78. rész - Csütörtök

Sziaaaasztook! Mivel nem érkezett válasz a múltkori kérdésemre (meg se lepődtem), ezért majd valamikor eldöntöm, hogy milyen kimaradt jelenetek rész legyen. Már ha egyáltalán érdekel valakit. :/ Na mindegy, kitettem a részt, mert csak és mert szombat van. Remélem tetszeni fog és a kódexet is érdekesnek találjátok, amit múlt héten tettem fel. Bye, bye  - Kukorka

Carter:

Conor nagyon másnapos volt az utóbbi napokban, amilyennek még soha nem láttam. Tényleg nagyon fájt a feje. Viszont azután, hogy Ally elment nem igazán beszélt. Kijött reggelizni, és folyamatosan fogta a fejét és szedte rá a fájdalom csillapítót. Conornál a másnaposság valamiért 3 napig tartott. Tudtam hogy nem ivott többet, mert figyeltem.

Ally szavai visszhangzottak a fejemben. Conor tényleg benyakalt közel 1 liter vodkát (megtaláltam az üveget), de nem értettem miért. Oké volt sejtésem, de nem akartam rá gondolni. Soha nem ivott. Néha pár sört megivott de akkor is egyet. És az alkohol tűrő képessége remek.

Hallgatni akartam Allyre. Nem akartam kérdezni hátha magától elmondja, de már 16 éve erre várok. Olyan mintha a falhoz beszélnék. Ez a pár nap olyan volt, mintha csak léteznénk egymás mellett.
Alig vettem észre hogy váltották egymást a napok. Jev érezte, hogy Conorral még mindig nem javult a helyzet, így délutánonként ő nyújtotta a társaságom. Végül az egyik nap Hayleyt is visszahívtam aki boldogan beszámolt az életükről. Terveznek meglátogatni, de még nem akarnak eljönni. Hayley készül a pótvizsgájára és Eugene készíti fel. Húzni kezdtem az agyát, hogy megint meg fog bukni ha Eugene torkán nyomja le a nyelvét. Szinte láttam magam előtt, ahogy fülig pirul és felhúzott orral hadarja az igazát. A dinka is odakerült a telefonhoz. Jól esett beszélni velük. Míg Conor nem szólt hozzám, fel sem fogtam mennyire egyedül vagyok.

Szerda reggel kint ült az asztalnál és olvasott. Sokkal jobb színe volt és reménykedtem hogy a láza is lement már. Csináltam magamnak kaját és a maradék kenyérből reggelit csináltam neki. Elcsomagoltam a kajámat a táskámba. A cipőm is rajtam volt már, meg a dzsekim is. Felvettem a tányérját és a elé tettem. Elemelte a könyvet az arcától és kérdő szemekkel nézett a kajára. A bejárat felé vettem az irányt, hogy kezdetét vegye az újra suliba járás.

- Hideg van kint. – szólalt meg Conor, beleharapva a mogyoróvajas szendvicsébe. – Vigyél egy pulcsit vagy megfázol, mint én! – letettem a táskámat a földre és felé sétáltam. Hátulról átöleltem. – Ne haragudj rám! – suttogta. – Egy pöcsfej vagyok!

- Nem vagy az! – nyomtam egy puszit az arcára. – És én nem fázok meg úgy, mint te. – mosolyogtam rá. – Megyek különben elkésem! – köszöntem el tőle.

- Még az kéne. Milyen hírem lenne ezek után? – viccelődött. – Ajánlom, hogy fuss nehogy elkéss! – mosolygott vissza.

- Egy Lane sose késik! Tudom. – vettem fel a táskámat. – Szia! – intettem neki.

Elértem a buszt, így nem kellett sétálnom. Eléggé üres volt, csak páran voltak rajta. Fejemet a hideg üvegnek döntöttem és bámultam a házakat, ahogy elhaladunk mellettük. A suliban a terem felé vettem azonnal az irányt és leültem a helyemre.

***

Haza fele menet csak Jev tartott velem. Kelleynek edzése volt, így ő ott maradt. Oké lehet hallgatnom kellett volna Conorra, mert délután feltámadt a szél és azt hittem szét fagyok.

- Fázol? – kérdezte meg Jev.

- Dehogy! – ráztam meg a fejem. A házuknál megállt egy percre.

- Beugrunk egy percre? – kérdezte. Bólintottam. A házban olyan jó meleg volt. Lepakoltunk Jev pedig megfogott a kezemnél fogva és felvezetett a szobájába.

- Mi az? – kérdeztem tőle.

- Csak csukd be a szemed! – kért. – És ne mozogj.

- Ne kreáld újra a Twilightot, légyszi! – engedelmeskedtem neki. Matatott, majd megint megszólalt.

- Vedd le a dzsekidet! – mondta.

- Oké ez nem tetszik! – vettem le a dzsekimet. Ő elvette tőlem és ledobta az ágyára. Hallottam, hogy odalép hozzám és megfogja a kezem. Valamibe belebújtatta. Majd megfogta a másik kezem, és megismételte. Kinyitottam a szemem.

Jev felhúzta a pulóvernek a cipzárját és eligazította rajtam a kapucnit. Átnyújtotta nekem a dzsekimet. – Most már hazaengedlek! – jelentette be.

- Jev… - akartam le venni a pulcsit, de megállította a kezem.

- Nem fogom nézni, ahogy megfagysz! – válaszolta. – Nincs apelláta viszed és kész! – jelentette ki.

- Holnap visszaadom! – egyeztem bele a játékába.

- Nem kell, megtarthatod. – legyintett.

- Jev! A pulcsid hatalmas rám és amúgy sem húzom be a kedvenced. – tiltakoztam.

Felnevetett. – Komolyan nem kell visszahoznod! – bólintott vigyorogva. – Van belőle tíz.

- Ezt csak úgy mondod! – forgattam meg a szemem. Megfogta a derekamat és gardróbja elé tolt kitárta előttem az ajtót. A fogason megláttam ugyanazt a pulóvert még 10-szer. – Pedig teljesen abba a hitbe voltam, hogy ugyanazt hordod mindennap. – mondtam ki hangosan.

- Mindenki ezt hiszi! – karolt át és támasztotta meg állát a vállamon. – De te most már tudod az igazságot!

- Mi ez a fétis a szürke kapucnis pulcsival? – fordultam meg, hogy a szemébe nézzek. Vállat vont.

- Szeretem a szürkét. – válaszolta.

- Csak a pulcsijaid szürkék. – mutattam fehér pólójára.

- Kicsi korom óta ilyen pulcsim van. Ez a védjegyem. – majd rám bökött. – Ez olyan, hogy te mindig feketében vagy. Az meg a te védjegyed.

- Értem! – karoltam át a nyakát. – És mi van ha én is szürke pulcsit kezdek hordani. Ellopom a védjegyed?

- Veled szívesen osztozom rajta! – hajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Kezemet felvezettem a hajába, de kezem egy ágba ütközött. He?

Kihúztam a hajából a kis botot és felmutattam neki. – Akarom én tudni miért van egy bot a hajadban?

- Valószínűleg a temetőben esett a fejemre! – vont vállat és elvette tőlem. Kidobta a kukájába.

- Elseje óta? – vontam fel a szemöldököm. Felnevetett.

- Neeem! – rázta meg a fejét. – Kimentem letakarítani a nagyim sírját. Holnap is kimegyek hozzá. – magyarázta. Hirtelen nem tudtam mit mondani.

- Ó, értem! – bólintottam végül. Rengeteget jelenthet neki a nagyija. Én még a sajátjaimról képet sem láttam. Még Conor sem ismerte őket annyira. Mindig azt mondta, hogy apa szülei még jóval az esküvőjük előtt haltak meg. Anya szüleiről pedig annyi van meg, hogy apát mindig Jakenek hívta és a nagyi nagyon nem tudott főzni.

- Min kalandoztál el? – próbálta elkapni a pillantásom. Helyzettől függetlenül mosolygott.

- Semmi. – ráztam meg a fejem legyintve.

- Ú akartam kérdezni valamit! – jelentette be. – Ugye tudod lesz az a matek doga pénteken, és…

- Nem írom meg helyetted Jev!

- Csak segíts megtanulni! – kérlelt. – Halvány gőzöm nincs mit veszünk.

- Átaludtad és zenét hallgattál úgy körübelül szeptember óta. Ne csodálkozz! – röhögtem ki. – Segítek neked.

- Oké akkor holnap nálunk vagy nálatok? – kérdezte. Majd leesett amit mondott. – Ez picit nagyon volt félre érthető, igaz? – nézett a szemembe.

- Nagyon Jev! – veregettem vállon. – De legalább észrevetted.

Gondolkozott valamin, majd kibökte. – Lehetne nálatok? Felkészülök az esetleges katasztrófákra!

- Mégis milyen katasztrófákra?

- Öhm… - próbálta megfogalmazni. – Csak vegyük azt, hogy a holnapi napon egyikünk se szeretne Allyvel vagy bármelyik rokonával találkozni.

- Miért szülinapja lesz vagy mi? – ráncoltam a homlokom.

- Ó ha még az lenne! – nyögött fel. – A lényeg, hogy rájöttem nálunk nem jó.

- Okéééé! – méregettem lódító Jevet. Lehet jobb is ha nem tudom mit terveznek ezek. – Legyen!
***

Mikor hazaértem Conort a kanapén láttam ücsörögni. – Szia! – ültem le mellé. A csatornák közt kapcsolgatott.

- Milyen volt a suli? – vállat vontam. Nem történt semmi érdemleges. Szerintem még az sem volt érdemleges hogy páran megpróbáltak szadizni, míg Jev meg nem érkezett. De csak próbáltak, hisz lerendeztem a saját magam módján.

- Jev holnap átjönne. – összeráncolta a homlokát.

- Szerinted a shotgun még a csomagtartóban van, vagy behoztam a házba? – gondolkodott hangosan.

- Ne légy ilyen! – böktem oldalba. – Örülj legalább szem előtt van, nem?

- Minek jönne ide? Így is eleget látott itt nem emlékszel?

- De ő nem! És azóta voltunk olyan ügyesek feltakarítani a boszorkánymester vért! – emlékeztettem. Eugene ott nyávogott, hogy miért nekik kellett feltakarítani. – És azért jön, mert átaludta a matekot szeptember óta.

- És ez miért a te problémád?

- Felajánlottam neki, hogy segítek! És szerintem a húgában már elvesztette a hitét tekintve hogy annyit nem tesz érte, hogy felkeltse. Így mindig elkésik.

- Esküszöm az a lány a legértelmesebb a családban! – rázta rosszalóan a fejét. Majd összeráncolta a homlokát. – Várjunk csak… Miért nem Ally segíti matekból?

- Honnan tudjam? Lehet nem tudja olyan jól a matekot. – magyaráztam. Conor felnevetett, ahogy a poharához nyúlt.

- Nála jobb matekost szerintem nem találnál. Ahogyan fejszámol néha már ijesztő! – mondta és beleivott a vizébe.

- Nem tudom. – vontam vállat. – Jev azt mondta azért tanuljunk, mert holnap nem szeretne összetalálkozni Allyvel.

- Miért mi van holnap? – kérdezte.

- Azon kívül, hogy csütörtök és 5-ike, úgy semmi más. – válaszoltam. Visszaköpte a vizet, mit épp le akart nyelni.

- Tényleg? – mondta köhögő rohamai között. – Ez a pohár víz nagyon ki akar nyírni. – tette vissza a poharát az asztalra.

- Úgysem fogod elmondani, így már meg sem kérdezem! – forgattam meg a szemem felállva mellőle, hogy a szobámba menjek. Valószínűleg egy újabb dolog amiről valamilyen furcsa módon nem tudhatok.

- Carter! – állított meg Conor. Felé fordultam a lépcsőnél. – Jev mesélt neked a nagyanyjáról? – érdeklődött. Bólintottam. De ez most hogy jön ide? – És mondott bármi vele és Allyvel kapcsolatosat? – próbáltam visszaemlékezni azokra amiket mondott.

- Azt mondta, hogy nagyon közel álltak egymáshoz és a nagyanyjukhoz. – feleltem. – De miért fontos most ez?

- Arra nincs kifejezés mennyire közel álltak egymáshoz. – mondta Conor kezeit tanulmányozva. – Ally az anyjának tekintette. Holnap lesz pont 2 éve, hogy meghalt. – elkerekedett a szemem. „5 nap múlva lesz 2 éve.” – ugrottak a elém Jev szavai a buliról. Szóval ezért megy holnap a sírhoz megint.

- Ó! – csak ennyi jött ki belőlem. – Így már világos minden.

<<77. rész

79. rész>>