65. rész - Semmi nem köt hozzád + szünet??

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, ami eléggé rövid lett, de remélem tetszeni fog. A másik dolog pedig az lenne, hogy lehet tartok majd egy kis szünetet a blogon (bár nincs nagy aktivitás szóval nem hiszem bárkinek feltűnne). Még nem most, majd későbbre tervezem de nem lesz az olyan messze. A hosszát még nem tudom, de biztos hogy legkésőbb augusztusban biztos lesz rész ha addig nem is. Az oka a szünetnek pedig nem más, mint a többi írásom. Van egy történetem ami már 2 éves procedúrában van és szeretném befejezni, majd kiadatni. Igen amikor nincs rész vagy éppen ihletem akkor valószínűleg ahhoz és más írásaimhoz ötleteltem. Remélem megértitek, mert így is nagy a stressz rajtam, hogy mi lesz ha felkerül a piacra nem hogy még kész sincs!! Phuh, csak ennyit akartam és megígérem próbálok részt hozni néha-néha. Puszi: Kukorka

Ally: 
Elővette saját tőrét és nekem támadott. Kivédtem az ütését, de tőre felsértette kézfejem. Térdemet felhúzva gyomorszájon rúgtam, mire ő elkapta vérző kezem és megszorította. Vércseppek hullottak a padlóra és mosódtak el, amikor a földre rántottam a férfit és lovagló ülésben feje fölé tartottam a kezeit és tőrömet nyakához szorítottam.

- Kinek dolgozol? – sziszegtem felé. Felnevetett.

- Gondolkozz a piciny fejeddel Alison! – tudta a nevem.

- Damien? – ráncoltam a homlokom.

- Is. Azóta mestert váltottam. – vigyorgott.

- Cipriano? – sötétült el a szemem. Félelem nélkül bólintott. – Ettől a kis mozdulattól kedvem támadt kitörni a nyakad, te féreg! – szorítottam még jobban torkához.

- Mit szólna Damien, ha lerombolnád az elképzeléseit rólad? – vonta fel gúnyosan szemöldökét. – Tudod Ally, ha nem lennél védelmező és nem lett volna Damien, biztosan rád hajtottam volna. – kitépte kezeit, engem pedig orrba vágott. Pulóvere ujjából előhúzva valamit, hátra szorította a kezeimet és összekötözte őket. Combjaimnál fogva megfogott és a földre csapott.

Próbáltam megrúgni, de megszorította még most is fájó vállam. Úgy kapott fel, mintha ölébe ugrottam volna, majd neki rohant ez egyik tükörnek aminek az üvege beleállt a hátamba. Nyakamnál fogva fejemet is a tükör darabjához verte.

Közel hajolt hozzám. – Olyan kár, hogy szét kell rúgjam a formás kis segged.

Leköptem és felnevettem. – Már emlékszem rád te pöcsfej! – mosolyogtam. – Miattam rúgott ki Damien, amikor nem szerezted meg azt ami kellett nekem! – tovább nevettem. – És most pont a Ciprianokkal? Egyre szánalmasabb nem is lehetnél.

- Fogd be te kis ribanc! – tekerte ujjait nyakam köré. Orromból ömlött a vér, és valószínűleg a fejemből is. Vállam újra sajgott és a kezemből minden vért kiszorított a kötés. – Kit érdekel a pénz az élő fejedért, elviszem nekik csak a fejed.

- Olyan értékes lennék, hogy már pénz is van a fejemen? – cukkoltam. – Olyan cuki vagy lemondasz a pénzről miattam, lehet beleegyeznék egy éjszakába veled.

- El sem tudod hinni mennyire. – sziszegte. – Lassan 10 milliárd dollárnál tartunk a holtestedért. Képzeld el mi lenne ha élve vinnénk el.

- Hát úgy tűnik ez ma nem a te szerencse napod! – mosolyodtam el. Értetlen arcot vágott én pedig jól irányzottan orrba fejeltem, mire elengedett én pedig a földre estem. Az oviban tanult jó módszerrel ágyékon térdeltem és mögé kerülve felemeltem a kezem és a kötéssel, amit csuklóim köré tekert azzal akartam megfojtani. Kapálózott egy darabig, majd ketté vágta a kötelet, mint kiderült. Annyira nem éreztem a csuklóimat, hogy fel se fogtam mivel fegyvereztek le. Megfordultam és visszaadtam azt az orrbavágást még egyszer. Viszont megint vállamnál támadott.

- Á! – kiáltottam fel fájdalmamban. Nyakamnál elkapott és elkezdett fojtogatni.

- Rohadj meg te büdös ribanc! – sziszegte a fülembe. Rohadj meg te is! Hagytam hogy egy pillanatra át vegyed fölöttem az irányítást, de csak annyira hogy erőt adjon nekem. Elemeltem a lábam a földtől és 360 fokot lendülve a hátára másztam az őrzőnek és kiszabadítottam magam a szorításából. Kapálózott és felém mardosott én pedig egy határozott mozdulattal kitörtem a nyakát. Együtt zuhantunk a földre. Megtöröltem orromat és lemásztam róla, majd az egyik fülkébe húztam, ahova a wcre ültettem. Becsuktam az ajtót majd kimásztam a fülkéből. Egyből nekem rontott valami és a falhoz nyomott. A vámpír lány volt az.

- Azt hitted ilyen könnyen menekülsz? – vigyorgott rám, ahogy a falnál tartott. – Okosabbnak kell lenned nálam Alison Montgomery! – megpillantottam valamit a karján. Egy heget. Valaminek a hegét, ami csak akkor hagy ilyen gennyes heget, ha leég valaki kezéről. Ennek a lánynak pedig egy Ankh kereszt égett le a csuklójáról.

Mielőtt bármit mondhattam volna a korábbi vámpír lány jelent meg és ellökte. Elkapta nyakát és hasonlóan mint én az örzővel eltörte és a lány ernyedten esett földre.

- Mit keresel itt? – hüledeztem. Nem válaszolt, csak felvette a tőrömet a földről és vágásokat ejtett a karján és az arcán.  – Mit csinálsz? – átdobta nekem a megtisztított kést.

- Mentem az életed! – felelte. – A barátnőmért teszem, nem miattad! Most pedig fogd őket és azonnal húzz vissza Magic Ville-be mielőtt felébred. – bólintottam. Kiengedtem a hajam, hogy a véres fejem ne látszódjon annyira. Lehúztam a dzsekim ujjait és minden tükör szilánkot leráztam a kabátomról. Legalábbis akkor azt hittem.  Feláztattam a vért az arcomról, majd gyorsan visszarohantam Jevékhez, akik nyugisan ültek és épp egy shake-et ittak.

- Minden okés, sokáig elvoltál? – kérdezte Kelley.

- Kicsit rosszul érzem magam. – színészkedtem. – Hazaviszlek titeket! – jelentettem ki. – Csak siessünk, mielőtt kidobom a taccsot! – szerencsére ez hatott. Perceken belül a kocsiban voltunk és Magic Ville tartottunk. Előbb Carter vittem haza. Jevvel egy gyors búcsú csókot váltottak, én pedig inkább kiszálltam a kocsiból és kinyitva  a csomagtartót kivettem a táskáját és átnyújtottam.

- Sziasztok! – jelent meg mellettem Conor.

- Jézus! – kaptam a szívemhez. Azt hittem a vámpírlány volt az. Mérgemben bokán rúgtam.

- Áú! – jajgatott. – Ezt miért kaptam? Ma már nem kaptam eleget!

- Nem vagyok jó hangulatomban. – duzzogtam.

- Én bemegyek! – jelentette be Carter és besietett a házba.

- Nem volt semmi gond vele? – érdeklődött Conor. Megráztam a fejem. – És veled? Mármint veled se történt semmi? – megint megráztam a fejem. Érdeklődő szemekkel pásztázott.

- Mi van? – ujja az arcom felé közeledtek. Szívem kalapált és elfelejtettem levegőt is venni. Ujja vállamról vett le. Ujjai közt forgatta a kis tükör darabot. Vállat vonva eldobta, majd határozottan a tarkómnál fogva közelebb húzott magához. Ujjait hajamba vezette és az arcomat fürkészte. Majd elhúzódott és ujjait kihúzta hajamból. Véres ujjait nézegette, majd egy zsepkendővel megtörölte kezét.

A francba! Kiszúrta! – Várom a magyarázatot. – Improvizálnom kellett. A kocsi kerekét rugdostam. – Ally, válaszolj ha kérdezlek! – türelmetlenkedett. Utáltam ezt a mondatot. Annyiszor hallottam már az anyám szájából akit utálok, és még inkább dühített hogy ő mondja.

- Nem vagyunk barátok, se kollégák, se pedig egy pár, hogy elszámolással tartozzak neked! – néztem fel a szemébe, minden türelmem elveszítve. – Szóval majd elmondom neked ha úgy akarom. De nem akarom hogy netalántán értem is aggódj! – a kocsi ajtajához sétáltam és ujjaimat a kilincsre fontam. – Mert ha elmondanám a következő mondatban úgyis szerepelne az, hogy Carter! – mosolyogtam rá negédesen.

<<64. rész

66. rész>>