83. rész - Cipriano Visit

Sziasztook! Nos nem éppen éltem túl azokat az említett tz-ket. De jó pont hogy a kémiát tudtam. De most készülhetek az angolomra, infómra, föcire, irodalomra és persze verset is kell tanulnom, nyelvvizsgára tanulni (mert 1 nem elég nekem :P). Úgy hogy jól összejött nekem a hét. Megint... És ha lett volna időm, akkor megint tudtam volna előre dolgozni, de sajna ez jövőhétre marad már.

Carter:

A hétvége nyugisan telt. Conor nem hozta fel, amit elmondtam neki. Én pedig hallgattam arról, amit ő osztott meg velem. Viszont ennek ellenére minden normális volt. Túl normális.

Úgy ücsörögtem otthon, mint bármelyik másik tini. És kivételesen Conor is szünetet tartott a nagy munkájában. Elmentünk együtt enni, amikor mindketten lusták voltunk még a kisujjunkat is megmozdítani.

Jev nem hívott és nem is üzent. Próbáltam kiguglizni, hogy ez mit jelenthet mert nem értek én a fiúkhoz. Eléggé bonyolultak. Gondoltam felhívom Eugene-t de rájöttem, hogy ő se tudna többel szolgálni, mint a Gyakorikérdések, vagy a Google. És így is elég gondja lehetett a hisztiző Hayleyvel aki nem akar újravizsgázni. Komolyan hogy bukhat meg valaki a védelmező vizsgán? Csak annyit kell tennie, amit előző 16 évében tett: Harcolni! Még a teszt kérdés sem olyan nehéz. „Miből készült a védelmező ruha?;Kábé mikortól létezünk?;Híres emberek a történelem során, akik védelmezők voltak?;Miért 12 tanácstagunk van?” A világ legkönnyebb kérdései, amire egy 5 éves is tudja a választ. De nem Hayleynek pont a teszten kell elbuknia mert nem tudja elolvasni a címkét a védelmező ruhájában és a Bibliát legalább egyszer. Á mindegy is!

Hétfőn úgy indultam a suliba, hogy mindenre felkészültem. Valahogy éreztem, ha meglát Jev vagy a nyakamba ugrik, vagy lehányja a cipőmet. Igen, mindkettő eléggé valószínűnek tűnik.

Conor eldobott a suliba, mert én szépen néztem és megígértem, hogy hozok pizzát.

Mindenre számítottam csak arra nem, ami a folyosón várt. Úgy néztek rám, mintha én lettem volna az ember a Predátor filmben. Még csak a kapun léptem be és máris húszan meg akartak ölni.

Próbáltam ignorálni őket, de elég nehéz ha mindegyik cicceg rád, mint egy patkány. Nos a szekrényemig eljutottam agyvérzés nélkül. Épp vettem volna ki a cuccom, amikor két fiú jelent meg mellettem.

- Szervusz Carter! – vinnyogta az egyik. Az önelégült mosoly az arcukra fagyott. – Hol van a kis Jeved?

- Ha autogram kéne tőle, akkor a húgánál keresgélj! – vigyorogtam vissza becsapva a szekrényem.

- Jaj szegény új lány! – állta el az utam a másik. – Milyen nehéz lehet neked, hogy két hónapja vagy itt és máris dobtak! – nem mutattam, de megdöbbentem. Szóval így állnánk Jevvel? Dobva lettem?

- Fiúk, fiúk! – lépett közéjük Emily. Magas sarkújával bőven elszállt mellettem. Majdnem olyan magas volt, mint Kirah. – Ne szekáljátok! Hisz most dobták! – nevetett fennhangon.

- Csak nem melegen tartották az ágyadat Emily? – vontam fel a szemöldököm. – Vagy apuci megvette a legújabb telefont, ezért vagy ilyen vidám?

- Lehet mind a kettő Carter! – vonta meg a vállát. – Jev igen beszédes és segítőkész volt a hétvégén!

- Ó de édes! Hát ugye milyen rendes kis fiú! – gügyögtem. – De remélem nem sértődik meg a másik 10 fiúd! Vagy együtt nyomjátok egy grupiban?

- Nekem legalább van tapasztalatom! – hencegett.

- 15 évesen én ezzel nem dicsekednék! – horkantottam fel. – Mindig mondják a szakmát hamar kell kezdeni, látom te okos vagy és így teszel! – szeme szinte villámokat szórt.

- Ribi! – sziszegte.

- Bagoly mondja verébnek! – forgattam meg a szemem.

- Bezony! – támaszkodott valaki a vállamra. Az Ankhom hirtelen kezdett égetni, így próbáltam halkan felszisszenni. Kirah támaszkodott rajtam mint egy kisasztalon.

- Akartam már kérdezni, hogy te meg ki a fene vagy? – nézett rá Emily.

- Erre én is kíváncsi lennék! – vonogatta szemöldökét az egyik fiúk, de Emily rátaposott a lábára.

Kirah csak lazán átkarolt, mintha valami barátja lennék. – Kirah vagyok! – vigyorgott negédesen. – Te pedig Emily Reed. Igazán ínycsiklandónak tűnsz! – nyalta meg piros ajkait. Oldalba vágtam, hogy eszébe se jusson valami.

- Ezt most bóknak veszem. – válaszolta Emily. – Te mióta állsz a Lane kölyök oldalán?

- Úgy 2 éve. – gondolkodott. – És te mióta vagy ellene?

- Úgy 2 hónapja.

- Szerintem ezt a játszmát én nyertem. – kuncogott Kirah. Vállamnál fogva maga után kezdett húzni el Emilyéktől. – Ja és Emily. Szép utánzatok! – mutatott a cipőjére a lánynak. – Ezek eredetiek! – emelte fel a lábát villogva fekete magas sarkújával. – Pápá! – intett húzva maga után, a terem felé.

Mielőtt mondhattam bármit is, megelőzött. – Szegény pici védelmező nem bír elbánni egy Emily fajtával! – vette le a szemüvegét, hogy a szemembe nézhessen. – Meg vagyok lepődve! Valami jobbra számítottam. Azt hittem kivered a fogait! Ez volt a minimum.

- Nem volt szükségem a segítségedre.

- Ki mondta, hogy segítettem? – nevetett fel. – Ó milyen kis naiv vagy Carter! Azt hitted azért mentem oda, mert segíteni akartam? Ennyire ne nézz kedvesnek. Hisz mégis csak vámpírból vagyok! – villantotta rám fogait mosolyán keresztül.

- Csak juttatom eszedbe az egyességet, amivel elengedtelek! – megforgatta a szemét.

- Tudom, tudom! Nincs nasi az emberekből! Felfogtam! – legyintett. – Viszont most teljesen másról van szó.

- Miről? – kezdett érdekelni.

- Én a helyedben nagyon óvatos lennék kiben bízok meg és kiben nem! – komolyodott el az arca. – Lehet hogy akiről azt hiszitek teljesen ártalmatlan az nem is az, akinek mondja magát.

- Kire gondolsz? – ráncoltam a homlokom. – Valamelyik Townsondra?

- Nem! – rázta meg a fejét. – Az illető teljesen más… - meg akadt a mondata közepén és felnézett az ajtóban álló valakire. Megfordultam és Jev állt előttem. A fehér fülhallgatója lógott ki kapucnija alól. Rezzenéstelen arccal mért végig. Kirah megfogta a vállamat, és hátrébb húzott, hogy Jev ki tudjon menni.

- Szia! – bukott ki belőlem, de valószínűleg meg sem hallott. Visszafordultam Kirah felé, de akkor megszólalt.

- Szia! – Kirah csettintett az orrom előtt.

- Jobban oda kéne figyelned a…! – egy lány mögülem kilépett és szájánál elkapva Kiráht. A lány kiesett az egyensúlyából és a lány hóna alá kapva húzta maga után el a folyosóról. Hirtelen csapott meg az Ankh égése. A vérfarkas lány. Ironikus, hogy egy vámpír pont egy vérfarkassal barátkozik.

Mintha senkinek fel se tűnt volna ez az apró jelenet, mindenki ment tovább. A teremben a szokásos fogadott. Leültem a helyemre, ami immáron nem Jev mellett volt. Nick és Kelley valamin halkan sutyorogtak, míg a többiek próbáltak kikerülni engem a hülyeségeikkel. Mintha a sulis éveim háromnegyedét látnám.

Az órára Jev visszaviharzott és szó szerint átaludta őket. Kirah valahova eltűnt a barátnőjével, és nem is jelentek meg újra. Egyszer a lány visszajött a cuccukért. Jev épp akkor tartott ki a teremből és jót nevetgélve beszélgettek.

Én meg úgy döntöttem növelem Conor számláját és sorozatot nézek a mobilomon. 5 óra alatt eljutottam egy anime feléig.

Az órák elteltével bedugtam a fülembe a zenét és próbáltam kikapcsolni. Elsétáltam a buszmegállóig, hogy bemenjek pizzát hozni. Lóbáltam a lábam a padról (kisember problémák), majd leült valaki a másik végére. Oldalra pillantottam és Jev ült mellettem. Kapucnija a fejére húzva és kezei zsebre dugva mint általában.

Nem szólt semmit, pedig határozottan érzékelte, hogy itt vagyok én is. Oké, ha nem mond semmit, akkor én se. A busz pöfögve megállt a megállóban, mi pedig felszálltunk rá. Leültem ő pedig tovább sétált és leült valahova hátulra.

A városban lepattantam a buszról és sétálni kezdtem a pizzázó felé, amiről csak egy kis fogalmam volt, hogy merre lehet.

Próbáltam nem odafigyelni, hogy Jev az utca másik oldalán sétált. De ennek ellenére megtaláltam. Rendeltem 2 nagy pizzát, és azt mondták egy fél óra múlva kész lesz. Leültem az egyik bárszékre és kibambultam az ablakon.

Jev valami kajáldába ment be, ahol a barátai már vártak rá. Próbáltam elszakítani a tekintetem róla, meg arról hogy úgy viselkedik, mintha semmi baja nem lenne. Ez a procedúra eléggé nehézkesen ment, és a pizzás hapsinak kellett elszakítania onnan.

Mivel Conor rendelése meg volt és maradt pénzem gondoltam bemegyek egy kisboltba is elkölteni a maradékot. A kosáron egyensúlyozva a pizzát jártam végig a boltot. Vettem magamnak édességeket, chipseket és az utolsó dolog amit venni akartam az Sprite. De valamilyen oknál fogva a polcokat az átlagnál nagyobbra tervezik ezért kénytelen voltam majdnem felmászni a polcra, hogy elérjem amit akartam. De még így se sikerült.

- Ó szia Carter! – köszönt valaki hirtelen mellőlem. Oldalra fordultam, Lin és Jev barátai álltak mellettem. Jev a telefonját pötyögve kerülte el a pillantásom.

- Sziasztok! – Sam és Lia csak kedvesen intettek nekem, ahogyan Cole és Simon is.

- Hát te itt? – érdeklődött Simon.

- Ebédet viszek. – mutattam a kosárban lévő pizzákra és az édességekre.

- Ha jól láttuk épp valamiért fel akartál pókemberezni a polcra, igaz? – kérdezte Cole. Wow, így minden világos miért barátkozik velük Jev. Eugene-t is hozzájuk kéne csapni.

- Igen. – bólintottam.

- És miért? – felmutattam a hatos Sprite csomagra. – Ó! – válaszolta Lia.

- De valószínűleg újra felmászok érte, szóval ha megbocsátotok… - kapaszkodtam meg a polcban.

- Jev mi lenne ha leszednéd neki? – fordult Jev felé Sam. Jev még arra sem méltatott, hogy legalább egy pofát vágjon. Nos úgy néz ki tényleg szakítottunk. Csak nekem erről elfelejtett szólni.

Cole megnyalta az ujját és Jev fülébe nyomta. Az felugrott és káromkodva oldalba vágta a barátját. – Ember kokain volt koffein helyett a kóládban, vagy mi bajod? – húzta fel magát. Cole szemét forgatva rám mutatott, majd a polcra.

- Sprite, szed el Carternek, most! – csettintett.

Jev lábujjhegyre állt és levette a hatos rekeszt nekem. Felmutatta és kérdőn felvonta szemöldökét, hogy ezeket akartam. Bólintottam és ellépve mellettem beledobta a kosárba. – Kint megvárlak titeket! – szólt hátra a többieknek.

- Most fasírt van? – kérdezte Cole Linhez fordulva. Mérgemben kivettem egy csokit a zacskóból és teljes erőmből a fejéhez vágtam. Talált.

Megállt és válla fölött hátra fordult, hogy megnézze mivel dobtam fejbe. Felvette és gunyorosan visszadobta nekem. – Valamit elhagytál. – amikor elkaptam hozzá tette. – De lehet nem csak a csokit! – hátat fordított nekem és kisétált az üzletből.

- Nem Cole! – veregette vállon a bátyját Linda. – Most van fasírt.

- Mennem kell! – morogtam a többieknek és a pénztár felé vettem az irányt. Kifizettem a cuccaim és elsétáltam a buszmegállóig.

Jev viszont megint megjelent a buszmegállóban. Komolyan mondom ez nem tud eltűnni? Én viszont nem fogok másik busszal elmenni.

Amikor megállt a busz felszálltam rá és beültem hátra. Ő leült legelőre tudomást sem véve rólam. Jól van Townsond, ha így játszunk.

Amikor elértek a hozzájuk közelebbi megállóhoz nem szállt le. Hanem ült tovább ameddig én mentem. Én ott leszálltam, de még mindig ott ült a buszon és telefonozott. Bementem a házba és lecsaptam a cuccokat az asztalra.

- Úúú kaja! – örült meg Conor mellettem. Én felkaptam a sajátom és egy Sprite-ot majd felrohantam az emeletre. Majdnem áthajítottam a táskámat a falon, annyira ideges voltam.

Felvettem a csörgő telefonom. – Mi van? – szóltam bele.

- Szerintem visszahívlak egy óra múlva az úgy jobb? – szólalt bele Jared. Nem válaszoltam. – Ezt egy igennek veszem. Majd letette.

- Minden rendben van? – nyitott be Conor. – Mérgesnek tűnsz.

- Mert az is vagyok. – kaptam le magamról a dzsekit és az asztalra dobtam. Felkaptam a váltóruhámat és bementem a fürdőbe. – Képes lennék megfojtani most valakit.

- Mi történt a suliban? – érdeklődött.

- Semmi.

- Hát akkor? – ráncolta a homlokát.

- Épp ez a baj! – néztem ki, amikor magamra ráncigáltam a pólóm. – Hogy semmi!

- Jev… - még be se fejezte szegény, már mondtam a magamét.

- Hogy lehet úgy dobni valakit, hogy a másik nem is tud róla? – vontam fel a szemöldököm. – De komolyan!

- Nos erről mesélhetnék… - morogta orra alatt Conor.

Szinte akarva akaratlanul nyúltam Jev pulcsija után, hogy felvegyem. Feltűrtem az ujját és levettem a hajgumit a kezemről, hogy felfogjam a hajam.

- Megnézhetünk valamit, ha attól jobban éreznéd magad. – ajánlotta fel.

- Nem kell neked dolgozni? – érdeklődtem egy kicsivel nyugodtabban.

- Az várhat. – legyintett.

- Nem kell miattam abbahagynod. Ha dolgod van csináld csak!

- Szívesen megnézek veled egy filmet! Nem gond.

- De mondtad, hogy van épp elég dolgod! – vitatkoztam miközben kezemben szorongattam egy üdítőt. – Dolgozz csak nyugodtan.

- De Jev miatt… - hirtelen annyira megszorítottam az dobozt, hogy lerepült az alja. A Sprite csak úgy ömlött mindenhova. – Feltakarítom. – néztem fel Conorra. Kikerültem és lerohantam mellette a konyhába ahol tisztítószereket tartottuk. Épp lefele tartott Conor. Én pedig az oszlopba kapaszkodva elcsúsztam mellette a korláton és felrohantam a szobámba.

Őrülten elkezdtem takarítani, nehogy a Sprite beigya magát a szőnyegembe.

Scott:

- És most pontosan kit is keresünk? – néztem fel a nővéremre. Nem értettem, hogy mégis mit keresünk New York utcáin, egy bizonyos utcában.

- Adok egy tippet öcsi. – nézett vissza rám sokat sejtő mosollyal. – Ha az ellenségednek van egy ellensége… Akkor légy a legjobb barátja annak. – kacsintott. – És én most ezt fogom.

- Mégis mit?

- Összebarátkozom az ellenség ellenségével! – lépett fel a lépcsőre. – Tudod a mi drága Alisonunknak van egy fő nemezise, akiről nagyon kevesen tudnak.

- Kicsoda? – ráncoltam a homlokom. Kábé annyi ellensége volt neki, mint Conornak. Eléggé nehéz volt számon tartani.

- Az anyja. – nézett rám válla fölött.

- Te most viccelsz velem? – torpantam meg. – Ez a legabszurdabb és hülyébb felvetés a világon. És miért lennél pont TE olyan hülye, hogy az anyját próbálja az oldalára állítani. Mit tud, amit mi nem?

- A legjobb esetben a gyengepontjait. – felelte. – A legrosszabb esetben sejtései vannak a gyengepontjairól.

- De miért pont az anyja? Annyi mindenki van a világon.

- Te még túl törpe vagy, hogy ismerd Sophie DiLaurents-et. Vagy egyáltalán fogalmad legyen milyen hatalmas is a DiLaurents család. – válaszolta. – Annyi idősek, mint a mi családunk. Sőt még idősebbek. És a történelem során rengeteg helyen megjelennek. Politikusok, hercegek, hercegnők, híres harcosok, filozófusok, tudósok… - egy kis szünetet tartott. – Vadászok.

- Várjunk csak! – kaptam el a karjánál a nővérem. – Alison anyja egy Vadász?

- A lányában ott az erős hajlam, ezért a legnagyobb valószínűséggel az. – nagyon úgy nézett ki, mint aki ennek örül.

- És miért harcolna a mi oldalunkon?

- Élete célja, hogy megkeserítse a lánya életét. – vont vállat. – És ha megtudja hogy Conorral újra kavarnak, akkor biztosan azonnal igent.

- Komolyan mondom politikusnak kellett volna menned… - forgattam meg a szemem.

- Ha minden jól megy, én irányítom a két nemzetet. – csettintett.

- Ez a leghülyébb ötleted Kathrine Atalanta Cipriano. – fogtam a homlokom.

- Csak figyelj! – mosolyogott. Felmentünk az emeletre és becsengettünk. Meglepetésemre, egy szőke hajú nő nyitott ajtót sötét zöld szemekkel. Minimum azt hittem, hogy vörös lesz, mint Alison. És sokkal fiatalabb volt. Legalábbis annak nézett ki.

- Segíthetek valamiben? – nézett végig rajtunk kedvesen mosolyogva. Nos mindennek néztem volna, csak olyannak nem aki a saját lányát akarja tönkre tenni.

- Sophie Montgomeryt keressük. – mosolygott vissza Kat.

- Kicsodát? – kérdezett vissza a lány.

- Sophie Montgomery. Vagy DiLaurents, ha így jobban tetszik.

- Nem ismerek ilyesmit. – gondolkozott.

- Lehet rossz házat néztünk. – próbálkozott Kathrine. Utálta, ha valamit rosszul tudott. – Tőlem alacsonyabb, hosszú vörös hajú, 50 év körüli nőről lenne szó.

- Nincs ilyen az utcában. – rázta meg a fejét. – Egy darab vörös hajú nem él az utcában. Kivéve a kis Elena. De ő még csak 2 éves.

- Értem! – morogta Kathrine mérgesen.

- Akkor mi mentünk is! – köszöntem el a nőtől.

- Viszlát és sok sikert! – mosolygott megint. Már épp csukta volna be az ajtót, amikor Kathrine megállította a kezével.

- Biztos, hogy nem ismeri valahonnan? – nézett fel sötét tekintettel, érdekesen mosolyogva. – Tudom, hogy az utcában lakik. Nagyon fontos, a lányáról lenne szó.

- Katie. – szóltam neki, de mintha meg sem hallott volna.

A nő teljesen meg volt szeppenve. – Nem ismerek ilyen nőt. – dadogta.

- Pedig… - a nővérem csuklójára tettem a kezem és elrántottam az ajtóról.

- Bocsánat, hogy zavartuk. – morogtam azzal a kis jómodorral amim maradt. Kiráncigáltam az utcára.

- Teljesen megvesztél. Majdnem megölted.

- Nem lett volna kár érte. – próbálta rendezni magát.

- Úgy volt, hogy meghúzzuk magunkat. Hisz rengeteg dolgunk van így is.

- Tudom, csak biztosra akartam menni, hogy nem hazudik.

- Szerintem összepisilte magát félelmében. – morogtam.

Külső szemlélő:

A férfi belépett az ajtón, de egyből egy kést szegeztek a torkának. Azonnal elengedte a követ a kezéből, ahogy meglátta feleségét.

- Én vagyok nyugi! – szólalt meg Stephen. A nő elhátrált és elemelte tőle a tőrt. – Utoljára mikor fogadtál így? Amikor felszöktem hozzátok?

- Lehet. – felelte a fegyvert mustrálva.

- Minden rendben? – nyúlt a nő álla alá. A nő felnézett rá.

- Persze. – hazudta. Már régen megtanulta mikor hazudik. Hisz mellette kel és tér nyugovóra minden egyes nap.

- Sophie… - noszogatta Stephen.

- Átkutattam a környéket. – sóhajtott fel a nő. – Nem bírtam nyugton maradni és nem törődni azzal, hogy két örző állított be ma az ajtón. Tudom, hogy feladtam és nem vadászom többet, de…

- Védelmező maradsz életed végéig, mindegy mennyire háziasítod magad. – mosolyogott rá a férfi.

- Aggódtam. Nagyon. – tette le kanapé melletti kis asztalkára a kést. – Féltem, hogy az éjjel visszajönnek és…

- Shh! – ölelte át hátulról nejét Stephen. – Nem lesz semmi baj. Mondtam már neked.

- Könnyű mondani. Nem neked van paranoiád minden miatt. – szakította ki magát a férfi karjai közül. Levetette magát a kanapéra. Stephen leült mellé.

- Mit akartak? – érdeklődött.

- Allyt. – válaszolta. A férfinak elkerekedett a szeme.

- Hisz már…

- 7 éve nem járt ebben a házban. Tudom, hogy mire gondolsz. Miért keresnék itt? – gondolkodott. – Fogalmam sincs Stephen! – túrt bele hosszú vörös hajába a nő. – De nem hagy nyugodni az a lány. Annyira ismerős nekem. Mintha már láttam volna valahol. Még nagyon régen.

- Paranoia emlékszel? – karolta át a nőt. – Szerinted szólnunk kéne Allynek?

- Nem venné fel. És miért hinne nekem? – forgatta meg a szemét. – A helyében én se hinnék magamnak.

- Lehet szólnunk kéne neki. – javasolta.

- Senki sem tudja hol van, vagy hogy mit csinál. És ezt tartsuk mi is így. – vágta rá a nő.

- Ott van a húgodnál. – jutatta eszébe Stephen.

- Ki tudja meddig lesz még így? – horkantott. – Allyről beszélünk, a hülyeségek koronázatlan királynőjéről.

- Meg kell beszélnetek a hónap végén! – jelentette ki a férfi. – Itt a nagy lehetőség, hogy kibéküljetek!

- Soha!

- Sophie…

- Mindennél jobban utál engem. Higgye is azt, hogy fordítva is ez van.

- Így akarod leélni az életed? – csapott a combjára Stephen. – Hogy nem békülsz ki a saját lányoddal?

- Még ha ki is „békülünk” soha nem lehet olyan viszonyunk, amire mindenki gondolna. – válaszolta. – És ez mint Jeveviel Townsond és Conor Lane hibája. Ha ők ketten nincsenek talán szerethettem volna a lányomat.

<<82. rész

84. rész>>