Sziasztoook!
Először is wow! Ugye múlt héten pénteken tettem fel részt, mert szombaton a szülinapozni voltam és tudtam hogy nem tudom a részt feltenni. És még pénteken este 4 látogatásról felmentünk 59-re ami nálam kiakasztotta a mérőt. Tehát wow! Csak ennyit tudok hozzá fűzni.
Hát vége van a szünetnek is és már csak a nyári szünetet lehet várni ami kicsit sem van közel. (Fanfact: még nálam javában szünet van amikor ezeket írom mert vasárnapra készen lett a rész.) A következő hét részében nem vagyok biztos, igyekszem előre dolgozni de rengeteg vizsgám van a héten és következőn és még a tanár vadászatom is tart. De mint általában értesítelek benneteket, és addig is "Stay awsome Gotham! ;)".
Ui.: sorry a szóismétlésekért, de nagyon benne vagyok a többi sztorim írásában és nem sok időm van a nyelvhelyességen gondolkozni
Jev:
Először is wow! Ugye múlt héten pénteken tettem fel részt, mert szombaton a szülinapozni voltam és tudtam hogy nem tudom a részt feltenni. És még pénteken este 4 látogatásról felmentünk 59-re ami nálam kiakasztotta a mérőt. Tehát wow! Csak ennyit tudok hozzá fűzni.
Hát vége van a szünetnek is és már csak a nyári szünetet lehet várni ami kicsit sem van közel. (Fanfact: még nálam javában szünet van amikor ezeket írom mert vasárnapra készen lett a rész.) A következő hét részében nem vagyok biztos, igyekszem előre dolgozni de rengeteg vizsgám van a héten és következőn és még a tanár vadászatom is tart. De mint általában értesítelek benneteket, és addig is "Stay awsome Gotham! ;)".
Ui.: sorry a szóismétlésekért, de nagyon benne vagyok a többi sztorim írásában és nem sok időm van a nyelvhelyességen gondolkozni
Jev:
- Conor jön érted? – kérdeztem
Cartertől. Szekrényében matatott, lassan félig benne ragadt. – Carter? –
szólítottam.
- Igen? – felelt a szekrényből.
- Segítsek? – ajánlottam fel.
- Nem kell megoldom. – válaszolt.
- Carter magasabb vagyok és talán
jobban elérem mint te. – próbálkoztam hatni rá, de továbbra is makacskodott. –
Na akkor gyere! – fogtam meg csípőjénél és kiemeltem a szekrényéből. Szekrénye
elé álltam. – Szóval mi kéne?
- Az kémia cuccom. – morogta.
- Azonnal! – nyúltam be szekrényébe.
A leghátuljában volt a falnak állítva. Nem csoda hogy a törpe méretével nem
érte el. – Tessék! – nyújtottam át neki a könyveit, amiket utána begyűrt a
táskájába. – Szívesen! – vigyorogtam rá.
- Köszi. – morgolódott keresztbe
font karral. Felnevettem.
- Na gyere te törpe! – húztam magamhoz
derekánál fogva. Odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam de ő erre elhúzódott.
- Ne is álmodj róla! – tette fel
fenyegetően mutató ujját. Értetlen arcomat látva magyarázatát is megadta. –
Törpének neveztél!
- Komolyan? – emeltem égnek a
tekintetem. – Azért nem csókolhatom meg a BARÁTNŐMET, mert elismertem hogy
alacsony?
- Pontosan! – elégedett mosoly ült
ki az arcára. – Már haladunk, kezdesz gondolkozni!
- Haha! – forgattam meg a szemem. –
És erre is rászoktattál.
- Csak rájöttél hogyan lehet
legjobban kezelni a szarkazmust!
- Még mindig nem válaszoltál a
kérdésemre! – jutattam eszébe. – Conor eljön érted?
Vállat vont. – Nem tudom, nem
mondta.
- Ha nem jön, eljössz velünk? – most
ő ráncolta homlokát.
- Mi a célod vele?
- Ezt úgy mondod mintha célom lenne
vele! – felvonta fél szemöldökét. – Oké van célom vele, de nem szükséges tudnod
róla. – tovább nézett azzal a tekintettel. Esküszöm elmenne jó detektívnek,
később beajánlom keresztanyámnál. – Már haza se kísérhetem a barátnőmet? Jézus!
- Ez minden? – kérdezte végül.
Bólintottam. – Nos ezt még meglátjuk! – csapta be szekrény ajtaját.
- Ú várjatok meg! – hallottuk meg
mögülünk Kelley hangját. Felénk rohant kezében edző cuccával.
- Nincs tesi? – ráncoltam a
homlokom.
- Elmaradt. – fújta ki a levegőt,
amikor odaért hozzánk. – Te Jev! – bökött meg.
- Igen, Te Kelley? – fordultam felé.
Csak unott fejet vágott és zavartalanul folytatta. Elkaptam Carter mosolyát
mielőtt elfordult volna.
- Ally neked se veszi fel a mobilt?
– tudakolta.
- Nem szokásom hívogatni.
Az ajtónál elköszöntem Nicktől aki
az állítólagos „nőjére” várt akit valamelyik bentlakásos suliból szedett össze.
Kint pedig meglepően nem parkolt sem Ally sem Conor kocsija (akik az eddigi
három napban percre pontosan megjelentek a suli kapuja előtt).
- Ez azt jelenti velünk jössz? –
vonogattam gonoszan a szemöldököm Carter felé. Félkézzel ellökte a fejemet
magától és mobilján kezdett sms-zni valakivel. – Mit csinálsz? – hajoltam
mobilja felé, de megismételve az előző mozdulatsort nem tudtam meg kivel
beszél.
- Várj! – tette fel mutató ujját.
Pár másodpercig úgy állt míg nem hallottuk mindhárman telefonja pityegését. –
Mehetünk! – csúsztatta vissza zsebébe a telefont.
- Conor belement? – döbbentem meg.
- Azt mondta: Ha nagyon muszáj, de üzenem Jevnek semmi tapi! – vont vállat.
- Alig járunk és már nem kedvel. –
jegyeztem meg. – Jó kilátások!
- Eddig se kedvelt nagyon. –
mormogta Carter.
Ma úgy mentünk haza Kelleyvel és
Carterrel csatlakozva, ahogy régen is tettük, haza sétáltunk.
Mikor a mi házunk eléértünk Kelley
már rohant is az ajtóhoz, mi pedig Carterrel lassan megálltunk az úton.
- Hát akkor szia! – köszönt el.
- Nem jössz be? – kérdeztem vele
egyszerre.
- Nem is tudom. Conor aggódna ha nem
találna otthon. – húzta a száját. – Talán legközelebb.
- Biztos? – fűzögettem. – Mert szerintem
Conor jobban aggódna érted ha egyedül ülnél a házban, védtelenül.
- Jev ugye tudod, hogy képes vagyok
akkorát ütni ami simán eltöri az orrod? – vonta fel fél szemöldökét és kezeit
mellkasa előtt keresztbe fonta.
- De mégis csak jobb társaságban
lenni! Mégis mit akarsz csinálni otthon? Egyedül? – kíváncsiskodtam.
- Valószínűleg befejezem a
mosogatást amit a bátyám megint nem csinált meg. – válaszolta. – Házit
csinálok, olvasok, gyakorlok, edzek! – sorolta a lehetőségeket.
- Edzel? – kérdeztem vissza.
- Nem úgy tűnik, mert eléggé nagy
barátságban vagyok az extra sajtos-sonkás pizzával. – magyarázta.
- Háááát… - gondolkoztam, mivel
tarthatnám itt. – Fagyasztott pizzánk van! – ajánlottam. – És talán fagyi is.
- Jev komolyan mondom, megleszek! – szája
sarkában apró mosolyát rejtette. – Nem ez az első alkalom, hogy egyedül vagyok
otthon.
- Látod ez a baj! – olyan kétségbeesetten
próbálkoztam hogy most biztosan hülyének nézhetett. De csak szerettem volna egy
kis időt eltölteni vele. Sulin kívül nem beszélünk és suliban se tudunk
nyugodtan lenni vagy a tanárok, vagy a diákok miatt. – Conornak nem kéne
egyedül hagynia téged!
- Jev, Conor 31 éves dolgozó ember. –
jutattam. – Anyukád és valószínűleg a kuzinod is azt teszi amit a bátyám.
Dolgozik a napi betevőért.
- Csak anyám az aki nálunk dolgozik.
– javítottam ki. – Ally lopja a napot minden egyes percében és mégis fogalmunk
sincs mivel fizeti ki a saját részét a háztartásban.
- Hallottál már olyanról, hogy
otthon dolgozó ember? Mert van olyan!
- Carter komolyan mondom sírba
viszel! – húztam végig a kezem az arcomon. – Nem látod hogy milyen bénán
próbálkozlak behívni hozzánk, hogy eltöltsünk egy kis időt?! – nevettem fel
kínomban.
- Jev… - félbeszakítottam.
- Semmi Jev! – tapasztottam kezemet
szájára. – Ezek után kénytelen leszek akaratod ellenére bevonszolni téged, mert
nem hagyom hogy egyedül töltsd a délutánodat mosogatva és házit írva. –
hirtelen csípőjénél fogva megragadtam és a vállamra dobtam könnyű testét és
elkezdtem a ház felé cipelni.
- Jev! – kiáltozott Carter. – Tegyél
le te elmebeteg idióta! – ütögette a hátamat.
- Nem! – paskoltam meg hátát.
- Mondtam már hogy utállak? – húzta össze
szemét rám, amikor letettem a házban és kulcsra zártam az ajtót.
- Nem de miért nem mondod inkább azt
hogy ’szeretlek’? – húztam közel magamhoz csípőjénél fogva. Lehajoltam hogy
megcsókoljam, de kezével elkapta az államat ezzel megakadályozva.
- Ne is álmodj Jev Townsond! – majd elengedte
és kilépve ölelésemből lerúgta cipőjét, majd bőrdzsekijét felakasztotta.
Táskáját a kanapé mellé dobta és törökülésben levágta magát az
ülőalkalmatosságra. Karjait keresztbe fonta mellkasa előtt és szúrós
tekintettel meredt rám.
- Most mi van? – emeltem égnek a
tekintetem.
- Ugye tudod hogy lényegében
elraboltál? – vonta fel szemöldökét.
- Én raboltalak el? – lepődtem meg. –
Csak nem szerettem volna hogy egyedül légy ez olyan nagy bűn?
- Akaratom ellenére tartasz itt!
Szóval ez már elrablásnak számít! – azt vártam mikor kezdi sorolni hol van a törvénykönyvben
ez a paragrafus isten tudja hanyadik alcikkeje. Tényleg beajánlom Sophie
néninél hogy csináljon valami jó detektívet vagy bírót.
- Mindjárt jövök! – legyintettem és
felsiettem az emeltre bedobtam a szobámba a táskámat és visszabaktattam Carterhez,
aki úgy ült ahogy hagytam. – Kérsz valamit inni? – tértem ki a konyhához.
Kinyitottam a hűtőt és elkezdtem sorolni a kínálatot. – Szóval?
- Legyen kóla. – vont vállat.
Töltöttem neki egy pohárral és elé
tettem a dohányzóasztalra. Leültem mellé én is törökülésben és így ültünk
csendben.
Carter:
Megkérdezem
majd Hayleyt történt-e már velem ennél kínosabb helyzet (csak azért mert ő
jobban emlékszik ezekre mint én). Főleg december 12.-re ami számomra teljesen
kiesett. Hayley elmondása alapján, khm… nem épp a legjobb formámat nyújtottam.
Conor biztosan kinyírna ha megtudná mi történt azon az estén… De nem lehet
hibáztatni, kivoltam akadva Scottra és végül ott kötöttünk ki ahol.
De visszatérve
a jelen helyzetre. Jevvel csak ültünk egymás mellett és bámultuk ahogy a
kóláinkban felszáll a buborék majd szétpukkad. Ezzel csak az a volt a fura,
hogy imádom a csendet. Ez a csend viszont kifejezetten zavart.
Nem azért
visszakoztam bemenni hozzájuk mert nem akartam. Sőt még aranyosnak is találtam
volna normális helyzetben ahogyan próbálkozott. KIVÉVE ha nem lennénk egy
kicsit sem jó helyzet közepén.
Scott megjelent
a nővérével aki Conor szerint kész tömeggyilkolási hajlamban szenved (pont mint
az öccse, el nem merem képzelni a szüleiket). Ez még nem is lenne baj, ha nem
lennének őrzők akiknek feltett céljuk, hogy:
- .) világuralomra törni és kiírtani a védelmezőket
- .) mindenkit kínozni aki fontos az aktuális célpontjuknak (akik jelen esetben mi vagyunk Conorral)
- .) Conor és az én halálom
- .) vértengerben és lángokban állni az egész világot
Ráadásul az a
mai eset is közbe vágott (és én még azt hittem lehet egy nyugodt napom). Ma
mindenképp haza akartam jutni és kifaggatni Conort, hogy ki is volt olyan
agyilag zakkant hogy Scott Ciprianora támadjon.
Szóval Jev
megnyugodhatsz nem azért nem akartam bejönni hozzátok mert kicsit sincs kedvem
eltölteni veled egy kis időt.
Conor tuti
megnyúzza Jevet és engem is, ha haza ér. Azt sem akartam hogy aggódjon értem
tekintettel léve az elmúlt hetekre, amikor eltűntem, vagdosva előkerültem,
amnéziás voltam és néma. Én se szeretném azt átélni amit ő élhetett át azokban
az időkben.
Késztetést
éreztem, hogy a mobilom után nyúljak és felhívjam Conort és megnyugtassam hogy
élek és biztonságban vagyok. Zsebembe csúsztattam ujjaimat és kihalásztam a
mobilomat. Gyors sms-t dobtam Conornak.
Néztem egy
ideig a képernyőt, de nem érkezett válasz, így visszatettem a zsebembe a
telefonom.
- Meddig fogtok
még ilyen kurva csöndben ülni? – ordította Kelley az emeltről. Legalább
bevallotta, hogy hallgatózik. Ennyit arról, hogy „kettesben” vagyunk.
- Kelley ne
hallgatózz! – kiáltotta fel a húgának Jev. Csak nem olaszok, hogy üvöltözve
kommunikálnak.
Felém fordult
és normál hangerőn kérdezte. – Mit csináljunk? – válaszul csak vállat vontam. –
Meg is szólalsz vagy annyira haragszol rám, hogy nem beszélsz? – szám belsejébe
kellett harapnom nehogy elmosolyodjak. Újabban helyzettől függetlenül képes
vagyok mosolyogni a hülye poénjain. – Cica az furin jönne ki ha a cica elvitte
volna a nyelved! – mondta hirtelen hülye vigyorával. Annyi nem változik hogy ez
a vigyor még mindig arra késztet, hogy felpofozzam. Lehet hogy nem is adócsaló
vagyok hanem szadista?
- Várj 2
percet! – állt fel és elindult felfele a lépcsőn. Pontosan 2 perc múlva lejött
kezében a PS-ével és lette az asztalra. A tvjük elé húzta az asztalt és
elkezdte bekötni a különböző kábeleket a tvbe. Amint azzal végzett bekapcsolta
a gépet és tvt is, majd a kezembe nyomott egy kontrollert.
- Mivel
játszunk? – kérdezte végig pörgetve a listát. Választottam valami lövöldözős
játékot mire elmosolyodott. – Jó választás.
Megjelent a
játék főmenüje, Jev pedig mint egy pro kiválasztotta másodpercek alatt a módot
amiben játszottunk. Míg töltött a játék elmagyarázta nekem gombról gombra hogy
mi micsoda, így mire betöltött a játék már mindent tudtam. Fejben elhatároztam,
hogy szétalázom a tudásommal, mert csak tettem hogy semmit nem értek hozzá,
pedig Peruban eléggé sokat játszottam a fiúkkal. Hiányoznak azok a napok! Meg
azok is amikor rohantunk a zsaruk elől.
Először
zombikat nyírtunk ki egy csapatba. Jev meglepődött hogy nem halok meg annyiszor
mint várta. Aztán annál is inkább amikor csak 3-szor haltam meg egy körben.
Miután meguntuk a zombik gyilkolását egy kicsit sem ijesztő és idegesítő
cintányérozó majommal (Na srácok melyik játékban ölünk zombikat azzal a
majommal? :3 *szemöldök vonogatás* - Kukorka), áttértünk egy másik online módra
amiben egymás ellen voltunk.
A csapatom
közel 100 pont híján vesztett. Jev diadal ittasan kezdett valami örömtánc
nevezetűt járni, miközben követelőztem a visszavágóért.
- Ti meg mi a
fenét csináltok? – hallottunk meg egy hangot mellettünk. Alison öltözött az
ajtónál értetlen tekintettel bámulva minket. Nos elég érdekesen nézhettünk ki
hogy Jev valamilyen hülye pózban fagyott meg, én pedig épp a pulcsiját rángatva
másik kezemben a kontrollerrel.
- Játszunk! –
feleltük Jevvel egyszerre.
Ugyanazzal a
nézéssel lassan bólintott. – Látom!
Conor:
Carter sms-ét
csak bő 3 órával később vettem észre. Lassan 5 óra volt én pedig fel-alá
futkostam az erdőben, GPS-szel próbáltam lekövetni a számát, de semmi.
El kellett
hoznom Carter Jevéktől és majd este folytatom. Ha megtalálom Allyt esküszöm
fejbe verem Hayley lapátjával és kikötözöm valahova. Hmm… Jézus Lane, ne is
ábrándozz! Kiűzve gondolataimat becsengettem a Townsond házba. Cartert azonnal
kiszúrtam, egy videojáték konzollal ült a kanapéjukon. Elmerülve nyomogatta a
készüléket és a hangokból ítélve valami lövöldözős játékkal játszott. Hah most
kiélheti szadista hajlamait.
- Hello! –
köszönt Jev. – Gondolom nem kell megkérdeznem miért jöttél? – lépett el az
ajtóból, hogy beljebb lépjek, de Ally intése után nem mozdultam.
- Nem. –
feleltem. – Véletlenül Ally nincs itthon? – érdeklődtem kicsit sem gyanúsan.
Kék szemei
elkerekedtek és elnézett valahova amit az ajtó eltakart előlem.
- Ally! – szólt
Jev hangosan. – Itthon akarsz lenni?
- Miért? –
hallottam meg a hangját. Fejben egy megkönnyebbült sóhaj elhagyta a számat. Jev
mellett megjelent Ally és ugyanolyan nagyok lettek szemei mint unokaöccsének.
- Te mit
keresel itt? – támadott nekem.
- Kérdezném én
is ugyanezt, de itt laksz szóval felesleges. – vontam vállat ártatlanul.
- Én kinyírlak
téged! – lépett elém és lökött rajtam egyet, majd verandájukra lépett ő is. Válla fölött láttam
a húgomat aki Jev mellett állva értetlen fejet vágott. Becsapta mögöttünk az
ajtót és nekem támadott.
- Hogy mersz
ezek után még a szeme elé kerülni?
- Hé, hé, hé! –
emeltem fel védekezően kezeimet. – Mi bajod van? Mint a mellékelt ábra mutatja
a húgom nálatok van!
- Akkor is! –
lökött rajtam még egyet ezzel egy lépcsőfokkal lejjebb kerültem. Majdnem egy
magasak voltunk, de még így is kisebb volt. – Mondtam, hogy ennek a háznak a
küszöbét nem lépheted át! – mutatott a Townsond házra.
- Nem is
tettem! – védtem meg magam.
- A cipő orrod
bent volt! – tartotta felém fenyegetően mutató ujját. Csak megforgattam a
szemem.
- Ha már itt tartunk!
– gondoltam egyet. Kezeit elkapva kezdtem sebek után tapogatózni.
- Mi a…? – rángatózni
kezdett, amikor pólóját kezdtem felhúzni. Egy percre megpillantottam egy nagyon
friss heg nyomot. Utána kaptam, de kirántotta kezeit és lábon rúgva engem
hátrált két lépést az ajtójuknak.
- Basszus Ally!
– fogtam a térdemet. – Hogy a kurva istenit tudsz ekkorát rúgni?
- Örülj, hogy
nem irtom ki a családodat! – vágott vissza. – Amúgy is hogy merészelsz
letapizni engem te elmebeteg perverz? – üvöltözött.
- Csak azt
akartam megnézni, hogy jól vagy-e! – morogtam miközben próbáltam használni a
bal lábamat. Soha nem kellett volna azt mondanom neki, hogy ha egy férfi
elkapja vagy tökön, vagy térden rúgjon. Ha az előbbit alkalmazta volna rajtam,
csak akkor bántam volna igazán.
Ally:
- Csak azt akartam megnézni, hogy
jól vagy-e! – morogta lábát mozgatva.
- He? – fintorogtam.
- Megmagyaráznád nekem mégis kin
zuhant át az a rohadt őrző pálcakés, valószínűleg Scott Ciprianótól? – vonta fel
szemöldökét.
- Honnan tudsz erről? – elhalkult
a hangom és közelebb léptem hozzá ha netalántán Jevék hallgatóztak volna már ne
tehessék.
- Megtaláltam a véres kést a
földön, és a vattákat a kocsidban. Carter pedig látta Scottot átzuhanni a suli
ablakán. Nem akarsz elmesélni nekem valamit? – halkította le a hangját ő is.
- De ugye engem nem látott? –
fagyott meg bennem az csöppnyi vérem is ami maradt.
- Nem, legalábbis nekem nem
mondta. – vont vállat. A vállára sóztam egy nagyot. – Ezt most miért kaptam? –
simogatta az ütés helyét.
- Több okból is. Hogy merészelsz
beszélni azzal a ribanccal aki ki akart nyírni az előbb? És mégis honnan
ismered? – támadtam neki.
- Várj, mi? – ráncolta a
szemöldökét. Mire eljutott agya helyéig nagyra nyílt szemekkel bámult rám. –
Rád támadott Kat és Scott? – kérdezte elhűlve.
- Hát csak Scott. – válaszoltam értetlen
arcot vágva. – Történt pár dolog, átesett az ablakon, neki vágtam egy fának,
Kathrine majdnem kitekerte a nyakát, aztán az a pöcs átdobott a csípőmön egy
kést.
- Hogy mi? – tátotta el a száját.
– Miért nem vártad meg hogy odaérjek? És azzal a sebbel elmásztál a kocsidig?
- Amúgy is minek turkáltál a
kocsimban? – ráncoltam a szemöldököm. – Nem tanították neked azt a mondást,
hogy ’egy lánynak a cuccai közt ne turkálj mert kiherél az biztos’?
- Nem. De mivel tele volt a véres
ujjlenyomatokkal kénytelen voltam! – vont vállat. – Nem tudtam, hogy te vagy
Scott fekszetek benne.
- Ennyi? Ez a mentséged? –
kérdeztem felháborodva. – Ez nem elég azok után ami történt!
- Miért mi történt még, amit nem
mondtál el? – gyanakodva mért végig.
- Kezdjük azzal hogy a kisebbik
Cipriano miatt majdnem kitörtem a nyakam tegnap!Aztán egy kibaszott
FBI-ügynök-őrző akart fejbe lőni. – soroltam
ingerülten. – Ma pedig beállít Scott megint és átzúz rajtam egy kést! Azelőtt
pedig a nővére közli velem hogy ja csak azért jöttek hogy megköszönjék hagytam
elterelni a hülye őrzőket akik az öcssét akarták megölni! És tegyük hozzá hogy
baromi jól esett amikor azt mondta beszéltetek!
- Ó szóval most már öri barik
lettünk, mert beszéltünk? – sértődött meg.
- Nekem ne merj a verandánkon
megsértődni Conor Lane! – mutattam felé fenyegetően mutató ujjammal. – Én
lehetnék az aki üvöltözve bűnösökre mutogat!
- Nem azt teszed? – nézett végig
rajtam. Fújtatva magam mellé emeltem a kezemet.
- Hogy várod el, hogy segítsek ha
nem mondasz nekem el semmit? – csaptam le a kezeimet.
- Nincs közünk egymáshoz úgy hogy
közöljek veled mindent! – mosolyodott el gúnyosan.
- Még mindig a mi verandánkon
állsz emlékeztetnélek rá!
- Még hogy én nem mondok el
semmit! – nevetett fel. – Legalább ne játssz magad ellen, Ally! Te ugyanúgy nem
mondasz el nekem semmit.
- Például? – érdeklődtem.
- Átdobtak rajtad egy kibaszott
kést basszus! – mutatott a sebemre. Wow ennyi káromkodást se hallottam tőle a
július negyedikei tűzijáték óta. Mondjuk nem hittem hogy felgyullad a fa egy
szimpla karácsonyfa égőtől. – El is vérezhettél volna ott az iskola mellett! De
ahelyett hogy felhívtál volna, nem te inkább elugrándoztál a kocsidhoz aztán
franc tudja hova lettél és a kurva telefont is lehetetlenség számodra felvenni.
Azt hittem meghaltál valahol vánszorgás közben! – majdnem megkérdeztem hogy
vánszoroghattam volna, de utána rájöttem mivel átdobtak rajtam egy pálcapengét
ezért logikusnak tűnt. De a másik reakcióm az szerintem beleégett Conor fejébe.
- Te hívtál? – szedtem elő a
zsebemből a telefont. Feloldottam a repülőgépes üzemmódból és sorra jöttek az
nem fogadott hívások. 76 nem fogadott hívás a(z) „Seggfej J” nevű számról. Felnevettem a név láttán. Conor értetlen feje láttán
csak legyintettem magyarázat helyett. Visszacsúsztattam a készüléket a helyére.
– Ez mind szép és jó Conor, de az hogy Scott kísérletet a megölésemre nem segít
a helyzetünkön! Még mindig nem mondasz el nekem semmit! És tudod Kathrine
Cipriano annak számít, ha olyan mint az öccse vagy rosszabb. Lehet hogy te ezt
az üzletasszony stílust te beveszed, mert ismered de én nem és nekem csak az
van a szemem előtt hogy szemrebbenés nélkül képes lenne valakinek kitekerni a
nyakát.
- És mi van ha képes rá?
- Kurvára megölhet valakit, te
idióta! – ajándékoztam meg a mi kis déli nyaklevesünkkel. – Például a húgodat!
- Ally, az nem a te dolgod hogy én
mit beszéltem Kattel! – szögezte le. – Te mondtad én ismerem őt, te pedig nem!
Fogalmad sincs milyen. Az én problémám elrendezni őket!
Conor:
- Az én
problémám elrendezni őket! – fejeztem be a mondandómat, és ezzel már le is
zártam volna ezt a kis beszélgetést, de nem hagyta.
- Chh! –
horkantott fel. – Már becézed is, akkor tényleg ismerheted! – gúnyos mosolya
mindent elárul mit gondolhat most rólam. – De tudod mit? Nem engedem, hogy
játszd a macsót, mert ez rám is tartozik ha veszélyezteti a családomat!
- Milyen
családodat? A saját szüleidnek halvány gőze sincs mit csináltál kb az elmúlt 10
évben, majd pont Clare-éknek lesz! – csúszott ki a számon. Abban a pillanatban
megbántam. Szemén láttam, hogy pofonként csapja ez a mondat.
- Nem érdekel a
véleményed Conor! – sziszegte válaszképpen. – Főleg nem az mit gondolsz rólam
és a családomról. De mondok neked valamit! Én ugyanolyan jó védelmező vagyok
akárcsak te, és te vagy a megmondhatója hogy hányszor segítettelek ki és
mentettem meg azt a rohadt hátsódat és semmit nem kértem tőled! – kösz Ally!
Emlékeztess még jobban milyen szar barátod voltam! – Ha viszont is engem is
ugyanolyan jól ismersz akárcsak Kathrinet akkor tudhatnád hogy mondhatsz nekem
bármit akkor is lesz közöm az ügyhöz. De mondok neked pár okot miért: -
vigyorgott negédesen, majd ujjain elkezdte sorolni az okait. – Te vagy az egyik
opcionális célpont, ez azt jelenti a húgod is az! És találd ki kivel jár a
húgod jelen pillanatban? Na kivel? – vonogatta szemöldökét. – Hát persze hogy
az én elmebeteg kuzinommal. Ami azt jelenti, hogy ő is célponttá válik. Ahogyan
Kelley és Clare is. Ezek után már kurvára az én ügyem is. Tudod nekem
hármójukat kell mindenpillanatban megvédeni, de neked csak Cartert kell! – csak
nem burkolt célzás akart lenni arra, hogy nincs senkim.
- Miért akarod
magad belekeverni? – ráztam meg a fejem megadóan. – Semmi közöd nincsen
hozzájuk, se hozzánk vagy hogy miért akarnak minket holtan az őrzők!
- Chh! –
ciccegett. – Kiválasztott. – csak ennyit mondott és sarkon fordult a bejárati
ajtójuk felé.
- Véres? –
próbáltam kipuhatolni a Katy által megnevezett becenév eredetét. – Nem is
tudtam hogy újabban ilyen névvel is illetnek az elmebeteg után?
- Fogalmad
sincs miért kaptam azt a becenevet. – felelte arra sem méltatva, hogy
megforduljon. – Ha ismernél tudnád és sikítva menekülnél előlem! – oldalra fordított
a fejét és egy félmosolyát elkaptam. – Fogadjunk hogy Carter is többet tud
Kathrine Ciprianóról mint amit nekem valaha is el fogsz mondani. Ebben csak
annyi a vigasztaló, hogy a húgodban jobban megbízol mint bennem! – kuncogott. –
De miért is figyelnél rám egyszer is? Hisz te mondtad bocs, nekünk semmi közünk
egymáshoz. – már csak az ajtó csapódását hallottam.
Miért van az,
hogy a lányok minden mást elfelejtenek de bármit mondasz nekik azt soha sem?
Anya, egyetértek azzal az állítással amit 15 éves koromban fogalmaztál rólam.
Hülye vagyok a nőkhöz!
- Kijöhetek? –
dugta ki Carter a fejét a bejárati ajtón. – Már nincs semmi robbanékony?
- Gyere! –
halványan rámosolyogtam. Becsukta maga mögött az ajtót és megállt velem
szemben.
- Ugye ha
megkérdezlek mi volt, nem fogod elmondani nekem? – kérdezte ráncolt homlokkal.
- Pontosan. –
feleltem kurtán.
- Gondoltam. –
dünnyögte.
Katie:
- Mégis mit akarsz Alisontól? –
kérdezte az öcsém felnézve laptopjából. – Miért olyan fontos, azt hittem csak
Carter és Conor kell? – elmosolyodtam. Ó drága kis tudatlan Scotty.
- Pont olyan mint én! – feleltem közben
lapozva a magazinomban. – Tökéletes szövetséges lehetnek belőle ha tekintettel
vesszük a képességeit és a tudását. Csak provokálni kell egy kicsit és amint
elveszti a fejét már a kezünkben van!
- És mi lesz akkor Conorékkal? – kérdezte a
következőt.
- Ó hidd el nekem amint meg van az
egyik, jön a másik! – vigyorogtam és fejben többször is pacsit adtam magamnak a
kivételesen okos terveimért.
- Bárki fel tudja magát edzeni
arra a szintre mint ő, Katie! – tiltakozott Scott. – Szerintem kiiktatni kéne,
vagy elrabolni hogy Conorra frászt hozd!
- Milyen gonosz gondolatok! –
jegyeztem meg, majd újra elmosolyodtam. – Az én öcsém! – majd folytattam. – Nem
tervezem kiiktatni. Túlságosan a szívemhez nőtt, még jól szórakozom vele. De
elrabolni még nem most fogom. Kivárom még összevesznek olyan szinten, hogy
Conor belepusztuljon az eltűnésébe.
- És van bármi haszna a saját
személyes szórakoztatásodon kívül? – vonta fel szőke szemöldökét. Bólintottam.
- Ő az egyetlen ember a földön aki
meg tudja mondani hol van Jeveviel apja. Amint elárulja hol van már a kezembe
lesz és én irányítom a szálakat. – kuncognom kellett ahogy elképzeltem szomorú
keserves fejét, előttem térdelni és halkan lassan motyogja a tartózkodási
helyét annak a szemétnek. – És tudod hogy Jeveviel mindent megtenne a drága kis
családjáért! Hisz ilyen volt mindig is, vakon segít mindenkinek. Lane-ék,
DiLaurentsek, Ciprianok. Felelősséget érez irántuk azok után, amik miatta
történtek. – szélesebb vigyorra húztam kirúzsozott ajkaimat. – És pontosan
ezért fogja azt tenni amit mondok neki.
<<56. rész
<<56. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése