztalra.

- Ugyan már Carter! – fordítottam a fejét magam felé. Szerencsére a tanár olyan hangosan beszélt, hogy hallani se lehetett minket. – Semmi olyat nem tennék veled, amit ne élveznél. – csókoltam meg lágyan a száját.

- Befejeznéd a szexuális zaklatásom az óra közepén? – suttogta felém. Ujjait morzsolgatta én pedig elkaptam kezét és megfogtam a kezét. Összefűztem ujjaink és hüvelykujjammal simogattam a kézfejét, hogy lenyugtassam. Én egy jelét se mutattam semminek, míg Carter a könyve mögé rejtőzve próbált vörösből normál állapotra állni.

Suli után kézen ragadtam és mivel ma Kelleynek edzése volt (amire nagy nehezen rugdostam el) és kettesben sétáltunk haza. Ahogy beértünk Allyt találtuk otthon. Ez az! Nem szadizott eleget mobilon most még majd itthon is fog. Remélem Conor már hazajött Carterért, mielőtt előtte kezd szadizni.

Csak azután vettem szemügyre a környezetet, miután leöltöztem. Nem köszönt és nem mondott semmit. Csak feküdt a kanapén.

A táskája a földön hevert szanaszét a kabátjával és a cipőjével egyetemben. Az egyik díszpárnát ölelgette. Aludt. Szeme táskás volt és a nyaka körül is valami csík volt. El sem merem képzelni a barátnője hogy költözhetett.

Carter mondta, hogy Conor mindjárt itt lesz érte, ezért felment összerámolni. Én addig lent maradtam. Levettem a takarót a karosszékről és Allyre terítettem. Aki összekucorgott a takaró alatt álmában.

Még így is láttam rajta, hogy mennyire fáradt pedig aludt. Éreztem. Ez az átka ha jól ismer valakit az ember. Rá se kell nézni hanem érzi a másikat körül vevő dolgokat.

Carter lebaktatott a cuccaival várva a bátyját. Küldött neki egy sms-t és mivel választ is kapott rá gondoltam, hogy már úton lehet.

 Aztán a csengő is megszólalt. Ami bajlós volt, mert Ally felkelt. Kinyitottam az ajtót nem törődve az ébredezgető Allyvel, aki vagy kávéért fog könyörögni, vagy ordítozni fog.

- Helló! – köszöntem Conornak, aki csak egy biccentéssel letudta az egészet.

- Carter készen vagy? – fordult a húga felé, aki csak bólintva felvette a táskáját a földről. Odasétáltam hozzá és megöleltem, míg ő fél karral átölelt.

- Köszönöm a vendéglátást! – mondta nekem. – A húgodnak már megköszöntem, de köszönd meg anyudnak is a nevemben. – mosolygott rám. – Akkor majd beszélünk vagy valami! – akart elengedni de én nem engedtem.

- Hova hova? – suttogtam vigyorogva és odahajoltam, hogy megcsókoljam. Nem húzódott el csak akkor, amikor a bátyja megköszörülte a torkát, de mint kiderült nem is hozzánk akar beszélni.

- Csipkerózsika ébredezik? – dőlt az ajtókeretünknek az uncsimat méregetve, aki szemét törölgetve próbált felkelni, de elég nehezen nézett ki.

- Hagyjál Lane! – szólt rá Conorra. – Egy percet sem aludtam.

- Vajon miért? – mosolygott gúnyosan. Nagyon élvezte, hogy Allyt szadizhatja, ami leginkább az álmossága volt. – Biztos nehéz lehetett a költöztetés. Látom még sérüléseid is vannak!

Ally félig nyitott szemekkel nézett Conorra, majd felhúzta a szemöldökét. – Te most egy konyhakést akarsz belőlem kierőszakolni a fejedbe, vagy a pöcsödbe? Mert adok neked kettőt is!

- Jaj de morcos vagy! – emelte fel a kezeit Conor.

- Neked mi a fasz bajod van komolyan? – állt fel Ally összeszedve a cuccait. – Carter szerezz a bátyádnak egy nőt, mert szerintem elkezdett klimaxolni. – a lépcső aljáról gúnyosan mosolyogva visszafordult. – Tudod a harmincas férfiak korán kezdik.

Carterre néztem, aki csak a homlokát fogta. Elengedett, majd kitolta a bátyját a lakásból. Hozzávágta a táskáját, majd visszafordult felém.

- Felnőttek… - sóhajtotta.

- Azt hinnéd érettek, de agyi szinten egy 5 évesén vannak. – fejeztem be a mondatát. Bólintott és csak nyomott egy puszit az arcomra és visszament a bátyjához a kocsiba.

Felmentem Allyhez hogy ránézzek, de csak aludt tovább a szobájában.

[Kukorka: Nem ígérem, hogy következő héten is lesz rész, de igyekszem alkotni valamit nektek. Megpróbálok mindent, de a jövőhetem sem a leglazább lesz. Sziasztok!
Ui.:Köszönöm Roozy Gy kommentjének, hogy adott egy kis lelki energiát, hogy írjak. :) Úgy éreztem, mintha hiányoznék! ^-^
Ui2.: csontváros fanok! Nézitek a sorozatot? :D Malec azért nagyon ott van nem?]

<<87. rész

89. rész>>