2013. október 9., szerda

20. Karaoke illetve Ally vs. Fikusz

Na hali!
Most az van hogy szerintem ez egy jó hosszú rész lett ami akár magyarázat is lehetne arra miért késett ennyit. De ha ezt mondanám az nem lenne igaz. Mert nem azért késett. Hanem mert nem volt kedvem befejezni. És fogalmam sincsen miért írom most ezt tekintve az ég világon senkit sem érdekel. Azt hiszem a megszokás. Ha visszanézitek valahogy mindig kiálltam valami hülye magyarázattal a részek késése miatt. Na mindegy csak beszélek itt össze-vissza. Íme a rész:


Conor:


A vér szinte megfagyott az ereimben mikor még régebben Carter megállt a szobám ajtajában és elkezdett sorolni szinte mindent amit tudni lehetett Ally-ről. Éppen csak azt nem hogy New York-i Internátusból való ahol még mindenki Sonny-ként ismerte és aki a korosztálya egyik legjobb Védelmező Tanonca volt ahhoz képest hogy milyen későn kezdte el a képzést. De nem baj, nem véletlenül hagytam meg Ally státuszát emberként.De akkor is...Carter nem hülye. Tudnom kellett volna hogy előbb-utóbb rájön hogy nem csak hogy ismerem de egykor szerelmes is voltam Allison Montgomery-be. Igen, tudom szörnyű báty vagyok. Míg én nem engedem a húgomnak hogy bárkivel szoros kapcsolatba kerüljön, egy tőlem 7 évvel fiatalabb lányba leszek szerelmes. Megrázom a fejem és megpróbálom kirázni belőle az Ally-vel kapcsolatos gondolataimat. Bár ez szinte lehetetlen. Mikor Sonny-ként megláttam érdekesnek találtam, miközben beszélgettünk megkedveltem, miközben megismertem beleszerettem. És mikor Ally-ként vele voltam elkezdtem megváltozni. Nyitottabb, boldogabb voltam, de elfeledkeztem magamról. Sok időt töltöttünk New Yorkban...túl sokat. És az Őrzők megtalálták Cartert. Szerettem Ally-t de szerettem Cartert is. És Ally-vel ellentétben, Cartert meg kellett védenem. Így nem tudtam mit tenni egy büdös szó nélkül leléptem egyik napról a másikra. Tudom hogy szemét húzás volt de nem tudtam volna elbúcsúzni Ally-től, mert tudom hogy ha belenéztem volna abba a barna szempárba képtelen lettem volna elmenni. Aztán most, annyi év után újra látom őt. Nem mint egy lázadó és mégis érett Védelmező Tanoncot hanem mint egy felnőtt nőt aki mind kinézetre, mind beszédre, mind viselkedésre az én Allymre emlékeztet. Ő volt az egyetlen ember akit anya és apa halála óta közel engedtem magamhoz, aztán hagytam elfelejtődni mint egy emléket. De ő más volt, nem csak egy emlék. Ő, ő volt. És én véglegesen és visszavonhatatlanul beleszerettem. És ez itt a probléma. Ezért is költöztünk ilyen messzire New York-tól. Nem szabad találkoznom Ally-vel. Vagy legalábbis olyan helyen nem ahol rajtunk kívül nincs más. Nem engedhetem közel magamhoz...Még egyszer nem. Két kézzel a már lenőtt hajamba túrok és kicsit meghúzva azt próbálom kiűzni a bűnös gondolatokat a fejemből. De csak nem sikerül! És a következő emlék olyan széles mosolyt csal az arcomra hogy minden mellettem elhaladó komplett idiótának nézhet. Ugyanis egyszer volt, hol nem volt Ally felgyújtott egy fikuszt.

***
- Conor! Conor! - ütögette meg a vállamat Carter mire félre raktam a könyvemet és a húgom kíváncsi barna szemébe nézve elmosolyodtam.
- Mi a baj húgi? - Mire Carter a második emeleti ablakra mutatott.
- Mi ott az a narancssárga? - mire odanéztem és meglátva a lángokat majdnem felpattantam és tüzet kiálltva rohantam volna segíteni oltani de akkor Carter megijedt volna és mindenképp segíteni akart volna.
- Ez csak...a sarki fény! - mondtam Carternek utalva arra hogy valószínűleg a 93-as terem melletti sarokban lévő növény gyulladt ki. - na, menj vissza játszani.
Azzal már rohantam is felfelé ahol egy kisebb csoport gyűlt össze a növény körül.
- Itt meg mi folyik? - kiáltottam igyekezve túlordibálna a röhögő társaságot. Erre mindenki felém fordult majd az ötfős lányokból álló csoport felsikított és egy ember kivételével mindenki elrohant.
 A lány haja majdnem olyan vörös volt mint a tűz, meleg barna tekintete fátyolos és döbbent volt. És ebben a kissé zavarodott fehér pólóba és neonrózsaszín sálba öltözött ( ez azért megemlítendő mert az Internátusokban ugyan egyenruha nincs de színkód van, a fekete ;) - Ashley ) vöröskében felismertem a számomra névtelen lányt aki nem félt ( a megérkezésem óta még legalább ötször ) visszaszólni Lindának. És mivel a lány szeme és szája is csillogott - nem a hagyományos értelemben hanem mintha csillámpor lenne rajta - gyanítottam hogy tündérport evett és nincs egészen tudatában annak mit csinál. És mivel így nem számíthattam arra hogy majd ő tesz valamit én fogtam meg a poroltót és állítottam meg a növényt emésztő lángokat. Majd mikor elmúlt a veszély megfogtam a bajkeverő két vállát és közvetlen közelből a képébe bámultam.
- Hé, jól vagy? - kérdeztem mire csak szapora pislogás és kóválygó tekintet volt volt a válasz. - A francba! - sziszegtem amikor meghallottam Linda Ashford hangját a folyosó másik végéről. A tündérpor a Védelmezők drogja így ha rajta kapnak valakit hogy használja automatikusan repül az iskolából. Azt pedig nem a legkönnyebb dolog elrejteni ha valaki be van állva ráadásul az ábrázatából ítélve ez a lány egy elég tisztességes adagot vehetett be. Fentebb említett csuklóját megragadva berántottam a terembe és óvatosan behajtottam az ajtót. Ugyan nem volt teljesen magánál de gondolom annyit azért érzékelt hogy egy ismeretlen alak rángatja  és hangos tiltakozásba kezdett volna. De mielőtt megszólalhatott volna az ajkára tapasztottam a kezemet és a mutatóujjam a szám elé téve jeleztem neki hogy maradjon csöndben. Az adrenalintól úgy tűnt kissé kitisztul tekintettel bólintott. Így óvatosan elvettem a kezem a szájáról és azt ajtó résen kikukucskálva figyeltem hogy tűnik el Linda alakja a folyosón.
- Oké, elmúlt a veszély! - mondtam miközben kulcsra zártam az ajtót. Félre ne értsetek azért zártam be az ajtót hogy nyugodtam elmúlhasson a tündérport hatása anélkül hogy valaki meglátná a lányt ilyen állapotban.
- Áh, a fejem! - nyögött fel a vöröske mielőtt zavart szemekkel körülnézett volna. A tekintete rajtam állapodott meg. - Conor? Mit keresel te itt? - válaszra se méltattam.
- Mondd, te drogozol? 
- Mi? Dehogyis! - nézett rám tekintetében zavarodottság, vegyes düh. De engem nem koptat le ilyen könnyen.
- Mondod ezt tündérportól izzó tekintettel! - fontam keresztbe a karom a mellkasom előtt.
- De hát én tényleg nem...- tiltakozott volna, de akkor a szemében fény gyúlt - nem a tündérportól - és egyik kezét a csípőjére téve megszólalt. A hangja olyan volt mikor kimondta ezt az egyetlen nevet mintha épp a haláltusáját tervezgetné. - Cassie!
- Ő az a szőke barátnőd, igaz? - emlékeztem vissza az első alkalomra amikor láttam.
- Ahamn. - bólintott.
- És ő adott tündérport neked? - akkor már ketten drogoznak.
- Nem! - rázta meg a fejét hevesen - Fogalmam sincs honnan szerezte. Valószínűleg a kajámba tette mert tudta hogy úgysem egyeznék bele. Az egész arra ment ki hogy felkeltsük egy pasi figyelmét.
- Majdnem felgyújtottad az Internátust csak egy pasiért? - kiabáltam halkan. ( Na jó értitek hogy értem - Ashley )
- Most meg mit vagy úgy oda? Csak egy fikusz volt! - mosolyodott el a lány. Erre nekem is mosolyognom kellett. Hiába a vigyora ragadós.
- És, legalább sikerült? - ráztam a fejem lemondóan mire visszafojtott mosollyal az ajkán az állát kezdte el simogatni mintha gondolkodna.
- Azt hiszem igen. - mondta egy kis idő után - De nem egészen tiszta mi történt.
- Hogy hívnak? - kérdeztem mikor rájöttem hogy hiába segítettem neki épp az előbb nekem ő még mindig csak "a lány".
- Miért kéne megmondanom? - fonta össze a kezét dacosan a mellkasa előtt.
- Mert épp most mentettelek meg a kicsapástól? - kérdeztem a hangomban enyhe iróniával. 
- Jogos. Akkor viszont a nevem Allison Montgomery. - mosolyodott el amikor elismerte hogy igazam van. - De inkább csak Sonny.
***
Csak mosolyogva a fejemet ráztam az emlék hatására. Majd mikor rájöttem hogy nem tudom Ally-t kiverni a fejemből bekapcsoltam a lap-topom hogy átnézzem a rámentett képeket. De amint betöltött az asztal a mosoly lefagyott az arcomról és legszívesebben elüvöltöttem volna magamat. Carter!

Carter:

-Carter is nagyon szívesen énekelne!- kiáltotta Hayley mire bennem megfagyott a vér, a szemem kikerekedett és már csak az hiányzott, hogy a másik fülemből is kiessen a füles. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, ahogy a tömeg egy emberként fordult felém. Aztán eljutott az agyamig, amit a legjobb barátnőm mondott vagy 10 másodperccel ezelőtt és heves tiltakozásban törtem ki.
 - Na, nem! Én aztán fel nem megyek oda! - emeltem fel a kezem védekezőn jelezve hogy nem áll szándékomban felmászni a színpadra és komplett idiótát csinálni magamból.
 - Oh, dehogynem mész! Vagy ha nem akkor majd viszünk!- ült fel Jared is vigyorogva mielőtt közölte, hogy nem igazán van választásom.
- Naná! Na, gyere dinka! - röhögött fel Eugene is majd a vállára kapva felállt azzal a kifejezett szándékkal, hogy ő majd a színpadra visz.
- Na azt várhatod! Tegyél le! Eugene! Teszel le de rögtön!- üvöltöttem és akkorát sóztam a hátára hogy talán akaratán kívül de letett. De esélyem sem volt elmenekülni ugyanis Hayley és Emma ott termettek mellettem (igen a semmiből) és a két kezemet megragadva elkezdtek húzni a színpad felé. Jutottak velem kb két méterre, mert pech ükre erősebb voltam náluk és elkezdtem őket húzni visszafelé miközben az egész terem Eguenevel és Jareddel az élen megszakadt a röhögéstől. De úgy festett nem én voltam az egyetlen, akit nem hagytak nyugodtan meghalni sem. Jev ugyanis a haját tépve veszekedett Kelleyvel aki buzgón próbált egy mikrofont nyomni a bátyja kezébe. Hoppá szóval duetteznem kéne? Valahogy még jobb elment a kedvem az egésztől.
- Francba már Carter mi bajod van? - Hayley dühösen dobbantott egyet a lábával. Kezdett elege lenni - Jó hangod van ráadásul a legtöbb dalszöveget ismered!
 - Az lehet, de akkor sem fogok fél Magic Ville előtt énekelni! - üvöltöttem a legjobb barátnőm képébe mire az a kezét a vállamra téve mélyen a szemembe nézett.
- Carter, szeretlek imádlak és ezt te is tudod. De ha most nem mész fel arra a színpadra...elmondom Conornak mi történt december 12-én Syracuseban. - erre a mondatra először elkerekedett majd összeszűkült a szemem.
- Nem mered! - sziszegtem mire a mellettünk eddig karba font kézzel ácsorgó Emma harsány nevetésbe tört ki és ezt mondta:
 - Te is tudod hogy meri! - és igen biztos voltam bene hogy Hays meri. Úgyhogy még mindig duzzogva kikaptam Emily egyik barátnőjének a kezéből a felém nyújtott mikrofont és egy, a barátaimnak odavetett utállak titeket után felballagtam a színpadra. Erre hangos füttyögés tört ki ami gyanítom főleg a rövidgatyámnak szólt. Erre csak megforgatam a szememet és vártam hogy elkezdődjön a kínzásom.
 - Na látod ő is felment! - kiáltotta Kelley és a bátyja kezébe nyomva a mikrofont a vállánál fogva megfordította és egy nem túl finom seggberúgás közepette felküldte a színpadra.
-Te mit keresel itt? - fordultam Jev felé aki a fejébe húzva a csuklyáját próbált elrejtőzni.
 - Kelley megfenyegetett - dörmögte -Te?
 - Hayley megfenyegetett. - bólintottam én is majd váltottunk egy amolyan ezt megszívtuk pillantást de többre már nem jutott időnk mert Kelley dumálni kezdett.
- A következő páros Jev Townsond és Carter Lane lesz akik...- itt lapozott egyet a füzetében - a Payphone című számot fogják énekelni. Ugye mind a ketten ismeritek? - fordult felénk Kelley. Aztán mikor mindketten bólintottunk elment a pultoshoz gyanítom azzal a szándékkal hogy beállítsa a számot.
 - Kezded te? - nézett rám Jev - Könyörgöm! Nekem ez az egész amúgy sem megy. Mikor megadóan bólintottam nekem már minden mindegy stílusban Jev hatalmas megkönnyebbült sóhajt halatott és hátra csúsztatta a kapucniját, megdörzsöte szemét és látszólag felkészült a legrosszabbra. A lányok az első sorban élükön Emilyvel szinte már az ájulás szélén voltak mikor egy laza fejmozdulattal kiseperte a haját a szeméből majd fél kézzel beletúrt hogy kissé eligazítsa azt. Így legalább nem úgy nézett ki mint a szopott gombóc...Még épp volt időm megforgatni a szememt mert a következő pillantban a monitor kihozta a dalszöveget én pedig énekelni kezdtem.
 (azért ezt választottam mert ez egy fiú- lány duett egyszóval így énekel Carter és Jev érdemes meghallgatni )

I'm at a payphone trying to call home
All of my change I spent on you
Where have the times gone
Baby it's all wrong, where are the plans we made for two?
Yeah…

Énekeltem de az utolsó sor után a „Singer 1”-ban meguntam hogy mindenki hol megvetően hol meglepetten de leesett állal bámul úgyhogy már fordultam is hogy lesétáljak a színpadról és szembe nézzek Hayley haragjával, de akkor meghallottam Jev hangját ahogy énekel.












 I know it's hard to remember
The people we used to be
It's even harder to picture
That you're not here next to me
You say it's too late to make it
But is it too late to try?
And in our time that you wasted
All of our bridges burned down

Azt mondta neki ez nem megy pedig nagyon jó hangja volt. Szerintem maximum annyiról lehet szó hogy nem szeret énekelni de sémiképp sem panaszkodhat. Mikor visszanéztem rá amolyan könyörgöm ne hagyj itt egyedül nézéssel nézett rám azokkal feltűnően kék szemeivel. Nem tehettem róla de megsajnáltam. Így ,persze nem mintha lett volna más választásom, vissza sétáltam a mikrofonhoz, rácsúsztattam a kezemet a tartójára és tovább énekeltem a dalt miközben egyre szélesedő mosollyal néztem a mellettem igen szerencsétlenül ácsorgó Jevre de mikor meglátta a mosolyomat ő is elmosolyodott és lehet hogy csak képzeltem de mintha kicsit meg is nyugodott volna.

I've wasted my nights
You turned out the lights
Now I'm paralyzed
Still stuck in that time when we called it love
But even the sun sets in paradise

Mikor elértem a versszak végére vártam hogy majd kiírja hogy „together” vagy „Singer 2” de nem. Továbbra is Singer 1 énekelt úgyhogy mosolyogva kántáltam bele a mikrofonba ( kösz Reni xDD – Ashley ) a refrént és nem bírtam megállni hogy ne kezdjek el bólogatni a zene ütemére és mikor elértem ahhoz a részhez hogy „All of my change I spent on you” Hays-re mutattam utalva ezzel arra hogy mindig miatta magas a nyamvadt telefonszámlám amiért mindig én kapok Conortól. De ez nagyon nem ér. Nem az én hibám hogy Hayley szülei sosem töltik fel a telefonját ezért nekem kell felhívni amiből minimum 20 perces „de-nem-de-nem” viták keletkeznek.  De elmásztam a tárgytól. A lényeg hogy mikor elkezdtem énekelni a refrént és kicsit táncikáltam a ritmusra mindenki füttyögött és tapsolt a ritmusra az élen Emma és Eugene meg Hayley, Jared meg csak diszkréten kiröhögött. Mikor ránéztem Jevre ő is engem nézett és halkan nevetett meg dobolta a lábával a ritmust. Az arckifejezéséből ítélve az istenért sem nézett volna a közönségre.

I'm at a payphone trying to call home
All of my change I spent on you
Where have the times gone
Baby it's all wrong, where are the plans we made for two?

If happy ever after did exist
I would still be holding you like this
All those fairytales are full of this
One more stupid love song I'll be sick


Mikor lement a refrén és a képernyőn még mindig Singer 1 volt úgy döntöttem hát akkor csináljuk így! Jev felé fordulva úgy tettem mintha csak neki énekelnék hátha ő sem áll majd úgy ott mint aki gyökeret vert. Tudom hogy az elején nagyon elleneztem a dolgot de így a szám közepe fele kezdtem tényleg élvezni. Ahogy ott ugrálok fel le a színpadon és azon erőlködök nehogy beleröhögjek a számba miközben Jev felé fordulva elénekeltem Singer 1 kemény 2 sorát.

You turned your back on tomorrow
Cause you forgot yesterday

Úgy tűnt Jev benne van a játékban mert ő is levette a mikrofont a tartójáról és felém fordulva úgy énekelte el az ő két sorát hogy az elsőn a szívére szorította a kezét a másodikban pedig olyan mozdulatot tett vele mint mikor valaki int hogy vigyék innen vagy valami ilyesmi.

I gave you my love to borrow
But just gave it away

Én az első sornál csak megráztam a fejemet a másodiknál viszont látványosan megvonta ma vállamat jelképezve így hogy „Don’t expect you to care”. Egyre jobban beleéltem magam a számba ami legutóbb 11 éves koromban történt é akkor is csak Hayleyvel hülyéskedtük a szobájában.

You can't expect me to be fine
I don't expect you to care

És itt jött Jev hosszú része. Úgy festett ő is kezdi egyre jobban élvezni a dolgot mert minden féle hülye dolgot mutogatva és mosolyogva énekelte tovább a dalt de még mindig nem nézett a közönségünkre J Aztán mikor jött a refrén és Jev a karomnál fogva magához rántott és megpörgetett nem tudtam megállni hogy hangosan fel ne nevessek. Jól éreztem magam. Olyan voltam mint körülöttem mindenki más. Mint egy átlagos 15 éves lány aki azzal a fiúval tölti a Karnevál idejét akit…nos valljuk be: eléggé kedvel. És ez jó érzés volt. Felszabadító.

I know I've said it before
But all of our bridges burned down

I've wasted my nights
You turned out the lights
Now I'm paralyzed
Still stucked in that time when we called it love
But even the sun sets in paradise

I'm at a payphone trying to call home
All of my change I spent on you
Where have the times gone
Baby it's all wrong, where are the plans we made for two?

If happy ever after did exist
I would still be holding you like this
All those fairytales are full of this
One more stupid love song I'll be sick

Now I’m at a payphone

És itt jött az a rész ami kicsit eltért az eredeti változattól. Itt kicsit lassabb rész jött amit végig én énekeltem. Itt nem tudván mit csináljak két kezem közé fogtam a mikrofont és közelebb lépve Jevhez végig mélyen a szemébe nézve halvány mosollyal néztem fel rá. Végül Jev is kicsit közelebb lépett így már a mikrofont tartó kezeink szinte összeértek. Az egésznek megvolt a maga ’fílingje’de nem volt rossz érzés. Sőt.

Don’t hang up so I can tell you
what you need to know
Baby I’m begging you
Just please don’t go
So I can tell you
What you need to know…

És itt jött az utolsó refrén azaz az úgy mond végjáték.  Bár ebe a részbe mindketten beleadtunk apait-anyait egyikőnk sem húzódott el a másiktól. Legalább egy kezünk mindig összeért. De én néha mosolyogva beletúrtam a hajamba Jev meg mosolyogva mutogatott valamit. Nagyon jól éreztük magunkat és egyikünknek sem kellett már sok hogy elröhögje magát. Az összegyűlt tömeg füttyögött, tapsolt, táncolt és szinte végig velünk énekelt. Főleg velem és Jevvel kezdődött ezek szerint a karaoke hangulata de ezt szerintem senki sem bánta.

I'm at a payphone trying to call home
All of my change I spent on you
Where have the times gone
Baby it's all wrong, where are the plans we made for two?

If happy ever after did exist
I would still be holding you like this
All those fairytales are full of this
One more stupid love song I'll be sick

Eszméletlenül jól éreztem magam és azt kívántam bár sose érne véget ez a pillanat. Bár örökre itt maradhatnák Jevvel a színpadon énekelve a barátaim füttyögését és nevetését hallva. Bár mindig minden olyan tökéletes lenne mint ez a pillanat. De egyszer sajnos minden véget ér. Úgy ez a pillanat is mikor mosolyogva még mindig Jev tengerkék szemébe nézve elénekeltem az utolsó sort:

Now I'm at a payphone...

És akkor kér oldalról egyszerre rontott be a bátyám és Ally mire én és Jev is szétrebbentünk a teremben pedig halálos csend állt be.
 - Jev Townsond jössz ide de rögtön! – üvöltötte Ally és ezzel egy időben a bátyám is elüvöltette magát:


- Carter Elizabeth Lane! Most azonnal velem jössz. – mint mindenki tudja a középső név csak arra jó hogy megtudd mikor vagy igazán nagy bajban.  És így ért véget ez a jó dolog is.

Külső szemlélő szemszöge( ilyen nem sok lesz ):

Jev és Carter annyit se tudott kinyögni, hogy ’mi?’, olyan gyorsan rántották le őket a színpadról. Még egy futó pillantást váltottak, amikor Alison kiért Jevvel az ajtón. Kapucnija nyakánál vezetve vágtak át a hatalmas tömegen. Alison csodálkozott, hogy lehet egy ilyen kis városban ekkora ember tömeg. Vagy csak túl régen voltam itt. – gondolta. Tovább rángatta Jevet, amikor lefordultak az egyik mellékutcába, a cél lövölde és a vattacukros között.
 - Azt hitted nem veszem észre?! – csattant fel Ally. – Hol van? – morogta.
 - Micsoda? – lepődött meg Jev. Nem tudta miről van szó, de feje mély zugában érezte, hogy Alison a fotóért kutakodik.
- Ne játszd a hülyét Jev! – mennydörögte a vörös hajú lány. – Tudom, hogy elvittél egyet a képeim közül, bár még most sem tudom, hogy találtad meg. Jev az a kép nagyon félreérthető, és ez a pici agyadnak is nehéz lenne felfogni. – mondta. – Szóval, kérlek add vissza a fotót!
- Nincs nálam. – hazudta. Alisonnak elborult az agya, és dühében olyat tett, amit nem kellett volna. Jevet pulcsija és azzal együtt pólójánál ragadva felemelte, hogy szemük egy szinten legyen, ugyanis Ally cipője magasításával egy fejjel magasabb volt. Jev mindig azzal heccelte Allyt, hogy milyen gyenge, de eléggé meglepte, amikor egy laza mozdulattal felemelte. Ally szemében lángoló düh táncolt.
 – Hol van a kép? – kérdezte ingerülten. Jev nem hitt a szemének. Életében először látta ilyennek, ha nem ismerte volna félt volna tőle. Két lehetősége maradt. Vagy oda adja neki a fotót, vagy nem.
 - Otthon elraktam. – hebegte. Ally szeméből olyan gyorsan távozott, mint amilyen gyorsan érkezett a düh. Gyorsan letette Jevet, majd dadogva hátrébb lépet.
 - Rendben, majd ha haza értünk add vissza! – mondta, majd pár lépést hátrálva megfordult és a tömeg felé rohant. Jev egy ideig szem előtt tartotta, aztán elvesztette.
Carter kíváncsi volt, vajon a Jev unokatestvére, akit mindenki kedves külvárosi lánynak gondol, mitől lett ilyen dühös, ami miatt elrángatta a fiút, aki tetszik neki. De nem tudott ezen gondolkodni, mert a bátyja haragjával kellett szembe néznie. Persze magában szidta még egy jó darabig őt és Alisont, amiért a tökéletes pillanatot elrontották.
- Mit csináltam? – kérdezte Carter, amikor Conor a kávézó hátsó bejáratához vezette.
 - Mintha nem tudnád. – forgatta meg a szemét Conor.
- Most, hogy mondod! – csettintett a lány. – Tényleg nem tudom.
- Azt hitted nem jövök rá, hogy kutakodtál a gépemben!? – mondta megvetően Carternek. – Tudod a kis vírusodnak nyoma maradt.
 - Mi? – kérdezte döbbenten a lány. Nem azért, mintha nem ő lett volna, hanem azért, mert rájött a bátyja. – Egyáltalán miért akarnék a gépeden a személyes dolgaid közt kutakodni, amikor az elmúlt 16 évben nem tette? Conor, ismerem a szabályokat.
 - Még mindig nem értem, minek tanítottalak meg olyan jól hazudni? – nézett fel az égre.
 - Nem is hazudok! – kérte ki magának Carter. Conor feltartott a kezét, jelezve, hogy várjon egy kicsit Carter, majd előkapta a telefonját, aztán gyorsan visszacsúsztatta a zsebébe.

A büntetésedet majd később vitatjuk meg, de nekem most dolgom van. – mondta, majd átvágva a kávézón eltűnt a nagy forgatagban.

<<19.rész(part3)

2 megjegyzés:

  1. Jaj, hogy én mennyit röhögtem.... :D Nagyon tetszett ez a rész is lányok, várom a következőt!
    xoxo. Vacak

    VálaszTörlés
  2. Jézus, Máriám!!! Ez eddig a legkedvencebb részem a sok köz:D Az az éneklős rész... hát az király volt! Várom folytatást :DDD

    VálaszTörlés