9. A prófécia avagy "Mit keresett itt Conor Lane?"

Szasztok!
Az előző rész sokat késett így tádááám már itt is a következő. Nah de nem is jártatom tovább a lepénylesőmet ;) Jó olvasást!
Ashley és Kukorka



Carter:

Tudtam hogy Conor frászt fog kapni ha megtudja hogy eljöttem de nem tehettem mást. Hallottam a hívását így jönnöm kellett. Az egy dolog hogy a szer amit beadott nekem elvesztette a hatását de a kötés ami Hayley, Scott és köztem volt még mindig működött. És működni is fog mivel ez egy örökké tartó fogadalom. És ha hívott mennem kell. De nem azért amiért mindenki gondolja. Más különben miért szorongatnék most egy megbűvölt kést?! Ahogy ez átfut az agyamon elbizonytalanodok. Vannak jó boszorkánymester barátaink akik olyan élesre tudnak bűvölni egy kést hogy elég ha hozzá érintjük az ellenségünk bőréhez szinte rögtön megvágja, de ezt egy idegen csinálta. Így csak egyféleképpen tudhattam meg a választ arra a kérdésre hogy működik-e! Felemeltem a bal kezemben tartott kést és a jobb kezemet is tenyérrel felfelé, a tőr élét a hüvelykujjam alatti húsos részhez érintettem és anélkül hogy csak egy kicsit is rányomtam volna, egy határozott mozdulattal megrántottam a kést. A fájdalom olyan hirtelen jött hogy ha nem szenvedtem volna már nagyobb sérüléseket biztosan felüvöltök. A vágás ugyanis elég mélyre sikerült…ezek szerint működik. Gyorsan megfogtam a ruhám alját és egy határozott mozdulattal körbe letéptem belőle egy csíkot. Az Angyalnak hála ez még jól is mutatott. Az anyagdarabbal leszorítottam a sebet és bár pokolian fájt muszáj volt még szorosabbra húznom majd egy határozott csomót kötnöm rá. A tőr élét megtöröltem a nadrágom szárában ( hogy lejöjjön róla a vér) majd becsúsztattam a dzsekim rejtett zsebébe és utamnak indultam. Scott a városban volt, így pedig nekem is ott a helyem.

Hallottam a tornacipőm monoton kopogását ( mert monoton üget a süppedő homokon xDDD – Ashley  ) ahogy a város eldugottabb része felé vettem az irányt. Éreztem ahogy a tőr lehúzza a dzsekim súlyát és csak reméltem hogy Scott nem veszi majd észre mielőtt a szívébe süllyesztem azt. És hogy miért pont a szívébe? Nos mert ő az én szívemet tépte ketté mikor Jev szeme láttára megcsókolt. Tudom hogy nem kellene így éreznem. Tudom hogy nem szabad! De…akkor…miért érzem ezt mégis? Lehet hogy ha lehetett szabályt szegtem de Conor tiltásainak eddig még sosem szegültem ellen. Akkor most miért? Megráztam a fejemet. Ez kész. Ezek után már nem fogok tudni a harcra koncentrálni? Ekkor hirtelen ismerős nyávogás ütötte meg a fülemet. Túl ismerős és túl idegesítő ahhoz hogy elfelejtsem. Ráadásul a hang gazdája rántott le a kötélről szerdán így elég zabos vagyok rá. Emily állt egy szár farmer rövidgatyában és ujjatlanban a Townsond testvérek előtt. Na akkor most vagy én vagyok túl öltözött - bőrdzsekiben és a kedvenc démontaposó csizmámban ( csak mert szeretjük Isabell-t ;) – Ashley ) – vagy Emily volt hatalmas kurva. Szerintem mindenki tudja a dilemmám válaszát. És akkor hirtelen megéreztem. Nem tudom hogy leírni a gyomromban lévő szorító érzést amiből megállapíthattam de tudtam hogy Scott a közelben van. És ahogy oldalra fordítottam a fejemet meg is láttam. Háttal állt nekem és ugyanúgy fekete bőrdzsekit viselt mint én. Habozás nélkül elindultam felé és mikor odaértem megkocogtattam a vállát. Scott kérdőn hátra fordult és mikor meglátott elkerekedett a szeme, de mielőtt bármit is mondhatott volna akkorát kevertem le neki hogy megpördült a tengelye körül. Ekkor észrevettem hogy egy tőrt szorongat a kezében, így mielőtt felfoghatta volna mi történik megragadtam a csuklóját, hátra csavartam, kiszedtem a kezéből a tőrt majd fél másodperccel később ugyanazt a kést szegeztem a torkának amit minden bizonnyal ő akart az enyémnek. Kellett neki egy perc hogy felfogja mi történt vele de aztán összeszedte magát és halvány mosollyal az arcán ( amit csak kihallottam a hangjából elvégre én mögötte álltam és erősen tartottam a karját ) megszólalt:

 - Most már ahányszor csak találkozunk kést fogsz szorítani a nyakamhoz Carter?

- Az attól függ! Mostantól mindig meg fogsz próbálni beadni nekem valami agyátmosó cuccot? – kérdeztem cinikusan majd hirtelen elengedtem a karját, benyúltam a zsebébe, kirántotta a benne lévő kis fiolát, elemeltem a kést a nyakától és hátraléptem egyet. Scott hitetlenkedve fordult hátra mire tündérien mosolyogva megráztam előtte a vérszínű folyadékot…ami elég groteszken nézett ki de biztos voltam benne hogy ez volt az a szer amit beadott nekem. Láttam ahogy Scottnak leesik hogy nem vagyok többé a szer hatása alatt és azért viselkedem vele olyan harciasan…nos…olyan harciasan amennyire szoktam másokkal.

- Ilyen gyorsan elmúlt a hatása? Sokkal erősebb vagy mint emlékeztem Angyalom. – mondta majd ismét átszelte a kettőnk közt lévő távolságot és tekinteté mélyen az enyémbe fúrta. Álltam a tekintetét és a szemem sarkából megláttam egy szürkés- feketés-kékes villanást. Amilyen gyorsan megjelent olyan gyorsan el is tűnt de én rögtön felismertem. Életem szappanoperájának jelenlegi férfi főhőse volt az. ( Bocs ezt nem hagyhattam ki xDDD )

- Esküszöm ha még egyszer az angyalodnak hívsz én…- kezdtem de Scott közbe vágott.

- Akkor mi lesz, Angyalom? – cukkolt már csak azért is. Hitetlenkedő mosollyal lehajtottam a fejemet egy pillanatra majd ismét Scott szemébe néztem.

- Nos…ez! – azzal minkét vállát megragadtam és beletérdepeltem a gyomrába. Amíg nem kapott levegőt gyorsan pördültem egyet és lendületből tüdőn rúgtam. Scot hátra esett és ha eddig kapott is levegőt már egész biztosan nem. Kirántottam a dzsekim belsejében bujkáló megbűvölt tőrt és Scott mellkasára térdepelve óvatosan a nyakához illesztettem. Egyenlőre nem akartam átvágni a torkát, tudhat valamit ami esetleg a hasznukra lehet.

- Adok egy jó tanácsot Scott. Legközelebb ha azt mondom hogy ’különben’…vedd komolyan! – mondtam azzal egy kicsit odanyomtam a kést a nyakához, készen hogy átvágjam azt.

- Az nem segít ha megölsz Carter! Nem én okozom majd a halálodat! – mondta még gyorsan mire megmerevedtem. Okozza a halálomat? Mi?

- Várj, te miről beszélsz? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

- Tudod sokkal kellemesebb lenne beszélgetni ha elvennéd azt a pengét a nyakamtól. – mondta utalva arra hogy még mindig a nyomorult életét félti a kezemben tartott penge miatt.

- Mázli hogy nem érdekel a kényelmed. Szóval ki akar megölni?

- Itt nem ez a kérdés Carter! Hanem hogy kinek a hibájából halsz majd meg!

- Miért halnék meg? Honnan veszed ezt? – teljesen össze voltam zavarodva. Bár biztos ez volt a célja. Csak el akarta altatni a figyelmemet hogy ki tudja magát szabadítani. Akkor miért szorítja a kezét még mindig makacsul a földre?

- Te tényleg nem tudod? – kérdezet majd szavalni kezdett – ”Ha halálának éjje eljön, választása nem marad! / A lány szíve: ez lesz majd a végső áldozat.”

- Oké, most azt hiszed hogy komolyan foglak venni mert jól bánsz a szavakkal, mi?! – kérdeztem de azért a rímbe szedett magyarázkodásától felállt a hátamon a szőr. Viszont akkor Scott szavalni kezdett én pedig felismertem a sorokat.

- ” Egy nap majd ujjá születtek

 három csillag képébe

és sorsotok vége

 a harmadik csillag halálával szálljon fel az égbe. „ Így már ismerős? – kérdezte vádlón, szemében vad tűz lobogott.

 - Igen, ez az az átok amit egy boszorkánymester szórt egy Védelmező szerelmespárra féltékenységből. Minden képzésen megtanítják. – mondtam mert nem értettem.

- De ez csak a történet egyik fele. – mondta Scott kissé lenyugodva majd ismét szavalni kezdett:

„Három csillag száll az égen, rubin, zafír s fekete

S a lány és fiú a szerelem lágy tüzében forr össze

Zafírszemű ősi démon lakozik rubinvörös szívében

S a zafírlelkű hajnalcsillag rubinvörös vérében

De a fekete csillag szíve békére akkor lel

Ha e kettő közül a zafírcsillag örök nyugalomra kel

Így ha halálának éjje eljön, választása nem marad!

A lány szíve: ez lesz majd a végső áldozat!” – a vers határozottan csengett és kezdtem elbizonytalanodni azt illetően hogy Scott találta ki az egészet.

 - Hol hallottad ezt? – elemeltem a kést Scott nyakától és lemásztam a mellkasáról mire a fiú köhögve ült fel. Meggyötört tekintetében még így is láttam megcsillanni azt a bizonyos veszélyes játékosságot.

- Mit érnék vele ha most elmondanák mindent? Lehet hogy helyben megölnél. – már nyitottam a számat hogy megesküdjek hogy elengedem de feltartott mutatóujjal jelezte hogy még nem végzett. – Tudom hogy te nem vagy olyan. De így biztos. Holnap elmondok mindent. Sms-ben elküldöm hogy hol és hogy mikor találkozzunk. Addig is: *Ave atque vale Collin Ashford!  Csak hogy ne feledd kivel beszélsz.– intett még búcsút és gonosz mosollyal az arcán adta meg a maga részéről a végtiszteletet Collin-nak. Gondolom eddig még senki sem búcsúzott el szegény fiútól. A kezembe temettem az arcomat és térdre rogytam. Túl sok infó volt ez nekem egy napra. Csak haza akartam menni, lefeküdni és ki sem kelni egészen jövő keddig. De aztán eszembe jutott hogy még valamit el kell intéznem.

- Most már előjöhetsz Jev. – mondtam az ég felé fordítva a tekintetemet és nagyot sóhajtva felálltam. Semmi kedvem nem volt most ehhez a beszélgetéshez. Jev elő is lépett egy fa mögül, ahogy kértem. A szokásos farmer, szürke kapucnis póló és deszkás cipő szettet viselte mint mindig. És mint mindig a csuklyája most is mélyen a szemébe húzva de arcán ezúttal soha nem látott komor ábrázat ült. És a szeme amiben most nem csillogott semmi élet…Zafírszem. Futott át az agyamon önkéntelenül. Ez kész. Én végérvényesen kezdek bedilizni.

- Ha most rákérdezek az előbbi jelenetre – kezdte – elmondod az igazat vagy megint a bátyádra hivatkozol?

- Egyik sem. – mondtam mire felcsillant a szeme. Azt remélte hogy elmondom neki, a kis naiv – Egyszerűen csak elküldelek melegebb éghajlatra.

- Akkor mit veszíthetek? – vont vállat és nekikezdett – Ki ez a srác? Miért ütötted le? Miért akartad megölni? Miért kezdett itt szavalni neked? Mi az a vörös fiola a kezedben? Miért hív az angyalának? És ha másra nem legalább erre az egyre válaszolj! Mi van köztetek? – erre felkaptam a fejemet. Komolyan? Látta ahogy majdnem átvágom egy srác torkát és az érdekli mi van köztünk?

- Hogy érted ezt? – kérdeztem végül.

- Ő volt az a srác akivel a suli udvaron smároltál nem? – majdnem égő fejjel bólintottam – Két napja velem és csókolóztál. Ne haragudj ha tudni akarom mi van köztetek. Szóval? – nézett rám felvont szemöldökkel, zsebre vágott kézzel. Annyira…

- Egy fél erdő. – mutattam a hátam mögé fáradtan – Az van köztünk. – azzal megpróbáltam elmenni Jev mellett, de elkapta a könyökömet. Kicsit deja vú-m volt. Ugyanezt csinálta amikor leestem a kötélről és az iránt érdeklődött hogy tanultam meg így bukfencezni.

- Oké, ha erre nem tudsz normális választ adni, magyarázd meg mi történt itt az előbb? – most már világított a szeme. De nem úgy ahogy megszoktam. Harag és kétségbeesés izzott a tekintetében. Erre én is bedühödtem. Hogy képzeli hogy még ő haragszik rám? Mérgesen rántottam hát ki a könyököm a szorításából és felé fordulva a képébe üvöltöttem.

- Tudtommal még nem tartozom magyarázattal neked Jev Townsond.

- A barátnőm vagy! Igenis tartozol magyarázattal!

- És ki mondta hogy a barátnőd vagyok? – ezek után a szavak után hatalmas gombóc nőtt a torkomban és biztosra vettem hogy ha nem mehetek el 5 percen belül elbőgöm magamat. Szerencsémre erre Jev sem tudott mit mondani, csak tátogott mint egy hal. Még vetettem rá egy utolsó ’Na látod’ pillantást, majd fáradtan odébbálltam.

Jev:

 Komolyan, még ő van felháborodva? Épp az előbb vert szét egy srácot, akivel nem mellesleg még délelőtt smárolt, aztán egy kést fogott a torkához. És még ő van felháborodva, hogy megkérdezem ez mi volt????? Amikor elment egyedül maradtam a gondolataimmal, és nem volt semmi kedvem rajta agyalni. Ahogy indultam hazafelé még megláttam az utcán. Úgy tűnik nem volt olyan gyors, hogy megszabadulhasson tőlem. Csendesen átszeltem a közöttünk lévő kb. 20 méteres távolságot és megfogtam a vállát, amikor… Amikor reflexszerűen megragadta a csuklómat és átdobva a vállán a földre nyomott. Döbbenten meredtem rá. Amikor észrevette kit szegez a földre elkerekedett a szeme és azonnal elengedett. Feltápászkodtam és komoly arccal belekezdtem.
- 2 dolog. 1, ezt meg hogy csináltad? Várj ne is mond, a bátyádtól tanultad. – mondtam mire aprón elmosolyodott. – 2, ha ezt elmondod valamelyik haveromnak, vagy bárkinek a földön esküszöm életed végéig kísérteni foglak Carter Lane.
- Miért, mi történne ha elmondanám? – jó kedvűen játszotta az ártatlan arc kifejezést.
- Tönkre tennéd a hírnevem. – feleltem.
- Prühü. – mondta, majd megragadta a vállamat és arrébb tolt. Kikerülve engem tovább sétált. Természetesen követtem. – Meddig óhajtasz követni? – pillantott hátra.
- Amíg el nem mondod mi volt ez az egész.
- Akkor sajnos hazáig hallgathatom a hülyeségeid. – sóhajtotta.
- Abbahagynám, ha elmondanád. De úgy tűnik nem fogod, így legalább jól szórakozom. – vigyorogtam önelégülten.
- Örülök, hogy jól fogsz szórakozni a nyomoromon. – jegyezte meg cinikusan.
- Milyen nyomoron? – döbbentem meg. – Ez más lányoknak megtiszteltetés, ha velem tölthetnek egy kis időt.
- De én nem vagyok más lány. – fordult felém.
- Tudom. – válaszoltam. Tekintetében láttam, hogy meglepődött.
- Nos hogy ezt most megtárgyaltuk, akkor én mennék is haza. – mondta és szaporábbra vette lépteit, de megfogtam dzsekije ujját és visszahúztam.
- Nem, nem. Ilyen könnyen nem tudsz megszökni. – mosolyogtam rá, csak megforgatta szemeit.
- Gondoltam. És elengednéd a kedvenc dzsekim, kinyújtod? – vonta fel fél szemöldökét és lenézett, a kezemre, ami még mindig a kabátja ujját fogta. Elengedtem és gúnyos mosollyal megköszönte.
- Komolyan, majdnem megöltél egy srácot úgy 5 perce, valami késsel, és neked az a legnagyobb problémád, hogy kinyújtom a dzsekid? – kérdeztem.
- Nem ez a legnagyobb problémám, de jelen pillanatban, most ez a bajom. – válaszolta. – És amúgy is ejthetnénk a témát?
- Nem.
- Ahh. – morogta.
- Elmegyek, amint elmondod mi volt ez az egész. – javasoltam.
- Nem tudnál inkább mással foglalkozni? – csattan fel dühösen. – Foglalkozz inkább a szupersztár húgoddal, vagy a hisztérikus barátnőddel! Engem hagyj békén!
- Most már megint mi bajod van? – tudakoztam.
- Te, ha annyira kíváncsi vagy. – morogta idegesen. Hirtelen elkerekedett szemmel meredt az utca túloldalára. Majd megragadta a kapucnim vállát és gyorsan egy fa mögé rántott. Kissé romantikus hangulatban voltunk, ahogy ő a fának tapadt én meg neki, ahogy próbált a fa mögött tartani.
- Most mit nézünk? – suttogtam.
- Nézz a házatokra! – mondta és oda emeltem a tekintetem. Az ajtó nyitva volt és egy vörös haj libbent az ajtónál, amit egy magas feketébe öltözött férfi takart el.
- Tudsz magyarázatot adni, hogy a bátyád mit keres a házunknál? – suttogtam fülébe.
- Fogalmam sincs. – válaszolta halkan. – És neked? Valami ötlet?
- Az én bátyám? – kérdeztem értetlenül.
- Reméltem nem vagy annyira hülye, hogy legalább egy légből kapott ötleted legyen, – mondta és elgondolkozva hátra fordult és rám nézett. – de tévedtem.
- Kösz. Ez igazán…
Shh! – szakított félbe. – Conor most megy el! – mondta. Visszakaptam a tekintetem és Allyt láttam, meg. Körülnézett majd becsukta az ajtót.
- Ez furi volt. – mondtam.
- Ez tökéletes meglátás volt! – jegyezte meg cinikusan. – Mielőtt még egy újabb értelmes megnyilvánulásod lenne, nekem van még egy elintézetlen ügyöm. És megtennéd, hogy elhátrálsz tőlem?
- Természetesen hercegnő! – majd egyet hátra léptem.
- Hogy minek neveztél? – ha szemmel gyilkolni lehet, akkor mögöttem felégett egy erdő.
- Hercegnőnek! – vigyorogtam. – Talán nem tetszik?
- Nem! – szemei szikrákat szórtak.
- Pedig marad. – vigyorogtam tovább.
- Félre az útból! – lökött arrébb és máris elviharzott. Az ajtónk felé vettem az irányt. Allyt a konyhában találtam meg, épp kávét főzött.
- Mit keresett itt Conor Lane? – kérdeztem. Ally döbbenten és kérdőn pillantott rám.
- Clare-t kereste. – felelte.
- De elég jól elbeszélgettetek, nem? – vontam fel a szemöldököm.
- Kedves fickó. – válaszolt.
- Aha, kedves, persze. – mondtam. – Majd minden időben kiderül.
- Remélem nem. – morogta alig hallhatóan.

<<8. rész

10. rész>>