Szóval tudom hogy későn jött a rész de rengeteget szenvedtem vele és még így sem sikerült olyanra írnom amilyenre szerettem volna ráadásul megtudjátok kit sem nyírhattam ki mert Kukorka engem nyírt volna ki. Így mivel nem jött össze úgy a rész hogy ne lőttem volna le az összes poént a következő rész Jev és Carter szemszögéből lesz. Valakinek ez hurrá valakinek meg a francba.. Szóval sajnálom srácok meg nem is de ez így alakult. Na nem koptatom tovább a billentyűmet. Jó olvasást.
Csók, puszi: Ashley
Hayley:
- Emma, Jared! – üvöltöttem amint Carter
összeesett! Persze számíthattam volna rá hogy Scott megpróbálja majd csapdába
csalni. Carter semmire sem emlékezett.
Se rám se a szürke kapucnis srácra, se Scottra. Így két dolog történhetett. 1:
Scott jól fejen vágta Cartert, amit már csak azért is kétlek mert Cartert nem
olyan egyszerű fejen vágni ( tapasztalatból mondom ). A második és a
valószínűbb változat hogy Scott valami tudatmódosítót adott be Carternek. A
kérdés csak az hogy hogyan és miért? A tudatmódosító eléri hogy az ember úgy
gondolkodjon mint az aki beadta neki. Olyasmi mint egy kötés csak sokkal jobban
meg lehet variálni, és az Angyalnak hála sokkal könnyebb tőle megszabadulni.
Mikor megláttam egy szőke lányt felén rohanni nyomában egy sötétbarna hajú
fiúval megint elkiáltottam magam. – Segítsetek! Vigyük Conorhoz!
Mikor Jared
meglátta az előttem fekvő lányt a szeme elkerekedett majd hirtelen az ölébe
kapta és elkezdett szaladni vele a folyósón.
- Mi történt? – kérdezte Emma egy kicsit
lemaradva Jaredtől.
- Nem tudom.
De valószínű, hogy Scott megtalálta. – ez volt az a lehetőség amitől a
legjobban tartottam. Amiért amint megtaláltam Collin holttestét rögtön
elrohantam Broken Arrowból hogy mentsem a legjobb barátnőm életét. De ha
elkéstem…Nem erre gondolni sem szabad. Gyorsan megráztam a fejemet és Emmáék
után indultam volna ha a mellettünk álló fekete hajú kék szemű srác nem kapja
el a könyökömet.
- Várj. Ki
vagy te? És mi van Carterrel?
- Már
mondtam szépfiú, a nevem Hayley. És nem nagyon értem mi közöd van hozzá. –
mondtam miközben kiszabadítottam a karomat a srác szorításából. Vajon miért
aggódott így Carterért.
- Kérlek
Hayley. – nézett mélyen a szemembe. A tekintetében fájdalmat és aggodalmat
láttam és még valamit ami talán...
- Nézd. Nem
tudom miért érdekel ennyire Carter vagy hogy ki vagy te. De előre szólok, a
legjobb az mindkettőtöknek ha békén hagyod és nem foglalkozol a dolgaival. Most
pedig ha nem haragszol. – azzal vágtam egy hátraarcot és teljes erőmből futni
kezdtem, hogy utolérjem Emmát és Jaredet. Mikor megszakadt a telefonkapcsolat
már úton voltam az iskola felé, viszont miután meghallottam Scott hangját is
elbizonytalanodtam. A srác egymaga betört a Broken Arrow-i Internátusba, ahol
minden ablaknál és ajtónál a legjobb Védelmezők álltak őrt. Betört, megölt egy
fiút aztán kijött úgy hogy már csak fél órával később jöttünk rá hogy mi
történt. Nem tudtuk Scott milyen erős lett az elmúlt két évben ami alatt nem
láttuk de nem várhattam csak úgy ölbe tett kézzel hogy fogja magát és
meggyilkolja a legjobb barátnőmet. Ezért mielőtt a suliba jöttem volna szóltam
Jarednek és Emmának, akik ide voltak beosztva a környékre hogy jöjjenek
segíteni. Hát így kerültem ide.
Már csak a
bejáratnál értem utol a srácokat akik még mindig rohantak. Emmával váltottunk egy aggodalmas pillantást.
Csak remélhettük hogy Conor otthon lesz.
Mikor a Lane
rezidenciára ( Kukorka xDDD ) értünk Conor épp a zárból húzta ki a kulcsát és
szemmel láthatólag már indult volna ha nem lát meg minket.
- Hayley? Hát de gyerekek mit kerestek ti…
- Carter
rosszul van. – vágott közbe Emma mire Conor szeme elkerekedett és gyorsan
beterelt minket a házba. Mikor beléptünk az előtérbe muszáj volt elmosolyodnom.
Tök mindegy hogy az ember mennyit költözik a szokások nem változnak. Carter fél
pár tornacipője most is ott állt a fogas alatt a másik fele pedig valahol a
szoba másik végében lehetett. Conor dzsekije a fogas alatt feküdt és a kabáton
található porszemekből ítélve nem is most esett le oda.
- Tegyétek a
kanapéra. – adta a parancsot Conor mikor beértünk a nappaliba, mire Jared
gyengéden a krémszínű kanapéra fektette Cartert.
- Hozok egy
vizes rongyot. – jelentette ki Emma.
- A konyha
balra a második ajtó. – ( mert mi a
pokolra akarunk jutni Búza Börnivel mi? ) kiáltott még utána Conor mire Emma a
hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy vette.
- Akkor én
egy vödör hidegvizet hozok. – mondta Jared és már indult is Emma után. Conor
összeráncolt szemöldökkel nézett utána.
- Az meg
minek?
- Ha magától
nem kelne fel. – vont vállat Jared majd eltűnt a konyhaajtóban. – Conor még egy
pár pillanatig szórakozottan bámult majd megrázta a fejét és ismét a húgára nézett. Már rég nem láttam Carter bátyját így
kihasználtam a pillanatot hogy jól megnézzem magamnak. Conor arca borostás
volt, a szeme alatt mély ráncok húzódtak és az akkoriban vidáman csillogó barna
szemekben most semmi élet nem volt. Megártott neki hogy annyi időt töltött a
munkájának szentelve. Ami, bármily meglepő , nem könyvelő volt. Hanem
Tanács-tag volt. Ő hozta meg a Védelmező világ legfontosabb döntéseit. És most
ahogy elnézem amint idegesen a hajába túr és fel-alá járkál le sem véve a
szemét a húgáról nem tudom elhinni hogy a sorsunk önként ennek a férfinak a
kezébe adtuk.
- Mi történt
Hayley? – kérdezte Conor még mindig Cartert bámulva.
- Scott
visszajött. – mondtam halkan. Erre Conor abbahagyta a járkálást és kitágult
pupillával meredt rám.
- Hogy mi?
- Scott
visszatért és Cartert kereste. Már ilyen volt mikor én odaértem de ebből ítélve
megtalálta – foglaltam össze az elmúlt fél óra történéseit 2 mondatban
- Scott
Cipriano Magic Ville-ben van? – látszott rajta hogy még mindig nem ocsúdott fel
a kezdeti döbbenetből.
- Miért hány
Scottot ismersz Conor? – kaptam idegesen a levegőbe a karomat. Nem a
türelmemről voltam híres és, többek között, ezért nem is voltam olyan jó
Védelmező mint Carter.
- Akkor
elkéstem. – suttogta Conor erőtlenül majd lerogyott egy székre. – Már
elkezdődött.
- Conor… –
kezdtem óvatosan mivel reméltem hogy nem arra gondol amire gondolok hogy
gondol.
- De igen
Hayley. – nézett mélyen a szemembe. Jaj Istenem add hogy nem úgy folytassa
hogy… - A prófécia már kezdetét vette.
10 évvel
ezelőtt ( Conor szemszöge ) :
Magic Ville.
Ezer éve nem voltam már itt. És ez nem is véletlen. Ebben a városban ugyanis a
sötét erők uralkodnak. Itt köttetetett meg a Sötétség Őrzőinek szövetsége. Csak
úgy hemzseg a hely a boszorkánymesterektől és a démonoktól. Egy Védelmező sem
szeret ide jönni. Viszont ő itt van. És ha biztonságban akarom tudni a húgomat
biztosra kell mennem hogy ők ketten sose találkozzanak. Így nem maradt más
választásom. Meg kell ölnöm a fiút. Carterre Hayley családja vigyáz. De nem hagyhatom
sokáig magára elvégre még csak 5 éves. Olyan nehéz elképzelnem hogy egy ilyen
pici lány ekkora terhet viselhet. Ha csak a jóslatra gondolok és hogy a világ
sorsa az ő apró kezében van…nem! Nem hagyhatom hogy neki kelljen dönteni és
ennek az egyetlen módja az ha egyikük életének véget vetek. Aki természetesen
nem a húgom lesz. Lassan hónapok óta figyelem a Townsond - házat.
Hárman lakják. Clare Townsond az anyuka, a fiatalabbik gyermek Kelley és
az én áldozatom Jev Townsond. Résen kell lennem mivel Clare nagyon figyel a gyerekeire. Egy héten összesen 20 percre
hagyja magára a most 6 éves Jevet. Amíg
a kis Kelleyt elhozza az óvodából. Mivel Jev most kezdte el az iskolát fél
órával hamarabb ér haza de csak is csütörtök önként. És nekem ki kell használnom
ezt az időt különben…különben…nem erre gondolnom sem szabad. Ahogy a Townsond
ház ajtajához érek nem pepecselek a zárral, egyszerűen csak fogom a
feszítővasat és egy zava mozdulattal kipattintom a zárat a helyéből. Az ajtó
kinyílik én pedig semmilyen erőszakos behatolásra utaló jelet illetve
ujjlenyomatot nem hagyok magam után. Jev szobája az emelten van rögtön a lépcső
előtt. Ha minden igaz most a háziját írja. Sőt ha mázlim van nem hallott meg.
Hangtalanul lépkedem felfelé a lépcsőn. Az ajtó résnyire nyitva van így ha
nagyon óvatos vagyok be tudok osonni…De nem, semmi szükség osonásra. Ugyanis
Jev nem a háziját írja hanem az ágyában fekszik és jó mélyen alszik. Még jobb.
Hirtelen rám egyáltalán nem jellemző rideg mosoly ül ki az arcomra és muszáj erősebben
szorítanom a kezemben lévő penge markolatát. Soha fel nem fedezett vágy járja
át a testemet. Vágy a gyilkolásra. Vágy egy alig hat éves gyerek
meggyilkolására. Mielőtt elszállna az
önbizalmam hirtelen benyitok a szobába, sietős léptekkel átszelem az ágy és az
ajtó távolságát, pontosan a fiú szíve fölé emelem a pengét.
- Carter. – suttogja hirtelen Jev mire
lemerevedek.
- Carter ne…ne tedd! – suttogja megint vékony
kisfiú hangján. Álmában beszélt. De az hogy lehet…hiszen soha nem is találkoztak!
Nem tudhatja a húgom nevét! Egyszerűen nem engedhetem meg. És ez…ez az apró
tett. Egy álomban elsuttogott szó adja meg végül az utolsó lökést. Az utolsó
lökést arra hogy a pengémet mélyen a húgom jövőbeli udvarlójának szívébe
mélyesszem a tőröm hegyét. De abban a
pillanatban Jev szeme kinyílik és meglát, és ezzel párhuzamosan meghallom a
kulcs csörgését a zárban. Egy tized másodpercem van dönteni. Ha leszúrom Jevet,
Clare megtalál és akkor mindennek vége ennek a jó oldala: Carter biztonságban lesz…Viszont ha
elhalasztom a lehetőséget többé már nem tehetem meg, hisz a pengét minimum benne kell hagyni a fiú
szívében hogy elvérezhessen. Arról pedig simán azonosítanak. Ez a lehetőség
azért jó mert a húgom nem veszti el az utolsó családtagját. Amíg a
lehetőségeimet fontolgattam letelt az egytized másodperc és Jev világító kékszeme elkerekedett. De
mentségére legyen mondva nem sikított, csak folytott hangon még mindig
félálomban azt kérdezet:
- Meg akarsz
ölni, nem igaz Védelmező? – ez kész. Ez a srác túl sokat tud. Így hát nem
maradt más választásom.
- Nem, nem
akarlak megölni. – azzal fogtam magam és kiugrottam a kisfiú ablakán
elhatározva hogy nem jövünk többet Jev közelébe. Kár hogy akkor még nem tudtam
mekkora baj lesz abból amit nem tettem meg…
***
Hirtelen
éles sikítás hasít a szobám csendjébe. Úgy fél órája Hayley beparancsolt az
ágyamba azzal a felkiáltással hogy nyúzottnak tűnök és ő majd figyel
Carterre. Természetesen nem szívesen
hagytam ott a húgomat egy percre sem de ha bárkiben megbízhatok (mármint
Cartert illetően ) az Hayley, így engedelmesen feljöttem és lefeküdtem. De a
hirtelen csapódó ajtó, a nyúzott kék szempár, a csapzott szőke haj, egy nagyon
frusztrált ( frusztrált xDDDD – Ashley to Kukorka ) Emma és a következő mondat
kijelentése után eltűnődtem azon jól tettem-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése