Sziasztook!
Épp most jöttem vissza az Ant-manről és eszembe jutott, lehet hogy ki kéne tenni a részt :D Nem akarom fosni a szót, a cím magáért beszél. Szóval remélem tetszik és kíváncsi vagyok a véleményetekre :) - Kukorka
Ally:
Épp most jöttem vissza az Ant-manről és eszembe jutott, lehet hogy ki kéne tenni a részt :D Nem akarom fosni a szót, a cím magáért beszél. Szóval remélem tetszik és kíváncsi vagyok a véleményetekre :) - Kukorka
Ally:
Conor kocsijában ülve, majdnem
idegrohamot kaptam. Amikor Clare felhívott, hogy szedjem fel a Scottal való
randijáról azt hittem ott szörnyet halok. Végig futott az agyamon, hogy más
Scott nevű gyerek is jár a suliba, de amikor kimentem és megláttam Conort még
jobban megijedtem.
Ismertem a hírnevét, és Ő mesélt
is nekem róla. Tudtam hogy képes szemrebbenés nélkül széttrancsírozni valakit
kiskanállal. De nem féltem tőle. És tudtam hogy akár Kelleyéket is megmenthetem
tőle.
Viszont kirázott a hideg a
nővérétől. Tőle sem féltem, csak a gondolat hogy olyan lehet mint én… Az már
rémisztő. Én tudom kontrollálni… Oké nem
annyira, de még nem támadtam rá senkire úgy az elmúlt 8 hónapban. Viszont egy
ámokfutó őrző akinek feltett célje lángokban látni a világot, kicsit sem
bíztató, nem igaz?
Conor leparkolt a Coffe Villnál
aminek már 10 évesen tudtam fejből az alaprajzát. Jóval távolabb állt meg, mint
akartam de ott voltunk. Kipattantam a kocsiból és a kirakatból figyeltem az
embereket, mintha csak fel-alá sétálgatnék telefonálva. Próbáltam megcsörgetni
Kelleyt, de hangposta volt.
Nem volt bent egyikőjük sem,
amitől még jobban kiakadtam. Hogy magyarázom el Clarenek hogy a lányát elvitte
és valószínűleg megölte egy pszichopata őrző aki történetesen egy olyan
világban akar minket megölni, amiről nem tud tekintve hogy egyik ősöm se,
nagyősöm nem volt hajlandó elmondani?
Ha bármi történne vele azt nem
bírnám ki. Vállaltam a felelősséget és a kockázatot, de nem annak az árán hogy
Scott kezébe kerüljön. Mert akkor a nővére is ott van.
Visszasétáltam elkeseredve
Conorhoz, aki egy fa mögött állva csatolta fel fegyvereit.
- Na? – kérdezte nagy szemekkel
rám nézve. Aggódó szeméről nem tudtam eldönteni, hogy kiért aggódik. Értem,
vagy az uncsimmal és anyjával összezárt – lényegében felnőtt képzett védelmező
nélküli – védtelen húgát. Igen, szerintem is a húgát.
- Nincsenek ott. – döntöttem a
fejem a fa törzsének. – És nem is érzem őket! Próbáltam már bemérni a
telefonját, de kikapcsolta. – túrtam a hajamba. – Hogy lehetek ennyire
szerencsétlen?
- Nyugi, ha ő hívta fel Claret
akkor biztosan jól van. – próbált lenyugtatni.
- Ezt úgy mondod, mintha nem te
tanítottál volna hangot keverni és vágni. – válaszoltam.
- De nem mindenki ismeri ezt. Én
is csak azért, mert megtanultam. És te is tudod, hogy mennyire sok idő
megtanulni, még ha tehetséged is van hozzá. Ami neked volt, nem is kicsi. –
magyarázta. – Minden rendben lesz. Megtaláljuk épen és egészségesen!
- Most gondolkozz el, ha Cartert
keresnénk. – fordultam el tőle. Legszívesebben bőgni volt kedvem. – Csak utálna
vigasztalj! – szóltam vissza. Hallgatott. Nagyon is értette mire célzok. Amikor
a húga eltűnt az én idegességi faktorom tízszeresével járt-kelt. Na jó inkább
csak járt mert aludt ha 30 percet, amikor benéztem hozzá.
Muszáj vagyok megtalálni. Nem
bírnék Clare szemébe nézni, ha Kelleyvel történik valami. A szüleimébe (bár nem
mintha olyan sokat látnánk egymást, miután voltak kedvesek kidobni) meg végképp
nem. Újabb csődöt jelentenék nekik.
Conor:
Ally magába
fordulva átkozta magát. Próbáltam valamit mondani, de egy hang sem jött ki a
számon. Igaza volt.
- Ally… -
kezdtem bele a sokadik próbálkozásra, de félbe szakított.
- Hagyjuk! –
majd vett egy mély levegőt. – Nincs időnk arra, hogy önsajnálatot ebédeljek és
arra sem, hogy téged csesztesselek. Meg kell találnunk Kelleyt! – jelentette ki
felém fordulva. Soha sem értettem hogy képes pillanatok alatt visszatalálni a
bátorságához. – Mert ha nem akkor a Ciprianók kiásták a sírjukat amibe
belerúgom őket.
- Tanulj az én
példámból és ne borítsa el az agyad a… - megakadtam. Válla fölött megláttam
valakit. Farmerzsebébe dugott kézzel sétált ki a Coffe Ville hátsó ajtajából.
Fehér felsője foltokban piros volt. Körbe nézett és összeakadt a pillantásunk.
Gonosz félmosolyra húzta a száját. Viszont szeme elkerekedett amikor meglátta
ahogy Ally is megfordul tőrét kihúzva tokjából. Futásnak eredt. Én is fegyvert
rántottam.
- Kapjuk el a
taknyost! – pillantott rám oldalról. És futásnak eredtünk.
Conor:
<<68. rész
Jev:
A nappaliban ülve vártuk
Kelleyéket, de még egy óra elteltével se hallottunk semmit. Viszont anyám
telefonja csörögni kezdett.
- Szia Kelley! – felkaptuk a
fejünket. – Allyt elküldtem érted, nincs ott?... De hiszen már egy órája
elment!... Nem lehet elérni sem?.... Rendben, mindjárt ott vagyok! –
válaszolta, majd letette a telefont. Felállt és táskája meg kabátja után
kapott. – Jev hívogasd Allyt amíg fel nem veszi! Carter téged pedig hazaviszlek
ha visszajöttem! – nézett ránk.
- Conor azt mondta jön értem. Nem
akarja hogy egyedül legyek otthon! – válaszolta Carter, de ő is telefonjáért
nyúlt, ahogyan én is.
- Oké. – bólintott és már félig
kint volt az ajtón, de még visszaszólt onnan. – Jev, ha Ally nem jönne haza
estig… Hívd fel Sophiet! – majd kilépett.
- Csak ne ezt megint! – dőltem
hátra homlokomat fogva. Betárcsáztam Ally számát, de mielőtt a hívásra nyomtam
volna Carter megszólalt.
- Mire céloztatok azzal, hogy nem
mehetett el, mert itt van minden cucca? – érdeklődött a korábbi beszélgetésemre
anyámmal, amikor arról győzködtem hogy a kis vörös megint lelécelhet.
- Allynek hobbijává lett az
eltűnés. 10 éves korom óta nem hallottunk róla semmit, és utoljára 2 éve
láttuk. – magyaráztam. – Volt pár alkalom amikor a barátai jelentették be, hogy
eltűnt de mindig eltussolták és előkerült. Miért? – vontam fel a szemöldököm.
Megrázta a fejét.
- Semmi csak kíváncsi voltam.
Conor:
Scott egyenesen
az erdő felé futott miután több utcán keresztül üldöztük. Még kerülni se
tudtunk direkt olyan útvonalon ment. Ally felhúzódzkodott egy fára, majd
fentről követte míg én a földön szlalomoztam a fák között.
Egy percre
kikerült a látó szögemből, de szerencsére éreztem merre fut így könnyű volt
irányt változtatnom. Ally picit előrébb járt mint én, így előnyben voltunk.
Aztán hirtelen
eltűnt. Mint a kámfor köddé lett előttünk. Megtorpantam, de Ally haladt tovább
mintha nem érzett volna semmit. Nekem viszont az Ankh a csuklómon úgy égetett
mint a forró vas. Démonok.
- Ally! –
kiáltottam fel. De késő volt. Megtorpant és felém fordult. A következő
pillanatban egy démon kapta a szájába és röpítette 20 méterrel arrébb. Odasiettem,
de nekem a hátamra ugrott egy gyíkdémon és fogaival felém csattogtatott. A
hatalmas démon mint egy fekete felhő úgy körözött felettünk. Szemem sarkából
egy horda őrzőt láttam meg. És mellettük láncra vert állatba bújt démonok. Ez
egy csapda. Mi pedig szépen belesétáltunk.
Kivettem az
egyik tőröm és az oldalába vájtam a rajtam fekvő démonnak. Fordítottam a helyzetünkön
és a szívébe szúrtam a tőrt és fekete vér csapott ki, ami a környezetét égette.
Allyhez siettem. Fájdalmas arccal kúszott a táskájához, amit leszakított a
hátáról a démon. Testén látszott a fogai nyoma, de nem vérzett annyira mint
hittem.
- Mennyire
sérültél meg? – térdeltem le hozzá és felé nyújtottam táskáját, amiből egy
kardot húzott elő.
- Nos jelen
pillanatban nem érzem a nyakam és a csípőm között a testem, de jól vagyok! –
ült fel és a hátára kötötte a táskáját. Az 4 őrző kivont karddal indult felénk,
míg a többiek hátul maradva féken tartották az éhes démonokat. Csak akkor
vettem észre, sokkal több van mint hittem. 12 démont vertek láncra, akik
bármikor kiszabadulhatnak eredeti formájukba. És tekintve hogy ott volt az a
hatalmas démon is, aki leginkább egy fekete füstre hasonlított. A Nagy Háború
óta nem láttam ilyet.
- Én a
helyetekben nem mozdulnék! – szólt nekünk az egyik őrző aki felénk tartott. –
Ha nem támadtok mi se támadunk. Csak beszélgetni akarunk.
Ally a
fölöttünk köröző démonra bökött kardjával, majd a fickó mögöttiekre. – Akkor azok
minek?
- Biztosra
megyünk, ha a híres Alison Montgomeryről van szó! – mosolyodott el gúnyosan. –
A főnök azt mondta, hogy azzal a démonnal még te sem bírnál el!
Most egoistának
fogtok hallani, de ezek nem ismertek fel. Aminek részben örültem, mert így van
esélyünk itt maradni. Viszont átkoztam, hogy Allyt viszont igen. Pont azt
akartam elérni hogy ne ismerjék a nevét.
- Nos, mindig
is szerettem a kihívásokat! – válaszolta vigyorogva a lány. – Mit nekem 13
démon és 20 őrző?
- Ó drágaságom!
– nevetett fel a fickó. – Sokkal képzettebbek vagyunk, mint a többiek. A főnök
azt mondta, hogy akár a híres Conor Lane észjárásával is vetekedhetünk.
Allyvel
egymásra néztünk és elröhögtünk magunkat. – Ennél jobb viccet nem hallottam, az
éven. – törölgettem a szemem. Megint egoista leszek, de az én logikámmal senki sem
érhet fel. Pontosan azért nem, mert nincs. Eddig pontosan azért nem találtak
mert, logika nélkül egy random helyre ráböktem a térképre. Így járta be Carter
a fél világot. Oké háromnegyedét. Mert Peruba és Ausztrália egy részébe amúgy
sem mehetünk vissza, az oroszok pedig nem szívlelnek.
- Nevessetek
csak! Úgysem lesz rá esélyetek sokáig! – majd rám bökött. – De az biztos hogy
te ma már többet nem nevetsz.
- Ó mi lesz
velem? – kapott el színpadiasan a homlokához. – Nem lesz mellettem az én
védelmezőm aki meg védjen ilyen csúnya őrzőktől! – másik kezével felém sodorta
táskáját amiből egy bumerángpisztoly esett ki. Rá néztem és ujjával a démon
felé bökött észrevétlenül, majd ahogy keze beszéd közben leírt egy félkört az
őrzőkön állapodott meg a démonokkal. Azonnal megértettem mire gondol.
Felkaptam a pisztolyt
és az őrzőre emeltem. Számára egy közönséges vészjelzőpisztolynak tűnt, amit ők
is használtak.
- Egy
vészjelzővel akarsz lelőni? – torpant meg de nevetésben tört ki. Az összes
többi vele együtt nevetett. Itt volt az alkalom.
A démon felé
lőttem, aki testén egy lyukat csinálva átengedte a lövedéket, pont ahogyan
terveztük. A lövedék magasan elszállt. Az őrzők csak nevettek az „elvétett”
lövésemen. Az akna egy hatalmas kört írt le és hangtalanul az őrzők felé vették
az irányt. Nagyon későn vették észre, és a négyes és a 16-os csapat között
akart földbe csapódni. Megragadtam Allyt vállánál fogva és oldalra rántottam a
robbanástól kitérve.
- Támadd meg
őket! – kiáltotta a füstből az egyik. A kutyák egy része a földön vergődött, de
6 még mindig életben volt és a nagy démon is felénk közelített.
Felpattantunk. –
Nyolcas! – szólalt meg Ally és elindult az egyik irányba én pedig gyorsan a
másikba. A 6 kutya engem, a démon pedig őt követte. Kicsit sem a legjobb helyzet.
- Nem vagyunk
jó helyzetben! – üvöltöttem át neki, hisz alig 30 méterre futott tőlem.
Előhúzott 2 kis kést, amiket a kutyák felé hajított. Imáimat meghallgatták és
sikerült nem elvétenie. Mindkettőnek a szemébe állt így hatból már csak 4
maradt.
- A 7-ből már
csak 5 maradt! – válaszolta. – Szívesen!
Kabátzsebemben
kutakodtam valami után, amit rájuk dobhatnék, de csak boszorkány por volt
nálam.
- A fánál! –
kiáltotta, rámutatva az egyikre közöttünk. Ott volt a pont, ahogy találkozunk.
A nyolcas formációnak ez volt a lényege. A csapat ketté oszlik és egy pontban
találkoznak, hogy egy pontra tereljék az ellenséget. Majd egy kisebb kört
leírva rátámadjanak.
Elindultam a
kijelölt fa felé, ahogyan ő is. A démon egyre lejjebb ereszkedett és füst
formájú testéből kezeket alkotott és hatalmas karmaival nyúlt Ally felé. Amikor
elhaladtunk egymás mellett, az egyik kutya démon rá akart ugrani, de ő
elhajolt, így a másik démon karmai közt végezte. Aki pedig puszta kézzel kis
millió darabra lapította. Már csak 3 kutya maradt. Azt hittük így sikerül őket
megállítani, de a démon nem foglalkozva a kutyákkal továbbra is Allyt üldözte.
Egy alacsonyabb
fának az ágára felmásztam és a kutyák pár méterrel tovább rohantak így másik
tőrömet kikapva, a hátsó kettőre ugrottam ezzel végezve velük. Az éppen rám
ugró démonnak pedig elvágtam a torkát és oldalra rúgtam.
A démon már
vészesen közel volt hozzá és láttam, ahogy kezd kifáradni. Egyik tőrömet az épp
rám nem figyelő démon felé hajítottam. Csak átzuhant rajta mintha meg se érezte
volna. De olyan volt mintha plusz löketett adtam volna neki. Karmaival felkapta
Allyt és egyenesen felém hajította.
Ally átszelve a
közöttünk lévő 30 méter távolságot, kezét feje elé téve a mellkasomnak esett
ezzel mindketten elterülve a földön.
- Bocsi! –
nyöszörögte fejét fogva. És kezével mellettem támaszkodva próbált felállni. A
mellkasomat simogattam hátha ezzel enyhül a fájdalom. – Igyekeztelek nem
megütni annyira, de hát… - húzta a száját.
- Szívesen
lennék veled ilyen pozícióban valamikor, de úgy tűnik nem a legalkalmasabb
időpontot választottuk! – mosolyogtam rá, ezzel elrejtve a fájdalmat az
arcomról.
Megforgatta a
szemét, de elmosolyodott. – Minden reményem arról, hogy felnőttél ezzel a
mondattal el is tűnt.
- És te jól
vagy? – mértem végig.
- Legalább
elmondhattam magamról, hogy repültem! – tápászkodott le rólam. – Még 5 őrző
maradt. – jelentette be. – De még lábadoznak.
- Viszont
nekünk nem kéne! – fordítottam meg, amikor a démon egyenesen leparkolt
előttünk. Ülve hátráltunk tőle, alig éreztem a lábamat nem hittem hogy képes
lennék lábra állni vele. Ally a táskájából előhalászott egy shotgunt.
Rászegezve a démonra.
- Ha a kés nem
éri, akkor egy shotgunnal mit érünk? – rivalltam rá.
- Van jobb
ötleted? – kérdezte megemelve a hangját. A hátrálásban egy fának ütköztünk. Épp
kerültük volna ki, amikor füstjével körbe vett minket. Hiába ütöttük nem volt
kiút belőle. Továbbra is légneműként mozgott, de amint hozzáértünk olyan
volt, mint egy fal.
- Oké, akkor a
te ötleted mi? – érdeklődtem szemem le sem véve a felénk vicsorgó lényről.
Eddig feje nem rajzolódott ki teljesen, csak szemei és szája. Most viszont egy
óriás gyíkra emlékeztető fej emelkedett ki a füstfelhőből.
- Ilyenkor jön a
hős megmentő aki megment minket, nem? – nevetett fel kínosan. Szóval nincs
semmi terve. Remek, mert nekem sincs. Mozogni is alig bírok, ahogyan Ally is. A
falból pedig nem tudunk kijutni. A démon pedig elég okos volt a többihez
képest, hogy elkerülje a támadásainkat.
A lény lassan nyíló
szájjal közeledett felénk. Nos nem így terveztem az esetleges halálom. Mindig
azt hittem hogy egy csapat őrző fog megölni az egész családommal együtt az éjszaka
közepén. Nem számítottam arra, hogy Allyvel fogok, miközben a kuzinját
keressük. Kinyitotta a száját és már kapott felénk, amikor Ally leadta a két
lövést egyenesen a szájába. Tágranyílt szemekkel vergődött két tized
másodpercig és az égés és a kén szagát megérezve tudtam hogy mindjárt elporlad
magától.
Ally gyorsan újra töltött és az előttünk
termett két őrzőre egy-egy lövést adott le. A másik tőrömmel ami még a kezemben
volt a harmadik mellkasába dobtam ezzel időtnyerve a vörösnek, hogy újratöltsön. Majd a maradék kettőt is lelőtte.
A fegyvert
ölébe ejtve, döntötte fejét a fa törzsének.
- Hogy lehettem
ennyire hülye? – kérdezte a távolba meredve. – Pedig mindig én szagoltam ki
hamarabb a csapdát.
- Nos ami nem
változik, hogy a végén mindig kidőlve ülünk valahol! – feleltem.
- Igen. –
nevetett fel. Hirtelen dörgött az ég és eleredt az eső. – Én ezt nem hiszem el!
– nézett hihetetlenül az égre. Elnevettem magam.<<68. rész
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése