61. rész - A Randi (part 1)

Sziasztok! Itt vok, élek, visszatértem és részt is hoztam. Jövőhéten a szülinapom alkalmából más fajta rész lesz. Utána pedig a RANDI (csupanagybetűvel) folytatása következik. ;)

Carter:

A nap hátra lévő részében Scott meghúzta magát. Kirah viszont egy teljesen új önmaga ként tért vissza. Scottra úgy rá tapadt mintha egymáshoz nőttek volna. Barátnője Vivi – akit valahol biztosan láttam mert emlékszem egy lányra, akinek egy anyajegy volt a szeme alatt – távolról figyelte az eseményeket.

Scottot ők ketten akadályozták, hogy még egy verekedésbe keveredjünk. Ismertem, és tudtam hogy eléggé felhúztam. Kirah pedig csorbát ejtett a büszkeségén és ahogy elnéztem rá még inkább pipa volt, mégis egy ujjal sem ért hozzá. Legalábbis még. Ha nem lenne Kirah Scott közelében közölném vele hogy a helyében nem kerülnék 200 méteres körzetben közelebb hozzá. Közben persze Scottot valamivel nyakon szúrnám.

Hmm… Lehet hogy ez csak egy egészséges utáljuk-az-exünket szindróma… Nem. Határozottan ki akarom nyírni valamivel.

Suli végén Jev felajánlotta, hogy az anyja engem is elvisz, de visszautasítottam és most nem is ellenkezett. Arra fogtam, hogy Conor sms-ezett hogy eljön értem és mindjárt itt van.

De nem volt. És nem is jött. És amikor hívtam nem válaszolt. Így hát elindultam egy magam az utcán. Tudva persze, hogy Scott engem követ. Szerinte pedig még nem jöttem rá erre. Pedig már akkor kiszúrtam mikor az úton elhaladtam a kereszteződési tükör mellett. Néha meglepődöm, hogy Conor a nagy okosságaival tud valami hasznosat is tanítani. Azon kívül hogy elmagyarázta nekem amikor kettő voltam hogy hogyan tudok mirelit kaját csinálni magamnak.

Valaki elkapta a felkaromat és már készültem támadni, de felismertem a kézhez tartozó hangot.

- Ugye tudod, hogy Scott az iskola óta követ téged? – mondta nekem és gyorsított a lépteni.

- Ne mond, komoly? – gúnyolódtam. – Asszed’ nem tűnik fel ha pont ő kezd el követni?

- Csak gondoltam emlékeztetlek még egyszer. – vont vállat, majd balra fordult az utcában, ahol a kocsinkat véltem felismerni.

- Fogadni merek nem haza megyünk. – jegyeztem meg, ahogy beszálltunk a kocsiba.

- Talált süllyedt. – válaszolt már a kocsiban.

- Akkor el? – fordítottam el a fejem.

- Nem. Meglátogatjuk a Townsondokat! – jelentette be.

- Miért? – kaptam felé a fejem. Kifordultunk az utcából.

- Beszélni akarok Alisonnal! – mire ez a formalitás?

- Szerelmi vallomás? – vontam fel a szemöldököm. Most kivételesen nem gúnyolódásból vagy Conor szívatásaképp kérdeztem.

- Haha, nincs ilyen szerencséd. – mosolyodott el. – És neki sincs.

- Hát neked sincs. – gondolkoztam el.

Homlokát ráncolta, mire folytattam. – Elképzeltem mit válaszolt volna. Szerintem közölte volna, hogy nem és rád bassza az ajtót!

Felnevetett. – Hidd el nekem Carter! Amilyen rég óta ismerem tudom, hogy csak ez az egy lehetőség történne meg.

Scottot elvesztettük a látókörünkből. Viszont alig pár percen belül a Townsond háznál parkoltunk le.

Becsengettünk és Jev értetlen arcával találtuk szembe magunkat. Szerintem nem erre gondolt fejben hogy ezért várom meg a bátyámat hogy később letámadjuk őket.

- Segíthetek valamiben? – nézett fel Conorra.

- Alison itt van? – kérdezte tőle. Megrázta a fejét. – Hol van? – támadta le kicsit sem kedvesen. Könyökkel oldalba vágtam, hogy moderálja magát. Sajnos Jev szeme sarkából észrevette és szája körüli ráncokból tudtam, hogy visszafojt egy mosolyt.

- És véletlenül nem tudod hol van? – formázta át mondatát.

- Nem tudjuk. Reggel lelépett. – Conornak elkerekedett a szeme. Nem volt nehéz rájönni mire gondol. Nála a lelépne szó azzal egyenlő, hogy eltűnt a városból és jó darabig senki se látja. Istenem Jev, nincs elég közel hogy őt meg tarkón csapjam. Oké befejezem az agresszivitást, túlságosan elegem van Scottból mára.

Viszont tudtam, hogy megkönnyebbülés fut át rajta, amikor Jev folytatta. – Csak annyit mondott, hogy dolgoznia kell és majd este jön.

- Oké, akkor tudnál neki szólni, hogy kerestem? – kérte Conor.

- Miért nem hívod fel? Megadhatom a számát. – ajánlotta fel, majd zsebéhez nyúlt, hogy kivegye mobilját.

- Nem kell! – vágta rá gyorsan Conor. Túl gyorsan… Ami még nekem is furcsa volt. – Csak ha látod, szólj neki hogy kerestem.

- Rendben. – bólintott furán Jev. – Bocsi, ha bunkó vagyok és letegezlek, de kérdezhetek valamit? – kérdezte hirtelen.

Conor megrántotta a vállát. – Mondjad.

- Mit akarsz te tőle? – kérdezte kertelés nélkül. – Mert ahogy láttam ő tőled semmit sem! – felpillantottam rá. Sértődöttséget, vagy legalább meglepődést vártam az arcán, de semmi. Csak vállat vont.

- Erről kérdezted már őt is? Mert hogy őszinte legyek veled, halvány lila gőzöm nincs mit akarok tőle! – majd hátralépett és lenézett rám, hogy jelezze távozunk. – Csak ennyit akartam.

Levágtatott a lépcsőn. – Szia! – köszöntem el tőle és sietve utána indultam. – És most? – bár feleslegesen kérdeztem meg, mert már a telefonján lógott és beszélt valakivel. Miközben beindította a motort.

- Szi… - kezdte Conor, de megakadt. – Bocs basszus, hogy merlek felhívni! – szólalt meg végül. – Azt ne mond, hogy megint akrobata mutatványokat művelsz! – elkerekedett szemmel fordultam felé.

- Elküldted ami kell? – hallgatta a választ. – Még ott vagy?... Hogy hogy kivel vagyok? Carterrel…..Identitás ide vagy oda egyszer szétrúgom a segged azzal a rohadt szarvassal! – nyomta ki a telefont, majd zsebre vágta.

- Akarom én tudni? – vontam fel fél szemöldököm.

- Elmegyünk egy vonat állomásra! – jelentette be. – Mert tudod Carter, hozzám korán jött a Mikulás.

- Wow, mindig is vágytam egy pillanatra, amikor együtt lesz menzeszünk. – mosolyodtam el. – Olyan muris lesz! – csak szemeit megforgatva sóhajtott és rátaposott a gázra.

***Másnap***

Fogalmam sincs mi késztette a telefonomat arra, hogy szombat reggel 8-kor csörögjön, de Conor azt hallgatta, hogy az telefonom 10 percenként felcsendül egy másik rock számmal. Mikor már ötödszörre nyomtam vissza szundira mégis felkeltem.

Felültem és megdörzsölve szemem a mobilomat kezembe véve megnéztem mennyi az idő. Lassan kilenc volt. Megnyitottam az sms-t amit úgy 10 perce kaptam. Ahogy megláttam elkerekedett szemmel pattantam ki az ágyból és a zuhany felé vettem az irányt.

11-re lemegyek érted. – kaptam Jevtől. Igen nekem csak akkor esett le, hogy mi randizunk meg ilyesmi. A zuhany és a hajmosás arra kellett, hogy ne nézzek ki úgy mint egy ázott büdös ló. Tekintve, hogy péntek volt és mivel Conor tudta, hogy úgy se csinálok semmit ezért hajnal egyig edzettünk.

Nos igen akkor még én is abban a hitben voltam, hogy nem fogok semmit se csinálni így aludhatok kettőig. De nem így történt.

Ahogy kijöttem a zuhanyból gyorsan feltekertem a hajam majd megszárítkoztam. Kidobáltam a szekrényem felét mire megtaláltam a hajszárítóm. Megszárítottam a hajam egy fél óra alatt. A telefonom órájára néztem és még pont annyi időm volt, hogy kivasaljam a hajam és felöltözzek. Miközben a haj vasalót bedugtam gondolkoztam, hogy melyikkel kezdjem de addigra pityegett a vasaló, így azzal kezdtem.

Már annyira profi mozdulatokkal mozogtam, hogy kivételes rekord alatt közel 10 perc alatt végeztem. A farmerom ugrándozva magamra erőltettem, majd egy felső után kutattam. Ahogy végig néztem a szekrényemen újra rájöttem, hogy miért furcsál mindenki. Minden cuccom fekete. Szó szerint minden. Oké nem túlzom, de majdnem minden fekete. A másik opció a fehér, vagy az az egy kék póló. Kék? Hah, nyertem!

Felkaptam a pólót és a fürdőm tükrében ellenőriztem magam. Hiába volt meg Jevvel az első randink még szeptember, ez volt az első hivatalos. Amire nem kényszer hatása alatt megyek el. Nem akartam elszúrni. Magam miatt nem.

És akkor elhatároztam. Ma nem foglalkozok semmivel. Nem érdekel se Scott, se a hülye nővére. Az sem hogy Mira megszökött az Internátus megfigyelése alól és őt keresik (amiről tegnap tudtunk meg Conorral). Az sem ha valaha ezt Hayley megtudja kitépi a hajam, hogy nem vele készülődtem és lányosan átbeszéljük az éjszakát a randi előtt.

Jól akartam ma érezni magam, és egy picit normális lenni arra az 1 vagy 2 órára. Azt akartam majd ha később visszagondolok jó emlékem legyen az első randimról. Igen, az első amire önszántamból megyek el. (Scottal soha nem mentünk randira csak úgy elkezdtünk járni, meg együtt lógtunk.)

Tudom ez most mind lányosan hangzott és blah. De akkor is lány vagyok. Akármennyire is nem tűnök annak, még mindig az vagyok.

A kiálló fufrumat oldalra csatoltam egy hébe-hóba hullámcsattal, majd dzsekimet felkapva immáron teljes harcidíszben álltam. Zsebeimbe tömködve cuccaimat lesiettem a lépcsőn. Telefonom órájára pillantva láttam hogy még van 10 percem. Na addig adjuk be Conornak lassan adagolva a dolgot.

- Te hova hova? – kérdezte egyből ahogy leértem. A francba a rohadt kék pólóval.

- Honnan veszed, hogy megyek valahova? – ráncoltam a szemöldököm. Először a pólómra, majd a hajamra bökött. – És nem vehetek fel színes pólót és tűzhetem oldalra a fufrum mert rohadt idegesítően belelóg az arcomba?

- Ezt egy szóval sem mondtam. – vont vállat, majd visszatérve az újsághoz a kezében kavéját szürcsölgette. – Csak nem szoktad. Ami azért szúr szemet, mert ismerlek. Szóval hová is mész?

- Sehová! – vontam vállat és elvettem az egyik pirítósát neki látva enni. Ó csak késsen Jev!

- Csak? – nézett fel.

- Mit csak? – haraptam bele nyugodtan a pirítósba.

- Carter. Utoljára akkor volt oldalra tűzve a hajad amikor Broken Arrowban voltunk és Hayley kényszerített rá. – magyarázta. Meg akkor asszem a Syracruse-i eset, amikor Hayley szerint hányni kezdtem. Olyan poén lenne, ha emlékeznék arra, hogy valóban mi történt aznap. Csak erről te Conor semmit se tudsz. – Szóval halljam, hová mész! – nyitottam a számat de már félbeszakított. – És eszedbe se jusson azt mondani sehova mert nem veszem be.

- Oké. – sóhajtottam. – De ne akadj ki! És lehetőleg ne kezdj el dobálózni!

- Pont te mondod! – morogta.

- Randim lesz. – közöltem vele, nagy szemekkel pislogott rám, majd kitört belőle a nevetés. – Hé! – háborodtam fel.

- Hát ez nagyon jó vicc volt! – hagyta abba a röhögést, majd a fiókba nyúlt ahonnan előhúzott pár kötegelőt. A szürke ötven árnyalatából simán elment volna Christiannak ennyi kötegelővel és kötéllel. – De nem hagyom, hogy megkeresd Mirát!

- Egy szóval sem mondtam, hogy őt megyek megkeresni. Tényleg randira megyek! – válaszoltam sértetten.

- Ha annyira randira mész, miért van nálad fegyver? – mutatott a dzsekimre. Védelmezői rossz szokás, hogy könnyen kiszúrjuk ha valakinél van fegyver. És pontosan ezért tudjuk jól elrejteni a sajátjainkat.

- Mindig viszek magammal fegyvert! – jutattam eszébe. – Mibe fogadunk, hogy te is vittél magaddal fegyvert amikor Alisonnal mentél randira?!

- Soha nem is randiztunk! – tiltakozott. – Semmi olyat nem érzek iránta, mint amire te gondolsz! – azt hiszed ennyire rövid távú a memóriám bátyus?

- Akkor miért mentünk el hozzájuk tegnap? – szegeztem neki a kérdést. – Tudod akik utálják egymást azok nem beszélgetnek.

- Nem is utáljuk egymást! – pillantásom után kiegészítette válaszát. – Oké, Ő mindennél jobban utál ENGEM! – majd egy percre elhallgatott. – Jó trükk volt, de nem tudod elvonni a figyelmem Carter!

- Egy fél percre csak sikerült! – fontam össze a karomat diadal ittasan. – Nos ha megbocsátasz én most megyek! – indultam meg, de megállított.

- Carter! – lépett elém. – Addig nem mész innen sehová, amíg meg nem mondod hova mész!

- Mondtam, hogy randira megyek! – bizonygattam.

- Mégis kivel? – emelte az égbe a kezét hitetlenül.

- Jevvel. – vágtam rá. Döbbent arccal nézett vissza rám. Szemei elkerekedtek és nagyokat pislogva bámult engem, míg végül agya feldolgozta az információt.

- Ti ilyenkor akartok elmenni randizni?!!! – emelkedett meg a hangja. – Scott és a nővére épp valami rosszban sántikálnak. Mira szintúgy keveri valahol a bajt. Hayleyék halálra aggódják magukat miattad ahogy én is. És te ilyenkor akarsz elmenni randizni azzal? – mutatott az ajtó irányába.

- Conor… - kezdtem neki, a csengő abban pillanatban szólalt meg. Az ajtóhoz léptem és elálltam, hogy Conor ne férjen oda. – Pont azért megyek, hogy ne aggódjatok. Nem lesz semmi baj, vigyázok magamra, Jevre is! Ha támadni akarnak nyilvános területen nem fognak! És azért megyek el, hogy ne érezzek késztetést megkeresni Mirát.

- Carter! – sziszegte dühösen. Oké talán nem így kellett volna közölni vele…

- Conor, megbeszéltem vele és nem fogom lemondani azért mert te kéred! – próbáltam a lelkére hatni. – Azt akartad, hogy normális lány legyek. Normális lányok pedig kicsípik magukat és srácokkal járnak randizni a suliból. – nem változott arc kifejezése és a csengő újabb megszólalása nem segítette. – Anyáék is ezt akarnák! – dobtam be utolsó mencsváram.

Mellkasa előtt keresztbe fonta a karját. – Nem játszol sportszerűen! – csak vállat vontam. – Utánatok megyek!

- Hohohó! Eszedbe se jusson követni minket, különben teszek róla, hogy ne legyenek unokaöcséim és húgaim! -  emeltem fel mutató ujjam.

- Akkor legalább azt mond meg, hogy hol lesztek! – vállat vontam.

- Nem tudom.

- Elmész vele úgy hogy még azt sem tudod hol leszel? – támadott nekem megint. – Így hogy engedjelek el egyáltalán?

- Sétálgatni fogunk a városban. Nem nagy ügy Conor! – legyintettem. Zsebemben rezgett a telefonom.

- Vedd csak fel nyugodtan! – fújtatott.

- Igen? – kaptam gyorsan a fülemhez a telefont.

- Szia Carter, Jev vagyok! Zavarlak? – kérdezte, szinkronban hallottam magam mögött. Csodálkozom, hogy ő nem hallott minket.

- Nem zavarsz. – feleltem szememet bátyámon tartva, aki csak megforgatta a szemét.

- Nem tudom megkaptad-e az sms-em de én itt vagyok a házatok előtt. Elmentetek valahova? – érdeklődött.

- Lehetek veled őszinte? – kérdeztem.

- Persze. – vágta rá.

- Épp az ajtót támasztom és próbálom elérni, hogy Conor ne jöjjön ki és próbáljon meg megölni valakit! – feleltem.

- Ó! – mondta válaszul. – Esetleg tisztes távolból várjalak meg a buszmegállóban? Már látom, hogy jönne a busz.

- Tényleg? – fejben a menekülő utakat keresem. Hümmögött. – Rohanj oda, ott találkozunk!

- Nos? – vonta fel szemöldökét várakozóan.

- Majd később talizunk! – intettem neki és magam mögött kinyitva az ajtót elkezdtem sietős léptekkel a buszmegálló felé tartani. Jev épp akkor ért oda.

- Carter! – üvöltött utánam Conor. A busz épp akkor állt meg én pedig Jevet táskájánál húzva felrángattam.

Conor:

Becsengettem. Nem nyitott senki ajtót, pedig biztosan itthon van hisz a kocsija itt áll. Rendesen ráfeküdtem a Townsondok csengőjére, és 5 perc koncert után kivágódott az ajtó és egy roppant kedves és álmos Alison Montgomery állt előttem pizsamában. Igyekeztem figyelmemet elterelni rövidnadrágos combjairól és azt is figyelmen kívül hagyni, hogy még mindig az Metallicás pólómat használja pizsinek.

- Mit akarsz? – morogta.

- Beszélnünk kell! – léptem be a házba és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Mit akarsz tőlem hajnalok hajnalán. Nem látod, hogy még mindig pizsibe vagyok?! – mutatott végig magán álmosan.

- Carterről van szó! Elment Jevvel egy randira! – kezdtem bele. Csak állt és nézett rám kómás fejjel.

- Remélem kellemesen telik majd a reggeled odakint! – intett az ajtó felé.

- Ally ez komoly…

- Hát hogyne! – indult el kanapéjuk felé. – Majd Jev biztos berántja Cartert egy bokorba és megerőszakolja! Teljesen logikus hogy a húgod pont az én unokaöcsémmel kezd. – majd ledőlt rá és az egyik díszpárnát átölelve folytatni akarta az alvást. – Szia Conor! – integetett motyogva. – Zárd be magad után az ajtót.

Mellé sétáltam és leguggoltam mellé. – Ally… - csak legyintett. Pillanatokon belül képes volt visszaaludni. Nem viccelek egy perc alatt már mély álomba volt.

- Hajajh! – ültem le a földre mellé. – Mit csináltál te, hogy így kidőltél? – suttogtam az alvó lánynak. Ujjammal óvatosan kisepertem egy vörös tincset az arcából.

- Mmm… - elkaptam a kezem. – Próbáltam infókat szerezni a Ciprianokról… - motyogta. – Alig pár órája értem vissza…

- Miért? – hajoltam közel hozzá.

- Lehetőséget kerestem… - nyammogta. – Arra, hogy… Ne kelljen elmennetek…

- Ally! – érintettem meg a karját, mire kipattantak a szemei. Álmosan pislogott rám, majd egy nagyon ásítva megkérdezte.

- Te még mindig itt vagy?

- Csak azt szeretném hogy gyere el velem megkeresni Cartert! – kérleltem. Próbáltam elterelni minden gondolatomat arról, amit az előbb mondott. Felém nyújtott a kezét.

- Add ide a mobilod! – átnyújtottam neki, mire apró ujjaival villámgyorsan pötyögni kezdett rajta. Pár percen belül visszaadta. Egy térkép jelent meg a képernyőn, Magic Ville térképe. Rajta pedig egy mozgó kis pötty ami villogott. Fölötte az állt. Carter. – Írtam bele egy nyomkövető programot, ami telefon alapján keresi a személyt. Most már békén hagysz? – ez írt 2 perc alatt egy komplett programot???

- Cartert minden veszély fenyegeti. – meséltem. – És képzeld a drága unokatesód is vele van, hát nem csodás? – villantottam rá egy gonosz mosolyt.

- Utállak! – dőlt vissza a párnába.

- Mondj újat! – mosolyodtam el.

- 5 perc és készen vagyok! – tápászkodott fel, majd felsétált az emeletre.

Sajnos most kellett konstatálnom, hogy pasiból vagyok, mert szemeimet csak kitépve lehetett volna megakadályozni hogy Ally hátsó felét tanulmányozzam.

Talán mégsem tartozik ez életem ötletei közé…

<<60. rész

62. rész>>