Ui: Ma kicsit Ally-Conorosra fogtam a formát (bár minden részben azt hiszem túl sok van belőlük, de hát mit tehetnék ők a kedvenceim).
Carter:
A vasárnap
nyugisan telt, aztán hétfőn ment minden a normális kerékvágásban. Leszámítva
azt a tényt, hogy Scottnak be volt kötve a keze. És persze mint Kelleytől
megtudtam egy óra alatt képes volt világ pletykává válni ez a tény.
Jev azt
hajtogatta gonoszan mosolyogva, hogy Alison kitörte a kezét, amit kötve hiszek.
Hisz olyan vékony és törékeny, lehetetlen hogy ártani tudjon Scottnak. De mivel
Conorral még mindig tart a fasírt szitu ezért eléggé nehéz lett volna vele
megkonzultálni.
Persze a napban
az volt a legszórakoztatóbb és beszéltebb téma, hogy ahogy Kirah meglátta
Scott-ot a bekötött kezével kitört a nevetésben és alig bírta abbahagyni. Nos
igen kellemesen telt és kezdődött a nap.
Conor:
Clare Townsond
egyszerűen kikészít. Ha van a levakarhatatlannak egy formája az ő. Nem tudom
hányszor hívott egyhuzamban. Majd egy húsz percre abbamaradt és megint
elkezdődött. Végül két hívás között gyorsan lenémítottam a mobilom és valahova
a kanapéra dobtam. Azt hittem lehet pár perc nyugtom míg szunyókálok egy kicsit
de tévedtem. Azt hittem meg fogom fojtani az illetőt ott helyben az ajtóban, ha
az Clare Townsond.
Ám amikor
mérgemben kivágtam az ajtót kellemes meglepetés ért. Ally álldogál lábával
dobogva a verandámon. Vagy legalábbis a magasított változata a cipő miatt.
Vörös haja egy kontyban csücsült feje tetején és baba hajai minden felé
szálltak. Viszont a dühös barna szempár tönkretette a hangulatot.
- Minek neked a
telefon ha nem veszed fel? – viharzott be a házba mellettem.
- Várj, te
hívtál? – fordultam felé miközben visszazártam az ajtót. – Csak mert Clare már
több mint egy órája zaklatott.
Idegesen nyomta
orrom elé a mobilját ami igen csak a kihalás szélén volt aksilag.
- Miattad vezethettem
haza hogy feltöltsem, de akkor sem vetted fel! – fújtatott.
- Oké. – zártam
le. – Másik kérdés. Mit keresel a házamban? – indultam utána mikor szobám felé
vette az irányt.
- Fontos
dolgokat, amik nekem nincsenek. –
rontott be az ajtón, de egyből ki is fordult öklendezést mímelve. – Hogy tudsz
te abban a szagban élni? – levette válláról táskáját és egy kis üvegcsét vett
el. Kikaptam a kezéből és a magasba emeltem hogy ne érhesse el.
- Nem fogod
telefújni a szobámat valamelyik kölniddel! – jelentettem ki. Elkezdett ugrálni
előttem, hogy elérje, de sikertelenül. Mert hiába viselt magas sarkút még így
is szörnyen kicsi. Ettől tudtam mindig cukkolni, hogy milyen pici amikor nem
ért el valamit. Ez nem változott benne. Viszont a józan paraszti esze sem. Sarkával
rátaposott a lábamra én pedig mivel meggörnyedtem könnyedén elérte parfümös
üvegét majd ötöt fújva a szobámba visszatette táskájába.
- Tesznek neked
egy javaslatot Conor, szellőztess! – fordított nekem hátat. Majd íróasztalomhoz
sétált és fiókokat feltúrva keresett valamit.
- Ez nem úgy
néz ki, mint amikor utoljára itt jártam. – mutatott a szekrényekre gyanakodva.
- Mintha olyan
gyakran járnál erre! – néztem rá szúrósan. – Rendet se rakhatok?
Összefonta
karjait mellkasa előtt és felvont szemöldökkel mért végig. – Mondj nekem egy
olyan alkalmat amikor Conor Lane rendet rakott valaha is! Mert én egyet sem
ismerek!
- Ez nem igaz!
– durcáztam be.
- Conor, nálam
ugyanolyan szintű rendetlenséget voltál képes csinálni 5 perc alatt, mint
amilyen nálad volt! – vádolt meg. Oké ebben igaza van. – És az benne a pláne,
hogy képtelen voltál minden visszarakni a helyére. Tudod mennyi idő volt mire
megtaláltam bármit is a SAJÁT szobámban?!
- De mindig
volt valami amivel rá tudtál volna venni a takarításra! – vonogattam a
szemöldököm. – Csak hát neked is elég szerves részed lett volna benne! –
összevonta a szemöldökét.
- Nem szeretném
tudni, hogy mik játszódhatnak le a harminc éves fejedben miközben beszélgetünk!
– tette fel a karját. Felnevettem.
- Nem sok
dolgot igénylő dolgok. – lepillantott cipőjére és sarkán egyensúlyozott.
- Tudod újabban
elkezdtem élezni a cipőim sarkait. – mondta hangosan. – És pillanatok alatt ki
tudnám a hangszálaidat vágni.
Megforgattam a
szemem. – Még mindig nem válaszoltál, hogy mit keresel?
- Remek téma
váltás Conor! – veregetett vállon. – De megnyugodhatsz már tudom hol van, amit
keresek.
A gardróbomhoz
sétált és kitárva ajtait kivette az egyik bőröndöm. A földre téve kinyitotta és
ruháim közt turkálva keresgélt valami után. Miután nem találta meg amit
keresett magában morogva valamit visszatette a helyére és a másikat húzta elő.
-
Megkérdezhetem megint, hogy a mi szöszt keresel nálam? Mert ha a farmerod darabjait,
akkor nálam nincs! – mutattam szakadt nadrágjára.
- Vámpír karmolás.
– felelte.
- Művészi
vágása volt. – elmosolyodott.
- Ugye? Te is
azt hitted, hogy boltban vettem mi? – vonogatta szemöldökét büszkén.
Elmosolyodtam.
- Nem. –
grimaszt vágott. – Rólad tudom, hogy valamilyen módon saját kezűleg alkottad!
- Chh! Kösz. –
seperte ki haját szeméből és felnyitotta a bőröndöt. Már szóltam volna, hogy
abban olyan papírok és dolgok vannak, amiket státusza miatt nem lenne szabad
látnia. De mivel csak odébb gyűrte őket rájuk se hederítve, így felesleges lett
volna mondanom. Egy kék anyagba tekert valamit húzott elő.
Kibontotta és
boldogan elmosolyodott amikor megtalálta amit keresett. Az üvegben pedig nem
volt más, mint egy üveg boszorkány vér és mellette egy kis hamu. Zsebéből egy
kicsi üveget előszedett és óvatosan át öntött belőle egy pár centit. Majd a
porból egy másik üvegbe a porból is tett.
- Megfosztasz a
boszorkány maradványaimtól? – fél szemöldököm a magasba emelte. – Mihez kellenek
neked ezek? Ha csak nem valami fétisként gyűjtöd őket.
- Tudod, Scott
kezében volt egy injekció valami fekete löttyel, amint minden áron belém akart
nyomni. – magyarázta, miközben gondosan eltette táskájába az üvegcséket. – Arra
próbálok rájönni, hogy mi az, és eddigi tapasztalataim alapján a
dobj-rá-egy-kis-boszorkány-hamut eddig bevált.
- Értem. –
bólintottam. Összevont szemöldökkel kezdte méregetni az anyag darabot, amibe az
üvegcsék voltak tekerve.
- Ez nem az én
pólóm? – mutatta fel, a kék női pólót, amin egy „Witch please!” felirat állt. –
Találékonyan használod fel a cuccaim. – méregette, majd visszatekerve a
dolgokat a helyére tette. Miközben visszaállította a helyére a bőröndem
megkérdezte. – Akkor gondolom nem baj, hogy az AC/DC-s és a Metallicás pólóidat
arra használom, hogy a vért letöröljem a fegyvereimről.
- Amíg nálam
van a kedvenc Harry Potteres pólód, addig azt csinálsz velük amit akarsz. –
gúnyosan hozzá tettem. – Asszem’ valahol a kocsiban meg van a Trónok Harcás
pólód is. Remek a kocsi takarítására. Csak sajna a Don Snow felirat már nem
látszódik.
- Most
megsértődnék ha az előbb nem azt a pólódat találtam volna meg az előző
bőröndben! – csukta be szekrényem ajtaját. Rám nézett. – Ha megbocsátasz én
visszamegyek a városházára, hogy Clare engem szadizzon ne téged!
- Mit csinálsz
te ott hajnalok hajnalán? – érdeklődtem.
- Lassan kilenc
lesz, de ne zavarjon. – megdörzsöltem a szemem.
- Nem aludtam
sokat. – vontam vállat.
- Jaj már
megint milyen lelki problémád van? – ült le várakozva az ágyamra. Mellé ültem
én is.
- Kicsit
összekaptunk Carterrel. Csak a szokásos.
- Conor, annak
nem szokásosnak kéne lenni, ha összeveszel a testvéreddel. – felelte. – Tudod egyikőtöknek
sem egészséges, tekintve hogy ti minden másodpercben aggódtok a másikért.
- Nincs
testvéred… - félbeszakított.
- Ó dehogy nincs!
– szakított félbe. – Az már más kérdés hogy mondtam-e neked.
- Cass nem
számít! – legyintettem.
- Nem is
Cassiere gondoltam. – rázta meg a fejét. Telefonja órájára pillantott. – De én
megyek, mert elkések.
- Kérdezem
megint, mit csináltok ti ilyenkor? – ráncoltam homlokom.
- Clare készül
a Halloweenre, aztán még meg kell szervezni a választási bulit. Na meg
választhatok, hogy sütök vagy rendelek tortát marha sok pénzért. Majd vihetem
el a kölyköket plázázni. – sorolta ujjain számolva. – És hallgathatom Clare
szentimentális szövegét arról, hogy milyen fontos a család és hogy állandóan ki
vonom magam a forgalomból.
- Nem csodálom.
– nevettem fel. – Ahogy felsoroltad úgy hangzottál, mint egy 6 gyerekes anyuka.
– velem nevetett.
- Isten ments,
nekem 6 gyerek. Én eggyel se tudnék bánni, nem hogy a hatszorosával. (Ó drágám
várd ki a végét! XD - Kukorka)
- Miért te nem
szeretnél gyerekeket? – vállat vont.
- Nem igazán.
Nem vagyok oda értük. – majd felállt. – De nem veled vitatom meg ezt. És mondom
késésben vagyok! – majd kilépve az ajtómon eltűnt. A bejárati ajtó csapódásából
tudtam, hogy elment. Eldőltem az ágyon. Az egész szobában a tipikus Ally illata
volt. Amivel nem is lett volna baj, csak direkt nem szerettem volna, ha ilyen
illata lenne a szobámnak. És most összefogdosta minden cuccom, amiknek
valószínűleg több hónapig ilyen illatuk lesz.
Jézus, ki kell vernem ezt a lányt a fejemből! Miért vonzódom hozzá, még mindig?
Ally:
Visszamentem a városházára, ahol
Clare és a drágalátos Reed polgármesterné szavára kellett ugrálnom. Ha nem
tudnám, hogy Clare-nek van egy nővére azt hinném azok ketten testvérek. Bár
elveszettek még lehetnek.
Csak pár percre tudtam foglalkozni
a fekete lötyivel, és ez azelőtt történt, mielőtt Conortól a boszorkány hamut
beszereztem volna. Utána meg azt kellett tennem amit mondtak nekem. Egy
borzasztóan unalmas képszerkesztésen vagyok túl, tekintve hogy Clare engem
ajánlgatott Mrs. Reed-nek hogy én lennék az aki a legtökéletesebben rajzolná
meg a Választási bálra a meghívókat. Így egy tableten azt rajzolgattam és vagy
50 nyers változat van, ami nekem nem tetszett.
Utána meg drága szép írásommal
írhattam le a vendéglistát. Mert ezek annyira analfabétának néznek itt mindenki
aki egy fejlettebb világból jött.
Szóval mire eljutottam oda, hogy
leülök két percre Clare közölte velem, hogy részben Kelley részben pedig
partikellékeket vigyem már le és tegyem be a kocsijába. Mivel lusta voltam
kétszer fordulni, ezért egymásra téve a négy dobozt elindultam lefele a
lépcsőn. Nem nagyon láttam és arra is nagyon koncentráltam, hogy a lépcső
helyét eltaláljam.
A lépcső felénél jártam és épp
akkor akart felmenni valaki. Így a falhoz tapadva próbáltam oldalazva menni, de
mivel a pasi kitöltötte a háromnegyed lépcsőt, így csak még egy fokkal lejjebb
tudtam lépni. De tudtam hogy a partikelléket kell felülre tennem, mert mérnöki
tudással nélkül is tisztában voltam vele, hogy a felső doboz le fog esni.
Elkezdett csúszni, én pedig
megpróbáltam előre billenve megakadályozni de ezzel azt értem el, hogy majdnem
orra estem.
Hirtelen a férfi elém állt és
lábával kitámasztva enyéimet megállított kezével pedig megfogta a dőlő
dobozokat. Egyensúlyba helyeztem magam és az illető levette a felső két dobozt.
- Köszönö… - és akkor megláttam ki
akadályozta meg az esésem. Megforgattam a szemem. – Neked mindenhol ott kell
lenned? – szélesen elvigyorodott.
- Tudod Clare mégis csak
szadizott! – jelentette be. – Iderendelt, hogy nézzem meg pár kiadását a
városnak mert neki nem stimmel valami.
- Hé! – üvöltöttem fel az emeltre
Clarenek. – Most megsértődtem rád!
- Mégis miért? – üvöltött vissza.
Mi még itt is képesek vagyunk üvöltözve kommunikálni egymással. Hmm, a család.
- Segítek! – lépett mellém.
Levittük a dobozok és begyömöszöltem őket Clare kocsijába. És kivettem a
cukrászda szórólapját is amit lapozgattam visszafele menet.
- Minek nektek a torta? – hajolt oda
hozzám Conor ő is a szórólapot nézve.
- Mivel kisváros vagyunk, ezért a
város szervezi az iskolában a Halloween, Karácsonyi, évnyitó bulikat. Hasonló
mint a feszt volt, mert kisvárosiaknak nincs jobb elfoglaltságuk mint hogy
parádézzanak egész évben.
- Akarom én tudni, hogy miért lett
volna opció, hogy te sütöd?
- Az más. – legyintettem. Értetlen
arckifejezéssel felé fordultam. – De miért is csevegek én vele, tekintetbe
véve, hogy inkább ütnöm kéne téged?
- Talán mert szeretsz. –
rebegtette szempilláit.
- Hát hogyne. – forgattam meg a
szemem. – És az írásod is ki tudom olvasni.
- Higgy nekem eddig neked meg a
legjobban.
- Ezt bóknak veszem.
- Annak is szántam.
- Remek.
- Tudom.
- Akkor elviszed Jevéket a
városba? – kérdezte Clare a bejáratban, amikor beléptünk. – Á, szia Conor!
Örülök hogy eljöttél!
- Jó reggelt! – mielőtt Clare
rákérdezett volna megválaszoltam.
- Számára még reggel van. –
magyaráztam. – És igen beviszem!
- Mi lenne a gond? – kérdezte Conor
zsebre tette kézzel.
- Mindjárt megmutatom, de akárhogy
számoltam egyáltalán nem annyi jött ki, mint amennyinek kellett volna. Sokkal
több a kiadás, amiről nincs feljegyzés.
- Meg látom mit tehetek. –
bólogatott. Ököllel vállba vágtam. – Áú! – kapott vállához.
- Ally! – szólt rám Clare.
- Ezt miért kaptam? – támadott
nekem Conor.
- Mert elhappoltad a melómat! –
durcáztam.
- Jaj, Ally! Ne vedd magadra, csak
inkább egy profira bíznám! – vígasztalt Clare.
- Chh, profi! – forgattam meg a
szemem. – Elmentem Jevékért!
- Kelleynek volt egy kérése. –
állított meg Clare. Kérdőn felé fordulta. – Szeretné ha Cartert is magaddal
vinnéd! – majd a Conorra pillantott. – Persze ha nem baj. Felelősséget vállalok
Allyért ha bármi lenne.
- Vigyázol rá? – nézett hátra
Conor. Elmosolyodtam.
- Az első hídon kidobom. –
viszonozta mosolyom.
- Akkor elviheted. – hagyta rám.
Carter:
Kelley
konkrétan rám vetette magát. Jevet elküldette mellőlem Nick segítségével, amíg
kifaggatott. Egy csomó random kérdést tett fel a szombati randikkal
kapcsolatban. Például, hogy Jev úriember volt-e, mert ha nem leüti ha kell.
Bennem feléledő kisördög szívesen szívatta volna azzal, hogy miattam a húga
verni fogja. De visszafogtam magam.
Aztán pedig kb
hasonló kérdésekkel bombázott mint Jev. Szerencsémre vasárnap úgy ahogy békén
hagyott. Azt leszámítva, hogy a hülye képeit küldözgette nekem amitől lassan
megtelt a memória a telóban… Kit áltatok 16 gigás kártyával ez szinte
lehetetlen, kivéve ha tele rakom még több zenével.
Scott valamikor
lelépett a harmadik és negyedik óra között, bár nem is bántam hogy valaki
telefonon értesítette. Csak csendben tegye és ne a közelemben.
-
Hazakísérjelek? – ajánlotta fel Jev miközben kiszedte a deszkáját a
szekrényéből.
- Nem kell. –
ráztam a fejem.
- Csak nem fel
akarod hívni a barátnődet és elújságolni neki, milyen csodálatos ember vagyok?
– villantotta rám mosolyát. – Ezt elmondhatod neki előttem is.
- Szerintem ha
meg tudná, hogy járunk fejbebaszna egy lapáttal. – válaszoltam. – Utána téged
is.
- Az agresszió
főellenzője lehet. – elmosolyodtam.
- Ő az
agresszió ellenes csapatnak az elnöke. – ironizáltam. Na igen azt megnézném.
Szerintem Eugene-nal halálra röhögnénk magunkat.
Ki fele
sétáltunk a suliból és Kelley is csatlakozott, mert ő viszont Jevvel volt
hajlandó haza menni. Milyen furcsa hogy korábban minden meg tett hogy ne
kelljen vele mennie.
- Nincs neked
edzésed? – kérdezte tőle a bátyja.
- Ma elmaradt.
– felelte halkan. – Nézd ott van Ally! – vidult fel, ahogy meglátta
unokatestvérét. Jev csak egy grimaszt vágott és talán még lassabban sétált,
mint az előbb.
- Mit csinálsz?
– tudakoltam tőle.
- Próbálom
elkerülni, hogy leégessen. – vont vállat. – Hátha nem vesz észre.
- Ezt kétlem,
tekintve hogy téged vár. – biccentettem felé. Kocsiját támasztva minket nézett
és várt.
- Szia Ally! – köszönt
Jev. – Lehet, hogy én most kihagynám ezt! – próbálta kihúzni magát valami alól.
- Ne is álmodj! – mosolyodott el negédesen. –
Anyád parancsba adta, hogy eljössz a húgoddal vásárolni ha tetszik ha nem!
Beszállás! – intett mire az lefehéredett. Felém fordult.
- Ha meghalok,
ne engedd Nicket közel a cuccaimhoz és semmit se hagyjatok rá! – kérte, majd
beszállt a kocsiba miután Alison benyomta oda. Kelley még magában örült, és már
készült volna beszállni, de a vörös nem mozdult. Csak felém fordult, ajaj.
- Kelley nem
szeretnél mondani valamit Carternek? – kérdezte. Kelley hallgatott. – Akkor
megkérdezem én ha beszari vagy! – jelentette be. – Kelleynek lenne egy kérése.
Szeretné ha eljönnél velünk ajándékot vásárolni neki. – már jöttem volna a
szokásos Conoros kifogásommal de megelőzött. – A bátyád beleegyezett. De ha nem
szeretnél jönni, akkor hazaviszlek.
- Én… - gondolkoztam. Most keveredjek be egy
családhoz akik valószínűleg egymás vérét szívják egész úton? És majd utána én
leszek a hibás, hogy miért ülök csendben. Kelleyre pillantottam, aki mellém
pattant és nagy zöld kiskutya szemekkel kérlelt.
- Lééégsziii! –
nyafogott. – Léééégysziiiiiii! – azért eléggé meglepő, hogy engem kér meg nem
az állítólagos barátait.
- Legyen. –
egyeztem bele.
- Kösziiii! –
ugrott a nyakamba visítozva. Nem tudom mi folyik azokon a pom-pom edzéseken, de
olyan erősen fogott mintha 20 éve profi birkózó lenne.
Alison
levakarta rólam. És mosolyogva betolta az örömködő lányt az anyós ülésre. – Ülj
be Jevhez! – intett a fejével. – De csak akkor, ha nem faljátok egymást úgy
mint szombaton! – „zavaromban” lehajtottam a fejem, hogy a hajam eltakarja az
arcom, ami kezdett vörösödni. Kinyitottam az ajtót.
- Húzz arrébb!
– szóltam be Jevnek, aki értetlenül de odébb csúszott.
- Velünk jösz?
– kérdezte.
- Igeeen! –
visította Kelley. – Alig várom, hogy veled vásároljak. – fordult hátra Kelley.
Olyan volt, mint egy ötéves hiperaktív kislány akit elvisznek vattacukrozni a
vidámparkba. Lehet, hogy nem éppen jártam jól ezzel az ötlettel, hogy egy
délutánra összelegyek zárva a
Townsondokkal.
Kelley azt
ecsetelte nekem, hogy mi így meg úgy megyünk cipőt venni. Meg segíthetek neki
dönteni két croptop közül amiket a múltkor kinézet magának. Először is, ki a
vihar vesz magának croptopot októberben. Másodszor, szerencséd Kelley Towsond,
hogy túl sok youtube-ot nézek mert azt se tudnám mi az a croptop.
Ally meg a
közeli város irányába hajtott. Jev csendben ült mellettem, míg Kelley
csacsogott Ally pedig hallgatta a halk rádiót.
- Kelley. –
szólt neki Ally. – Adj egy kis levegő szünetet mindkettőtöknek!
- Úú. – biggyesztette le a száját. Majd rám nézett
– Túl sok?
- Egy picit. –
válaszolt helyettem Jev, aki már a homlokát fogta ennyi divatinformációval.
Kelley elhallgatva visszaült rendesen a helyére. Jev átkarolt és magához
húzott, már amennyire az öv engedte. – Remélem te nem ilyen vagy, mert én
felakasztanám magam. – elmosolyodtam. Már mondtam volna valamit, de Ally
megelőzött.
- A felnőtt
tartalmakat légyszi ne előttünk. – mosolygott ránk hátra a visszapillantóból.
- Nem
találkoztál újabban Conorral? – szólt vissza Jev.
- Hogy van
Emily? – vágott vissza Ally.
- Utálom, hogy
ismerjük egymást! – vágta ebéd szünet óta ötven valahanyadik grimaszát.
- Köszönd
anyádnak, hogy a ribi után született. Ha fordítva lett volna, most te lennél az
idősebb. – válaszolta. Na látjátok erről beszéltem. A családi vita, ami tök
mindegy hogy náluk ki előtt folyik.
- Ally, ne légy
ilyen gonosz! – szólt rá Kelley.
- Teljesen úgy
hangzott, mint anyád. – mondta Ally.
- Teljesen úgy
hangzott, mint anya. – vele egyszerre Jev.
- Jinx! – vágta
rá egyből az előbbi kettő. –Jinx! – ismételték megint. – Jinx! – harmadszorra
is. – A picsába is! – adták fel végül.
- Biztos, hogy
nem cseréltek ki téged Kelley? – kérdeztem tőle.
- Én is ezt
remélem néha. – dörzsölte orrnyergét. Nos nem a türelemről híres családot
ismerhetünk meg hármójuk személyében.
Nem lennék az anyjuk helyében akinek nulla 24-ben ezt el kell viselnie.
- Biztos jól
megfontoltad, hogy velünk tartasz? – kérdezte Ally, amikor elhagytuk Magic
Ville határát. Megráztam a fejem. – Mindegy, mert már nincs visszaút.
***
A közeli város
sokkal nagyobb volt, mint Magic Ville. Valószínűleg a kétszerese. Sokkal
forgalmasabb is. Itt még nem jártam, mert Conorral keletről jöttünk ide, nem
pedig északról, szóval kivételesen új környezet volt. Volt egy hatalmas, több
emeletes pláza komplexum. Mivel hétfő volt lényegesen kevesebb autó állt a
parkolóban, így Ally a bejárathoz közel parkolt le.
- Visszafele
vezethetek? – kérdezte amikor mind kiszálltunk a kocsiból. Felnevetett.
- Annyira még
nem ment el az eszem.
- De azt
mondtad nekem vetted? – vitatkozott vele.
- Kiélvezem
amíg ép állapotban van. – simogatta meg érzelmesen a motorháztetőt. Felém
pillantott és kezemben táskára. – Betehetjük a csomagtartóba, ha szeretnéd.
- Nem, jól
vagyok. – feleltem. Isten ments még az kéne, hogy fegyver nélkül közelítsek meg
egy plázát. Csak vállat vont és besétáltunk az épületbe. Sokkal hűvösebb volt
bent, mint magában Magic Villeben, ami furcsa módon, még mindig a napos
időjárást tartja.
Kelley tényleg
mint egy ötéves akit vidámparkozni vittek, úgy nézett ki.
- Kelley! –
állította meg táskájánál fogva a lányt Alison. – Van egy keret, szóval úgy
vásárolj!
- Jó, jó! –
legyintett. – Mehetek? – nézett várakozóan.
- Menjél! –
engedte szabadon. – Jev, moderáld a húgodat! – Kelley karon ragadott és az
egyik bolt felé kezdett húzni. – És mentsd meg Carter! – mondta miután
elrántott onnan.
Rohantunk a
folyosón, simán megtudtam volna állítani magam, de Kelley lépteivel nehéz léptéket
tartani. Komolyan lehet ha én is pom-pom lány lennék hatékonyabb lenne a
képzéseim, ha így tanítják őket futni. Egy cipőboltnál lelassított. Jaj, ne,
csak cipőket ne!
- Úúú! – jött
izgalomba. – Még itt van A cipő! – rántott egyet és majdnem utána estem. –
levett egy fekete magas sarkút, aminek az orrán egy ugyanolyan anyagból készült
masni volt. – Mit gondolsz erről? – dugta az orrom alá.
- Fekete. –
mondtam ki azt, ami először eszembe jutott róla.
- De neked
tetszik? – kérdezte.
- Nem te akarod
megvenni? – vontam fel a szemöldököm.
- De kíváncsi
vagyok másnak mi a véleménye róla. – vont vállat. – Szóval? – ismételte meg.
- Még mindig
fekete. – válaszoltam. – Kelley, nem vagyok az a tipikus lányos lány. Engem nem
hoznak lázba a cipők.
- Egy ici-picit
sem? – reménykedett.
- A tornacipők
talán. – vigasztaltam.
- Oké. –
biggyesztette le a száját. – Egyedül nem lett volna jó Jevvel és Allyvel, mert
ők annyira… - kereste a szavakat. – Egyformák.
- Vettem észre.
– jegyeztem meg.
- Nem akarlak
untatni a cipőimmel, nyugodtan el akarsz menni nézelődni, ha akarsz. – mondta
halkan. – Addig majd nézek magamnak ajándékot.
- Segítek
ajándékot nézni vagy venni, vagy nem tudom mit akarsz csinálni. – mosolyogtam
rá. – Csak ne várd el tőlem, hogy ódákat zengjek róla.
- Akkor fel is
próbálom. – vidult fel. Eléggé hangulat ingadozó típus. Felvette a fekete
cipőt. – Na milyen? – kérdezte egy furcsa modell pózba állva.
- Illik hozzád.
– feleltem. – De ne állj így mert szörnyen hülyén nézel ki. – nevettem fel. Ő
is nevetni kezdett és haját füle mögé tűrve még nézegette egy picit a cipőt,
gondolkozva rajta mi legyen vele.
Tényleg jól
állt neki, illett a stílusához. És még szörnyű divat érzékkel is meg tudtam
mondani, hogy az A cipő tényleg neki való.
- Biztos, hogy
jó? – húzogatta a száját, magát nézve a tükörben. – Nem akarom, hogy hülyén
nézzek ki a suliban, vagy bárhol. – elbizonytalanodott. De nagyon.
- Már miért
néznél ki hülyén? – ráncoltam a homlokom. – A fekete mindenhez megy, és te majd
kiválasztod mihez nem.
- De szerinted
mit gondolnának rólam, ha egy ilyen szerelésben megjelennék a suliban? –
mutatott végig magán.
- Vagy semmit,
vagy azt hogy jól nézel ki. – vontam meg a vállam. – De ne törődj vele mit
gondolnak, vagy mondanak rólad! Csak légy olyan, amilyen te szeretnél lenni!
- Könnyű azt
mondani. – húzta a száját, majd leült a padra.
- Kelley. –
ültem le mellé. – Nem olyan nehéz. Szerinted engem érdekel Emily mit gondol
rólam? Vagy a többiek.
- Azt, hogy egy
álszent kurva vagy, aki azért jött ide, hogy tönkretegye az életét és
elcsavarja Jev fejét, és elvigye innen örökre, amit nem bánnék mert friss
levegő kéne neki! – hadarta. – De tényleg nem érdekelnek?
- Nem ám. –
bólintottam.
- Az sem, hogy
Jev mit gondol rólad? – elgondolkoztam.
- Ha Jevnek nem
tetszik valami, úgyis megmondja. Azt majd eldöntöm, hogy megéri-e változtatni
rajta. – vontam vállat. – De légy olyan amilyen vagy, furcsának sokkal murisabb
lenni mint tucatnak.
- Menj el
Gandhinak! – elröhögtük magunkat. – Nem próbálsz fel egyet? – pattant fel és
visszasétált a cipőkhöz. – Kitalálom, 6-os?
- Kelley nem
fogok felvenni egy magas sarkút! – tiltakoztam röhögve.
- Miért nem? –
hozta el nekem végül a hatosat (amerikában másképp számoznak, ez olyan 36-37-es
lehet - Kukorka).
- Mert orra
fogok esni benne, és mert nem tudok benne rohanni. – soroltam.
- Minek akarsz
ezekben rohanni? – kérdezte miközben kezembe nyomta. Basszus én és a nagy szám!
- Mert
mindenhonnan elkések! – improvizáltam.
- Ó. –
bólintott. – Légyszi! Csak a kedvemért! – vigyorgott. Nagyon hasonlított
Jevére. – Naaaa! – kérlelt. Szörnyűek.
- De ha elesek
benne hozzád vágom! – egyeztem bele. Elvettem azokból a zoknikból amiket a
cipőpróbálásra raktak ki. Levettem a tornacipőmet és átvettem a zoknikat is.
Beletettem a lábamat és akkor még nem volt olyan fura, mint felállva. Egyszer
volt rajtam magas sarkú eddig, azt is Mira erőszakolta rám.
- Járkálj
benne! – bizonytalan lépteket tettem és a bokám remegett ezekben. Fogalmam
sincs, ő hogy tud ilyenben olyan magabiztosan járni. Elkaptam a karját, hogy
megkapaszkodjak. – Oké, lehet hogy ezek a cipők tényleg nem neked lettek
kitalálva! – nevetett ki. Mielőtt letéptem volna magamról ezeket azért
megnéztem magam a tükörben.
- Illik hozzád
a fekete. – jegyezte meg. Nos a ruházatom aminek egyetlen nem fekete
kiegészítője az a fehér pólóm, a hajam és a szemem. Ha Hayley szava járását
akarom használni, cukin gyászosan nézek ki.
Próbáltam
legalább a padhoz visszasétálni, de oda is majdnem estem. Jev elkapta a kezem
ezzel mondhatni puhábban lesegítve a padra. Felvonta bal szemöldökét.
- Kérdés! Te
mióta hordasz magas sarkút? – kérdezte. – Már kezdtem félni, hogy egy magasak
leszünk.
- Téged is
megdobjalak vele? – emeltem fel a lábam.
-
Megteszem én is! – vágta hozzá sajátját bátyjához. Kiröhögtem Jevet, aki
morogva magában inkább a bolt előtt megvárt minket.
Ally:
Szegény Carter Kelley végig
hurcolta majdnem a fél áruházon amikor megtaláltam őket. Utána persze engem
támadott le, hogy mennyi mindent vásároltam magamnak ebben a nagy táskában.
Mire rávágtam, hogy ruhákat. Persze a látszatát is keltette, azok a felsők amit
a tetejére dobtam, hogy eltakarják a tőlünk kapott ajándékait. Clare nem akart
neki semmi olyan nagyon drága ajándékot venni, de mivel elég jól ment a sora a
tanácson így adott egy listát hogy miket vegyünk még meg neki, Kelleynek pedig
70 dollárt, hogy elköltse arra amire szeretné. Ez persze nála 100%-os volt,
hogy ruhára költi.
Jevvel elküldtem őket tovább
vásárolni, mert ő idegileg jobban viseli a húgát, mint szerintem az utóbbi 20
percben Carter.
- Kifárasztott mi? – mosolyogtam
rá. Csak csendesen bólintott. – Nem vagy nagyon beszédes. – jegyeztem meg. – A
bátyád sokkal közlékenyebb. – próbáltam szóra bírni.
- Én annyira nem tapasztaltam. –
válaszolta.
- És beszél is. – hüledeztem. –
Lenyűgöző, azt hittem ti Lane-ek ilyet nem tudtok!
- Nem azt mondta, hogy Conor
beszédesebb, mint én? – ráncolta homlokát. –
- Valahogy muszáj voltalak szóra
bírni. – vontam vállat. – És te most magáztál engem? – döbbentem le. – Mennyivel
lehet idősebb 10 évvel? Jézus!
- Illemtudatot még neveltek belém.
– morgolódott.
- Az kéne még, hogy engem is olyan
öregnek nézzenek, mint a bátyád! Nyugodtan tegezz vagy mittomén’, csak ne ezt.
– hadartam.
- Conor mikor egyezett bele, hogy
veletek jöjjek? – remek témaváltás Ms. Lane, de ugyanannyira észreveszem, mint
a testvéreden.
- Találkoztam vele a reggel.
- Hol? – érdeklődött.
- Az anyjuk. – mutattam Jev és
Kelley irányába akik jóval előttünk nézegették a kirakatokat. – Odarendelt
engem és őt is, és kifele menet összefutottunk. Clare kérte meg, hogy engedjen
el téged, mert Kelley szerette volna ha itt vagy vele.
- Azt mondta veletek nem olyan jó
vásárolni. – felnevettem. – Mi az?
- Az hogy túlságosan jól ismer
minket. Nem vagyunk Jevvel azok a vásárlós típusok. – magyaráztam. – És
mindenki azt mondja nagyon hasonlítunk csak nem tudom miben.
- Csak elég rátok nézni. –
felelte.
- Mint rád és Conorra? – ez egy
csapit érdemlő visszavágás volt Ally. – Borzasztóan hasonlítotok egymásra, már
az ahogyan beszéltek elárulja, hogy testvérek vagytok. Vagy ahogy néhányan
hiszik a lánya.
- Tényleg ezt hiszik az emberek? –
kerekedett el a szeme. – Hitték már Conort melegnek, engem ateistának de még a
lányának soha.
- Conor szexualitásán néha én is
elgondolkozom. – röhögtem. – Ő pedig józan eszemen. – jártattam a számat és
eszembe jutott, hogy seggbe rúgjam magam. Mégis minek csacsogok én pont az ő
húgával? Mi van ha tovább adja neki? Bár most elméletben rosszba vannak, szóval
lehet nem.
Valamiért meg van bennem az érzés,
hogy bízhatnék is benne. Hisz Conor húga, szinte klónjaik egymásnak, akkor
miért ne… Meg kicsi kora óta ismerem, mondjuk nem olyan kicsi kora óta, de
amióta megismertem Conort a húgát is elkezdtem figyelni. Annyira emlékeztet
valakire…
- Már bocsi, de ezeken ki nem? –
mosolyodott el. Annyira Conort látom benne. De tényleg, annyira hasonlítanak
hogy az hihetetlen. – Kelleynek mikor van a szülinapja?
- Október 30. – feleltem. – Miért?
- Csak kíváncsi voltam. – vont
vállat.
- Azt hittem mondta már neked, vagy
ő vagy Conor. – a picsába csak el ne szóljam magam mégegyszer. De szemem
sarkából láttam, hogy belül gondolkozik valamin.
- Miért mondta volna? – vonta fel
szemöldökét. A francba rájött. Oké,
Ally, nem ütheted le valamivel… DE, terelheted a szót.
- Mert ő tudja ezt! –
próbálkoztam.
- Honnan kéne tudnia?
- Mert mondtam neki. –
válaszoltam. Ami lényegében igaz, csak akkor nem tudta hogy Kelleyről van szó.
- Amikor jártatok? – kérdezett rá.
Lefagytam. De minden tekintetben. A hideg futott végig a testemen. Bizsergett
az Ankh a bőröm alatt és féltem, hogy Carter megláthatja.
- Neked ezt mondta? – fordultam
felé ártatlanul. Ha Conor tényleg elmondta neki én esküszöm megölöm amint
visszaérünk a városba.
- Nos nem mondta ki nyíltan, de
találgattam. – a rohadt életbe hogy a haja eltakarja az arcát.
- És miért gondolod, hogy ő pont
velem kezdett volna? Azt se tudod mennyi ideje ismerjük-e egymást. – miközben
mondtam a kirakatokban figyeltem az engem követőt. Vagy Cartert vagy engem
figyelt, de nagyon ismerős volt a lány. – Mert ahogy leszűrtem biztosan
elmondta neked.
- Azt mondta akkor találkoztatok,
amikor New Yorkban laktunk. – bökte ki. Arckifejezésén láttam, hogy már bánta
amit mondott. Akkor nem csak én fecsegek hülyeségeket. Remek! – És… - majd
megakadt.
- És? – vontam fel szemöldököm. –
Mit mondott még rólam a bátyád? – tudakoltam. A szívembe valamiért melegség
költözött, hogy Conor mesélt rólam, de el is keserített. Carter még ha valaha
meg is tudja, hogy védelmező, soha nem tudhatja meg hogy melyik ágról.
- Semmit. – hazudta. Jev és Kelley
visszatért hozzánk kezükben plusz kettő csomaggal.
- Mennyi mindent vásároltatok? –
néztem végig a nagy szatyrokon.
- A fél boltot. – felelte Jev. Szemem
sarkában elsuhant valami.
- Mi lenne, ha ennénk valami? –
javasoltam. Egy az épület közepén és a kijárathoz is közel, volt egy étterem. A
kölykök nem akartak enni, csak inni ezért vettem nekik innivalót, meg fagyit
hátha addig meg lesznek.
Megint a bizsergés futott végig az
Ankhomon, és pólóm alatt az ezüst égetni kezdett. Vámpír. Átpillantottam Kelley
válla felett. A folyosó végén állt a fiatal lány és engem pásztázott. Engem
keresett, nem Cartert. Vörös szemei átvilágították a teret és fekete haja
eltakarta a kíváncsi emberek elől, hogy szemfogai réges régen előbújtak már.
A szívem összeszorul a látványán.
Alig lehetett 14…
- Mindjárt jövök! – feleltem és
Jevnek odapasszoltam a szatyrokat, hogy Kelley ne lesse meg az ajándékait. Bár
ha a vámpír jelenetet rendez egy pláza közepén, akkor ez lesz a legkevesebb
bajom. Ahogy megindultam felé, berohant a mosdók irányába. Utána sétáltam, és
Ankhom jelezte, hogy a női mosdóban bujkál. Viszont mást is éreztem. Egy őrző.
Ez csapda! – mondtam magamba. A
férfi rám kacsintva elsétált mellettem. Elmosolyodtam. – Sétáljunk bele!
Beléptem a mosdóba, de pontosabban
már nem tudtam volna megmondani melyik fülkében bujkál a lány. Az érzés eltűnt,
mintha kisurrant volna az ajtón anélkül, hogy észrevettem volna. A közelben sem
éreztem.
Viszont a női mosdó ajtaja
kinyílt. Az előző férfi lépett be. Felnevetett.
- Ó, ez a női mosdó! – kapott homlokához,
mintha nem tudta volna. – De buta vagyok! – elővettem dzsekimből a tőrömet. –
Semmi előjáték? De kár! – biggyesztette le száját. Belépett bezárva mögöttünk
az ajtót. Itt nem voltak kamerák, simán kisétálhatott, úgy hogy senkinek se
tűnt volna fel.
<<63. rész
<<63. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése