2015. augusztus 15., szombat

70. rész - A nap amikor Jevből védelmező lett.

Sziaaasztooook! Wáó, el sem hiszem hogy már a hetvenedik résznél járunk... Jézus és még mennyi van hátra :D csak előre szólok az utunk még nem ért véget, mert ahhoz hogy eljussunk a The Guardians Of Light végéhez a történeti idő szerint el kell jutnunk június 13-hoz... Ami ha rajtam és a szófosásomon múlik valószínűleg a világvégén fog megtörténni... És még szeretném a The Guardians Of Darknesst is megosztani veletek, meg a Demonic Guardiant is. AMi még közel ugyanennyi részből állna XD na de nem baj, remélem tetszeni fog nektek egyenlőre ez a rész. Remélem majd a további 6 milliárd résznél is velem tartotok. Ne felejtsetek véleményt nyilvánítani valahol és találkozunk újra szombaton! ;)

Carter:
Igaz, hogy nem kellett volna aggódnom. De mégis azt tettem. Pedig nem szoktam.
Tekintve hogy a bátyámat elküldtem Kelley után, aki éppen az anyjával tart ide. Ally sincs meg, mi pedig Jevvel itt vagyunk egyedül és ha ezt megneszelik nem húzhatom elő egyik fegyvert sem a zsebemből anélkül, hogy ne buktassam le magunkat. Nincs kedvem még egy költözéshez, kezdünk rekordot dönteni. Már majdnem 3 hónapja itt vagyunk.
Jevvel üldögéltünk csendben a kanapéjukon. Egyikünk se szólalt meg amióta az anyja elment. Csak ültünk egymás mellett ő pedig Allyt hívogatta, míg én Conort bombáztam sms-ekkel. A háttérben pedig az eső kopogó zaja ment.
- Figyi… - szólalt meg hirtelen. – Ne haragudj, hogy meggyanúsítottalak Scottal kapcsolatban! – vakargatta tarkóját és kék szemeit a földre szegezte. – Kicsit féltékeny voltam. Na jó, nagyon féltékeny voltam.
- Soha az életemben nem randiznék újra Scottal. – válaszoltam. – Nincs benne semmi, amire féltékenynek kéne lenned.
Elmosolyodott. – Csak olyan furi volt. – dőlt hátra. – Más szoktam meg, tudod minden lány…
- Elalélt tőled? – vontam fel a szemöldököm. – Mert tőlem ilyenre ne számíts! – veregettem meg a vállát. Szélesedett a vigyora.
- Ez is igaz, de nem erre gondoltam. Minden lánynak ismertem a szerelmi életét, és meg tudtam mondani hogy én ráébresztem-e arra, hogy visszamenjen hozzá, vagy sem. – magyarázta. – És téged nem ismerlek, ezért volt más.
- Nem te mondtad, hogy örülnél ha minden másképp lenne. – rám emelte kék szemeit. Oké egy kicsit elaléltam. De csak egy nagyon kicsit.
- De. – bólintott. – És örülök is annak, hogy így alakult! – majd témát váltott. – És elnézést kérek, amiért azt sem mondtam hogy Kelley Scottal ment randira. Jogod lett volna tudni. Elvégre ő a húgom, te a barátnőm, Scott meg az exed. – egyszerre keserűséggel és boldogsággal töltöttek el a szavai.
- Nem haragudtam rád egyik miatt sem. Azért sem, hogy féltékeny voltál, és azért sem mert nem mondtad el. – nyugtattam meg. – Nem fogom elmondani az okát, hogy miért, de… Ne hagyd, hogy Kelley Scottal járjon. Még a közelébe se legyen! – elkerekedtek a szemei. – Nem féltékenységből mondom, hanem személyes tapasztalatból. Ha Kelley annyira fontos neked, akkor tüntesd el Scott mellől.
- Rákérdeznék, hogy miért de az előbb mondtad nem nevezed meg az okot. – vont vállat. – Én eddig is elleneztem. Már ne haragudj meg, de valami nincs rendjén azzal a sráccal. – felnevettem. Legalább egy véleményen vagyunk.
- Nincs ki a négy kereke. – feleltem. – Csodálkozom még nem zárták diliházba.
A kanapé támláján támaszkodva figyelte arcomat. – Tényleg nem mondod el miért mentetek szét? Én is elmondom az exeim történetét ha akarod, csak akkor itt maradsz örökre. – mosolygott.
- Ez egy hosszú történet Jev. – ráztam meg a fejem. – De talán egyszer majd elmondom. De téged szívesen hallgatlak! – néztem rá várakozóan.
- Mondom, hogy örökre itt maradsz! – nevetett fel. – Szóval az első barátnőm ovi utolsó évében volt… - én pedig elröhögtem magam. Az ajtó csengőjének a zaja szakított meg minket. Jev felállt, hogy ajtót nyisson.
- Miben segíthetek? – nézett összeráncolt homlokkal az illetőre.
- Carter Lane-t keresem. – mondta az illető, bennem meg megfagyott a vér. A szívem hevesen dobogott és az Ankhom úgy viszketett és lüktetett, hogy automatikusan odanyúltam és megéreztem a hegeket rajta. – A bátyja küldött, hogy hozzam el. Épp náluk vagyok látogatóban.
- Nem említette, hogy valaki meglátogatná őket! – vakargatta állát Jev.
- Még csak ma érkeztem. – tért ki a megállapítás elől. Volt egy tippem, hogy őrző lehet. – Conornak dolga akadt és az előbb hívott, hogy vigyem haza Cartert.
- Sajnos nincs itt. – füllentett Jev. Összeszorítottam a szemem, ki fogja szúrni.
- De tudom, hogy itt van. A bátyja mondta. És nem menne csak úgy el egyedül. – okosabb mint gondoltam. A szobában próbáltam valami mondén fegyvert keresni, ha esetleg támadna. Van egy csomó váza és kép keret amit hozzá vághatok. És aranyhajos mozdulattal még a serpenyővel is fejbe verhetem. Ki kell ütnöm, ha már megölni nem is tudom Jev előtt.
- Mármint itt lent nincs! – tért ki Jev okosan. – Elaludt a film alatt amit nézett, és nem szeretném felébreszteni. És a bátyja személyesen mondta hogy Ő jön el érte.
- Akkor megvárhatom amíg felébred? – kérdezte a srác. – Vagy legalábbis megvárom Conort is hogy idejöjjön.
- Anyukám mindig azt mondta, hogy ne engedjek be idegeneket a házba! – már rá akarta csapni az ajtót, de az gondolom a kezével megállította.
- Hogy én mennyire utálom ezeket a taknyos kölyköket! – morogta, majd lábával megrúgta Jevet, aki pár métert hátra tántorodva a földre esett. Felnyögött fájdalmában hasához kapva. Az őrző belépett.
Conorral hasonló alkatúak voltak, sőt még hasonlóan is néztek ki. Hétköznapi ruhákban volt, és bűvölt kardokat meg fegyvereket viselt, amiket csak én láthattam. Csak úgy áradt belőle a démoni energia. Felpattantam és Jevre pillantottam. Kezem automatikusan nyúlt a fegyverért, de nem húzhattam elő. Jev eszméleténél volt így látott is engem.
- Ó Carter ne légy ilyen ijedt! – mosolygott rám gúnyosan. – Nem fog fájni. Hisz a múltkor sem sikoltoztál annyit. Erős kislány vagy te!
- Fuss! – nyöszörögte Jev, de az őrző megint belerúgott a hasába.
- Kuss legyen különben te is meghalsz! – köpte felé, majd átlépett felette felém indulva. Hát erre ment ki a játék. Ez az egész nagy csapda volt, amit Scott és az őrző haverjai állítottak. Kelleynek semmi baja nem volt, és nem is tettek vele semmit. Tudták hogy Scott miatt utána küldöm Conort. Allyt pedig valószínűleg elkapták, hogy Claret és esetleg Jevet eltüntessék addig a házból. Viszont szerencséje van a kis szarházinak, mert ha egyedül lennék biztosan kinyírnám itt helyben.
Előhúzta hátáról a kardját és most már magabiztosabb léptekket indult felém. El akart fogni, nem pedig megölni. Mert láttam hogy nem támadásra lendíti a kardját, hanem védekezésre.
- Carter fuss már! – kérlelte Jev.
- Nagyon védelmez ez a kölyök téged! – mosolygott az őrző. – Csak nem a pasid? Hát ez milyen édes…
Szemem sarkában láttam egy vázát mellettem. Még palánta volt, de a kis levelei egész élesek voltak. Lélekben és fizikailag is felkészítettem magam az összecsapásra. Ez csak egy őrző volt, de fegyverek hiányában nehezebb volt legyőzni, mint hiszitek. És ügyelnem kell arra is, hogy Jevnek se essen semmi baja.
Amikor csak pár lépésre volt tőlem akcióba lendültem. Lábai közécsúsztattam az enyémet és kihúzva lába alól az egyiket sikerült egyensúlyából kibillentenem. Addig felkaptam a növényt és az arcába nyomtam teljes erőből. Felkiáltott és a földre esett. Én pedig térdeire rúgtam, hogy lelassítsam. Jevhez rohantam és vállainál fogva a konyhába húztam. A mély hűtőjükből egy akut kivéve a hasára szorítottam egy törlőronggyal kíséretben.
- Lane! – kiáltott fel az őrző és hallottam, ahogy felállt a földről. Jevék szekrényében kutatva egy kerestem egy edényt ami Jev védekező fegyvere lehet. Felpattantam és a késtartóból egy húsvágót elő kapva álltam védekező pozícióba a támadó őrzővel szemben. Nem nyíltan támadott rám, hanem tőrét felém hajította. Felugorva elkaptam a lábamat onnan. Fel akartam venni, hogy gyorsan felé dobjam, de nem kellett volna.
Az őrző felkapott és a lépcső melletti falhoz dobott. Fájdalommal küszködve estem a földre. Biztos, hogy eltört valamim. Próbáltam feltápászkodni, de kibuktatott lábával. Felém kapott, de kitértem tőle. Nem tudtam hova hátrálni, így csak az oldal irány maradt. Elkapott könyökömnél fogva és hátra szorítva őket tartott szorosan. Szembe voltam a fallal. Emlékezetem szerint innen pedig simán a dohányzóasztalhoz lehet hátrálni. Most véged van!
Kihasználva, hogy megtartja minden súlyom felugrottam és a falnak támaszkodva ellöktem magam onnan. Az őrző egyensúlyt keresve hátrált, de hátrabukott a szőnyegben így háttal egyenesen az üveg dohányzó asztalra estünk. Kiszabadítottam magam és Jev felé pillantottam, a konyhában ült még mindig. Az őrző feltápászkodott és rám vetve magát, megint a földre estünk. Karmolásztam az arcát és ott rúgtam ahol csak tudtam. De ő is engem. Hajamnál megfogva beleverte a fapadlóba a fejem. Éreztem, hogy a vér szétterjed a hajamon. Ágyékon rúgtam, de mintha meg se rezzent volna. Majd hirtelen egy fém kondult a fején ezzel oldalra esve.
- Basszus! – hallottam meg Jev káromkodását és egy edény csörömpölését. Kikászálódtam az őrző alól és felnéztem Jevre. Az akut nem szorította már a hasához. Értettem mire gondol. A mellettem fekvő őrzőnek viszont ömlött a vér a fejéből. Rettegő szemekkel bámulta az embert. Nyaka hajlatába tettem az ujjam, és az ő megkönnyebbülésére kitapintottam, hogy csak eszméletlen.
- Nem ölted meg! – nyugtattam meg.
- Ebben biztos vagy? – kérdezte rémülten. Bólintottam. És feltápászkodtam.
- Te jól vagy? – mértem végig, hogy máshol megsérült-e.
- Én? – mutatott magára meglepődve. – Te vagy az aki végig küzdötte magát vele. Te jól vagy?
- Megvagyok! – bólintottam és a fejemhez kaptam. Oké csak majdnem megvagyok. Valószínűleg ma boszorkányporosmüzlit eszek vacsorára. És repetázok belőle háromszor.
Jev a zsebében kutakodott. Láttam ahogy a rendőrség számát tárcsázza be. Egy 10 perc múlva már 2 rendőrautó és mentőautó parkolt kint. Jevnek majdnem szikszalaggal erőltették a jégakut a hasára, tekintve hogy visszautasította addig, míg rá nem szóltam. Nekem bekötötték a fejem és szerencsésnek ítéltek, mert az előző kötéseim felfogták a mostani sérüléseimet. Hát igen marha nagy szerencsém van, tényleg… És kúrálhatom magam megint.
Az őrzőt megvizsgálták és a rendőrök el is vitték még eszméletében. Jev anyja és a húga azonnal ott termedtek és Clare majdnem sírva fakadt és Jevet ölelgette majdnem halálra.
- Anya, levegő! – próbált kiszabadulni. Aztán engem is megölelgetett. Amit nem értettem, de szemeiben könnyek csillogtak. Viszont a helyét egy pár nyomozó váltotta fel, akik kivételesen emberek voltak és TÉNYLEG rendőrök. Csak hogy legyen egy kis változatosság. Kikérdeztek minket, miközben a többiek bent kutatták át a helyet és begyűjtötték a bizonyítékokat. És voltak olyan kedvesek hogy feltakarítottak onnan, ezzel eltüntetve a vérnyomokat a padlóról. De a kihallgatás közepén láttam meg Conort és Allyt a távolban. Allyt a bátyám segítette ki a kocsiból és mindketten kérdőn pillantottak az eléjük táruló helyzetre. És amikor megláttak minket, sántítva hozzánk siettek. Ezekkel meg mi történt.
- Itt meg mi történt? – támadta le Conor a rendőrt.
- Ezt mi is kérdezhetnénk tőletek! – jegyezte meg Jev végig mutatva kettőjükön.
- Alison? – érdeklődött a lánynál a biztos úr. – Alison Montgomery? – a lány bólintott, mire a rendőr boldogan mosolyogva kezet rázott vele. A lány próbálta elrejteni fájó arcát, de lerítt róla, hogy nehezen mozog. – Neil bácsi vagyok nem emlékszel rám? – mutatott magára. – A fiammal játszottatok az őrsön még amikor anyukáddal dolgoztunk együtt. – mesélte boldogan, majd a mellette álló fiatal rendőrre tette  a kezét. – A fiamra Leonra biztos emlékszel.
- Szia Leon! – biccentett a lány. A fiú végig mérte a lányt és homlok ráncolva megkérdezte.
- Újabb bunyó a homokozó vödörért? – Alison elmosolyodott és bólintott. – Legközelebb szerezz magadnak egy testőrt! – viccelődött. –Majd hívhatsz ha rendőri védelemre lenne szükséged.
- Úgy látom már megelőztek! – szólt közbe Jev, durcásan. Szívesen oldalba vágtam volna, mint amikor a bátyámat szoktam, de tudtam mennyire fáj a hasa. – A hős lovagja megérkezett fehér lovon.
- Ja, csak el ne raboljam a fehér lovammal! – vette poénra Conor. – Mindig is fétisei voltak a lovak! – Jev is elmosolyodott.
- És mi is történt pontosan? – érdeklődött miközben Jev és Conor Allyn viccelődtek.
- Egy tag betört a házba. – Conor is odakapta a fejét. – Jevnek lesz egy lila folt a hasán egy ideig, de komolyabb baja nincs. – Conor felé fordult. – Mr. Lane büszke lehet a húgára, jól elintézte a betörőt.
- Igazából az érdem Jevé. – tereltem el magamról a témát. – Elvégre ő ütötte ki a betörőt! Ha ő nincs lehet hogy már törött koponyával feküdnék a kórházban vagy a föld alatt.
- Micsoda szerencse, hogy Jev ott volt! – forgatta meg a szemét Ally, majd meglökte a vállánál az említettet. – Most te lettél a hős lovag, hol a szőke hajad meg a fehér lovad mister?
- Még Clare-rel is beszélnünk kell, úgyhogy még összefutunk Ally! – kacsintott a fiú a lányra és elhúzta apját mellőlünk.
- Biztos, hogy nem. – szólalt meg miután a fiú elment.
- Elárulod miért is vérzel drága uncsi tesóm? – húzta negédes mosolyra a száját Jev. Csak akkor vettem igazán szemügyre mind kettejüket. Eléggé elintézettnek néztek ki.
- Te soha nem tudod befogni? – vonta össze karját mellkasa előtt. – Nem kötöm az orrodra taknyos! – csípte ujjai közé Jev orrát.
- Carter beszélhetnék veled? – intett Conor a fejével. Csak bólintottam és feltápászkodtam. Ally azonnal rástartolt a helyemre de nem is bántam.
- Ez egy csapda volt! – mondtuk egyszerre.
Végig mért.– Ugye Jev nem látott semmit?
- Nem, de az őrző még mindig él. Tudta hogy hol keressen. Azt mondta, hogy te küldted, gondolod hogy…?
- Ciprianók? – vonta fel a szemöldökét. – Egészen biztos. Én is őt követtem de egy hatalmas démon csapdába sétáltunk.
- Tunk? – döbbentem le. – Mármint Ally…?
- Igen, de már gondoskodtam róla.
- Te kimostad a barátnőd agyát? – próbáltam nem felemelni az hangom. Bár nem tudom miért neveztem barátnőjének. Csak úgy a számra jött. Vagy mert már annyiszor csesztettem vele Conort.
- Nem a barátnőm! – vette magára. – Másodszor pedig muszáj voltam, úgy tudja hogy az utcán verekedésbe keveredett én meg odamentem kimenteni. – témát váltott. – Jól vagy?
- Csak élhetek megint boszorkány poron, de amúgy jól. És te?
- Csatlakozom hozzád! – nyújtózkodott fájdalmas arccal. – Basszus, hogy utálom az esőt. – majd tüsszentett egyet.
- Csak meg ne fázz nekem!
- Már 10 éve nem voltam beteg. – büszkélkedett. Megforgattam a szemem.

Ally:
Conor szerintem függője lett a boszorkánypornak és engem is függővé akar tenni. Már nem tudom hanyadik boszorkányporos vizet tömte belém. De a húgába is.
Megkértem az egyik mentőst, hogy foltozza már össze a fejemet, így az egyik autó platóján ücsörögtem mellettem Conorral. Amíg megtartották a jó testvéri beszélgetésüket, én Jevet kérdezgettem arról ami történt. Mint gondoltam Carter is rájött, hogy ez az egész egy csapda volt, amit nekem és Carternek állítottak. De miért? Cartert még megértem, mert rá eddig is vadásztak. De a Ciprianók miért pont engem céloztak meg? Vagy miért nem Conort? Mert abban biztos voltam, hogy őt nem ismerték fel. Még a szikrája sem volt az ismeretségnek. Azt gondolták, hogy csak én megyek Kelley után.
- Biztos, hogy jól vagy? – ismételte már milliomodszorra. Én pedig végeztem az ötödik üveg vizemmel. Nos a fejem lüktetet és az orrom is folyt, de csak a hideg miatt.
- Conor! – állítottam le mielőtt a hatodik üveget is készítette volna. – Jól vagyok!
- Ally. Egy démon kompletten áthajított az erdőn kétszer. – mondta halkan. – És a fogait beléd vájta ki tudja milyen nyomokat maga után hagyva.
- Állj le! – vettem ki a kezéből a vizet. Amiről még mindig nem tudom honnan varázsolja. – Meg leszek, mint eddig is. Nem akarok boszorkányporon élni, mint te. És ha nem tűnt volna fel én emberekkel élek, ezért feltűnő a gyors gyógyulás! – rivalltam rá. Majd témát váltottam. – Carter ugye nem sejt semmit.
- Csak lecseszett, hogy miért mostam ki az agyad!
- Ugye, tudja hogy mint ember te képtelen vagy erre? – ráncoltam a homlokom. Csak boszorkánymesterek tudnak ilyen varázslatot végre hajtani és a különös esetek, mint én. De a bosziké még mindig ütősebb.
- Tudod a tündérpor bizonyos formában csodákra képes! – jegyezte meg én pedig vállon csaptam.
- De amikor én felvetettem hogy azt használjunk, lecsesztél érte. – hihetetlen memóriám van hogy ilyenekre emlékszem.
- Mert nem bíztam az ellenálló képességeidben. – vágta rá. Összehúztam a szemem.
- Csesződj meg! – fordultam el tőle sértődötten. Csak egyszeri eset volt a tündérpor és az is Cassiék hibájából volt. És ki a faszom emlékszik egy nyamvadt égő fikuszra. SENKI! Ismétlem: SENKIII! Kivéve ő…
Nevetni kezdett. Sokszor hallottam már nevetni azóta, de még mindig hevesen kezd el verni a szívem ha meghallom. Valamire csak jó volt anyám abszurd ötlete a művészeti sulival. Mert még annak a jelét, hogy valahányszor meglátom elolvadok mint vaj a mikróban (fránya texasi beütések a nyamvadt beszólásokkal) még soha nem mutattam. Legalábbis előtte nem. És nem! Nem ültem a szobámban ölemben a naplómmal szívecskékbe irkálva a nevünket, és a gyerekeink nevén gondolkoztam!
Viszont nevetése abbamaradt és témát váltott. – Visszatérve a csapdára!
- Fogalmam sincs Conor, hogy miért pont én és a húgod voltunk a célpontok! – előztem meg. – De annyi biztos, hogy mindent pontosan így terveztek. Tudták hogy Kelley után megyek. Hogy aztán majd Kelley lefoglalja addig az anyját, míg Jev és Carter egyedül vannak otthon.
- Csak engem nem számítottak bele. – válaszolta.
- Mert úgy tűnik nem voltál célpont! – elkerekedett a szeme miközben gondolkodott. – Talán tudod az okát? – vontam fel a szemöldököm. Megrázta a fejét.
- Nem, csak furcsa!
- Hát nem rólad szól a világ! – veregettem vállon. – Viszont az őrzővel is tennünk kell valamit. Ha köpni kezd… - félbeszakított.
- Ha baj lenne úgyis lelécelünk Carterrel. – legyintett. Mintha ez kurvára olyan mindennapos dolog lenne! Gombóc került a torkomban és fejemben visszatért annak a napnak az emléke. Amikor ugyanígy „leléceltek” mert „baj” volt.
Vállat vontam. – De muszáj csinálnunk vele valamit! – feleltem. Kérdőn nézett rám. – Tudod nekem is van családom seggfej, nem csak neked!
- Ezt felfogtam, csak a seggfejet miért kaptam? – érdeklődött.
- Mert az vagy! – álltam fel, de meg is bántam. Úgy lüktetett a fejem, mint még soha. És a levegőt is nehezen vettem. – Egy kiállhatatlan, okoskodó, nagyképű seggfej vagy! – vágtam a fejéhez és besétáltam a házba, ahol már a többiek voltak. Voltak olyan kedvesek feltakarítani a vérfoltokat a földről és a törött dohányzó asztalt is kivitték. Clare azon volt meglepődve, hogy a serpenyők milyen hasznos fegyverek lehetnek betörés esetén. Kelley pedig nem vette a szívére, hogy a szülinapján volt egy szar randija (mert azt mondta Scott csak Carterről kérdezgetett ő pedig megunta), és hogy betörtek a házába a testvérét pedig jól elnáspángolták. Csak ült a pultnál, egy villával a kezében, és ette a vágatlan pink tortáját. Legalább ízlett neki.
Jev még Carterrel beszélgetett kint, én pedig képes lettem volna megfojtani őket a cuki kis párocska szerepükben. Miért kellett nekem egy eszetlen és figyelmetlen pöcsbe beleszeretni? Sőt az a nagy kérdés, hogy miért szeretem még mindig? Mert igen, még mindig szeretem. És annyira hogy nem érdekel az, hogy ő nem szeret viszont.

Jev:
A verandán ücsörögtünk a padon Carterrel.
- Hogy van a hasad? – kérdezte immáron sokadszorra.
- Majd menőzhetek a lila talpnyommal az öltözőben. – viccelődtem. – De amúgy jobban köszi.
- Akkor az jó! – bólintott.
- Hogy van a fejed? – érdeklődtem.
- Lesz egy nagy púp, de majd otthon kúrálom. – vont vállat. – Ideje lenne mennem, kezd hideg lenni! – dörzsölte meg a karját.
- Még fent a cuccod! – jeleztem neki, amikor felállt. Elkaptam a csuklóját, mégis lehajtottam a fejem. – Még meg sem köszöntem hogy megmentetted az életem!
- Te mentetted meg az enyémet. Elvégre te ütötted ki! – próbált fényezni. Megráztam a fejem, és csak felnéztem rá.
- Ha te nem küzdesz meg vele, lehet mindketten halottak lennénk! Olyan voltál mint valami… nem is tudom… védelmező! – barna szemei elkerekedtek. Elengedtem a karját. – Menj csak, a tesód biztos már vár valahol! – nem szólt semmit csak elindult a házba. Utána mentem, hogy lepihenjek a kanapén, de anya mindkettőnket megállított.
- Carter a rendőrök mesélték nekem mi történt. Elképesztő voltál! – ölelte magához a mai napon másodszorra. Anyám már csak ilyen. Ölelgetős. – Annyira örülök, hogy mindketten jól vagytok!
- Szeretnék elnézést kérni a törött asztalért! – tolta el magát anyámtól. – Véletlen volt. – anya aprón felnevetett.
- Azért a humorod megmaradt.
Conor kopogott az ajtófélfán. Carter bólintott és már sietett is fel a szobámba. Én pedig lassan felballagva utána mentem. Mire felértem már készen volt mindennel és épp távozni akart. Félreálltam az útból, de megállt velem szemben. Lábujjhegyre állt és vállamban megkapaszkodva megcsókolt.
- A védelmező szerepet átadom neked! – mosolygott rám. – Hozzád úgyis jobban illik. – majd még egyszer megcsókolt. – Szia! – köszönt el, majd a lépcsőről visszaszólt. – És pihenj sokat!

<<69. rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése