2015. augusztus 22., szombat

71. rész - Glam with Ally

Sziasztoook! Már korábban ki akartam tenni a részt, csak hát az Ao Haru Ride live actionje magával ragadott. És még a napi YouTube adagomat sem néztem végig, pedig jelen pillanatban 19 videó van, ami 3 percnél nem rövidebb... Nos igen, ma sem lát a világ :D De nem fosom a szót, remélem tetszik a rész, és jó olvasást! :)

Carter:
Reggel amikor lementem Conor még mindig a szobájában aludt. Reggeli szagára sem jött elő pedig baconos-tojást csináltam. Délkor amikor dörömböltem az ajtaján végre kinyitotta. Úgy nézett ki mint akit kétszer átdobtak a mosógépen.
Orra kiporosodva és mögötte a földön mindenhol papírzsepik voltak. A feje piros volt és mindenhol izzadt. Szeme pedig vörös volt. És tüsszögő rohamba kezdett.
- Conor, te megfáztál! – állapítottam meg. Fejét vakargatva elsétált mellettem figyelmen kívül hagyva.
- Dehogy! – válaszolta amikor végre megtámaszkodott a pulton. Szokásosan nyúlt a kávéjához, hogy elkészítse. De vállánál fogva leültettem egy székre. Homlokára tettem a kezem.
- Lángol a fejed! – a szobám felé indultam. – Megkeresem a hőmérőt! – felsiettem és persze azonnal meglett. Mi lett volna ha az ilyeneket nála tártanánk? Elővettem még a szokásos gyógyszereket, amikben reménykedtem hogy még nem jártak le. Szerencsére a fájdalom csillapító az nem, de a többi igen. Legalábbis ami mind Conoré volt. Valóban már 10 éve nem volt beteg. Mire lementem Conor újra a pultnál állt kávéját készítve és egy szelet kenyeret majszolva.
- Ülj már vissza! – szóltam rá, mire fáradtan visszacsoszogott kávéjával a kezében. Letettem az asztalra a fájdalom csillapítót. És Conornak odaadtam volna a hőmérőt, ha nem a kávéjából akart volna inni. Kivettem a kezéből és beletettem a hőmérőt. A csapba öntöttem a kávéját. – Ma nincs kávé! – jelentettem ki. És míg mérte a lázát én a fiókok közt kutatva kerestem tea után. De még mindig nem találtam. Közben Conor össze-vissza tüsszögött. A hőmérő csipogott.
- Ez nem is olyan rossz. – jegyezte meg Conor a hőmérőt nézve. Kivettem a kezéből.
- 38.5. – olvastam le hangosan. – Igaz lehetne rosszabb is, de akkor is lázas vagy és megfáztál.  – töltöttem neki egy pohár vizet és átnyújtottam a fájdalom csillapítót. – Vedd be, utána menj el zuhanyozni addig csinálok neked valami levest meg teát.
- Majd boszorkányporral kúrálom magam. – hőbörgött, de bevette a gyógyszert. – Nem kell nekem semmilyen leves vagy tea. Én csak a reggeli kávémat akarom!
- Tudod, hogy a boszorkány por nem írtja a bacikat, csak a démoni bacikat. – feleltem. – Te pedig csak megfáztál az esőben. Pihengetsz míg le nem megy a lázad, utána annyi kávét iszol amennyit csak szeretnél! – majd a lenti fürdő felé mutattam. – Most pedig nyomás!
Háborogva mint Zeusz a viharban, elvonult a fürdőbe. Én pedig kivettem az egyik szekrényből ramen alapot (tekintve hogy se időm, se alapanyagom nem volt húslevest vagy más levest főzni neki) és a vízforralóba új vizet téve készítettem neki levest. A teát pedig még mindig nem találtam meg. Feltúrtam minden fiókot mikor csörgött a mobilom.
- Igen? – emeltem a fülemhez. Közben egy széket húztam a pulthoz hogy a fönti polcokba is benézzek. Utálom a bebútorozott házakat. 3 hónap után se tudom mi hol van.
- Szia! – köszönt bele Jev. – Kérdés, nem tudod mit adjunk egy hisztis, náthás felnőttnek a levesen és a teán kívül, ha már a kávéját elvettük?
- Pont ugyanerre akarok én is rájönni. – feleltem feltúrva egy újabb szekrényt, amiben csak tészták voltak.
- Á, szóval Ally és Conor együtt kapta el. – állapította meg. – Szerinted az jó ha kiütöm és begyógyszerezem? – felnevettem.
- Szerintem az a legjobb! Valószínűleg én is azt teszem majd! – megkapaszkodva a pultban, kicsit sem biztonságosan kezdtem oldalra csúszni a székkel hogy elérjem a következő szekrényt.
- Jobban van már a fejed? – érdeklődött.
- Ühüm. – válaszoltam. – És neked a hasad?
- Gondoltam, hogy megváltoztatom a jelmezem egy szétvert pankrátorra de anya nem engedte. – majd szomorúan felsóhajtott.
- Prühü. – majd visszakérdeztem. – Hogy-hogy mentek? Azt hittem anyud ezek után nem is hagyja hogy elhagyd a házat.
- Muszáj, kampányolunk! – felelte. – Tudod mi csak úgy nem maradhatunk otthon. Ártana az imidzsünknek ha nem jellenénk meg egy olyan bulin amin már 500-szor voltunk. – mély levegőt vett. – Biztos nem jössz?
- Jev! Nincs jelmezem. És egy náthás tehenet kell életben tartanom. Kinek van ideje puncsot inni szemgolyó kinézetű gumicukorral?
- Wow! – tetetett meglepődöttséget. – Tökéletesen leírtad az eddig összes gimis Halloween bulit.
- Jeeeeeev! – hallottam meg Alison hangját a háttérban. – HOVA TETTED A KÁVÉMAT?! – üvöltötte.
- Mennem kell, Szörnyella éhes! – majd kinyomta. Én viszont megtaláltam a teát.
- Nyugodtan elmehetsz! – annyira megijedtem hogy ijedtemben a pultra ugrottam. Conor állt a hűtőnek dőlve. – A Halloween bulira. Ha szeretnél elmehetsz, nem kell engem pátyolgatni. – leugrottam a pultról.
- Valakinek gondoskodnia kell rólad amíg beteg vagy! Ha rajtad múlna 2 hét alatt se gyógyulnál ki. – jegyeztem meg.
- 32 vagyok. Tudok gondoskodni magamról. – sétált mellém elvéve a tányér levest és az asztalra téve.
- Ha én nem lehettem 15 a perui klubban akkor te sem lehetsz 32 betegen! – ültem le vele szembe.
- Carter! – nézett fel rám Conor. – Az volt az egyik főbb ok amiért ki lettünk tiltva onnan! Már megbocsáss hogy mertelek megdorgálni miután kidobtak egy komplett országból, amit megjegyeznék a te hibádból történt.
- De a bunyót te kezdted! – próbáltam vitatkozni vele, de nem tudtam. Még betegen is vág az agya.
Kifújta az orrát, mielőtt válaszolt volna. – Mond már el nekem, hogy az orosz nagykövet lánya miért akarja kitekerni a nyakam? És a cár gyerekei miért akarnak atombombát dobni rád? Tekintve hogy ők se azért szeretnek mert én voltam szörnyű ember!
- Már megkaptam a büntetésem érte, szóval nem hozhatod már fel! – háborodtam fel. – De a korzikai eset a te hibád volt.
- Bocs, hogy életemben egyszer mertem részeg lenni! – kezdte enni a levesét.
Ó ezek a kellemes testvéri beszélgetések. Conor belapátolta a levesét és csináltam neki egy teát meg a az egyik gyógyszeremet (ami mondjuk kifejezetten az én korosztályomnak van, de agyilag mondhatni Conor ott van mellettem) leerőszakoltam a torkán és valószínűleg leégettem a fél torkát. Felkapkodtam nála a taknyos zsepiket és egy új 100-as csomagot vittem el hozzá.
És míg Conor szunyált én elmostam és magamnak is csináltam kaját. Lehoztam a laptopom és lent folytattam a sorozat maratonom, hátha Conornak kellhet valami közbe. Egy három óra múlva kivánszorgott még egy gyógyszert bevenni. Majd visszament aludni. Olyan 7 óra fele kijött az étel szagára. És leült mellém a kanapéra, majd bekapcsolta a tévét. Úgy tűnik közben átöltözött mert már nem boxerben és pólóban járt kelt, hanem farmerben és pólóban,
- Conor szét fertőződ még a nem létező növényeinket is! Menj vissza aludni! – küldtem el, de nem mozdult. – Hova készülsz?
- Nem jöhetek ki a húgommal tv-t nézni? – háborodott fel. – A beteg szerető bátyád szeretne eltölteni veled egy kis időt! – hajolt hozzám közel, hogy megöleljen de elhajoltam tőle.
- De a húgod nem akarja elkapni! – jelentettem ki és felálltam hogy távolabb legyek tőle. – Oké Conor mire megy ki a játék? – vontam fel fél szemöldököm.
- Semmire. – játszotta a lepődöttet. Majd akkor csöngettek. Odafordultam de már ugrott is, hogy kinyissa. Odafurakodtam és Alisont láttam meg. Szegecses bakancsot viselt egy combig érő fehér zoknival és egy térdig érő fekete kabátot. Arcán orvosi maszk volt, vörös haja lófarokba fogva, és fején egy piros pöttyös kendő volt megkötve egy buzi nagy masnival. Mond hogy ez nem az amire gondolok.
- Szia Ally! – köszönt rá mosolyogva Conor.
- Mond hogy csak vicceltél, amikor azt az sms-t írtad? – vonta fel a szemöldökét, majd szemeit rám emelte. – Nem éppen az a „nagyon-el-akarok-menni” arca van! – mutatott rám miközben visszanézett a bátyámra. Conor viszont válasz helyett tüsszentett. Ally zsebéből úgy húzott elő egy zsepit, mintha a dobozból jött volna ki. Átnyújtotta a bátyámnak, aki hangosan kifújta vele orrát.
- Mi van? – kapkodtam tekintetem köztük.
- Beszéltem Allyvel, és szerzett neked egy jelmezt hogy elmehess a buliba! – jelentette be mosolyogva Conor.
- Még varrom. – jegyzete meg Ally, de meg se hallottam.
- MI VAN? – emeltem fel a hangom. – Én biztos hogy nem megyek! – jelentettem ki.
- De ha már eddig eljött… - próbálkozott Conor.
- Nem! – fontam keresztbe a karomat magabiztosan. Alison levette a maszkot az arcáról.
- Ide figyelj taknyos! – szólt rám gyilkos szemekkel. – Alig bírok a lábamon állni, 39 fokos lázam van, folyik az orrom, könnyezek és sajog a fejem mint egy földrengés! És ebben az állapotban… - mutatott az arcára. – Elvezettem ide, csak hogy neked jelmezt és sminket csináljak, mert az elmebeteg bátyád megkért rá! – életemben nem láttam az övénél ijesztőbb szempárt. Esküszöm valaki képes lett volna összepisilnie magát félelmében a szeme láttán. – Szóval befogod és elmész arra a bulira, vagy majd én viszlek oda! Melyiket választod?
- Az elsőt! – feleltem hátrahőkölve. Negédesen elmosolyodott.
- Okos kislány! – lépett át a küszöbön minket kikerülve. Letette a földre a cuccát.
- Utállak! – sziszegtem oda Conornak. – És őt is! – biccentettem Ally felé.
- Nekem pedig mindig van fülem! – szólalt meg Ally a doboza mellől, amihez leguggolt és elkezdett kipakolni belőle. Conor csak megnyugodva sétált vissza a kanapéhoz és leült tévézni. – Hozd ide azokat az újságokat! – mutatott az újságos rekeszre. Odavittem neki párat, mire elkezdte kiteríteni őket, néhányukat pedig gombócokká gyűrte.
- Hanyas a lábad? – kérdezte.
- 6-os feleltem. – nagy zsákban kezdett el kutakodni majd két fekete balerina cipőt tett az újságokra. A papírgolyóskat belegyömöszülte és a nagy fém dobozából (ami leginkább a filmekben ismert sminkes dobozokra hasonlít) abból elővett egy arany festékszórót.
- Mi van abban a dobozban? – kérdeztem. Odébb állt, hogy jobban lássam.
- Minden ami jelmez és smink készítéshez szükséges! Én csak úgy hívom a… - Conor fejezte be a mondatát.
- Csodadoboz! – Ally megforgatta a szemét.
- Hapci elkussol! – szólt rá és elkezdte felrázni a festéket.
- Hmm, vajon mire emlékeztetnek azok a mozdulatok! – szólalt meg Conor. Ally keze megállt a levegőben. Letette a földre a festékszórót. Felállt és Conor mellé sétált. Felkapta a párnát amit korábban levittem és elkezdte verni vele. Majd műköhögött az arcába. És visszasétált a cipőhöz. Felrázta újra a festéket, majd aranyra mázolta a cipellőt.
Újra a zsákjában kezdett kutakodni, majd egy bézsfelsőt és egy rojtos szoknyát vágott hozzám. – Próbáld fel. – adta parancsba. – De kifordítva!
A felső csak egy picivel volt nagyobb, és a szoknya el is takarta. A szoknyát viszont tartani kellett, hogy normálison álljon. Eredetileg a derekamon kellett volna lennie, de a csípőmon volt, hiába volt még gumis is. Lesétáltam Allyhez, aki épp a kabátjával verte Conort aki megállás nélkül röhögött.
- Szemét vagy! – mondta Ally, de mégis mosolyogva. Ruhája egy piros pöttyös ruha volt, aminek szoknyája alatt nagy fekete tüll felhők virítottak. Karján szegecses és bőr karkötők voltak és gyűrűk ezrei. Úgy nézett ki, mint egy hardcore rocker Minnie egérnek öltözve a nyolcvanas évekből. És remekül nézett ki.
- Na jó lett? – fordult felém, miután a röhögő bátyámat akarta megfojtani. Ám mielőtt válaszolhattam volna megjegyezte. – Bár a szoknya bő és hosszú.
- Akarom én tudni miért vannak neked ilyen cuccaid? – kérdezte Conor, de Ally csak a fejére dobta a kabátját és felém sétált. A dobozából menetközben kivett egy rakat gombostűt és cérnát meg rendes tűt. Letérdelt elém és a szoknyát a derekamhoz mérve nézte meg, hogy mennyit kell belőle bevenni. Gombostűvel megjelölte és az alját is felhajtotta velük.
- Vedd le és hozd vissza! – mondta. Inkább bementem a lenti fürdőbe és ott levettem minthogy felsétáljak újra az emeltre (#lustaság). Mivel volt rajtam egy short alatta is kijöttem a fürdőből és átnyújtottam Allynek a szoknyát, amire ügyeltem, hogy a gombostűk a helyükön maradjanak, mire letépi a fejem. Visszasétáltam a gépemhez és ölembe véve figyeltem, hogy mit csinál.
- Milyen jelmezt csinálsz épp? – érdeklődtem.
- Vedd úgy, hogy Daisy leszel a Nagy Gatsby-ből. – felelte és a földön ülve ölébe vette a szoknyát és elkezdte kézzel összevarrni a részeket ahol szükséges volt. – Siettem, mert még én se voltam kész és még most sem vagyok!
- Mert Ally Madonna Minnie egeres változatának öltözött! – szólalt meg mögülem Conor.
- Istenem valaki vágja már pofán! – emelte égnek a tekintetét.
- Amúgy is minek mész? – kezdett beszélgetést Conor, annak ellenére hogy én is ott voltam. – Te is ugyanolyan beteg vagy mint én. Otthon kéne feküdnöd és teázgatnod!
Ally megállt a varrásban és felnézett. – Conor, nincs nekem időm betegnek lenni. És majdnem 10 éve nem is voltam beteg. És te sem, szóval…
- Á, igen emlékszem. Hideg májusi nap volt! – elmélkedett. – De soha nem értettem egy májusi nap, hogy lehet hideg?
- Élj te is ott és rájössz! – felelte visszatérve a varrásra. – Ez olyan kérdés, minthogy én sem értem Carter hogy élte túl melletted. Tudod csodálatos hogy melletted nem maradt éhen szegény pára. Ó bocsi, elfelejtettem… Mirelit.
- Gúnyolódj csak! Nálam jobban senki se tud jobban mikrózni. – a lány felnevetett.
- Én meg festett vörös vagyok.
- Ezen már elgondolkoztam többször is. Az ott nem lenövés? – csak én érzem úgy hogy eltévedtem.
- Esetleg menjek fel a szobámban, vagy hívjak egy tűzoltót, hogy jobban tudjátok oltani egymást? – kérdeztem lehajtva laptopom fedelét.
- A pillanat amikor egy taknyosnak jobb beszólása van, mint nekünk. – mosolyodott el Alison, miközben a szoknya alján igazított.
- Öregszünk Ally, lásd be! – válaszolta Conor nevetve.
Ally 5 perc alatt összevarrta a szoknyát, majd kifordította és átnyújtotta nekem. Utána persze Conorral tartottak takony koncertet. (Az irnóia, hogy én is beteg vagyok miközben írtam ezt. - Kukorka)
A tükörben nézegettem magam és egy 10-es skálán számoltam mennyire nézek ki nevetségesen. És csodálkozom miért nem járok semmilyen olyan bulira, ahova a normálistól eltérően kell öltözni. Meg persze idegesített a tény, hogy szoknyában vagyok.
Ally benézett, hogy megnézzen nem e húztam le a magam a wc-n, ahogy Conor meg is jegyezte neki.
- Jó rád? – kérdezte. – Vagy vegyek még belőle?
- Szerintem jó. – feleltem. – Nem mehetnék a saját ruháimban? – kérdeztem. – Úgy nézek ki mint egy cirkuszból szabadult fancy lady!
- Nem akarod látni a többieket! – rázta a meg a fejét visszaemlékezve valamire. – Te nézel ki a legnormálisabban közülük. Azt hinné egy kisvárosban normálisabbak az emberek, miközben sokkal elmebetegebbek!
- Akkor te? – vontam fel a szemöldököm. Felnevetett.

- Én New Yorkból jöttem. – válaszolta. – Csak a Magic fesztet láttad, de az még mindig semmi. – a zuhanyzó felé intett. Zuhanyozz le, mosd ki a hajad addig remélhetőleg megszárad a cipő. Kikenlek megcsináljuk a hajad és mindketten mehetünk dolgunkra! – tapsolt kettőt és elhagyta a fürdőt. Felmentem az emeltre a saját zuhanyzómba (Conoréba nem merek, még a végén valami lehúz a lefojón).

Ally:
Míg Carter az emeleten zuhanyzott, én a nappalijukban festettem meg ragasztottam. A festék már megszáradt egy félóra alatt, és most a ragasztót szedtem elő. Már csináltam egy-egy masnit otthon, amit csak rá kellett tenni. Meg persze a csillámpor is előkerült. Befújtam a ragasztóval a cipőt, és igyekeztem nem letüsszenteni az elcsórt cipőt. Mire jó a ha a kis Townsondok minden kinőtt cipőt megtartanak.
Rászórtam egy kis csillámot, annyi mennyiségben amit még Carter is elfogadna. Majd pillanat ragasztóval az orrára ragasztottam a két fekete masnit. Tudom hogy hihetetlenül nézett ki, de együtt a felsővel remekül nézett volna ki.
Mivel gondoltam hogy Carter hajat is szárít, még nem dugtam be a hajsütővasat. Helyette inkább befejeztem a félbehagyott sminkemet, amit Conor telefonja miatt nem tudtam befejezni. Mert neki villámgyorsan kellett egy jelmez a húgának. Bár nem tudtam eldönteni hogy azért akarja elküldeni, mert egyedül akar lenni, vagy mert szeretné ha jól érezné magát. Bár csodálkozom a tegnapi után elengedi valahova. Senki se tudja mi jár abban a hatalmas fejében. Lehet hogy valami olyan ütős terv amire senki sem gondol, és hogy mindenre van terve és minden percét az életének előre megtervezett. Vagy pedig annyira semmi hogy búvóhelyet is úgy választ hogy random rábök a térképre. Mondjuk mindkettőben van ráció.
Felcuccoltam az étkezőasztalra és kipakoltam amire szükségem lesz Carter megformálásához, hogy legalább egy kicsit passzoljon Jev jelmezével.
Kiraktam a tükröt és elkezdtem felkenni a sminkem további részét. Észre se vettem, hogy dúdolok amikor Conor fölém hajolt.
- Mit dúdolsz? – kérdezte.
- Ja, semmit! – és fejben figyeltem hogy ne kezdjek rá megint.
- Kávét? – közben elkezdte gyártani a saját fekete löttyét.
- Inkább szenvedek még egy napot, minthogy az ihatatlan kávéd igyam! – válaszoltam. Igaz hogy reggel óta elvonási tüneteim voltak, mert az a szemét Jev eldugta az összes kávét.
- Igazán kedves tőled, hogy meghagyod a javát nekem. – ült le velem szemben. – Mire a smink? – ráncolta a homlokát.
- Részben jelmez, és részben azért, mert nélküle visszaküldenének a síromba! – válaszoltam és tökéletesítgettem a tusvonalam.
- Elvégre Halloween van, nem? – vonta fel a szemöldökét.
- Soha sem a természetes halál kinézetre mentem! – kotortam elő a rúzsomat.
- Csodálkozom, hogy idén nincs egy rahedli jelmezed.
- Ó dehogy nincs! – mosolyodtam el és felkentem az élénk pink rúzst. – Három lett volna az utó bulira is, de sajna akkor nem érek rá.
- Hát ez szomorú. – rázta meg a fejét, tetetett együttérzéssel. – Nagyon szomorú.
Megforgattam a szemem és kifújtam újra az orromat. – Utálok beteg lenni. – jelentettem ki hangosan.
- Szerinted nekem most kellet ez a nátha? – dörzsölte meg szemeit. – A fejem olyan mintha belülről kalapáccsal ütnék.
- És az orrom olyan száraz mint a sivatag,de levegőt sem kapni. – értettem egyet. – Annyi dolgom van, hogy nincs időm betegnek lenni. És a boszorkányporos kúra pedig nem segít.
- Nekem mondod? Bárcsak arra is jó lenne! – sóhajtott fel.
- Conor csak nem kávét főzöl? – üvöltött el Carter.
- Basszus! – állt fel Conor, és gyorsan egy üvegbe töltött magának, amit a szobájába dobott. A maradékot pedig a csapba öntötte.
Felnevettem. – Egyedül a húgod tart téged pórázon. – jegyeztem meg.
Carter lejött és körbeszaglászott, miközben a haját fésülte. Benézett Conor szobájába és valahogy a nagy dzsumbuj közepette sikerült megúsznia. Nekem nem volt kedvem bemártani, mert még arra kellett rájönnöm, hogy az én kölyök rokonom hova rejtette a kávémat.
Felvette a ruhát is, ami szerintem nagyon csinosan állt neki. Miután beljebb vettem a szoknyát és felhajtottam úgy nézett ki, mint egy bulizó huszonéves a 20-as évekből. Pont amire számítottam. Mire a haja és a sminkje kész, addigra a cipő is teljesen megszárad és én is mehetek haza.
- És most? – nézett rám kérdőn.
Bevezettem Conor fürdőjébe, mert nem kockáztattam meg ebben a pufi szoknyában felmenni a lépcsőn. Főleg nem az életveszélyes csigalépcsőjükön. (istenem, de régen volt már ez a poén XD - Kukorka) A tükör elé állítottam és bedugtam a mellette lévő konektorba a hajsütő vasat.
- Na nem! – tiltakozott Carter. – Nem csavarod be a hajam. Úgy utálom.
- Úgy sem fog látszódni! – legyintettem. – Conor már úgyis eladta a lelked az ördögnek – azaz nekem – úgyhogy nincsen beleszólásod!
- De…
- Tudom utálod, és nem is akarsz menni, semmi kedved a többi taknyossal együtt tölteni a szombat estédet! A ruhát is gyűlölöd, és már csak a gondolat is, hogy mellettem vagy Conor mellett elkapod a náthát már attól kiráz a hideg. – soroltam. – Akkor menj csak ki, jelentsd ki Conornak hogy semmi kedved menni. Csapj hisztit, hogy te nem ilyen vagy és kész! Azt hiszed nekem bármi kedvem volt betegen ide vagy oda menni? – vontam fel a szemöldökömet. Közben kezemmel a forró vassal hadonásztam. – Persze hogy nem, és ahhoz főleg nem volt kedvem hogy a fél házat feltúrjam neked jelmez után kutatva. Azért jöttem, mert a hülye bátyád SOS üzenetére eljöttem ide. Csak egy szavadba kerül és úgy húzok el tőletek, mint a puskagolyó! – csendben hallgatott. Nagy szemekkel nézett rám. Pontosan ahogyan a bátyja szokott nézni. Bár fogalmam sincs mikor és milyen helyzetben láttam őt így nézni, de nagyon emlékeztetett rá ahogy a húgát bámultam várakozva. – Hallgatom? – kérdeztem egy kis idő után.
- Semmi. – felelte feladva.
- Mindig is tudtam, hogy okos kislány vagy! – jegyeztem meg, ahogy mögé álltam begöndöríteni a haját. Amikor készen lett a teljes frizurája, beletűztem az utolsó hajcsattot is a hajába. A fejét alapoztam épp, amikor a bátyja az ajtóból lesett meg minket. A tükörben pillantottam meg, ahogy mosolyogva támasztja az ajtókeretet.
- Leskelődő pedobáty el is húzhat! – szólaltam meg, mire megrázta fejét és szemét forgatva elment. Carter fél szemét kinyitva kémlelt körbe. Kihúztam a szemét és a szemöldökét is megcsináltam. A száját pedig tűzpirosra festettem. Oké, kijár a váll veregetés, mert még én sem hittem milyen jó munkát végeztem. És csak akkor fogtam fel, hogy végeztem. Végre nem kell kínosan ücsörögnöm pont a Lane házban.
Felkaptam a sminkeimet és Carterre néztem, aki rám pislogott szokva az ennyi sminket. Pedig ez egy mindennapinak is megfelel. – Döntsd el, hogy menni akarsz vagy sem. Akár mész, akár nem a cuccokat kérem vissza, mert nem akarom hogy behúzd a szoknyámat! – álltam fel és kimentem, ahol Conor ücsörgött dugi kávéját fogyasztva.
Összepakoltam és felkapva cuccaimat kimentem a kocsihoz. 

<<70. rész

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése