12. Porból lettünk porrá leszünk...de vajon ő is? ( part 2 )

Carter:

A pallos pár milliméterre Jev mellkasától állt bele a falba. Viszont az én érdekem nem kívánja hogy meghaljon. Hayley megint hangosan kifújta a levegőt megkönnyebbülésében és szinte éreztem ahogy Conor teste is elernyed. Vagy 10 másodpercig farkasszemet néztem a rémült sráccal majd elengedtem a kard markolatát és elhátráltam Jevtől meg  pallostól. Jevnek sem kellett sok amint látta hogy van köztünk vagy 10 méter eloldalgott és így Hayley és Eugene elé került. Én elnéztem az értetlen srác mellett és a tekintetem találkozott a legjobb barátnőmével. Tudta hogy min megyek most keresztül. Megértette. Eddig azt hitte szeretem Jevet. Most látta hogy képes lettem volna megölni.
A legdurvább az hogy fél órával ezelőttig én is azt hittem hogy kedvelem és ha Hayley nem szól közbe biztosan átszúrom a szívét. Hays tekintetéből büszkeséget, megértést, reményt és bizonytalanságot láttam. Jogos volt a kérdés, akkor most mit kezdjünk Jevvel?

 - És akkor most mi lesz? –szólalt meg végre Eugene – Csak úgy hagyjuk hogy kisétáljon?

- Nem azt nem lehet! – ellenkezett vele Jared.

- Van jobb ötleted? – csatlakozott Emma is.

- A Törvény tiltja hogy tudjon rólunk! – jelentettem ki magabiztosan. Conor konkrétan beleverte a fejembe az egész rohadt Törvénykönyvet úgyhogy ha azt akarják azt is elmondom nekik melyik törvény, miért tiltj,a hányadik oldalon van és hogy hányadik mondat.

- Jó, de akkor sem nyírhatjuk ki. – fordult felém Jared.

- Csak egy ötlet volt, hagyjatok már. – fontam durcásan keresztbe a karomat a mellkasom előtt.

- És ha tudatmódosítót adnánk be neki? – vetette fel Eugene

- Az nem jó már láttuk milyen hatása volt Carter-nél! – tiltakozott Em is.

- Ti be akartok drogozni? – tárta szét a karját Jev mire mindenki egy emberként fordult felé és üvöltötte el magát.

- Fogd be! – Hayley hatalmasat sóhajtott és akkor megkezdődött a miabüdösfrancotcsináljunkJevvel morfondírozás. Mindenki egyszerre beszélt és igyekezett túlkiabálni a másikat. Jared kitartott a tudatmódosító mellett, Emma hevesen tiltakozott ellene. Eugene azt javasolta hogy vigyük el Cadairaba ( az a Védelmezők országa, emberek nem látják és nem tudhatnak róla később fontos lesz és pár jelenetnél helyszín is lesz – A ) ott meg majd kezdenek vele valamit, ez ellen én tiltakoztam tekintve hogy ha a Tanács tudomást szerez róla halott emberek vagyunk…vagyis halott Nephilimek ( vagy Nefilimek ( ??? ) – A ). Na jó mindegy is. Conor azért üvöltözött hogy ne üvöltözzünk már hanem szépen nyugodtan gondoljuk át és beszéljük meg a dolgot. Természetesen senki sem hallgatott rá. Egyedül Hayley maradt csendben és csípőre tett kézzel dobolt a padlón a lábával és várta hogy mikor fejezzük be. Fél perc után belátta hogy még csak most kezdünk belelendülni igazán úgyhogy megforgatta a szemét és kisétált a látóteremből. Én már biztos voltam benne hogy barátnőm elhagyta a termet de akkor eszméletlen nagy kondulás szakította félbe a vitánkat. Mindenki odakapta a fejét és csak azt láttuk ahogy Jev arccal előre a földre rogy…nagy valószínűséggel eszméletlenül. Mögötte Hayley állt kezében egy lapáttal arcán amolyan basszuskulcsnézéssel.

 Én csak fapofával bámultam Jevet majd rámutattam az eszméletlen srácra és Conor felé fordulva azt mondtam:

- Na látod így néz ki az akit fejbebasznak egy lapáttal. – erre Conor csak összeráncolt szájjal bólogatott.

- Te komolyan leütötted egy lapáttal? – sipákolta Emma.

- Mit tehettem volna? – kérdezte Hayley széttárt karokkal mire Eugene is ijedt képpel hátrált egy lépést mert Hays őt is majdnem képen törölte a lapáttal. Várjunk csak…lapát?

- Hayley honnan szereztél te lapátot? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. hayley felém fordultés összevont szemöldökkel gondolkodott.

- Nem tudom. – rázta meg végül nagyon lassan a fejét. A bátyám felé fordultam.

- Vettél te egyáltalán lapátot ehhez a házhoz? – erre Conor is nagyon lassan megrázta a fejét.

- Akkor meg? Csak úgy spontán egy lapáttal mászkálsz az ingujjadban vagy mi? – üvöltötte Jared. Ez most lekötötte a figyelmünket. De komolyan…honnan van Haysnek lapátja?

- Nem tök mindegy honnan van a lapát? – szállt végre be a vitába Eugene – Inkább azt találjátok ki mi a francot kezdjünk vele? – azzal az ájultan fekvő Jevre mutatott.

- Először is vigyük fel Carter szobájába! – adta ki az utasítást Conor mire a két fiú már ment is hogy megemeljék Jevet.

- Ácsi, miért az én szobámba? – tartottam fel a kezemet tenyérrel a bátyám felé mire visszatették a fiút a földre.

- Mert valahová vinni kell és az én szobám tele van Védelmező cuccokkal! – erre ismét felemelté.

- De ott van a nappali, ott meg senkit sem zavar. – erre ismét letették.

- Jó, de mindenki a nappaliban fog nyüzsögni neki pedig békés hely kell most. – erre megint elemelték.

- Jó ,de…

- Nem döntenétek végre el? – kiáltotta Jared aki szerintem kezdte lifnek érezni magát. Csak emelget egy embert föl és le és föl és le és föl és…

- Legyen. – kaptam az ég felé a kezemet. – De ezért holnap te mosogatsz!

- Vállalom a szenvedést. – mondta komoran Conor. Háhá, végül én jártam jól J A fiúk felemelték Jevet és egyenesen felvitték a szobámba és megpróbálták amilyen óvatosan csak tudták letenni az ágyra. Persze én is illettem őket egy pár nem túl kedves megjegyzéssel amiért összetaposták a kottáimat. Nem, azért sem szedem fel őket! Mikor letették Jevet za ágyra és fél óra múlva sem ébredt fel ajak rágcsálva kezdtem el hezitálni. Most mi legyen? Le kéne vennem a felszerelésemet de milyen lenen már ha Jev aközben ébredne fel hogy öltözöm? Végül úgy döntöttem hogyha véletlenül meglátna csak simán megint leütöm. Úgyhogy gyorsan lekaptam magamról a felszerelésemet és felvettem egy kényelems farmert egy fehér pólót és egy kék kockás inget a hajamat pedig egy laza lófarokba hátra fogtam. Ilyen az otthoni style. Azt hordok eleget…mindenhol. Egy hirtelen gondolattól vezérelve leültem az ágyam szélére és kisimítottam Jev haját a szeméből. Úgy nézett ki mintha csak aludna. Álmában olyan békés volt az arca mint egy kisgyereké. Önkéntelenül is azt kívántam bár csak én is ilyen harmóniában élhetnék önmagammal. Bárcsak lehunyhatnám a szemem és nyugalomra lelhetnék.  De nem lehet.  Viszont valami furcsa volt. Sokkal természetesebbnek találtam a közelségét. Nem dobogott gyorsabban a szívem nem forrósodott fel a bőröm az érintése nyomán és nem kapkodtam levegőért. Pedig ha tegnap történik ugyanez még biztosan azt tettem volna.  Az előbbi kis akciója kiirtott volna belőlem minden szimpátiát a srác iránt? Nem kizárt, hisz aggódom érte és kíváncsi vagyok mi fog történni ha felébred de…ekkor Jev szempillája megrebbent és kissé kómásan ugyan de kinyitotta a szemét.

Jev:

 - Mi történt? – pislogtam kábán. Egy ágyon feküdtem nem tudom hol. Az ablakon át ítéltem meg, hogy éjszaka lehet. A padlót pár kósza papírlap borította. Oldalra fordítottam a fejem és Carter elég közeli arcával találtam szembe magam. - Elestél. – felelte. – Mire emlékszel? - Csak arra, hogy erre jártam és… aztán semmi. – tapogattam a fejem és a tarkóm felett egy 10 centivel megtaláltam a fájó pontot. – Mi történt? – fordultam felé. - Erre jártál és be is jöttél. – magyarázta. – Csak megbotlottál a küszöbben és beverted a fejed. - Hátul? – kérdeztem. - Nem tudom nem láttam. – vonta meg a vállát. – Csak azt láttam, hogy a földön fekszel. - Aha. – bólintottam. – Minden annyira homályos. - Átmeneti amnézia. Előfordul. - Olyan fura ez az egész. – vakargattam a tarkómat. – Biztos elestem? - Szerinted, hogy verted be a fejed és terültél el a földön? – vonta fel a szemöldökét. - Fejbe is vághattak. – vontam meg a vállam. - Mégis ki? A bátyám biztosan nem és én sem bár szívesen megtettem volna. – nevetett. – És mégis mivel vágtak volna fejbe? - Nem tudom. Akárki fejbe vághatott. És például egy lapáttal. – amint ezt kimondtam elkezdett röhögni. - Komolyan… egy lapáttal? – fogta a hasát, annyira nevetett. – Életemben nem hallottam jobbat. Kösz Jev, jót röhögtem. - Nem viccnek szántam. – mondtam. - Ó. – húzta el a száját. – Bocs, de én annak vettem. - Mindegy. – válaszoltam. – De én akkor megyek is. – próbáltam lábra állni, de annyira megszédültem, hogy visszaestem Carter ágyára. - Jól vagy? – nézett rám rémülten (???). - Persze, csak kicsit megszédültem. Próbáljuk meg még egyszer. – újra felálltam, de a fejembe belenyilallt a fájdalom és megint szédülni kezdtem. De mivel nem akartam beégni Carter előtt, mert egy kis fejfájás miatt még lábra állni se tudok, így inkább dülöngéltem egy kicsit, majd megálltam. - Kikísérlek. – állt fel Carter is. Csendesen elsétáltunk az újságot olvasó Conor mellett, Carter kinyitotta nekem a bejárati ajtót és megálltunk. - Kösz az ellátást. – kacsintottam rá. - Szívesen. – bólintott mosolyogva. – Haza tudsz menni? - Valahogy csak eldülöngélek. – vontam vállat zsebre dugott kézzel. - Vigyázz nehogy részegnek higgyenek! – figyelmeztetett szórakozottan. - Oké. – nevettem fel. – Akkor szia. – intettem egyet és lesiettem a kis lépcsőn, majd kisétáltam az utcára. Komótosan sétálgattam, nem nagyon zavart hány óra lehetett. Pedig kellett volna… Amikor a bejárati ajtónk elé értem, előhalásztam a farmerom mélyébe süllyesztett kulcsokat és kinyitottam az ajtót. Arra számítottam, hogy korom sötét lesz a házban, de tévedtem. A konyhában égett a villany és valaki ült is az asztalnál. Ránéztem az órára hajnali fél egyet mutatott. - Örülök, hogy végre haza jöttél. – állt fel anya. – Már gondolkodtam rajta, hogy megszöktél. – szemei olyan mészárlást okozhattak volna, ami Magicville-t és környékét kiirtotta volna. Semmit se tudtam mondani. – A húgod, alig egy órája jött haza. – emelte meg a hangját. – Fél tizenkettőkor! És egyedül, mert nem kísérte el egyik barátja sem! – tekintetében láttam a dühöt, az idegességet, az aggódást és a… a csalódottságot. – Régóta lakok itt és ismerem a város minden zugát, de attól függetlenül mennyire biztonságosnak tartom a várost REGGEL, – nyomta meg a ’reggel’ szót, hogy nyomatékosítsa, mondandóját. – de én is féltem a 15 éves lányomat egyedül az utcákon fél tizenkettőkor! Vele kellett volna lenned! – szidott le. – Ja, és tényleg megtudhatom TE hol voltál, hogy a „rengeteg” tenni valódban csak fél 1-kor értél haza? – vonta fel idegesen a szemöldökét. - Ööö… deszkáztam. – hazudtam. - Ó, tényleg? – kérdezte gúnyosan és csak bólintottam. – Akkor hol van a gördeszkád Jev? Mert én nem látom. – lenéztem és tényleg nem volt nálam a deszkám. Basszus Carteréknél van. Arra még emlékszem, hogy Carterékhez, még a deszkámmal mentem. De utána fogalmam sincs hova tehettem. Most ezt nem úszom meg. Mivel nem válaszoltam semmit, folytatta. – Csalódtam benned Jev! Nagyot csalódtam. - Tudom, sajnálom. – mondtam semmilyen hangon. (Szerintetek milyen a semmilyen hang? XD fogalmam sincs honnan jött – Kukorka :*) - Rendben. – bólintott. – Menj fel aludni! – terelt a lépcső felé. „Bűnbánóan” és lehajtott fejjel felsétáltam az emeletre és mielőtt befordultam volna a folyosón, anya utánam szólt. - Ja és, ha nem bánod elvettem a tv-det és a videojátékodat 1 hónapra. – mosolygott gunyorosan. – Oh és egy hétig csak a suliba és haza jöhetsz. Jóéjszakát! – rebegtette a szempilláit, mintha mi sem történt volna. Nem érdekelt milyen büntetést kapok, csak aludni akartam és hálát adtam Istennek, amikor ledőlhettem.

<<12.rész(part1)

13.rész>>