73. rész - Ride with the moon in the dead of night

Sziaaaasztoook!
Megjöttem a heti résszel. Még mindig Halloweenezünk szeptemberben, mert ezt is csak mi tudjuk. Amúgy arra lennék kíváncsi nektek mi a véleményetek Jevről és Carterről (lassan már komolyan ship nevet kell találnom nekik!!)? Gondolkoztam egy kicsit az egyik délután, hogy vajon ti mit gondoltok róluk. Vagy esetleg nektek ki a kedvenc párosotok és miért? Kíváncsian várom és remélem tetszik az eheti rész is. :)

Conor:

Lassan láthatóak lettek a szemmel villám szórásaink Allyvel. Nem tudtam azzal foglalkozni, hogy a húgomat pesztráljam a kapcsolatokról. Túlságosan lefoglalt a csinos csomagolásba öltözött szemét vörös. Odasétált hozzánk és Carternek a jelmezét megdicsérte pedig ő csinálta az egészet. Mi az istennek hívtam át? Akkor megkíméltem volna magunkat ettől.

Carternek azt mondtam, hogy bocsánatot akarok kérni és valóban így volt. Csak akkor tűnt fel hogy miket mondtam pont neki, miután elhajtott. Pont neki mondtam azt hogy egy 16 éves érzelmeit nem lehet komolyan venni, mert gyerek. Pont neki, akivel 16 éves korában kezdtem el járni. Elmerem képzelni hogy mennyire utálhat most. Bár kifejtette ezt jobban is. Viszont amikor ránéztem eszembe jutott a beszélgetésünk a kocsinál és hogy ő miket vágott a fejemhez. És újra elfogott a düh.

Nem akartam rá mérges lenni. Sőt helyre akartam hozni mindent kettőnk között. Viszont eléggé nehéz ezt megtenni, ha a másik kicsit sem nyitott, sőt egyenesen utál téged.

Tapsot érdemelsz Conor Lane, anyádék büszkék lennének rád!

Ally felült az asztalra és lábát lóbálva, mint egy kisgyerek csacsogott az unokatestvéreivel.

- Jaj, mielőtt ezt elfelejtem! – szedte ki a zsebéből a cetlit Carter, amit Clare Townsond átnyújtott neki. – Anyukád mondta hogy ezt adjam oda! – nyújtotta át Jevnek a cetlit, aki kihajtogatta és elolvasta. Elkerekedett a szeme.

- Mi áll benne? – érdeklődött Ally, összevissza dobálva copfját.

- Ja semmi, csak anyának ott kellett maradnia a városházán a bulin! – mondta zsebébe gyűrve a cetlit. Lerítt róla hogy hazudik. – Azt mondta tartsuk a frontot és hogy olyan 10 körül induljunk haza.

- Oké! – bólintott Ally meg sem jegyezve semmit. Egy lány rohant hozzánk, hát vagyis a kisebbik Townsondhoz.

- Kelley! – mondta lihegve a lány. – Két végzős verekedik egy lányért a folyosón. Próbáltuk leállítani őket, de senkire sem hallgatnak.

Ally leugrott az asztalról. – Majd én elintézem! – mondta a gyerekeknek. – Ti csak bulizzatok! – majd rám villant a tekintete. – Te pedig náthás szamár, jobban tennéd ha otthon teát kortyolgatva tévéznél! Mert csak rosszabb lesz! – mintha semmi sem történt volna köztünk. Normálisan viselkedett és követve a lányt elment lerendezni. Amikor halló távolságon kívülre került Jev felsóhajtott.

 Kivette zsebéből a cetlit és Kelleynek nyújtotta. Gyorsan elolvasta és felkiáltva nézett bátyjára. – Hogy mi? – fújtatva apró darabokra tépte a cetlit és a kukába dobta. – Hát én biztos nem beszélek vele! – jelentette ki a lány. Carterrel értetlenül néztünk egymásra, majd rájuk. Tényleg nem komplettek, kár hogy akkor nem hittem Allynek. Pedig csak 10 évesek voltak.

- Öhm… - próbál érdeklődni Carter, csak én épp az orromat fújtam ezért nem hallottam. Töltöttem magamnak inni.

- Ally anyja akar velünk beszélni! – a torkomon akadt az epres puncs. Mellkasomat ütögetve próbáltam kiköhögni.

- Jól vagy? – lépett mellém Carter.

- Persze, remekül. – töröltem meg a számat. Régi rémálmom hogy egyszer szembe találkozom a nagy Sophie DiLaurentsszel. El merem képzelni mennyire utálhat engem, ha Ally mesélt neki rólam. Legalábbis remélem hogy nem, mert hallottam róla a pletykákat. Ha olyan, mint amikor Ally mérges akkor magamtól egy mérföldes távolságban se szeretném látni.

Jev és Kelley továbbra is azt diskurálták, hogy biztosan nem beszélnek vele, mert ha Ally megtudja biztosan kinyírja valamelyiküket. Nos ezzel egyet értettem. Még a saját ellenségeinek se kívánná azt, amit az anyjának.

Carter csak bólogatott, mintha megértené az egészet. Számára elképzelhetetlen volt, hogy gyerek tudja utálni az anyját, vagy fordítva. Szerinte minden anya szereti a gyerekét, csak a kimutatás szintje más. Nos nem látta még őket. És én se szeretném. Elég volt nekem az amit ő mesélt, és Cassiéktől hallottam hogy fejben biztos legyek, soha nem akarom hogy bemutasson a szüleinek.

Utána arról beszélgettek, hogy mi milyen betegek vagyunk. És hogy mindkettőnk elöl elrejtik a kávét, mert betegen az nem segít. Ugyanolyan meleg és cukros mint egy tea. Oké, max az Allyé, ráadásul az enyémben cukor sincs.

- És te hova rejtetted a kávéját? – érdeklődött Carter, mintha ott sem lettem volna.

- Olyan helyre, ahol biztosan nem keresné. Anyámnak a gyerekkori cuccaihoz. Mivel rengeteg olyan dolog van ott, ami köthető keresztanyámhoz, ezért bottal se piszkálná azt a helyet! – mesélte. Mire Ally újra visszatért valami teljesen másról kezdett csacsogni a kis szöszi, hogy ne bukjanak le.

- Te még mindig itt vagy? – ráncolta homlokát.

- Nem, csak a szellemem! – forgattam meg a szemem.

- Mindig is mondtad, hogy a szart is kikísértenéd belőlem! – ült fel újra az asztalon kikészített helyére.

- Ami sikerülne, ha ijedősebb lennél!

- Egyéni szocprobléma! – vont vállat.

- Képzeld Ally nem találod ki jött látogatóba… - kezdte a történetet, de félbeszakították.

-~~ Allyyy ~~! – kurjantotta valaki mellettünk. A srácban már jó kora mennyiségű alkohol dolgozhatott. Arca és szőke haja a karjába karoló Emily Reed arcára emlékeztetett. Valamilyen rokona lehetett, mert abban biztos voltam hogy Emilynek nincsen egyetlen testvére sem. – Hát de régen láttalak! Adj egy ölelést!

Meg sem mozdult, majd a srác rántott egyet Ally csuklóján lerántva a földre és szorosan magához ölelve. Az italos pult majdnem felborult egészében és mi négyen össze-vissza kapdostunk, hogy ne zuhanjon le minden.

Ally kiszabadította magát és egy jókora lépést tett hátra. – Szia Bill! – fintorgott.

- Jól nézel ki! – mérte végig birtokló tekintettel. – Főleg a hátsód ebben a szoknyában! – kacsintott rá.

- Egész életemben erre a mondatra vártam! – mosolygott gúnyosan, majd karjait keresztbe fonta mellkasa körül. Örülök hogy nem csak nekem tűnt fel mennyire bámulja a melleit.

Végig nézett rajtunk és tekintete a lányokon állapodott meg.

- Hát kik ezek a csinos kislányok! – bökte meg Carter vállát. – Mind a hárman nagyon dögösen néztek ki! – kacsintott rájuk.

- Viccelsz? – horkant fel mellette Emily. Gúnyosan a húgomra és Kelleyre vigyorgott. – Látom összeöltöztetek, hát ez mennyire cukkancs! Bár nincs elég fodrotok, hogy eltakarja a hájaitokat.

- Csinálok én fodrot az arcodba! – motyogta Ally halkan.

- Emily, nem szeretnél még táncolni Bill-lel, még alig indult be a buli? – javasolta Jev kedvesen. Próbálta magát visszafogni valamiért. Egyik Townsond se mondott semmilyen sértőt, Allyben pedig biztos voltam hogy valamelyikük orrát betöri az est végére.

- Jaj Jevvy, én inkább veled táncolnék! – kacsingatott a fiúra. – Nem bánod, ha ellopom a „fiúdat” Carter?

Mielőtt kinyithatta volna bárki is a száját a Bill nevű gyerek szólalt meg a motoros szerkóban. – Carter? Ki a fene ad egy fiú nevet egy lánynak?

- Mondjuk a szüleim! – szólaltam meg. A kezemet nyújtottam, amibe előzőleg beletüsszentettem. Carter elharapta a mosolyát. – Conor Lane.

- Örvendek! – rázott velem kezet. – Bill Reed. Az ifjabb. – majd összehúzott szemekkel vette szemügyre az arcomat. – Nem maga az új fazon aki a városba költözött.

- De, a húgommal Carterral! – hangsúlyoztam ki a nevét.

- Pedig már azt hittem saját gyerek! – vigyorgott gúnyosan Bill. – És mi lett a szülőkkel? Leléptek? Válás? Autóbaleset?

- Az utóbbi. – bólintottam.

- Micsoda veszteség! – hát még mennyire. És a szemed ugyanabba a sírba kíván engem is, mi? Szemei Allyre vándoroltak megint. – Emily, lennél olyan drága kivenni a kocsiból a mobilom! – nyújtott át a lánynak egy kulccsomót. – Ne siess annyira! – a lány megforgatta szemeit és elriszálta magát fényes nadrágjában.

- És veled mi újság Ally? – lépett közém és Ally közé, az asztalra támaszkodva. – Milyen az egyetem?

- Már végeztem! – vigyorgott rá. Eltolta a kezét a srácnak és a helyére ült az asztalra.

- És minek tanultál is pontosan? – komolyan mondom úgy nézett Allyre, mint egy darab szaftos húsra. Nem viccelek. Vagy kannibál, vagy nagyon kanos. Vagy éppen mind a kettő.

Reagálhattam volna úgy is, mint a féltékeny ex, de semmi nem volt a gyerekben amire féltékenynek kellett volna lennem. És amíg Ally kezeli a helyzetet, addig nincs jogom semmibe se beleavatkozni.

- Mérnök. – rápillantottam. Szemei igazat mondtak, az arcáról mégis hazugságot olvastam le. – És hogy halad a politikai kampányod? Még mindig az a nagy álmod, hogy elnök leszel?

- Még szép! – csapott büszkélkedve mellkasára. – First ladyt még nem választottam, de a jelentkezők közül te kiemelt sorban vagy! – kacsintott rá.

- Valószínűleg kurva részeg lehettem, ha nem emlékszem! – vissza se fogta magát, mint unokatestvérei. A fiú magára se vette a sértést, csak tovább folytatta a flörtölést.

- Nem lenne kedved esetleg meginni valamit velem? Tudod csak egy kis ideig vagyok a városban! – ajánlkozott. Ally mosolyogva bólintott.

- Ha most van valami erősed arra, nagyon szomjas vagyok! – szállt bele végül a flörtölésbe. A fiú vette a lapot és dzsekijéből egy laposflaskát húzott elő, ami bőrrel volt beborítva.

- Jaj, apuci nem lesz mérges hogy a minta fia alkoholt hord magánál? – vette át tőle Ally. – Nehogy beáruljalak! – elvégre felnőtt ember. Mi beleszólásom van abba, hogy kivel flörtöl? És mi a szarért markolom az asztalterítőt?!

- Már miért hinne neked? – vonta fel a szemöldökét az asztalra támaszkodva Ally felé hajolva. Kaján vigyora és alkohol szaga egy felnőtt filmbe illő jelenetnek is elment volna. Ha nekem ezek smárolnak tuti kidobom a taccsot, felpofozok valakit és azt a valakit felpofozom kétszer!

Ally vállat vont. – A meggyőző erőm! – majd nagyot húzott az italból. Ahogy elemelte az a szájától a flaskát pofán köpte vele a fiút. Ha jól szagoltam Jäger volt benne. Kelley a szájához kapott visszafogva mosolyát, de Jev és Carter nem fojtotta vissza röhögő görcsét. És belőlem is kitört a nevetnék. A srác csak pislogott és tett egy lépést hátra arcát törölgetve. – Ezek a mai fiatalok nem ismerik a klasszikusokat, mint a sör vagy a whisky? – méregette a flaskát, majd a fiúhoz vágta az üveget nem törődve vele, hogy az egész ruhája tiszta Jäger lett. – Bocsi Bill, nem kezdek gyerekekkel! – hangsúlyozta ki az utolsó szót. Ó és kezdődik. – Remélem a napjaid itthon olyan csodásak lesznek, mint amennyire a seggem ebben a szoknyában! – ugrott le az asztalról és épp inni készített magának. A fiú meglepő módon felnevetett.

- Mindig is a nehezen kaphatód játszottad! – törölte le arcát dzsekije ujjával. Most már tényleg bűzlött az alkoholtól. – De tudod, hogy nem hagyom annyiban Ally! – kacsintott rá megint. – És hidd el látni fogom én még a formás hátsód, te vörös ribinek öltözött! – majd ha azt lehet mondani emelt fővel távozott. Már ha az emelt fő ha valakit leöntenek Jägerrel, pofán köpnek Jägerrel és még egy diákokkal teli folyosón is végig kell sétálnia.

- Ez most vörös ribinek nevezett engem? – tért vissza Ally a lefagyásból. Már indult volna utána, de én meg Jev egyszerre kaptuk el karjánál fogva. – Ó hogy csapjam el egyszer!

- Anya kinyír ha ezt megtudja! – figyelmeztette a szőke mosolyogva, miközben egy rakat szalvétával igyekezett feltakarítani.

- Szerintem ugyanolyan jót fog röhögni, mint mi! – fogta fejét még mindig Jev. – Hogy köphetted le, pont őt?

- Tökön is rúgtam volna, de jó kedvemben kapott el! – fújtatott keresztbe font karral. – Esküszöm tönkre vágom a kocsiját!

- És hogy tervezted, körömlakkot szórsz a mercijére? – érdeklődtem az asztalt támasztva.

- Igen! – vágta rá idegesen. – És még a féket is elvágom!

- Igazi bosszú! – forgattam meg a szemem, még mindig nevetve belül az előbbin.

- Csak nehogy a te kocsid is áldozatul essen! – Jev leállította.

- Oké Ally, most már higgadj le! – na jó, legalábbis próbálta.

- Nem fogok lehiggadni! – tiltakozott. Lassan ott tartott, hogy üvöltözni kezd. – Felbaszta az agyam, azaz elkényeztetett seggfej!

- De ne rajtunk töltsd ki! – vitatkozott vele unokatestvére.

- De a rohadt életbe is rajtatok fogom! – emelt fel a hangját de a zenétől még mindig nem volt hangosabb. – Elvettétek a kávémat és minden szórakozásomat! Varrhattam újra mindkettőtök rohadt jelmezét, mert nektek ez nem tetszett az nem tetszett. Vakarhattam össze 10 perc alatt egy teljesen új jelmezt és még a sajátomat se csináltam még meg. És sikerült elbasznotok a kedvenc ünnepemet! Köszönöm!

- Nyugi! – szóltam rá mögüle, mire eszelős tekintettel fordult felém. Annyi érzelem táncolt a szemében, hogy felsorolni nem tudnám.

- Te csak ne nyugizz itt nekem! Miért vagy még itt? – bökte meg ujjával a mellkasom. – Nem látod mennyire ki vagyok rád akadva, te pöcsfej az isten szerelmére menj már haza! – addig böködte az ujjával, hogy az átformálodott ütésekké és két kézzel kezdte ütni a mellkasomat. Megragadtam a karjait. – Engedj el!

Carterékre néztem. – Addig meneküljetek, amíg nem robban! – figyelmezettem őket, Ally pedig kézzel lábbal kapálózott.

- Egyet értek! – bólintott Jev. – Táncolunk? Tudtam, remek! – ragadta karon Cartert és elhúzta magával. Kelley pedig szó nélkül ment utána. Körbe néztem és az udvarra vezető ajtón kicibáltam Allyt. Ott aztán üvöltözhet és csapkodhat, anélkül hogy ártana valakinek.

- Eressz el! – lökött el magától.

- Nyugodj már le az isten szerelmére! – szóltam rá. – Legalább a saját családod előtt fogd vissza a dührohamaidat. Olyan elmebeteg vagy most mint Cassie.

- Mégis mit tudsz te róla? – vágta a fejemhez.

- Eleget, hogy tudjam milyen ember!

- El sem tudod képzelni mennyire felpofoználak még mindig! – fenyegetőzött. – Miért vagy itt? Miért kell állandóan megjelenned ott ahol vagyok?!

- Bocsánatot akartam kérni! – emeltem most már fel én is a hangom. – De lehetetlen, tekintve hogy képtelen vagy felnőtt módjára viselkedni!

- Te megint legyerekezel engem? – háborodott fel. – Elkezdem számlázni mennyi pofon jár már neked!

- Melyik felnőtt ember kap hiszti rohamot?

- Conor! – halkította vissza a hangját normálisra. – Nem aludtam semmit, annyira fáj mindenem. Nem kaptam meg a reggeli kávémat, elcseszték a kedvenc ünnepem, felcseszted te is és Bill Reed is az agyam és még foglalkozhatok azzal is, hogy az őrző meglépett! Van okom hisztizni!

- Várjunk csak! – állítottam meg. – Mit mondtál az előbb?

- Hogy van okom hisztizni. – ráncolta homlokát. Megráztam a fejem.

- Nem, nem! Az előtt!

- Hogy az őrző meglépett. – bólintott.

- Melyik őrző? Mert ha az az őrző aki Carterékre támadott, akkor csinálnunk kell valamit, mielőtt idecsődíti a többieket! – Ally nem értett mire gondolok.

- Miért tenné?

- Ally! – próbáltam felvázolni neki a legegyszerűbben. – 17 éves korom óta vadásznak ránk az őrzők! És azért járunk városról városra hogy ne kapjanak el! És ha egy őrző megtudja hogy Carter vagy én itt vagyunk, mi húzhatjuk le magunkat a lefolyón, mert akkor hozzák a többieket, hogy elkapjanak. Érted?

- Kerestem Conor, és nem találtam meg! – vitatkozott. – De egyetlen egy őrző sincs most a közelben.

- Hatalmas a démoni energia, miért ne lennének? – vontam fel a szemöldököm amolyan ezt-tudnod-kéne stílusban.

- Azért mert… - de elhallgatott.

- Mert?

- Semmi! – rázta meg a fejét. – Szonáris módszerrel próbáltam bemérni, de semmilyen életjelét nem találtam. Nem mehetett messzire, mert csak délelőtt szökött meg.

- Szóval szerinted halott? – összegeztem. Bólintott. – És hol a hulla?

- Nem tudom. Honnan tudjam?

- Na látod! Nincs hulla, nem halt meg. Ha megszökött bármelyik pillanatban lecsaphat! – figyelmeztettem. – A ti házatokat ismeri, ezért valószínűleg odamegy!

- Már miért menne…? – megakadt a mondatában és szoknyája (bezony) zsebéből elhúzta telefonját. Felnyitotta és elolvasta az sms-ét. – Clare az, azt írja haza ugrik pár percre. Szerinted már ott lehet? – nézett fel aggódóan.

- Nem tudom. – homlokát fogta és fel-alá járkált a fűben.

- Nem hagyhatom itt a kölyköket! – felelte. – Viszont te nem mehetsz, mert akkor lebuktok.

- Hívd fel és próbáld meg lelassítani valamivel! – javasoltam. – Mond azt hogy pofán köpted azt a Bill kölyköt és kérjen bocsánatot a szüleinél.

Nagy szemekkel nézett rám. Elmosolyodott, őszintén. – Mondanám, hogy zseni vagy, de haragszom rád! – mondta miközben keresztanyját tárcsázta. Á, még mindig a régi.

Carter:

Jev a terem másik végébe húzott minket, kimenekítve a dühös Alison közeléből, akit éppen Conor rendezett le kint az udvaron.

Azon gondolkoztam, hogy vajon mi történhetett velük. Valamiről nagyon lemaradhattam, amíg a tükörben csodáltam magam, mert egész idő alatt képesek lettek volna akár megfojtani egymást úgy néztek egymásra.

Kelley megigazította a haját. – A bátyád biztos lehet a dolgában, ha Allyt bevállalta! – jegyezte meg. – Ha karcolásai lennének, esetleg törött csontjai felelősséget nem tudunk vállalni.

Nem mondtam rá semmit. Ha Conor egy kicsit sem erőltetné meg magát, simán lefegyverezné. Elvégre nem részesült különlegesebb képzésben, mint a védelmezők vagy az őrzők.

- Jeeev! – rohant oda hozzánk Nick. Hasonló jelmeze volt, mint a Jevé. Jevet elszakítva mellőlem vállánál fogva maga elé húzta és a falhoz hátrált.

- Haver mi van? – válla fölött nézett rá Nickre aki megereszkedve rejtőzködött mellette.

- A végzős lányok fele részeg és minden kicsire rávetik magukat! Dave-et már el is kapták! – mondta félve. Jev felnevetett.

- És ez annyira baj lenne? Vannak köztük egészen csinosak is! – rám pillantott, mintha most meg kellett volna sértődnöm. – Persze nem mintha őket nézném, vagy ilyesmi. – szabadkozott.

- Viccelsz?! – háborodott fel Nick. – A csinik itatták le a csúnyákat!

- Értem! – bólintott Jev együtt érző arccal. – És én miben lehetek a segítségedre, mint legjobb barátod? Esetleg táncoljak veled én? – elmosolyodtam.

- Mindig is tudtam, hogy remek meleg pár lennétek! – veregette meg a vállukat Kelley. – Egymást kiegészítve vagytok hülyék!

- Csak ments meg! – csapta vállon a barátját. Sajnos a távolban egy végzősnek tűnő, eléggé illuminált lány kiszúrta Jevet és szinte futva vette felé az irányt. Mintha mi ott se lettünk volna, lecsapott Jevre.

- Jeeev! – imitálta egy macska doromboló hangját. Már ha a Jevet lehet valaha is dorombolva mondani. Majd gyakorlom unalmamban a zuhany alatt. Tőlem alig lehetett 5 centivel magasabb, de Jev így is kimagaslott. Vállára támaszkodva lebiggyesztett kifestett ajkakkal nézet fel nagy szemeivel. Olyan flitteres-fodros diszkó ruhát viselt. – Nincs partnerem, nem helyettesítenéd? – mosolygott. Egyáltalán nem nézett ki csúnyának, sőt kifejezetten szép volt.

- Sajnálom, de én már elígérkeztem! – fejtette le a lány kezeit kedvesen mosolyogva. Egy szomorú mosollyal nyugtázta.

- De hisz nincs is itt a barátnőd! Úgy sem látja! – futatta fel ujjait tarkóját. – Akkor mi akadálya?

- El kell keserítselek Cindy, de én a húgom állandó partnere vagyok. Én már csak ilyen jó báty vagyok!- kacsintott a lányra, aki szinte olvadozott a nézésétől.

- És esetleg a mögötted rejtőzködő srác? – pillantott Nickre. – Ő szabad?

- Nick? – lépett félre felhúzva barátját. Átkarolta és Cindyre mosolygott, aki bronzszínű haját birizgálta. – Sajnos ő meleg! – veregette meg Nick vállát, aki elkerekedett szemekkel nézett Jevre. – Nem lenne a legjobb randi. És már amúgy is, megígértem neki hogy én helyettesítem a partnerét!

- De hiszen te hetero vagy! Hisz barátnőd is van, nem? – tátotta el a száját Cindy.

- Még biszex lehetek! – kacsintott a lányra. – De shh, ez titok! – a lány hevesen bólogatni kezdett. Jev egy puszit nyomott Nick arcára a drámai hatás kedvéért. A lány pillantására Nick elpirult. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne röhögjem el magam. – Ó hát nem édes, még el is pirul. – a lány szégyenkező fejjel eltipeget hasonlóan flitteres topánkájában. Nick eltolta magától Jevet.

- UTÁLLAK! – jelentette ki Nick.

- De megmentettem az életed! – majd Nickre kacsintott. – Drágám! – oké eddig bírtam és kitört belőlem a röhögés.

- Szerintem Carter az elveszett ikertestvéred! – morogta Nick. – Hogy találjak partnert ezek után, hogy lemelegeztél?! – háborodott fel.

- Én táncolhatok veled? – ajánlkozott Jev még mindig.

- Soha az életben! – vágta rá Nick. – Az uncsitesód még bevállalna?

- Valahol a falattöri, a helyedben nem mennék a közelébe! – válaszolta Jev.

- Kelley? – nézett a lányra, aki felsóhajtott és bólintott. – Legalább valaki rendes barát! – morogta Jev felé, aki nagyon jól szórakozott Nicken. Kelley a táncparkettre ráncigálta Nicket és valahol középen táncra fogta.

- Belőletek sem lenne jó Malec páros! – jegyeztem meg, amikor magához húzott egy ölelésre. Derekamra vezette a kezét és ott pihentette.

- Nálunk nincs elég csillám! – vont vállat. Na legalább valami lenyűgözött.

- Olvastad? – érdeklődtem félmosollyal. Csak nem tud olvasni is?

- Csak az első hármat. – válaszolta. – Ally annyit dumált róla, hogy rávettem magam 12 éves koromban.

- Kár, nem tudod mit hagytál ki a többi háromban! – paskoltam meg a vállát. Az arcomat tanulmányozta kék szemeivel, majd odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

- Kajakra mondom cseresznye íze van  rúzsodnak! – mondta mikor elváltunk és újra megcsókolt. Hajába vezettem ujjaimat.

- Csak úgy mondom, ha tényleg biszex vagy nem vállalom be a harmadik kerék szerepét, mint lány! – figyelmeztettem két csók között. Hátravetett fejjel nevetett.

- Mindenki táncol. – jegyezte meg.

- Na ne, tényleg? – gúnyolódtam vele.

- Jössz? – kérdezte fejével biccentve a többiek felé.

- Én nem táncolok! – jelentettem ki a fejemet rázva. – És nem is tudok.

Emlékszem amikor Conor rávett, hogy megtanít táncolni ha én megtanítom zongorázni. Nos feladtuk hogy ezt valaha megismételjük. Én eltörtem a motelban 3 vázát, és kidobtak a hangszer boltból is.

- Jaj ne már! – biggyesztette le a száját Jev. – Nem olyan nehéz. Csak lépkedsz össze-vissza.

- Jev tényleg nem tudok táncolni! – jelentettem. – És nem is akarok.

- Naaa! – nyafogott. – Légysziii!

- Biztos, hogy nem! – ráztam a fejem. – Táncolj Nickkel!

- Ne már Carter! – nevetett fel. – Csak egy számot! Buli van!

- Szörnyű vagyok Jev, eltaposlak mint egy rinocérosz! – tiltakoztam.

- Nem baj! – rázta a fejét, még mindig nevetve. – Gyere már! – fogta meg a karom.

- Nem fogok hülyét csinálni magamból, csak mert te szeretnéd! – vetettem meg a lábam.

- Én ugyanúgy hülyét csinálok magamból! – nézett rám. – Soha nem táncolok ilyeneken és leginkább a lehető leghamarabb lelépek. – kérlelő kiskutya szemekkel nézett rám. – Életemben egyszer akarok ilyet csinálni, na légyszi!

- Te is részeg vagy? – vontam fel a szemöldököm.

- Megrészegítesz ha ez számít! – próbált bókolni, mire megforgattam a szemem.

- Biztos tudsz valami eredetibbet is!

Magához húzott és derekamra tette a kezét. – Amikor a nevetésed hallom, megszűnik minden más zaj és iszom a szavaidat. A szemed fénye megvilágítja az eget… - félbeszakítottam a röhögésemmel.

- Dzsigoló voltál előző éltedben? – kérdeztem még mindig nevetve.

- Meg lehet. – vont vállat vigyorogva. – Légyszi! – kérlelte tovább.

- Legyen! De ígérd meg hogy nem cikizel ki! – kötöttem ki.

- Ééééén? Soha! – rázta a fejét. Megint megforgattam a szemem. – Te, a szemedet egy időzített fogaskerék hajtja? – érdeklődött.

- Teee, ismersz ilyen szavakat? – használtam szava járását.

- Mindegy! – legyintett és a táncolók közé húzott. Kezemnél fogva magához rántott. Derekamra tette kezét, majd bal kezem vállára tette, a jobbat pedig kezébe fogta.

- Esküszöm egy délután alatt megtanítalak táncolni! – majd vett egy mély levegőt és rám nézett. – Csak hagyd hogy vezesselek! – testét nekem nyomva előre lépett én pedig így automatikusan hátra. – Látod nem nehéz!

- Jev, halvány lila gőzöm nincs most mit csináltam. – emeltem fel rá a tekintetem.

Derekamnál fogva tolt össze-vissza én pedig lassan belezavarodtam mit csinálok. – Engedd el magad! Feszült vagy!

- Mégis hogyan kéne elengednem magam szoknyában, egy csapat félrészeg tini között? – ráncoltam a homlokom.

Számra tapasztotta a száját. Addig csókolt, míg szinte elolvadtam a karjai között. – Ez mindig beválik! – kacsintott rám, mikor elváltunk. A fejem még mindig kábult volt az oxigén hiányos csóktól. Valahogy fordultunk együtt és jobbra-balra lépkedve táncoltunk. Lassan táncoltunk én pedig egyfolytában lefelé pillantottam, nehogy a lábára lépjek.

- Áucs! – szólalt meg hirtelen Jev grimasszal az arcán.

- Látod, mondtam hogy eltaposlak! – vitatkoztam vele elhúzott szájjal. Elmosolyodott.

- Carter fél méter van a lábunk közt! – felelte. – Nem léptél rá, csak kíváncsi voltam a reakciódra. – vállon csaptam. – Na jó ez már fájt! Egy kicsit.

- Jev a térdeim még működnek! – vigyorogtam rá, ő pedig azonnal abbahagyta a cukkolást. 3 számot táncoltunk végig, apró csevejeket elejtve, ahogy a többieket figyeltük.

- Látod nem is olyan rossz ez! – szólalt meg hirtelen.

- Ugye tudod, hogy 5 perce nem a ritmusra táncolunk? – vontam fel a szemöldököm.

- Kivárom a Bad Romance-t, na nézz meg minket akkor! – kacsintott rám újból. Volt egy sejtésem, lehet hogy tikkel.

- Szörnyű poénjaid vannak!

- Mégis mosolyogsz az összesen! – döntötte homlokát enyémnek.

- Mert annyira szörnyűek! – bólogattam. Elengedtem a kezét és vállán támasztva őket táncoltunk tovább. Kék szemei bal kezemre siklottak.

- Anyám kinyírna ha hazaállítanék egy tetkóval! – jegyezte meg. – A nyakláncod is ugyanilyen nem? – tanakodott. – Conor hogyan engedte meg ezt neked?

- Hajat nem festhettem, de ezt meg engedte. – vontam vállat. Várakozóan pillantott rám, hogy fojtassam. – Hosszú ez Jev! – ráztam a fejem, ezzel az övét is.

- Hallgatom, valami testvér dolog vagy mi? – faggatózott. – Conornak is ilyen van, nem?

- De. – bólintottam. Még a végén elismerem, hogy okosabb mint gondolnám. – Mondhatni a szüleink emlékére van. A nyakláncokat is tőlük kaptuk, amikor kicsik voltunk. – hazudtam. Mindenképpen szerettem volna ezt a témát elkerülni, de jobb hazudni és később pofára esni, mint igazat mondani és tőrrel  a mellkasodban végezni… Csak az emberek érdekeit nézem, na! Marron 5 Sugarje alatt kialkottam egy teljes sztorit, amire emlékezni is fogok ha szerencsém van.

- Szóval Conornak is van ilyen nyaklánca? – vonta fel a szemöldökét Jev. Bólintottam. – Akkor egy bocsánat kéréssel tartozom.

- Miért? – szaladt ráncba a homlokom és távolabb hajoltam tőle.

- Nem tudtam, hogy családi ereklye amikor elvettem tőled, anno. – kerülte a pillantásom. – Ha mondtad volna hamarabb visszaadtam volna. Ne haragudj miatta!

- Szóval ha ezt korábban mondom, megszabadultam volna tőled? – gondolkodtam hangosan. – Hogy ez hogy nem jutott eszembe akkor?! – csaptam a homlokomra, majd visszahelyeztem kezemet a vállára. Elmosolyodott.

- És mit jelent? – érdeklődött. – Vagy mi ez a szimbólum?

- Anyámék hittek a misztikus dolgokban, és odavoltak az ilyenekért. – kezdtem mesélni egy légből kapott sztori. – Ez egy Ankh kereszt, egyiptomi szimbólum. Sokan a gonosz jelének hiszik, de valójába  az életet és a halált fogalmazza meg egy jelben. – oké ez már nem mese volt, hanem a száraz tananyag a védelmező kódexben. – Anyámék szerint megvéd a rossz szellemektől és démonoktól, ezért kaptuk a nyakláncokat.

- Anyuádék hippik voltak? – ráncolta szemöldökét, de szája sarkában mosoly bujkált.

- Conor soha nem mondta el mit szívtak, de valami erőset az biztos! – felnevetett.

- És te hiszel ezekben? – érdeklődött.

- Miért te igen? – vállat vont.

- Minden mesének van valóság alapja.

- A mesék maradjanak mesék. Én nem akarnék olyan világban élni, hogy amit megölök az képes lenne feltámadni! – vágtam rá. – Nézni a tévében és olvasni biztos teljesen más mintha valóban ilyen vámpírok meg farkas izék mászkálnának közöttünk.

- Ki tudja? Lehet hogy most is vannak. Ha látnék egyet nem lepődnék meg.

- De megijednél ha rád vicsorítana valamelyik.

- Az teljesen más, mint a meglepődés! – javított ki. – Na mi lett Miss urbán szótárral? Elhagyta a lapjait?

- Elveszed az eszem! – forgattam meg a szemem.

- Ezt örömmel hallom! – bólintott elégedetten.

- És ide lyukadtunk ki a ciki családi ereklyés sztorimtól. Remek! – tapsoltam a kezemmel a nyaka mögött.

- Nem is volt ciki! Nekem is van családi ereklyém ami mindig nálam van! – összehúztam a szemem és úgy mértem végig arcát.

- Blöffölsz! – állapítottam meg.

- Dehogy is! – rázta fejét mosolyogva. Lazított lila nyakkendőjén és kigombolta inge felső két gomját. Oké el kell ismernem eléggé… Dögös volt. Nem lepődünk meg, én is csajból vagyok! Mert igen egy ilyenen, vagy egy Ian Somerholderen és Jensen Acklesön még én is megolvadok. Benyúlt ige alá és előhúzott egy fém láncon függő fémkorongot. Egy dögcédulára hasonlított de fele akkora volt. Mindkét oldalára egy-egy betű volt beleütve, de csak a J betűt vettem ki. A másikat nem. Visszaejtette inge alá, de nyakkendőjét így hagyta, sőt a mellényét is kigombolta. – Látod? – bólogatott, mintha cukorlopással vádoltam volna meg. Jev elhallgatnál egy kicsit, a szememet le se tudom venni a nyakadról valamiért! Ha vámpír lennék, lehet érteném is magam. Lassíts Lane pedig egy kortyot sem ittál úgy semmiből.

- A nagyim adta. A bátyjának is ugyanilyene volt, de az nála van. Még a háború alatt kovácsolták egy dögcédulát félbe vágva. – mesélte. – Baba korom óta megvan. Elakarta kérni a másik felét hogy Allyvel közös legyen, de a bátyja magának szerette volna az emléket, ha már a nagyim nekem adta.

- Miért akarta hogy Allyvel közös legyen? – érdeklődtem.

- Allynek nincsen testvére, de mielőtt leérettségizett volna olyanok voltunk hárman mintha édestestvérek lennénk. – vont vállat. – Nagyon hasonlítunk, de ezen igyekszem változtatni.

- Miért? – szaladt össze a szemöldököm. Alison egy kedves embernek tűnt, aki mint kiderül olyan szinten megbízható és lojális hogy a bátyám is megbízik benne és azok után is képesek szóba állni, hogy egy pöcs volt vele.

- Mert félek olyan lennék mint ő. Bár a hajlamaim megvannak. – hajtotta le a fejét erőltetetten nevetve. – Allynek ezek a kirohanásai sokkal rosszabbak lettek a gimi végével. Pedig ez még az a fázis volt, ahol moderálja magát.

- De ez nem a te hibád Jev! – szakítottam félbe. – Nem tehetsz róla, hogy ilyen. És nem is kell szégyenkezned emiatt, elvégre a „barátnőd” bátyja sem valami komplett pasi. Sőt néha igazán őrült. – komor arcán halvány mosoly jelent meg. – Tudod mit térjünk vissza a poros családi ereklyékhez az jobb téma, mint lelkizni.

- Hihetetlen vagy! – mosolygott rám.

- Mondták már, az őrült jelzővel párosítva. – sepertem ki a szememből a hajamat.

- De én a csodálatost tenném hozzá! – igyekeztem nem a szemeibe nézni, hátha akkor vissza tudom fogni az előtörő pírt, de nem sikerült. Egy puszit nyomott az arcomra. – Csak annyit akartam hozzá tenni, hogy a nagyimra emlékeztet. Megnyugtat ha a nyakamban lóg, olyan mintha még mindig velem lenne.

- Mikor ment el? – kérdeztem.

- 5 nap múlva lesz pont 2 éve. – vont vállat.

- Sajnálom! – megint a vállát rázta.

- Tudom, mások is ezt mondják!

- Közel áltatok egymáshoz? – érdeklődtem, de lehet hogy túl messzire megyek vele.

- Olyan volt, mint egy második anya! – bólintott. – Nagyon szerettem. Szörnyű volt az elvesztése, főleg Allynek. Szinte a nagyink nevelte! – kiszáradt a szám. Átéreztem a helyzetét. Nem tudtam elképzelni velem mi lenne ha Conort elveszíteném. Nekem csak ő maradt. Ő nevelt, tanított, szeretett. Az ég egy adta világon nincsen senkim rajta kívül. Nincs senki a földön akihez mehetnék, ahol biztonságban érezném magam a hiányában.

- Nem iszunk valamit? – javasoltam és elkezdtem húzni az italos pult felé.

<<72. rész

74. rész>>