Sziasztok! Ma egy évvel öregebb lettem. És mivel megmondattam hogy hetente egy rész minden szombaton és mivel pont szombatra esett ezért kénytelen voltam mára is hozni egyet.
De ez picit másfajta lett, mert a főbb szereplők születés napját írtam le nektek. Szóval remélem a már monoton unalmas részek után képesek lesztek még élvezni ezt is.
Melléklet:
-valószínűleg a saját bátyám ugyanilyeneket gondolhatott rólam, mint Conor Carterről
- megállapíthatjuk, hogy Allynek tényleg egy szar gyerekkora volt (majd csak később derül ki részletesebben miért ;))
- fogalmam sincs mikre képes egy 1 éves, de a szememben Jev több okból kifolyólag szuper baba :D
- Carternek is egy eléggé szar gyerekkora volt, ahogy rájöttem
Bocsi Carter szülinapja miatt, hogy ilyen rövid, de mivel nagy többségben mindig mesél a múltjáról és mindenre emlékszik, nem tudtam összeszedni egy emléket sem, amire nem szeretne emlékezni, mert rengeteg ilyen van. Valamelyik hosszabb lett, mint például Ally és Conor szülinapja, de szerintem Jasoné lett a leghosszabb, Ami azért vicces, mert arra 3-an nem emlékeznek. Conor és Ally ugyanabból az okból kifolyólag, Jason pedig azért nem, mert nem tud vissza emlékezni rá :D. Na de nem fosom a szót, élvezzétek a részt és énekeljétek velem: Cuz the angels gonna pray pray pray pray, and the demons gonna hate hate hate hate, baby i’m just gonna shake shake shake shake! Sam’s already gonne break break break break, and i’ve got the mark of Cain Cain Cain Cain!
Conor 17. szülinapja:
Apával a kórházban ülünk már reggel tizenegy óta. Anya reggel rosszul lett és azonnal vittük mert nagyon úgy nézett ki, mint aki ma megszül. De ez nem történt meg. Egy picit érdekes lett volna, ha a húgom ugyanazon a napon akar kipottyanni mint amelyiken én születtem.
Késő estig maradtunk ott, de a kicsi mégsem született. Anya – persze miután kapott egy adag fájdalom csillapítót – állapota nagyon hasonlított egy beszívott tinédzserre ahogyan lereagálta az egész dolgot. És akkor most tegyük mellé apámat, aki szerintem kitépte a fél haját és lerágta minden körmét a kicsi miatt.
Az orvostól kiderítettük, hogy csak elrontotta valamivel a gyomrát és a közeli szülés váltotta ki ezt nála. Nos elhihetitek nekem hogy ebből mennyit értettem. Apa készségesen bólogatott, de nem hiszem hogy többet ő is megértett mint én.
Nos úgy nézett a mai napon már nem lesz kistesóm ha az utolsó pillanatban még nem akarja idetolni hozzánk a pofáját.
Még mindig emlékszem az arcomra amit akkor vágtam, amikor tavaly novemberben anyámék bejelentették hogy tesóm lesz. Én meg csak afféle wat? fejet tudtam hozzá fűzni. Ha egyke vagy 16 évig éss hirtelen közlik veled, hogy lesz egy tesód ráadásul lány nem nagyon tudsz vele mit kezdeni.
Én aztán végképp nem tudtam semmit se kezdeni. Több napon is gondolkoztam, hogy mit tudok én csinálni egy lány babával. Nem mintha – a szinte öcsémnek tekintett – Jasonnel ki lennék segítve de ő csak 5 évvel fiatalabb. De ez a pöttöm 16-tal. Valószínűleg alig látom majd felnőni.
Hisz ha elég pénzt gyűjtök össze egy-két éven belül akkor elköltözöm. Vadászatokra és megbízásokra megyek majd és nem lesz elég időm babázni vele meg teapartikra járni, mint majd anyáméknak lesz.
Nem azt mondom, hogy nem örülök annak hogy lesz egy testvérem. Csak azt hogy nem hiszem lesz-e nagyon közöm hozzá, ha a terveimmel is akarok foglalkozni. Szívesen végig nézném ahogy évről évre cseperedik de nem maradhatok anyámék nyakán életem végéig (bár ha elköltözöm tőlük biztosan megsiratom anyám almás pitéjét).
Apa a kórházhoz legközelebbi hotelben foglalt egy szobát, de tudtam hogy amint elmegyek aludni, visszaszökik anyához, hogy vele lehessen. Én pedig úgy tettem, mintha nem tudnék róla.
Mikor apa lelépett éjjeli lámpát kapcsolva folytattam az olvasást. Tudom tré vagyok, de akkor még nem voltak high-tech kütyük amikkel elfoglalhatná az ember. Bár ma sem veszem sok hasznukat, mint egy jó könyvnek. (Na persze nem olyanokra gondolok amik annyira vastagak, hogy ölni lehet velük, mint amiket anyám olvasott régen.)
Sosem rajongtam a szülinapomért. A barátaimnak persze jó indok volt ez hogy bulit tartsanak és rombolják az Internátus területét. Bár mondjuk majdnem minden esemény egy ilyen partit eredményezett.
Én inkább úgy voltam vele, hogy most van és kész. Anyámék felköszöntenek és jól vagyok következő évig. De ezzel mindenki egyetért, hogy szívesebben töltötte volna valaki társaságában, mint ahogyan most. Basszus még Tarával is tölthettem volna annak ellenére, hogy szakítottunk. Fenének van kedve egy dohos hotelszobában ülni az éjszaka közepén olvasva. De nem tehettem mást. A húgomról kellett szólnia ennek a napnak is. És valószínűleg az elkövetkező év is róla fog szólni.
2000. június 13.
A napok teltek és anyát ideiglenesen haza engedték. Apa otthont volt vele végig ha a húgom mégis úgy döntene csatlakozik a családhoz. Én épp a haverjaimmal lógtam utó-szülinapozást tartva, amikor egy hívást kaptam.
- Igen? – vettem fel.
- Anyádnál megindult a szülés! – szólt bele apa, köszönés nélkül.
- Biztos? – kérdeztem, a múltkori esetre utalva. Anya elfojtott nyögéseit hallottam apa mellett.
- Halálosan. Most viszem a kórházba, gyere oda! Kérd meg hogy valaki vigyen el! – hadarta.
- Rendben. – mielőtt letettem volna, megjegyeztem. – Apa emlékszel mit mondtál, ha azon kaplak telefonálsz vezetés közben?
- He? – reagált rá.
- Vágd magad pofán kétszer és tedd le a telefont! – „köszöntem” el, majd kinyomtam. Felkaptam a cuccaimat és megkértem a legjózanabb srácot, hogy dobjom már el a kórházba. Miután elmagyaráztam hogy épp úton a kishúgom az illumináltabb része a társaságnak őrjöngeni kezdett és biztattak és gratuláltak. Meg kértek képeket a dögös nővérekről.
Mer mintha a szülészeten csak azok lennének.
A kórházban már rutinosan mozogtam, az emeleten megtalálva apámat hasonló állapotban, mint a szülinapomon. Hajába túrva sétált fel s alá az ajtó előtt várakozva. Egy tíz perc múlva kijött egy nővér valamivel a kezében.
- A neje szeretné ha ön is vele lenne! – jelentette ki a nő. Majd apám kezébe nyomott egy köpenyt és egy maszkot.
- Mi? – döbbent le apám. Szerintem agyilag annyira ki volt, hogy fel sem fogta mit mondtak neki az előbb.
Mellé léptem és a cuccokra mutattam. – Anya azt szeretné ha ezeket felvennéd, bemennél, és a kezét fogva várnátok míg a törpe kigyün! – ezzel az alapos magyarázattal felfogta és végül csak bejutott.
Egy óra telt el, amikor mosolyogva lépett ki a nővér az ajtón és közölte, hogy már bemehetek. Bent a nővérek sürgés forgása még zajlott. Anyámékat azonnal megpillantottam a szoba közepén.
Anya csapzott konttyal a feje tetején pöttyös köpenyben és egy anyagba burkolt vekni kenyeret tartott a kezében. Apa pedig mellette ülve mosolygott arra a kenyérre. Hozzájuk sétáltam és hasonló csodálattal néztek fel rám, mint a pinkbe csavart izére.
Teljesen furcsa érzés fogott. Ismertem a szüleimet és tudtam hogy engem sem hanyagoltak volna el attól, hogy ő megszületett. De valahol a fejben mégis meg volt bennem a pánik. Hogy esetleg azért akartak gyereket, hogy én hamarabb költözzek el.
Anya helyet szorított nekem és én is félig letelepedtem mellé. A lány anya felé fordult így nagyon nem tudtam megfigyelni az arcát.
- Conor! – nézett fel rám anya ezerwattos mosollyal. – Bemutatom neked a kishúgodat, Cartert! – emelte vissza barna szemeit a babára. Nem tudtam mondani semmit.
- El sem hiszem, hogy végre itt van velünk ő is. – mondta apa, majd kezével óvatosan végig simított Carter fején.
- Conor fogd meg te is! – kezdte nyújtani felém anya. Nem mondhattam nemet, hisz mégis a húgom. De nem akartam látni annak a kis vakarcsnak a képét aki valószínűleg elgügyögi tőlem a szüleimet.
Próbáltam hasonló formát felvenni a kezemmel mint anyám, ő pedig óvatosan a kezembe tette a kicsit. – Tartsd a fejénél! – mondta. Ahogy anya kezéből kikerült a gyerek apa nyakába ugrott és halálra szorongatta szegény fateromat akinek lassan könnye csordult a boldogságtól.
Én pedig lepillantottam a kezemben szuszogó csöpségre. Sokkal aranyosabb volt, mint egy vekni kenyér. És ettől tartottam. De annyira cuki volt az a vakarcs hogy azt el nem tudod képzelni. Már akkor tudtam, hogy a rózsaszín nem az ő színe.
Olyan könnyű volt még úgyis hogy abba a nehéz, vastag rózsaszín rongyba volt betekerve. És olyan pici. Kis keze kilógott a takaró alól és ahhoz sajátomhoz hasonlítottam óriási volt övéihez képest. Sapkája is hatalmas volt a fején.
Közelebb emeltem magamhoz, hogy közelebbről szemügyre vegyem. Nagyon hasonlított apára. Ezt bárki megmondhatta volna. Meg voltak az arcában azok a jellegzetesek vonások amik benne. Ha kékek a szemei biztosan apa kicsinyített gender-bender* mása. (*amikor cosplayezik valaki és pl a karakter pasi de ő lányban formázza meg/fordítva, ha még így sincs semmi elképzelés akkor google-t ajánlom - Kukorka)
Hirtelen tágra nyitotta szemeit. Nagy sötét barna szemekkel nézett fel rám. Pislogott egyet kettőt és úgy nézett engem.
Egyszerre láttam benne apámat és anyámat is. Mintha tökéletes keverékük lenne.
Ahogy a nagy barna szemeit rám emelte boldog csillogást láttam benne. Nem tudom utálni ezt a rohadt cuki gyereket. Csak akkor tudatosult bennem valami.
Az újszülött kishúgomat tartom a kezemben. Az újszülött, kis törpe, barna szemű, kibaszott cuki kishúgommal állok szemben.
- Szia Carter! – szóltam hozzá halkan. – Én Conor vagyok, a te 16 évvel idősebb bátyád. De nyugi nem hagyom, hogy a babaszobában bepasizz nekem! – magamban felnevetettem. – Igazi filmes báty leszek aki nem hagyja hogy a homokozóban együtt lapátolj valakivel a felügyeletem nélkül!
Fogalmam sincs Carter mennyiben lenne másabb, ha a szüleink még mindig élnének. Azt sem tudom a mi kapcsolatunk lenne-e ilyen szoros, mint most. De azon a napon tudtam. Hogy nem bántam meg azt hogy egyedül töltöttem a szülinapomat. Mert hát hála neki, egy kicsit késve kaptam meg a szülinapi ajándékomat a szüleimtől.
A húgomat.
.jpg)
Ally 16. szülinapja:
Nem volt kedvem felkelni. Úgy pusztán élni sem. De muszáj voltam. Nem kellett se ébresztő, sem anyám üvöltése hogy felkeljek. Tettem azt magamtól is.
Már megint könnyekről vizes az arcom. És még most is csak folynak. De nem tudok szomorú lenni. Mérges vagyok. Ennél dühösebb soha nem voltam. Magamra… És Rá!
Az órámra néztem. Hajnal négyet mutatott. Chh, csak félóráig bírtam. Ez már rekord az eddigi tíz percekhez. A temetés csak 11-kor kezdődik.
Felvettem a tegnapi ruháimat, majd a táskámba gyömöszölve a ruhámat. Kiléptem a szobámból. Anya meg apa még aludt. Halkan sétáltam az ajtó felé és hangtalanul kisurrantam. Lassú léptekkel léptem ki az utcára. Ahol hajnal négyhez képes is ment a forgalom. És zuhogott az eső. Nem volt nálam ernyő, de nem is érdekelt.
Megszegtem azt amit Jasonnek ígértem. Nem lett volna szabad kijönnöm ilyenkor. De ez sem érdekelt. Bár dzsekim eltakarta a kíváncsi szemek elől, de kezem folyamatosan egy tőrt szorongatott. Vártam.
Minden egyes este Bethany halála óta vártam rá. Vártam mikor jön el engem is megölni. Tudta hogy nem adom magam könnyen. És még most is azt várom, hogy egy sikátorból előbukkanjon és magával vigyen. Valószínűleg majd bezár egy pincébe mint Tylerrel tette. Ott akar majd megölni, esetleg megerőszakolni mint Beth-et. Vártam, hogy eljöjjön értem.
Mert ha egyszer eljön. Nálam lesz majd az a kés. Én fogom az őrületbe kergetni. Az én hangomtól fog félni minden egyes percben. És én fogom apró cafatokra szabdalni.
De nem ez a nap volt az enyém. Mert elértem Jasonhöz. Sértetlenül. És megázva.
Becsengettem. Jason nyitott ajtót. Berángatott az ajtón és halkan káromkodva a fürdőbe vezetett. Pizsamában volt. De szeme elárulta hogy ő ugyanúgy nem alszik mint én.
- Ally mit keresel itt? – támadott le, ahogy becsukta fürdője ajtaját. A kis helységet dezodorainak csípős szaga töltötte meg. – Megígérted, hogy nem jössz ki este a házból. Tudod hogy veszélyes!
- Nem érdekel… - suttogtam. Átszelte köztünk a távolságot és kezeibe fogta arcomat. Kisimította vörös tincseimet és hüvelykujjával megnyugtatóan cirógatta az arcomat.
- Ally… - nézett meggyötörten a szemeiben. – Mindennél jobban féltelek téged! Nem bírnám ki ha elveszítenélek!
- Jason… - eredtek el megint a könnyeim.
- Shh! – húzott magához. Átkaroltam és valószínűleg lassan kezdett ő is átfagyni, mint én. Egy idő után eltolt magától. – Menj el zuhanyozni, meg fogsz fázni! Kerítek neked addig ruhát. – elvette tőlem a táskámat és ott hagyott egyedül.
Azt tettem amit mondott. Beálltam a zuhanyzójába, és folyatva magamra a forró vizet csak álltam bent vagy 5 percig.
Mikor végeztem résnyire nyitottam az ajtót és Jason egy pólóját, meg boxerét találtam az ajtó előtt. Átöltöztem azokba és hajamat törölgetve kiléptem a fürdőből. Az ágyán ült és valakivel beszélt telefonon.
- És ő hogy van? –kérdezte Jason az illetőtől. Visszahúzódtam a fürdőbe. Nem akartam a hallgatózó barátnő lenni, ezért úgy tettem mintha nem hallanám. De elbuktam ezen is.
- Igen, valószínű, hogy megbánja majd. – mosolygott halványan Jason. Nem volt háttal nekem, de ő nem szúrt ki engem. Szemén láttam, hogy nyugodtabb lett mióta rárontottam. – Velem? Semmi… - halkult el a hangja. Azonnal behúzódtam az ajtó mögé és megnyitottam a csapot, hogy azt higgye zuhanyozom még.
- Nem tényleg semmi! – bizonygatta, de úgy tűnik a személy nagyon faggatta miatta. Sóhajtott egyet és magyarázni kezdte. – Csak megjelent a barátnőm, és… Ma a barátaink temetésére megyünk és eléggé ki van egy kicsit…. Nem… Nem védelmező! – remek már azt is kihallgattam, hogy gy védelmezővel beszélget. – Hosszú története van ennek Conor! – vakargatta tarkóját. – Azért nem mondtam, mert nem volt időm. Sok a meló, meg őt sem akartam egyedül hagyni…. Igen jól vagyok! Legalábbis mondhatni…. Engem is kiakasztott az eset és… Fáj minden egyes perc amikor a szomorú arcát látom. – beletúrt a hajába és halkan felnevetett. – Ne most kezdj el szadizni, oké? Figyi még meg kell néznem, hogy nem-e fulladt bele a zuhanyzómba!... Ja…..Ja….. Szia te hülye! – mosolyodott el és kinyomta a telefont. Gyorsan és halkan visszazártam az ajtót és villámgyorsan elzártam a zuhanyzót.
Egy perc múlva az ajtón kopogott. – Ally?
- Igen? – szóltam vissza.
- Bemehetek? – kérdezte lágyan. Válaszképpen csak hümmögtem, mire benyitott. – Vizes a hajad! – jegyezte meg halványan mosolyogva. Megfogta a kezemet és a wc-hez vezetett. Lehajtotta a fedelét és intett hogy üljek le. Úgy tettem és hallottam, ahogy mögöttem matatva elővesz valamit. Majd megéreztem a fejemen a hajszárító meleg levegőjét.
Megszárította a hajam, majd visszatette a hajszárítót a helyére.
- Jason? – fogtam meg pólója hátulját. Felém fordult és az arcomat fürkészte. – Heather és Bonnie mamája nagyon fognak utálni? Az életem végéig? Igaz? – hajtottam le a fejem. – Mint a saját anyám… Igaz? – eredtek meg megint a könnyeim. Magához húzott és szorosan a karjaiba zárt.
- Ne érdekeljen ha utálni fognak! – mondta hajamat simogatva, miközben én a mellkasába sírtam ki a lelkemet. – Nem te tehetsz róla! És hiába próbálsz kibúvót keresni, akkor sem leszel te a hibás.
- De meghaltak… - ömlöttek a könnyeim.
Próbáltam összeszedni magam. Mindig összerak ha centinyi darabokra hullok. Én pedig semmivel se tudom neki ezt viszonozni. Ha ő nem lenne, valószínűleg nekem is ma a temetésem lenne.
Milyen ironikus lenne… Olyan lennék mint Shakespeare, én is a születésnapomon halnék meg.
Szipogva elhúzódtam tőle. Kezeit vállamra csúsztatta. – Tényleg te vagy náluk az „ász”? – néztem fel rá. Arcát hasonlóan könnyek borították, mint az enyémet. De felnevetett majd megtörölte az arcát.
- Igen. – szipogta. – Én vagyok náluk az ász!
- És majd ha odakerülök én is… Megtanítasz ásznak lenni? – bólintott.
- Te leszel a legkirályabb védelmező akit ismerek! – mutató ujjával letörölte könnyeim nyomán.
- Bizti? – emeltem fel a kisujjamat felé tartva. Elkapta sajátjával és egy puszit nyomott rá.
- Bizti. – suttogta, majd megint magához szorított.
Jasonnel aludtam és az éj további részében el sem engedett. És én sem akartam elengedni őt. Szükségem volt rá. Neki is rám. Ha nem vagyunk ott a másiknak fogalmam sincs hol tartanánk mind a ketten.
Reggel Jason anyukája ébresztett fel minket. Nekem mondta hogy felhívta a szüleimet, hogy itt találnak meg és hogy innen indulunk a temetésre is. Reggel fél kilenc volt.
Visszabújtam Jasonhöz és arcomat a mellkasába fúrtam. Átkarolt és szorosan tartott magánál.
- Ally? – kérdezte.
- Hm? – néztem fel rá.
- Mondanám, hogy boldog szülinapot… De tudom, hogy nem örülnél neki. – húzta a száját.
- Mondanám, hogy neked is. De nem most van. – támasztottam meg államat mellkasán. – De azért köszönöm.
- Én is. – puszilta meg a homlokom.
- Segítesz beköltözni az Internátusba? – szólaltam meg egy kis idő után.
- Persze. – válaszolta. – De ugye tudod, hogy a fél szobádat nem viheted el?
- Kár. – mosolyodtam el. – Mit vihetek?
- Ruhákat és pár nagyon személyes tárgyat. Ne legyen több 2 bőröndnél! – majd vállat vont. – Legalábbis amikor nekem feltétlenül szállást akartak adni, ezt mondták.
- Ugye tudják, hogy csak a ruháim 2 bőrönd? – pillantottam fel rá.
- Adnak egyenruhát.
- Fúj. – fintorogtam. Jason felnevetett, fejem pedig mellkasával együtt mozgott. – Áú! – szóltam miután abbahagyta a nevetést, de vissza kellett fogni a a következő adagot.
- Egy pulcsit, rövid és hosszú ujjú pólót, nadrágot, cipőt. És a felsoroltak mindegyikéből 14 darab van, kivéve a cipőkből azokból 4. Adnak még edző cuccot. Védelmező felszerelést. – sorolta. – Ja és ezeket mind feketében.
- Dupla fúj. – fintorogtam megint. – Utálom a feketét.
- Én is. Pontosan ezért nem vagyok ott!
Tíz óra körül elkezdtünk készülődni. Jason épp zuhanyzott, míg én a szobájában átvette azt a ruhát amit magammal hoztam. Szerencsére nem ázott meg az esőben. Az a ruha is fekete volt. Utáltam a feketét. És ezt a ruhát is.
De meg akartam vele tisztelni Bonniékat, hogy ezt viselem a szülinapomon. Szemeimbe megint könnyekgyűltek. Úgy volt, hogy a mai napot együtt töltjük. Pizzát rendelünk a terembe és bulizunk egészen addig míg ki nem dobnak.
Még Beth mondta, hogy milyen jól áll ez a fekete ruha. Abba egyeztünk meg a négyen, hogy ebbe leszek a szülinapomon… És már egyikük sincs velem!
Sírva rogytam össze a földön. Le akartam tépni magamról a ruhát. Minden tekintetben illet rám, de mégis fojtogatott.
.jpg)
- Ally! – rohant mellém Jason. Magához húzott és ringatott hátha lenyugszom, mint egy kisbaba. – Shh! Nem lesz semmi baj! – suttogta felém.
Az ingét is telesírtam már, amikor agyam eljutott a gondolkodás fokára is. Nem sírhatok. Nem omolhatok össze, mint egy gyerek akitől elvették az összes cukrát! Nem hagyhatom hogy ezt lássák fentről. Hogy földre rogyva könyörgök a végért. Pontosan ezt akarja elérni Ő! Azt akarja hogy leengedjem a védvonalam. Hogy elkaphasson. Ugyanazt akarta elérni nálam mint náluk. De nem hagyom meg neki ezt az élvezetet. Mert ha valaha is újra találkozok vele. Én fogom forgatni azt a kést. Majd apró darabokra szedem.
Eltoltam magam Jasontől. Szipogtam egy kicsit, majd megtörültem az arcomat. – Most már jól vagyok! Ígérem nem sírom tele ma már a pólóidat!
Jason elvitt engem a temetésre. Ő is kiöltözve az alkalomhoz illően. Leültünk és pont időben érkeztünk. A temetés úgy ment, mint bármilyen másik temetés.
Heather és Bonny anyja sírtak, a férjeik pedig próbálták tartani bennük a maradék lelket. A testvéreik pedig bömböltek. A csapat is eljött és ott ültek egybe tömörülve. Bethany és Tyler szülei is eljöttek tiszteletüket tenni.
Az eső addigra már elállt, de az idő továbbra is borús volt. A többiek nem jöttek oda hozzánk. Ahogy mi se mentünk. Nincs többé csapat. Nincs többé olyan, hogy mi. Beth, Bonnie, Heather, Tyler nélkül nem létezik a mi csapatunk. Valószínűleg nekem megint ott marad Jason és az itteni barátaimat felejthetem el.
A ravatalozó kapuja mellett Elena, Lissa és Cassie várakozott. Megkértem volna Jasont, hogy menjem oda addig a többiekhez hátha őt nem utálják annyira, mint engem. De egy percre sem hagyta el az oldalamat.
- Sziasztok! – köszöntem halkan.
Egy nagy csoportos öleléssel támadtak le mind a hárman. – Részvétünk a barátnőidért… - suttogta Lissa.
- Hallottuk mi történt… - folytatta El.
Cassie kék szemei rám pillantottak. – Nem kérdezem hogy jól vagy-e mert tudom hogy nem. De csak szeretném ha tudnád, ha tényleg bármire szükséged lenne Sonny, nekünk szólhatsz. Mindent megteszünk az ügy érdekében!
- Köszönöm! – suttogtam halványan elmosolyodva. Egyesével megöleltek engem majd bemutatkoztak Jasonnek.
Bethany, Bonnie, Heather, Tyler, Jason és én a legjobb barátok voltunk. Együtt lógtunk és mindent megosztottunk a másikkal. Nem volt titok vagy hazugság. A családomat nem választhattam meg. De egész életemben hozzájuk hasonlókra vágytam, hogy a családot megtaláljam amelyik szeretni tud. Ők szerettek, és én is szerettem őket mindennél jobban. De a családom meghalt. Csak Jason maradt nekem.
Cassie a nagy arcával és temperamentumával sose tudja betölteni a helyüket. De legalább tudatja velem hogy ő ott van velem és ugyanannyira bármit megtenne értem, mint én érte. De akkor sem tehet semmit. Az én családomat kiirtották és már csak Jason maradt nekem egyedül.
Jason 18. szülinapja (külső szemlélő): (*még nem tudjátok az ki az nagyon, de a lényeg hogy fontos személy ;) - Kukorka)
Ally az ablakpárkányon átmászva kúszott le a falon a földre, miután utoljára is ellenőrizte, hogy mennyire dögösen nézett ki. Vörös haját lófarokba fogta, majd elöl a két rövidebb tincset hagyta keretezni az arcát. Csípő farmert viselt és egy szoros topot rajta egy farmerdzsekivel.
Az ereszcsatornában is leellenőrizte magát és igazított a haján. De hogy éppenséggel miért áll az éjjel közepén az Internátus egyik ereszénél külsejét igazítva? Mert a legjobb barátja Jason ünnepli nagykorúságát (legalábbis az európai törvények szerint). Igaz, hogy szombaton lesz 18. de a haverjaival ezen a kedden ünnepelték még vagy öten.
Jason szerint valami „atom jó” buliról van szó. És hát persze ki mással lehetne ezt rendesen megünnepelni a szülinapját… Hát persze hogy velem. – gondolta magában a lány.
Elfordulva az eresztől alig tett pár lépést mikor észrevette, hogy valaki áll előtte.
Kicsit hunyorogva megfigyelte az arcát és azonnal felismerte. Conor Lane.
Azok után, hogy az első nap, amikor megérkeztek már stírölt engem… - méregette Alison.
Ki nem ismeri Conor Lanet? Valószínűleg minden elnök akinek egy kis fogalma is van a védelmező világról, az ismeri és féli a nevét.
Szája sarkában apró mosoly bujkált, fél szemöldökét felvonta, kezét keresztbe fonta mellkasa előtt, enyhén balra dőlt testtartással. Ally még szexinek is találta volna, ha nem utálta volna. De hát nehéz az élet.
- Akarom én tudni, hogy mit csinálsz te idekint este… - majd rápillantott az órájára. – 11:25-kor, valószínűleg az osztály vezető engedélye nélkül, leszűrve abból, hogy kimásztál az ablakodon keresztül. – sorolta. – Szóval milyen buli lesz, amit lehetetlenség kihagyni?
- Ööö… pizsi buli. – improvizált, direkt bénán. Ez is az álca része volt. – És van engedélyem!
- Akkor gondolom nem bánod, ha megkérdezem Lindát erről? – kérdezte. Conor megindult, de a lány eltolta a lehetőségtől. Allyn nem látszódott, de fejben alaposan végig mérte és elképzelte a fiúnak a testét. És hát… khm… Eléggé olyan gondolatai voltak, aminek egy 16 évesnek nem kellett volna, hogy legyen.
- Oké, tudom halvány lila fogalmad sincs, hogy ki a fene vagyok, de szeretnék kérni egy szívességet! – bólintott. – Kérlek ne szólj senkinek! A barátom szülinapjáról van szó, nagyon fontos lenne neki, ha ott lennék.
- Ó, szóval kiszöksz, hogy a BARÁTODDAL, - hangsúlyozta, majd idéző jelet kapart a levegőbe. – „szülinapot” ünnepeljetek. – megvetve nézett a lányra-
- 2 dolog. 1, nem olyan barátról van szó, mint amilyenre te gondolsz. 2, tudod NEM azért szökök ki az éjjel közepén, hogy egy jót kefélhessek. – mosolyodott el gúnyosan. – Ha ilyen problémám lenne, azt megoldanám máshogy. – tette hozzá. Döbbenten pislogott.
- Ebbe már nem tudok, mit belekötni. – felelte, még mindig meghökkenve. – Hát akkor jó bulizást! És ne aggódj tartom a számat, csak utána magadra vess, ha hulla fáradt leszel holnap. – majd az egyik oldalsó bejárathoz sétált, és bement.
A lány csak nézte egy ideig az ajtót, amin bement. Majd szeme sarkából meglátta az épp leparkoló Jasont és a barátait a kocsiban. A kerítéshez rohant, majd átmászott a lyukon amit egyszer egy kóbor kutya ásott magának.
Ahogy az autóhoz ért, az anyós ülésről kiszállt valaki és benyomorgott hátra. Jason letekerve a vezetős ülés felöli ablakot rá vigyorgott a lányra. Fejével a mellette üres helyre intett. – Gyere!
A lány bepattant mellé. A kocsiban kicsit összehúzta magán a dzsekijét, mert a visszapillantóból látta Jason haverjainak éhes pillantását.
- Ugye tudod, hogy annyira részeg leszel, hogy nem jutsz haza? – kérdezte a fiú felé fordulva.
- Tudom, de pontosan ezért van az én kiskorú barátnőm, hogy haza vigyen nem? – küldött felé egy mosolyt. – Ja és hogy tudd ha valaki meghúzza a kocsimat öld meg!
- Értettem! – szalutált Ally az utat figyelve.
***
A buli a kertvárosban volt, valamelyik gazdag kölyök lakásában. Ally fejben sajnálta szegény srácot és családját akiknek majd fel kell takarítania. De kívül pedig azt mutatta, hogy készen áll rombolni és bulizni úgy ahogy eddig még soha.
Jason szülinapja csak egy kifogás volt, hogy mindketten „kikapcsolódjanak”. Valójában ez a környezetük pusztítása akart lenni, minden formában.
Amint kiszálltak az autóból, Jason barátai az egyetemről szinte keselyűként csaptak le a lányra.
- Jason, miért rejtegetted előlünk eddig a húgodat? – kérdezte az egyik, aki Ally emlékeiben csak Chrisként maradt meg. Valójában Chase volt a neve.
- Ja. – értett egyet a másik, majd leheletét ellenőrizve Allyhez csúszott. – Ha szeretnéd látni valamelyik érettségi tételem oda adom! – vonogatta szőke szemöldökét.
- Srácok! – karolta át Allyt Jason. – Hagyjátok békén a csajom! – hessegette el őket egy mondattal. Barna szemeit hálásan emelte fel a fiúra.
A ház hatalmas volt és mind bent és kint ezer decibellel dübörgött a zene. Különböző fények világították meg a szomszédságot, mind csak abból a házból. Tinik ugrándoztak mindenhol. Allynek a szeme a hatalmas születésnapi tortán akadt meg. Ami csoda hogy még épségben maradt éjfélhez közeledve. A tortát fákját és kaja pult vette körbe. És persze Jasont a haverjai először a pia standhoz vezették.
Rengeteg opció volt és egy kb. velük egy korú egyetemista lány szolgálta ki őket. Jasonnek le kellett erőltetnie magán különféle szeszes italokat kisebb és nagyobb mennyiségben.
Barátnője már akkor látta, hogy a földről kell felkaparni az este végén.
- Annie? – kínálta az egyik egy felessel. Ha már nem jegyezte meg az ő nevét, ő miért tegye? Vállat vont és elfogadta, és ahogyan Jason tanította egybe lehúzta az egészet. Nem életében először ivott ilyet, de sosem érzett késztetést arra hogy ezt igya minden héten.
- Hé! – kocogtatta meg Jason vállát a lány. Aki felé fordult. – Rájuk bízlak én addig körbe járok!
- Oké! – bólintott. – De semmi gyerekcsinálás, mert azt nem tudom kimagyarázni! – figyelmeztette. Válaszul a lány benyúlt a fiú farszebébe előhúzva a sor óvszert amit magával hozott. Leszakított belőle kettőt, majd zsebre vágta a többit pedig visszarakta a helyére.
- Látom te felkészültél előre! – mutatott a zsebére.
- Jobb félni, mint megijedni! – nevetett.
Elváltak egymástól és külön élvezték tovább a bulit. Ally a tortához sétált és egy villát felkapva ő is bele evett a tortába mint már sokan előtte. Kajával is megtömte magát, hogy előre megelőzze az illuminált állapotba kerülést.
A Chris nevű gyerek (eredetileg Chase) Ally mellé lépett. Átkarolta és máris alkohollal teli száját arcához emelte.
- Nem lenne kedved azokat az óvszereket valami hasznosra is használni? – suttogta. Ally orrát a csípős alkohol szag öntötte el. – És egy puszikát is adhatnál nekem!
- Még egy ilyet mondcsi és úgy pofán baszcsi, hogy kiköpcsi öszcsi fogcsi! – emelte fel öklét közel emelve orrához. Ally irritált pillantása elárulta, hogy a fiú jobb ha futni kezd. El is hátrált és kínosan nevetve elvegyült a tömegben menekülve a lány elől.
Ally sóhajtva megrázta a fejét. – Idiótákkal vagyok körülvéve! – dörzsölgette orrnyergét.
Körbejárta az egész helyet, de bent találta meg a helyét. A DJ bent volt és őt őrjöngték körül a lányok és persze mindenki a zene miatt.
Sor is állt, de az asszisztense mindenkit elküldött.
Nagyon helyesek voltak mind a ketten. Jasonhöz hasonlóan egyetemisták voltak. Ally megállapítása alapján testvérek is lehettek. De szemét alig bírta levenni a srácról aki a zenét keverte. A fiú felpillantott és szeme egyenesen Allyn akadt meg.
Istenem azok a szemek… - olvadozott magában a fiú kék szemeim.
A lány körül ugrándoztak a zene ütemére. Ott állt egy hatalmas káosz közepén és a fiú csak őt figyelte. És elmosolyodott, ahogyan Ally is.
A fiú a pult mögött már azt hitte, hogy elnyelte a lányt a tömeg, de a következő pillanatban ott jelent meg mellette.
- Na? Elálltak a zene kéréstől? – ült fel az emelvény szélére Ally.
- Szerencsére. – hajolt el a pulttól a fiú nyakára húzva a fülhallgatóját. – De ha egy ilyen csinos lány, mint te kéri, lehet kivételt teszek! – kacsintott rá mosolyogva.
- Esetleg azt is megengedné ez a kedves DJ, hogy én keverjem a zenét? – vonta fel szemöldökét kacéran a lány. A fiú felnevetett.
- Azért annyira nem vagyok kedves. – a lány lebiggyesztette a száját.
- Kár pedig azt hittem velem kivételt teszel! – leugrott az emelvényről.
- Talán ha később… - szólt utána a fiú, mire a lány visszafordult. – A buli után megvillogtatnád nekem a tudásod, lehet később alkalmazlak! – a lány elmosolyodott.
- Csak addig nehogy lapos legyen a buli és elmenjek! – dobta át egyik vállára a haját. Bárki aki rájuk nézett meg tudta volna állapítani hogy komoly flörtölés folyik köztük.
A fiú felnevetett megvillantva gödröcskéit. – Teszek ennek érdekében!
A lány megint elveszett a tömegben szeme elől, de közben a csatlakozott a táncolókhoz.
Hisz mégis csak művészetibe jártam! – indokolta magában az ugrándozást. Az idő telt és a zenék váltották egymást. Két kar fonódott a derekára. Egy pillanatig azt hitte, hogy Jason, de rájött, hogy ahhoz is túl részeg hogy mozdulni is tudjon. Megrémülve tört ki a karok öleléséből és döbbenve nézett az illetőre.
- Maga meg mit keres itt? – mérte végig Conor Lanet.
- Pedig már azt hittem túl estünk a magázódáson! – üvöltötte túl a zenét és a tömeget. Meg akarta fogni a lány kezét, hogy kivezesse egy csendesebb helyre, de az reflexből húzta vissza.
- Nem megyek sehová! – jelentette ki. Conor a háta mögé csavarta a kezét, és derekánál szorosan tartotta. Másik kezét megfogva közéjük emelve. Úgy néztek ki mintha egy tánctartást vettek volna fel… Azt a tényt leszámítva, hogy Ally rángatózott és mozgolódott, hogy kiszabaduljon.
- Felkérnélek táncolni is, de sajna nincs itt az ideje! – kacsintott rá mosolyogva nem törődve a lány gyilkos pillantásával.
Conor kivezette őket a lépcső mellé, ahol nem volt annyira nagy a zaj, de még mindig szorosan tartva magánál.
- Mi a szart keresel itt? – dobta félre minden modorát. – Azt mondtad nem szólsz senkinek és békény hagysz! Hát ennyit ér a nagy Conor Lane szava?! – fröcsögte a szavakat. Conor a lány másik kezét és hátracsavarta és egy kézzel fogta, míg a másikkal befogta száját.
- Ne húzz fel szivi! – figyelmeztette. – Igen ezt mondtam, de meggondoltam magam. – elmerengett a távolba, pontosabban az ajtó irányába, majd folytatta. – Tudod egy olyan kis lánynak, mint te nem kéne ilyen bulikon részegen lézengenie. Főleg nem egyedül! – a lány megharapta kezét, mire az elkapta tőle. – Áucs!
- Milyen lovagias! – forgatta meg szemeit a lány. – És nem vagyok egyedül?
- És hol van a drága barátod? – nézett körbe.
- Ahhoz neked semmi közöd.
- Vedd úgy ez ma a szerencse napod és lovagiasan megmentelek innen, mielőtt azzal az egyetemistával olyat tennétek amit megbántok! – mosolyodott el szélesen. Kezeit háta mögött tartva felkapta a lányt a vállára és elkezdte kivinni a teremből.
- Tegyél le! – rángatózott, de lábait is elkapta.
Hiába rángatózott és forgolódott a fiú nem tágított. Az volt benne a legszomorúbb hogy a társaság azt hitte ők ezt szórakozásból teszik.
Kivitte őt egészen a parkolóig. A lány szemével Jasont kereste de sehol sem találta. Már majdnem letette a lányt a földre, aki őt hasba térdelte, majd leugorva róla a következő ütést akarta bevinni. Conor elkapta kezét és autójához lökve a lányt lefegyverezte.
- Szép próbálkozás, de már rég óta űzöm ezt. – villantotta rá egy mosolyt ami kicsit se volt kedves. – Szerintem még bőven tervben se voltál véve!
- Engedj el! – rángatózott a lány.
- Előbb magyarázd meg ezt! – mutatta fel a két óvszert, amit akkor vett ki, amikor a vállán cipelte. – Látom tényleg megoldottad ezt a problémád!
- Hogy…? – hűlt el a lány.
- Szállj be a kocsiba és meg sem történtnek tekintjük a mai estét! – intett a fejével. A lány bólintott, nem mert ellenkezni. Ki tudja mi történt volna ha elmondja Linda Ashfordnak, aki azonnal hívni fogja az anyját. Aki viszont megöli ha megtudja mi történt. Ki se tudta volna magyarázni magát, mert mégis az ő szava volt az Allyé ellen.
Beült az anyós ülésre és keresztbe font karral várakozott. Conor beült mellé és kulcsát az indítóba tette. – Kösd be magad! – kérte. A lány fortyogva bekötötte magát és kibámult az ablakon.
- Mégis mit gondoltál ezzel? – szólalt meg hirtelen Conor. – Tudod milyen veszélyei vannak ha leiszod magad és egy ilyen buliba keveredsz?
- Egy kortyot se ittam. – hazudta.
- Csak egy felest! – jegyezte meg.
- Te követtél engem? – rivallt rá a lány.
- Csak egy kicsit! – nevetett fel Conor.
- De hisz… - hüledezett a lány. Mit kellett volna mondani? Hogy megígérte neki hogy csak úgy bulizgasson és figyelmen kívül hagyja a létezését? Ezt nem mondhatta mert nem úgy volt.
- Igen? – kérdezte Conor.
- Utállak. – morogta.
- Mondj újat! – emelte vissza tekintetét az útra. Szája sarkában mosoly bujkált de igyekezett visszafojtani mielőtt a dühöngő vörös tini a torkának ugrik. Ahogy szobájában ült, azon gondolkozott vajon ilyen szerkóba hova mehetett. És rájött hogy nem teázgatni és sütizgetni felpattant és lentről kihajtva a lány után eredt. Gyorsan utána járt, hogy kik tartanak ma épp házibulit és hát a legnagyobbal kezdve sikerrel is járt, mert megtalálta a lányt. Felelősséget érzett érte. A húgára emlékeztette, aki szintúgy szeretett szabályt szegni, de egy bizonyos fokig.
Az a lány viszont a hallás után az eddig mindegyik szabályt megszegte.
- Nem kellett volna oda menned… - mondta a fiú. A lány nem válaszolt, csak az ablakon bámulta New York esti fényeit. – Attól függetlenül, hogy védelmező vagy még így is veszélyes egy ilyen buliba menni. – próbált a lányt jobb belátásra bírni és megtörni a tömör jégfalat körülötte. – Ki tudja mi történt volna veled, a barátaidnak pedig részegen nem biztos, hogy feltűnt volna. Gondolj bele anyukád mit érezett volna, ha megtudja, hogy bármi bajod ese… - félbeszakította a fiút.
- Az sem érdekli, hogy élek-e egyáltalán. – válaszolta ridegen. – Azt kívánja bárcsak abortuszt csináltatott volna.
- Ez nem igaz… - tiltakozott gyengéden Conor.
- Ne pont téged érdekeljen, oké? – nem fordult a fiú. Az ablakon bámult ki továbbra is. Az egyik piros lámpánál Conor felé pillantott az ablak tükröződésében látta arcát. Nem volt mérges, vagy dühös. Sokkal inkább az reménytelenség és a keseredettség között állt az arckifejezése.
- Nem fogsz hinni nekem, de szeret téged. – mondta hirtelen. – Minden anya mélyen belül szereti a gyerekét. És egyszer ki fogja mutatni, hogy mennyire szeret téged.
- Előbb öl meg egy őrző, mint hogy ez valaha megtörténjen. – válaszolta gunyorosan Ally.
- Ne mondj ilyet! – kérte kedvesen a fiú.
- Fogalmad sincs milyen érzés, amikor a szüleid elhatározzák, hogy leszarnak téged. És nincsenek ott veled életed háromnegyedében!
- Valóban nem tudom. – hajtott be a csatorna rendszer kapuján. – De tudom milyen, amikor nincsenek veled!
A lány óvatosan szeme sarkából a fiúra emelte tekintetét. Határozottan nem arra a kegyetlen Conor Lanere hasonlított akit elképzelt. Sokkal sebezhetőbbnek, érzékenyebbnek nézett ki. A lány igyekezett nem megtéveszteni önmagát, mert tudta ez az oldala Conor Lanenek nem létezik. Másnap a rideg rejtőzködő férfi fog visszatérni, aki kegyetlenül képes akár gyerekeket is megölni.
Gyűlölte azért amit tett és tudta hogyan kéne bosszút állnia, hogy jobban fájjon neki. Meg kéne ölnie a húgát, Cartert. De nem lett volna különb Conortól. Ezért volt ő a célpontja. Soha sem lett volna képes fájdalmat okozni egyetlen egy gyereknek sem, főleg azok után ami a barátaival történt.
De lehet ez is egy ok volt, hogy nem ölte meg Conort. Valahányszor megpillantotta a kicsi Cartert sétáltni a barátaival összeszorult a szíve, hogy vajon mi lenne vele, ha elvennék tőle az egyetlen családtagját.
Talán ezért nem ölte meg Conort, vagy mert már akkor is érzett iránta valamit. Pontosan úgy ahogy az átok elrendelte ezt.
***
Amikor kitette a vörös hajú lányt az Internátus csatornájának kapujában, egy hívást kapott Jasontől.
- Wuhúúú zsernyákok! – üvöltötte a telefonba a fiú. Érezhető volt a hangján, hogy a sárig itta magát. – A védelmezők végig bulizzák az éjszakát talán még pár őrzőt és szétzúznak! Csatlakoznak uraim!
- Jason dőlj ki valahol egy padon és mindjárt érted megyek! – sóhajtotta Conor. Visszafordult és ugyanarra a parti helyszínre hajtott. Megkereste a földön fetrengő Jasont. Aki egy üres vodkás üveget szorongatva széles vigyorral feküdte a földben.
- Bocs, haver a zzzsaruuknak ssszóólt. – csuklás. Conor kivette kezéből az üres üveget és félredobta.
- Most pedig hazaviszlek! – fogta meg vállánál fogva a fiút. Átvetette karját a vállán és felemelte. Az emberek közt tántorogva értek vissza a parkolóba. Jason kocsijához vezette magát, majd berakta őt az anyós ülésre. De a fiú azonnal kinyitotta az ajtót és kidőlve rajta elkezdett csoszogni a földön vissza a buli felé. Valamit motyogott, de teljesen érthetetlen.
- Jason! – kapta el a fiút. – Mit csinálsz? – rántotta ülő helyzetbe a fiút.
- Annnnnnnie. – próbálta részegen a szavakat formálni. – Annnie még ott van.
- Annie ellesz majd magától is! – legyintette a fiú. És felemelve visszarángatta a kocsiba. – Maradj itt megkeresem Anniet! – nyugtatta meg barátját, aki megint kapálózva próbált kijutni.
Conor majdnem minden embert végig kérdezett, de senki sem látott vagy ismert Anniet. Egy szőke srác, aki hasonló állapotban volt, mint Jason ismert egy Anniet. Azt mondta rég lelépett valami fazonnal. Visszament a kocsihoz és beszólt Jasonhoz, aki fejét az üvegnek döntve ült. Pontosan ahogy hagyta.
- Annie már elment rég. – mondta a fiúnak.
- Biztos nem ment el nélkülem. – motyogta. Zsebében kezdett turkálni, majd mobilját szedte elő a zsebéből, amit majdnem el is ejtett.
- Adjad. – vette el tőle a telefont Conor. Barátja névjegyzékében kutatva megtalálta az egyetlen Anniet akinek egy szívecske volt a neve mellett. Gyorsan sms-t küldött a lánynak. Azonnal jött a válasz is rá.
Szia Annie, Jason barátja vagyok! Nagyon kidőlt, de meg akar bizonyosodni, hogy jól vagy. Mindjért hazaviszem. – írta neki a fiú.
Jézus! Mennyire rossz a helyzet? Jól van? Én már rég visszaértem. – jött a válasz rá. Majd rögtön egy másik sms. – De te melyik barátja is vagy?
Chris. – talált ki egy nevet. – És hát részeg. Baja max holnap lesz.
- Hé! – bökte meg a mellette lévő srácot Conor. – Annie azt írta hazaért és jól van. – dugta orra elé a korábbi üzenetet.
- Akkor jó! – hunyta le a szemét és fejét a hideg ablaknak döntve, teljesen kidőlt.
Vigyázz rá kérlek! Holnap elmegyek hozzá!
Rendben. – írta.
Köszönöm. – jött az utolsó sms.
Jev (1 éves szülinapja):
Reggel anya arcára keltem. Ott tartott a kezében. És rám mosolygott. Anya mosolya a legragyogóbb, próbáltam már lerajzolni, de sose sikerült. Az ő mosolya túl szép ahhoz, hogy lerajzolhassam a béna kis kezeimmel.
Nincsen nagy csend nálunk amióta Kelley megjött hozzánk. Apa azt mondta, hogy a gólya hozta de nem hiszek neki. Hisz akkor minek nőtt anya hasa, ha a gólya hozta a húgomat. Nem függ össze. De lényegében nagyon cuki gyerek. De nagyon pici. Így most én vagyok a legmagasabb.
Sokszor sír, de mindig oda megyek hozzá és megfogom picurka kezeit hátha abbahagyja.
Valamikor igen, valamikor nem.
Apa viszont Kelley születése óta nem igazán volt boldog. Mindig olyan komor és néha csak ül és mered a semmibe.
Anya a kezében levitt, hogy reggelit csináljunk.
- Na Jev, szeretnél palacsintát reggelizni? – nézett rám anyám még mindig mosolyogva amikor felültetett a pultra.
- Jehet? – próbáltam fogalmazni.
- Hát persze, hogy lehet. – bólintott anya magabiztosan. – Hisz elvégre ma van a szülinapod!
Szülinap. Anyáékat hallottam beszélgetni valami ajándékról. Lehet hogy nekem szólt. De jó lenne megkapni azt az autót amit már kinéztem magamnak. De nem akartam kérni, mert drága. Legalábbis anya korábban ezt mondta, amikor ráböktem.
Anya forgolódott össze vissza és mindenféle trutyit öntött egy tálba, majd egy fekete izébe amibe valami sárga zsíros izét öntött. Ám amikor bele akartam nyúlni, megfogta a kezem és azt mondta forró ezért nem lehet.
Amikor anya a palacsinták felénél járt lejött apa is. Anya mindig azt mondogatta nekem mennyire hasonlítok rá. És olyan is akartam lenni mint ő.
Amikor meglátott kivételesen elmosolyodott. Felém lépett és kezébe kapva megforgatott engem a levegőbe. Nevetni kezdtem, majd magához ölelt.
- Jev, ne kavard fel a gyomrát! – szólt rá mosolyogva anya. Visszaültetett a pultra és összeborzolva már ígyis hosszú fekete hajam, köszöntött.
- Na ki az én nagy fiam? – vigyorgott le rám. Bizonytalanul magamra mutattam. – Hát persze, hogy te vagy az! – ölelt megint magához. Egy puszit nyomott a fejemre, majd anyámhoz lépett.
Átkarolta a derekát és neki a szájára adva egy puszit rámosolygott. Sóhajtva kapkodta tekintetét anya és a palacsinták között.
- El sem hiszem, hogy már 1 éves. – mondta apa.
- Gyorsan telik az idő. – bólintott anya.
Kelley megint sírni kezdett, ezzel jelezve hogy felébredt. Anya felrohant hozzá, apa pedig fojtatta a reggeli készítést. Beleültettek a külön kis székembe, közben apa fel alá mozgott a konyhában és az asztalra tette a finomabbnál finomabb kajákat. Anya lehozta kezében Kelleyt, és karjában tartva közlekedett vele. Majd titkosan megetette, de apa nem engedte hogy én is lássam.
Teletömtem magam palacsintával és hasamat simogatva ücsörögtem a székemben a többiekre nézve. Anya otthon maradt és megkérte aput, hogy vigyen el engem játszani. Melegen felöltöztetett és kezemet foga sétáltunk el a kocsiig. Hátul az ülésben ülve néztem, ahogy vezet. Egyszer majd megtanít vezetni.
A játszótéren azzal szórakoztattam magam, hogy rúgdostam a havat. Bizony már volt hó. Az volt a legjobb benne, hogy volt hó. Apával játszottunk a hóban, majd pár percig babát nézegettünk. Mrs. Thornton sétált arra a kocsiban Nickkel aki még a nyáron született.
Haza fele úton kaptam forró csokit aputól és a kocsiban azt iszogattam. Ahogy haza értünk finom illatok csapták meg az orromat. Anya almás pitéje. Sokszor éreztem már az illatát, de eddig soha nem ehettem belőle.
A mai nap vicces volt. Kelleyvel játszottam, hát legalábbis felette ültem és csikiztem a hasát, hogy nevessen. Apa rengeteget villogott a fényképezővel rólunk és anya meghatódva nézett minket a konyhából.
Azt is megtudtam mi az a szülinap. Amikor megünnepeled azt a napot, amikor a „gólya” elhozott. És sokat sütiztek, dalokat énekelnek neked, és rengeteg ajándékot kapsz. Apától megkaptam azt az autót amit akartam. Nagyon örültem neki a nap hátra levő részében azzal játszottam. Annyira belemerültem a játékba, hogy este lett és anya kezébe kapva engem felvitt a szobámba.
Elvette tőlem az autót és lerakta az ágyam mellé, majd átöltöztetve a pizsamámba betakargatott és lefektetett a kiságyamra. Ahogy pici testem a puha szövetet érte, azonnal álomba merültem.
Hajnal tájt ébredtem fel. Valaki sétálgatott a folyosón. Halkan leráztam magamról a takarót és kimásztam az ágyamból. A résnyire nyitott ajtóhoz rohantam. Mozgolódást láttam anyáék szobájából. Apa jött ki kezében 2 nagy táskával. Halkan lesietetett velük a földszintre.
Kibújva a résen, utána eredtem. Nem vett észre. Támaszkodva az előző lépcső fokba próbáltam lemászni a lépcsőn. De csak azt értem el hogy megcsúszott a lábam és halkan huppanva földet értem. Azonnal felém fordult. Lesegített a lépcsőről és a kanapéra ültetett.
- Jev, miért vagy ébren? – nézett rám nagy kék szemeivel. – Aludnod kéne ilyenkor! – lesütöttem a szemem szégyenemben. A táskák irányába mutattam jelezve, hogy miért vagyok itt. Apa megdörzsölte szemeit és mélyen beszívta a levegőt.
- Tudod mennyire szeretem édes anyádat? – bólintottam. – És hogy mennyire a húgodat? – megint bólintottam. – És téged is ugyanannyira nagyon szeretlek Jev! – tette kezét pici vállaimra. – Meg kell értened, hogy ezt értetek teszem.
A fejemet ráztam. – Jev! – nézett rám szomorúan. – Mindennél jobban szeretlek titeket! Szeretném ha így emlékeznél rám, hogy szeretlek téged! – felállt és a táskákhoz sétált. Leugrottam a kanapéról és gyors pici léptekkel utána rohantam és kezemmel átkulcsoltam a lábát.
- Ma vany a szüjinyapom! – mondtam halkan. Eltolt magától és megint lehajolt, hogy egy magas legyen.
- Tudom. – suttogta halkan. Kabátja zsebébe nyúlt. Egy pici plüss mackót húzott elő belőle. – Tessék! – nyújtotta át nekem, én pedig szorosan fogva a mackót tartottam. – Még az én anyukám csinálta nekem. Ez már nagyon idős. Azt mondta, hogy majd egyszer adjam oda a saját gyerekemnek. Ez egy védő mackó. Elűzi a rossz álmokat és szellemeket. Ez majd megvéd helyettem is! – simogatta meg a fejem. Felállt újra fölém magasodva.
Zsebébe nyúlva felém nyújtott egy papírdarabot. – Ezt add oda anyának reggel! – egy puszit nyomott a fejemre. – Szeretlek és még visszajövök értetek… Egyszer biztosan… - suttogta.
Hátat fordított nekem és felkapva táskáit az ajtó felé indult.
- Papa! – suttogtam utána. Nem fordult meg. Csak kisétált az ajtón és becsukta maga után azt. – Papa! – ismételtem meg megint a nevét. Nem jött vissza.
A földre rogyva sírtam apró kezeimben szorongatva a macit és a levelet amit adott nekem.
Másnap reggel anya rázogatott fel. – Jev! – kapott fel az ölébe. – Ne osonj a papa után, amikor elmegy dolgozni!
Ahogy ragyogó arcára néztem megint elfogtak a könnyek és úgy kezdtem bömbölni, ahogy Kelley szokott. – Na kicsikém mi a baj?- simogatta meg a fejem anya. Szeme azonnal meg akadt a kezembe lévő tárgyakon. – Mi ez nálad? – húzta ki ujjaim közül a gyűrött papírt. – Nekem van címezve, ráadásul apádtól. – gondolkozott hangosan. Leültetett a kanapéra, pontosan oda ahova tegnap apa. Én csak bőgtem tovább, míg anya olvasta magában a levelet. Amikor a végére ért tátott szájjal meredt a semmibe. El is felejtettem, hogy mikor hagytam abba a sírást.
Anya arcán kövér könny cseppek hullottak végig. Szeme vöröses lett és arca is. Teljes erejéből elkezdett sírni. Visított, dobálózott és csapkodott fájdalmában. Nem bírta abbahagyni az üvöltést. És Kelley is elkezdett sírni. Ahogy anya meghallotta a húgom hangját még hangosabban és jobban kezdett sírni.
A földön kucorogva üvöltött arcát fogva magától eldobva a levelet. Megrémültem.
- Anya… - suttogtam.
- Ne merj ide jönni hozzám! – üvöltött rám. Csak arra az egy mondatra hagyta abba a sírást. Utána folytatta. Látványától nekem is könnyek szántották végig az arcom. Rémülten a telefonhoz rohantam és a polcra felkapaszkodva lehúztam magamhoz. Még anya tanította, hogy kit kéne hívnom vészhelyzet esetén. Így tehát megnyomtam az 1-es gombot majd a nagy zöldet és a fülemhez emeltem a műanyag kagylót.
- Sophie… - szipogtam. – Néni…
- Jev? – kérdezte rémülten. – Mi történt Jev?
- Anya… - sírtam.
- Jev, maradj a húgod mellett! – utasított. – Stephen hozd a kocsit most! – szólt hátra bácsikámnak. – Pillanatokon belül ott leszünk.
Sophie néni egy órán belül megérkezett a nagyiék társaságában. Én felmentem az emeletre és próbáltam a síró húgomat lecsendesíteni, de anya üvöltése egyre hangosabb és hangosabb lett így pusztán lehetetlen volt.
Kezemben Kelleyvel mentem le amikor beléptek négyen az ajtón. Nagy szemekkel néztek rám, majd a földön zokogó anyámra. Sophie néni azonnal mellé térdelt magához húzva.
- Shh! – simogatta a haját anyának. – Clare, mi történt?
- Elhagyott… - üvöltötte könnyektől fulladozva. Döbbenten kapkodták egymás közt a tekintetüket.
- Anya... – suttogta kérlően nénikém felénk biccentve.
- Le tudod nyugtatni? – kérdezte szájához kapva. Válaszul csak bólintott. Nagyi felénk indult és felkapva minket úgy ahogy vagyunk bezárkózott az én szobámba.
- Nagyi… - szipogtam. Kivette kezemből Kelleyt és próbálta nyugtatgatni, míg végül elaludt. Utána pedig magához szorított. – Hol vany a papa? – sírtam én is.
- Nem tudom kicsim… - csitítgatott engem is. – Nem tudom…
Soha többé nem láttam az apámat utána. Egyetlen egy fotót sem és anyám is nagyon ritkán beszél róla. Ha nagyon rossz napja van, akkor csak spermadonornak hívta, de már a szeméttől a hős lovagig kezdve minden volt. Soha nem szerettem az apámat. És nem hiszem, hogy valaha szeretni fogom. Azt mondta szeretné ha úgy emlékeznék rá, hogy szeret engem, a húgomat és anyát. De abból a napból csak az maradt meg, hogy elhagyott minket. És csak az jár a fejemben, hogy sose akarom így összezuhanni az anyámat még egyszer.
Nem emlékszem az arcára. Hogy kedves volt-e hozzám. Hogy anyával vagy Kelleyvel kedves volt. Arra sem emlékeztem sokáig, hogy elméletben szeretett engem. De nem is akartam. Csak arra emlékeztem, hogy egy macit adott nekem, pont azt amit kicsiként ő is szorongatott amikor félt vagy rossz kedve volt. És arra, hogy mennyire megbántotta anyámat. Pontosan ezért utálom és nem akarok emlékezni rá.
Carter (15. szülinapja):
- Carteeeeeer! – ugrándozott Hayley a hátamon. – Kelj már fel! – visongott.
- Csend legyen Hayley! – löktem le magamról. Szegény hangosan huppant le a földre. Fejemre húztam a takarót. Arról se volt fogalmam hogy került ez ide. Sőt lassan arról sem, hogy én hol vagyok.
- Hé! – csapott a hátamra.
- Hogy a francba kerülsz te ide? – húztam le álmos fejemről a takarót.
- Asszed’ kihagyom a szülinapod? – könyökölt az ágyam szélére.
Pislogtam rá kettőt, majd visszafeküdve megszólaltam. – Akkor mehetsz vissza Broken Arrowba!
- Nem rázhatsz le! – kezdett el megint piszkálni.
- Miért nem? – nyitottam rá ki a szemem. Már semmi esélyét se láttam, hogy visszaaludjak. Pedig szombat volt.
- Mert legjobb barátok vagyunk! – vágta rá felhúzott orral.
- Néha elgondolkozom, miért is lettünk mi barátok! – temettem arcomat a párnámba.
- Mert elmebetegek vagyunk! – röhögte el magát. (odaírtam a röhögte helyett, hogy rühügte és egészen addig míg át nem olvastam nem jöttem rá… és akkorát röhögtem rajta :DD - Kukorka)
- Ott a pont! – pillantottam rá.
- Na tűnés az ágyból! – lökött rajtam, hogy leguruljak.
- Ha Conor engedett be őt is megfojtom! – morogtam.
Hayley miatt hajnalok hajnalán (úgy 9 óra tájékában) emberi kinézetet kellett magamra öltenem. Csak egy hete érkeztünk, így Conor nem vesződött azzal, hogy lakást keressen így egy motelban dekkoltunk. Szerencsére ez a jobb fajtából származott, ahol el volt szeparálva a két szoba. És még azt sikerült kiharcolnom, hogy az iskola utolsó hetében ne kelljen sulit váltanom, így dekkolhattam „otthon” sorozatokat nézve, míg Conor persze intézte dolgait. Meg persze végig néztem az Odaátnak a 10. évadát is, amit a folyamatos város változtatás és wifi hiányában nem tudtam megtenni.
Hayleyvel csak pár hébe-hóba sms-t tudtam váltani és néhány emailt, és Conor kicsit sem említette, hogy Hayley idejön. És nem is értettem miért van itt.
Miután felöltöztem közben Hayley kibeszélte nekem, hogy mi történt amíg Conorral távol voltunk. Persze Eugene is szerepet játszott benne akivel azóta se jött össze, pedig már Emma és Jared is feladta, hogy barátokat játszanak. Bár sejtésem szerint csak azért nem jöttek még össze mert vagy Eugene fél hogy Hayley leüti valamivel, vagy mert nem akarják az orrom alá dörgölni a boldogságukat. Az ha végre járni kezdenének azért nem zavarna, mert mindketten a legjobb barátaim éééés mert egyikük sem egy őrző.
Igen nekem Scottal sikerült megjárnom ezt… És ennek Mira a legjobb példája.
Mesélt, hogy mi van Collinnal, Emmáékkal, és még arról is, hogy valaki hatalmas mészárlásokat végzett az ország különböző pontjain. Vagy valami vérmes horda alvilági, vagy egy nagyon mérges és elmebeteg védelmező/őrző. Bár nem hiszem hogy az őrzők ilyen nagy mennyiségben mészárolnák egymást.
Valamiért Hayley késztetést érzett, hogy vasalja és fésülje a hajam ezért hagytam neki mielőtt agyon vert volna a hajvasalóval és megéget vele. (Háttér sztori: a nővérem hasonlóképpen valahányszor elmegyek hozzá késztetést érez hogy fésülje és vasalja a hajam… bárki aki hasonlóképpen tesz az jelentkezzen és magyarázza el ezeket miért teszik - Kukorka)
Közben tovább mesélt és engem kérdezgetett, de én egy vállrándítással és „a szokásos” mondattal lezártam ezeket. Nem beszélhettem neki, hogy hol jártunk eddig vagy hogy a következő állomásunk hol lesz. Mindig csak azt tudta a jelen pillanatban hol vagyunk, és azt is csak akkor ha Conor elmondta neki.
Mondhatjuk azt is eléggé szörnyű barátnője vagyok neki, ahogyan Emmáéknek is. Miután kiélte debil fodrász vágyát rajtam és kibeszélte a belét is, most rajtam volt a sor.
- És pontosan miért is jöttél? – fordultam felé. – Történt valami?
- Nem, minden nyugis. – vont vállat. Hallgatott és várta, hogy mondjak valamit.
- Mi az? – ráncoltam a szemöldököm.
- Te komolyan nem tudod miért vagyok itt, igaz? – vonta fel szemöldökét sóhajtva. Elgondolkoztam.
- Szülinapod már volt, szóval valóban nem tudom miért vagy itt! – vontam vállat.
Rosszallóan megrázta fejét, majd zsebéből elő vette telefonját. Pötyögött párat és felém fordította a képernyőt. Ott villogott nagy betűkkel: CARTER SZÜLINAPJAA (ﾉ◕ヮ◕)ﾉ*:･ﾟ✧
Ahogy dátumot néztem, valóban a szülinapom volt. Június 13… Ha Hayley nem mondja valószínűleg eszembe se jut, mert Conor nem szokott különösebben viselkedni velem csak mert szülinapom van.
Valószínűleg az lett volna, hogy rá veszem nézze meg velem újra az Odaát évad záróját és pizzát zabáltunk volna, amibe tesz nekem egy gyertyát hogy azért mégis legyen „tortám”. Na akkor esett le volna.
- Te eljöttél ide csak azért, hogy itt legyél a szülinapomon? – szűrtem le. Elmosolyodva bólintott.
- A sajátom óta szekálom Conort, hogy mondja el hol lesztek a szülinapodon! – mesélte. – De mivel ez még számára sem volt biztos, ezért várnom kellett a hét elejéig, míg szól nekem.
Hirtelen támadva öleltem meg. Én hiába voltam egy szemét ember, ő mégis ott van nekem mindig.
- Köszi! – motyogtam.
- Nincs mit! – ölelt át ő is. Nem gyakori alkalomként ölelgetve egymást ültünk, majd a nagy csendben elröhögtük magunkat. Nem nagyon hittem hogy sokat fogok nevetni, azóta, hogy Mira meghalt és Scott átvert. De Hayley jó hatással van rám úgy tűnik.
- Na akkor most kezdődik a program! – nézett rá karórájára. Homlokomat ráncoltam.
- Le tudod te olvasni egyáltalán? – megrázta a fejét én pedig újra nevetésben törtem ki.
Ahogy kiléptem a szobából, Conor „gyanútlanul” olvasgatott. Na persze.
- Elmegyünk Hayleyvel enni. – közöltem vele. Bár Hayleynek biztosan el kellett mondani percre pontosan mit fogunk csinálni. Hayley felszerelkezett mondanom se kell. Hozott magával váltó ruhát. Kajákat amiket szeretek, és a deszkámat is elhozta, amit náluk hagytam.
Elmondta hogy csak mára marad, és majd este Conor visszaviszi a közeli Internátusba, hogy a portálon keresztül haza menjen.
Így remek deszkázási képességeivel elmentük egy közeli burgeresbe. Ahol tele tömtük magunkat zsíros, szalonnás szendviccsel és egy rakat krumplival, hagymakarikával és csirke szárnnyal. Szerintem a pultos srác nem látott még 15 éves lányokat így és ilyen mennyiséget enni.
- Úúú láttad az Odaát évadzáróját? – kérdezte izgatottan.
- Igen. – bólintottam. Ő most kapott fangörcsöt.
- Mivel megbuktam a védelmező vizsgán anyámék elvették a gépem és a csak most adták vissza. De wááááááá annyira király volt! – dőlt ki az asztalon. – És Dean még mindig annyira helyes!
- Meg Sam is! – bólogattam egyetértően. – Láttad a paródiát?
- Igen! – pattant fel mosolyogva. Egyszerre rákezdtünk.
- Cuz the angels gonna pray pray pray pray, and the demons gonna hate hate hate hate, baby i’m just gonna shake shake shake shake! – énekeltük hülyén táncolva egy nyílvános étteremben. – Sam’s already gonne break break break break, and i’ve got the mark of Cain Cain Cain Cain!
Ott táncolva énekeltünk. Tudtam hogy Conor az épületen kívülről vigyázz ránk, de biztos voltam benne, hogy ő hasonlóan jól szórakozik rajtam. De boldog voltam, mert azt akarta ő is hogy a szülinapomon Hayley itt legyen. Legalább ha mindannyian nem tudnak itt lenni, Ő legyen itt velem.
Az utóbbi időben egyikük sem számíthatott rám és én se rájuk. És valószínűleg itt se maradunk hosszabb ideig, valószínűleg Hayley elmegy ma és mi is egy-két nappal később tovább állunk, mint szoktuk. Az annál valószínűbb, hogy megint nem mondhatom el neki hova megyünk, addig míg valahol hosszabb időre nem „telepszünk” le.
De tényleg örültem, hogy itt volt velem. Sokat jelentett, hogy azok után hogy szinte megöltem a legjobb barátunkat képes velem beszélgetni, röhögni, hülyéskedni. És ez mind az ötükre igaz.
<<61. rész
<<61. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése