18. Sonny (1/3. rész )

Sziasztok srácok!
Tudom hogy nagyon nagyon régen volt már rész és tényleg rettentően restellem de nincs időm semmire. Már elkezdtem a részt és szándékomban áll ma vagy holnap befejezni de mivel rettentő sokat várattunk benneteket úgy döntöttem felrakom a rész 1/3-át. És ha van még akit érdekelne szeretnénk befejezni ezt a blogot ( mármint nem most hanem majd ha elérünk a történet végére ). Úgyhogy ha ezt még bárki olvassa a régiek közül kommentbe léci írjátok meg hogy folytassuk-e vagy most inkább szüneteljen a blog egy darabig. Előre és köszönjük és tényleg nagyon sajnáljuk a késést: Ashley és Kukorka



Carter:

Hazafelé úton egész végig csak ezen a néven kattogott az agyam. Sonny. Hol hallottam már én ezt? Pedig biztos vagyok benne hogy már hallottam valahol. De hol? Nem emlékeztem. De maga a tény hogy ismerősnek találtam Ally arcát és hogy még az a név is furcsán közelinek és egyszerre távolinak tűnjön amivel Conor illette…ez már nem lehet véletlen. Így olyasvalamire szántam el magam amire már jó ideje ( legalább 3-4 éve ) nem. Elhatároztam hogy kémkedni fogok a bátyám után. Így mikor a házunkhoz értem és a lehető legtermészetesebb arcot vágva elindultam a szobám felé. Majdnem kiugrottam a bőrömből az ijedtségtől mikor Conor utánam szólt.

 - Hé, Carter!

- Igen? – fordultam hátra és csak reméltem hogy nem az lesz a következő mondata hogy mit kerestél te a kávézóban!

- Örülnék ha délután kicsit átugranál Ravenmaker-ékhez az Internátusba. Hayley teljesen kiborult Angela miatt és egész nap téged hívogatott. – jelentette ki mire egyszerre lett sokkal könnyebb és sokkal nehezebb a szívem. Nem tetszésem viszont csak egy fintorral jeleztem.

- Nem jöhetne inkább ő ide? – kérdeztem

- Nem értelek, húgi.  Mi bajod az Internátussal? -  Conor kedvenc fekete bőrdzsekijében lépett ki a szobájából majd miközben beszélt hozzám össze húzta a cipzárját és jobb kezét a csigalépcső  tartó oszlopjára ( vagy mire??? – Ashley ) csúsztatta, szavak nélkül jelezve ezzel hogy menni készül.

- Konkrétan ezzel az Internátussal nincs semmi bajom. Viszont a világ összes Internátusát gyűlölöm. – jelentettem ki magabiztosan és ezúttal én sem bántam volna ha nem kérdezősködik csak lelép. Más körülmények között imádtam a bátyámmal társalogni de…most tényleg lehetne egy kicsit elfoglalt.

- De miért? Alig háromszor voltál Internátusban életedben és akkor odavoltál érte. – ráncolta a homlokát Conor majd tett egy lépést lefelé. Ez már annak a jele volt hogy késésben van.

- Nem tudom. Egyszerűen csak nem bírom őket. De ha annyira akarod később átugrom hozzá. Viszont most még van egy kis…dolgom.  – jelentettem ki..nos magabiztosan akartam hangzani de az a másodpercnyi habozás a „dolgom” előtt könnyen elárulhatott volna. Csakhogy most az épp induló félben lévő Conor-ról volt szó aki azt sem vette volna észre ha a szomszéd háza felrobban mert valami roppant fontos Tanács-tag béli dolga akadt amire természetes én mint Védelmező Tanonc nem lehettem kíváncsi mert szigorúan titkos volt. Hát…akkor ennyit a nagy bizalomról.

- Egy Istennő vagy Carter! – jelentette ki hálásan mosolyogva ( Hays nyilván az agyára ment ) majd még odalépett hozzám és nyomott egy puszit a homlokomra miközben összeborzolta a hajamat. Ez a mozdulatsor…9 éves korom óta nem csinálja ezt. De azelőtt mindig megkaptam a ’’ búcsúpuszit” indulás előtt. Ettől a gondolattól nem igazán tudom miért de elkapott a sírógörcs így csak lehajtott fejjel mosolyogva intettem egyet a bátyámnak és bár a lépteit nem hallottam ( ki volt képezve rá hogy ne halhassam meg ahogy közeledik/távolodik ??? ) pár másodperc múlva az ajtó csapódását igen így következtetni tudtam rá hogy a bátyám elhagyta a házat. De hogy biztosra menjek fogtam magam, lelépdeltem pár lépcső fokot majd  gondoltam egyet és csak úgy simán leugrottam. A gyalog-kakukkot megszégyenítő sprintben rohantam végig a konyhán az ebédlőn és az előszobán egészen az ablakig ahol még láttam ahogy Conor kilép a kapun és eltűnik a sarkon. Ezek szerint tényleg elment. Egy kicsit sem lassabban mint ahogy lefelé jöttem sprinteltem felfelé Conor szobájba. Igen! Nem az enyém, nem a könyvtár vagy a fegyver szobába ( ami hivatalosan Conor irodája ??? ) hanem a bátyám szobájába amit nekem elvből messze el kéne kerülnöm.  Mikor az ajtóhoz értem azonban ledermedtem.  Conor sem turkál sosem az én dolgaim között.  Nekem mi jogom van hozzá? Jó de az is igaz hogy én nem titkolok előle annyi mindnet mint én előtte (attól függetlenül hogy a feléről tudok a másik fele meg ’’Sonny’’ kategóriás ). Így nagyot sóhajtva előhívva magamból az érzéketlen Védelmező ( bocsánat Védelmező Tanonc – amit Conor nem hagy elfelejteni mostanság…) énemet, benyitottam. A szobában ugyanaz a kupi fogadott mint a múlthét elején de igyekeztem nem zavartatni magamat. Conor mindenféle papírjain és egyéb más cuccain átlépkedve valahogy eljutottam az ágyig ahol a laptop feküdt lehajtva. Nem mozdíthattam el semmit a helyéről hisz a bátyámnak úgy is feltűnne és nem sokkal utána le lennék oltva amiért a cuccai közt turkáltam. Erre a gondolatra csak megforgattam a szememet és óvatosan felnyitottam a bátyám gépét. Zongoráztam kicsit a billentyűkön mire a gép feléledt és lásd…még jelszóval sem védte az adatait. Bár így gondolom a fontosabb dolgok le vannak zárolva. Na se baj. Ha szükséges lesz feltörjük. Conor valószínűleg a Tanácshoz ment az Internátusba. Az oda út egy 10 perc. A vissza szintén 10 és ha vagy 20 percig ”tanácskoznak”  is alig van 45 percem. Sietnem kellett így csak gyorsan beírtam a Keresőbe hogy Sonny.

Jó, tudom szégyellhetem magam amiért 2 hét alatt csak ennyit sikerült produkálnom. Mentségem nincs de nagyon igyekszem majd kárpótolni titeket. Ha minden igaz nem sokára sor kerül a Magic Ville Karneválra. Remélem ott majd sikerül ;)

<<17. rész(part3)

18. rész(part2)>>