2013. szeptember 30., hétfő

19. rész Magic Ville Karnevál a Kezdet (3/3.rész) + új design

Na hello!
Hatalmas nagy csuszival és eszméletlenül unalmas cselekménnyel ugyan de itt a 19. rész vége. Mostantól igyekszem majd egybe hozni a részeket mert tudom milyen idegesítő hogy állandóan feleket vagy harmadokat hozunk. Viszont így lehet kevesebb rész lesz de azért majd igyekszünk. Gondolom azt azért észrevettétek hogy a blog új külsőt kapott! A fejlécért köszönet Cassidy Badricknek és Vacak-nak (aki mint később kiderült csak futár volt ;) )szerintünk gyönyörű lett és egy hatalmas vállveregetést magamnak amiért sikerült úgy beállítanom hogy a blogból semmi sem tűnt el. :)
Na mindegy itt a rész:



Carter:
Csöppet bepöccentem Emmára és Jaredre mikor elrángattak a másik két dinkához miután nagy nehezen sikerült kiszúrnom Jevet a fesztiválozók hömpölygő tömegéből de igazuk volt. Ezt tényleg érdemes volt megnézni. Ahogy a szőkeség meg a pasija megjósolta Eugene fél kézzel megverte Hayley-t mire a barátnőm elkezdett vele üvöltözni és nem tudom hányszor a fejéhez vágta hogy csalt. Bár számomra továbbra is rejtély hogy hátra kötött kézzel hogy lehet csalni az alma halászatban viszont ennyi Haysel töltött idő után az ember hozzászokik Hayley agresszivitásához. Igazából nem értem én ezt az egészet. Eugene mindig az a csendes nehezen felidegesíthető megfontolt fajta volt míg Hayley a dühkitöréseiről és a spontanitásáròl volt híres. Hát...talán mégis van abban valami hogy az ellentétek vonzzák egymást elvégre én és Jev is két külön világ vagyunk. De várjunk csak miket beszélek én? Elvégre én nem is vonzódom Jevhez. Vagy...talán mégis...egy kicsit...na jó talán kicsivel jobban mint kicsit. Wáááá. Töprengésemből Hayley a képembe nyomott csurom vizes feje szakított ki - Menjünk a karaoke-hoz! - üvöltötte a fülembe. Már nem azért üvöltött mert mérges volt Eugenera hanem mert mellettünk egy igen hangos kis csoport próbálta kihalászni az almákat a tálból. Hayley arcán egyébként hatalmas mosoly terült el mivel hosszas nyavalygás és fűzögetés után Eugene neki adta az almahalászaton nyert plüss pingvint amit amúgy gyanítok amúgy is neki szánt volna. Félig megsüketült állapotban bólintok egyet Hayley felé jelezve hogy vettem így ötfős csoportunk hangosan cseverészve indult meg a karaoke bár felé. Nekem egyébként teljesen szokatlan volt ez a nagy tömeg. Ekkora ember arzenált én még csak az Albany melletti nagycsatában láttam. De az semmilyen szempontból nem hasonlított ehhez. Példának okáért ott a legtöbb ember ki akart nyírni minden második vele szembe jövőt. Haysnek Emmának Jarednek és Eugenenak viszont ezek szerint volt gyerekkora hisz ők úgy mászkáltak fel alá hangosan mulatozva mintha egy amolyan második otthonukba tértek volna vissza. Én viszont nem bírom ezt a nyüzsgést úgyhogy fogtam magam elővettem a mobilomat és a fülesemet és maxra felnyomtam a hangerőt miközben beállítottam az all time low - somwhere in neverland számát. A zenét pedig nem állt szándékomban addig kikapcsolni míg vége nincs ennek a rohadt napnak. Na szép. Az órámra rá néztem és csalódottan tapasztaltam hogy még dél sincs. Hülye büntetés. Miért nem voltak képesek egyszerűen igazgatóit adni vagy valami mint miden normális iskolában? Nem, ezeknek fesztiválozni kell küldeniük engem. Na mindegy. A karaoke bárhoz érve egyébként akkora tömeg fogadott minket hogy reflexből olyan hátra arcot vágtam volna mint a…nem tudom mi, mindegy is. Hayley a könyökömnél megragadva fordított vissza és üvöltött a képembe valamit amit a maximumon bömbölő zene mellett nem hallottam így csak a szájáról tudtam leolvasni valami olyasmit hogy csak azért is itt maradunk. Úgyhogy fogtuk magunkat és úgy ahogy volt elfoglaltuk a komplett utolsó sort. Jared 4 széken terült el, fejét Emma ölében pihentette aki illedelmesen ült és Jared haját simogatva követte az eseményeket.  Eugene is levetette magát egy székbe és habozás nélkül az ölébe húzott és átölelte a derekamat ezzel jelezve hogy nem szándékozik engedni hogy meglépjek. A kis sunyi. Hays Jared példáját követve vagy öt széken terült el és a fejét oldalról lógatta le és azzal szórakozott hogy a hajával söpörte le a földet miközben valami olyan hangot hallatott mint mikor az ember úgy próbálja kimondani az m betűt hogy nem ér össze a szája.
Gyanítom a fejébe szállt az összes vére. Eugene a szemére húzta a napszemüvegét és állát a vállamra támasztva valószínűleg aludni szándékozott. És még valami. Abból a hatalmas csaj arzenálból ami az első sor körül tömörült ítélve Jev is itt volt.  Ezt abban az öt másodpercben állíapítottam meg míg a zene a somwhere in neverland-ről  Breaking Benjamin – Anthem of the Angels című számára váltott. Utána Eugene példáját követve még hangosabbra vettem a zenét és a fesztivál wifijére rákapcsolódva netezni kezdtem.  Az idő elteltével halványan érzékeltem hogy a karaoke valószínüleg már elkezdődött mivel Kelley igyekezett a mikrofonnal túlordibálni a tömeget és Emily meg a barátnői vinnyogását még a bömbölő rock számok sem tudják elnyomni teljesen. A mögöttem ülő dinka állandóan röhögött és mivel engem még mindig nem szándékozott önálló ülőhelyre engedni úgy éreztem magam mintha legalább egy vágtázó ló nyergében ülnék. Halványak eljutott a tudatomig hogy Hayley alól kihúztak egy széket így elég erősen megfejelte a padlót…hát Magic Ville-nek hamarosan eggyel kevesebb lakója lesz. De ezek közül semmi sem tűnt olyanra érdemesnek hogy megszakítsam a tökéletes semmittevést amíg tart a szenvedésem. Ám akkor Hays kirántotta a fülemből a fülest és valami olyasmit tett amit a büdös életbe nem fogok neki megbocsátani. Elkiáltotta magát!


 - Carter is nagyon szívesen énekelne!

Tudom hogy unalmas és lassú a cselekmény de a következő pár részből kihagyjuk a Védelmező világot és Carter egy teljesen átlagos gimnazista lánynak fog tűnni bennük. Igen még a gondolatai is olyanok lesznek. Akinek nem tetszik az majd kihagyja az elkövetkező 3-4 részt. Mi a véleményetek az új külsőről? Tetszik ez vagy inkább állítsuk vissza a régit?

<<19. rész(1+2)

2 megjegyzés:

  1. Huuu egyáltalán nem volt unalmas nekem nagyon tetszett és már nagyon kíváncsi vagyok hogy mi fog kisűlni ebből. A kúlső pedig tökéletesen illik a történethez. Nagyon szép lett!!! :DD

    VálaszTörlés
  2. Hát sziasztok!
    Nekem tetszik, amit a bloggal műveltél, tök jól passzol a háttér a fejléchez(amit egyébként Cassidy Badricknek köszönjetek, én csak amolyan futár voltam :S) A fejezetet pedig nagyon imádtam! Már most megmondhatom, hogy kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a Carter vs. éneklés dologból.
    xoxo. Vacak

    VálaszTörlés