16. rész "Te rámozdultál Carterre?" avagy MI a fene történik velem?

Na hali!
Végre befejeztem a részt! Előre szólok hogy gyenge idegzetűek csak óvatosan carter visszaemlékezésével. És Team Jev-esek még bírják ki egy kicsit! Na mindegy itt az új rész:


Jev:

Miután Carter kiviharzott a teremben, teljesen ledöbbentem. Nem értem ezt a lányt. Amikor segíteni próbálok, utána mindig engem hibáztat.

- Most sem sikerült előadni a hős lovagot mi? – lépett be Kelley a terembe. Szóval még nála tart ez a „Carter egy bunkó ne törődjünk vele” dolog.

- Jó volt Kelley! – szólt oda neki Cornelia.

- Te fogd be! – kiáltottam rá. – Hogy nem sül le az a sok vakolat, amit te sminknek nevezel az arcodról? – Emily már épp nyitotta a száját, hogy barátnője védelmére kelljen, de megelőztem. – Rólad már ne is beszéljünk Emily! – majd fogtam magam és levágtam magam a padba és bedugtam a fülesem zene hallgatás céljából.

- Haver neked mi bajod? – kérdezte Nick. – Valaki fejbe vágott egy lapáttal? – de rá se hederítettem.  (milyen gyakori ez a lapát, nem gondoljátok? XD - Kukorka)

- Kelley talán fékezhetnéd a… - kezdte Emily mire Nick és Kelley egyszerre megszólaltak

- A pszichopata bátyámat/bátyját? – mondták.

- Vegyetek neki szájkosarat! – nézett fel a telefonjából Emma.

- Neked pedig füldugót kéne! –jegyeztem meg gúnyosan. – Nem szokás hallgatózni.

- Jev 100 méteres körzetben mindenki hallott téged! – fordult felém Kelley.

- Hagyjatok lógva! – mondtam és üvöltetni kezdtem a zenét.

- Akkor legyél inkább pókember! – üvöltötte Nick.

Az egésznap normálisan telt, ha azt lehet mondani. Carter elkerült, a többiek meg a körülöttem pusmogtak. Lehet, hogy Kelleynek igaza volt, majd megkérdem Allyt-t, hogy hallott-e ő is engem. Minden teljesen normális volt, egészen az utolsó óráig… tesi. Olyan de javú érzésem van. Tesin, mindenki bemelegített, amíg a tanár szokásos adminisztrációját csinálta. Carter távol a többi lánytól mozgatta meg a vállát, amikor a kétszárnyú ajtó kinyílt és 4 ismerős alak lépett be. Egy szőke hajú és egy sötét barna hajú lány állt középen mellettük egy fekete hajú és egy barna hajú srác vette őket körbe. Ugyanolyan tesi cuccban voltak, mint a fiúk vagy a lányok. Útjuk egyenesen Cartehez vezette őket, aki kissé megilletődve figyelte őket. Szájáról valami „Ti mit kerestek itt?” félét olvastam le, de mivel a többiek körül állták nem hallottam sokat. Épp Nickkel beszéltem, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Kérdőn megfordultam és a barna hajú lányra néztem.  Ő meg a szőke csaj és a barna hajú srác volt ott, amikor Carter összeesett.

- Szia! – köszönt nekem. Kérdőn fordultam körbe, hátha valaki másnak beszél, amikor Nick karolt át a tipikus csajozós fejével, és úgy nézett a lányra.

- Mizu szépségem? – mondta Nick. – Új vagy erre?

- A házszám téves és ez a szöveg, meg ezer éves. – gúnyolódott a lány én meg leráztam magamról Nick kezét. – És amúgy is van barátom. Amúgy meg bemutatkozni jöttem. – fordult felém. – Hayley Ravenmaker, láttalak már! - mosolygott és alig láthatóan mégis alaposan végig mért.

- Jev Townsond. Még nem volt alkalmunk beszélni. – „mutatkoztam be”. Nem hinném, hogy hallott-e rólam, vagy Carter mesélt-e, de az biztos, hogy ismert, de őt nem ismertem. Egy újabb idegen a városban. – Carter a barátod?

- Már hosszú idők óta… - bólogatott.

- És idejársz cica? – kérdezte próbálkozva Nick.

- Csak miattad jöttem be… - rebegtette csábosan a szempilláit, majd kezét felemelve hozzá tette. – Hogy képen töröljelek! – a háttérben a szőke lány és Carter beszélgettek, amikor meglátták Hayley kezét a magasban, azonnal pattantak és karjánál megfogva a lányt elrángatták. Agresszív Carter, agresszív barátok… nem meglepő. Amikor hallótávolságon kívül kerültek Nick felé fordultam összeráncolt homlokkal.

- Ez mi volt?

- Mint láttad, épp bemutatkozott… - magyarázta.

- Nem az! – legyintettem. – Ez a rámozdulás mi volt?

- Dögös a csaj… - mondta, majd szinte kipattantak a szemeim, amikor folytatta. – És amúgy is Cartert lestoppoltad, így mér’ ne próbálkozhatnék a barátnőjénél?

- Várjunk… te rámozdulnál Carterre? – ragadtam le ennél az információnál.

- Persze. – vonta meg a vállát. – Jól néz ki… Csak 2 hete csorgatod utána a nyálad, így inkább átpasszoltam.

- Mi? – tiltakoztam. – Én nem is…

- Persze Jev… - bólogatott olyan „na persze… pff” fejjel.

- Engem nem érdekel Carter! – tiltakoztam csak azért is.

- Akkor miért mentetek randizni, amit annyira nagyon akartál? – vonta fel fél szemöldökét.

- Minden lánnyal randiztam már a suliból. – nevettem fel erőltetetten.

- Furcsa… Emilyvel még nem. – jegyezte meg elgondolkodva. – És minden eddigi randid után nem követelted a csajt, hogy smároljon veled még egyszer. Nem furcsa ez neked? – vigyorgott rám.

- Nem. – feleltem összehúzott szemekkel.

- Am csekkoljuk a taknyosokat? – kérdezte Nick a két új srácra célozva.

- Nekem nyolc. – vontam meg a vállam. Nick összehívta a bandát és a padon ücsörgő két sráchoz mentünk, akik egymással beszéltek.

- Mizu? – kérdeztem. Rám kapták tekintetüket és szóval jellemezhetetlen nézéssel ajándékoztak minket. – Szóval ti újak vagytok, mi? Én Jev vagyok, ők pedig a haverjaim és mi vagyunk a fogadó bizottság. (Hi, we’re One Direction, and this is our video diary! XD erről jutott eszembe - Kukorka)

- Eugene, ő pedig Jared. – mutatott a fekete a hajú a másik srácra.

- Ti is Carter barátai vagytok? – kérdeztem, mire bólintottak. Nick a beszélgetést megpróbálta a saját szekerére hajtani.

- Annak a Hayley nevű lánynak milyen messze van a palija? –kérdezte, mire Eugene dühösen nézett rá.

- Kábé 1 méterre. – mondta. – Örülök, hogy találkozhatunk. – vigyorgott gúnyosan.

- ÓÓÓ! – hátrált Nick két lépést.

- Nick ezt rád bízom. – mondtam és elmentem. A tanár épp akkor fújt bele a sípjába.

- A többieknek 2 terem kör, Mr. Townsond hozzon ki két labdát! – mondta a tanár. Beballagtam a szertárba és kidobósra felkészülve kihoztam két gumilabdát. Mire kiértem, épp akkor végeztek a terem körrel. – Akkor fiúk a lányok ellen kidobós! – csapta össze a tenyerét a tanár.

Carter:

 - Neked teljesen elmentek otthonról? – kocogtatta meg Hayley homlokát Emma ahogy elrángattuk Nick és Jev közvetlen közelétől.

- Most miért? – kérdezte – Túlságosan nyomulot!

- Erre nem az a megoldás hogy leütöd! – kiabálta visszafojtott hangon Em. Mire megkezdődött a vita. Hays erősködött hogy szerinte igenis helyesen cselekedett azzal hogy kiállt magáért Emma pedig azt fújta hogy mennyire lejárat minket és még a végén azt is világgá kürtöli hogy Védelmezők vagyunk. Én meg csak a fejemet fogva néztem el a fiúk felé akik inkább elültek egy padra normálisan beszélgetni.  Eugene valószínűleg  megérezhette hogy figyelem és hirtelen felém kapta világító zöld tekintetét.

Segíts! – tátogtam felé könyörgő tekintettel mire csak derűsen elmosolyodott és a fejét megrázva visszatátogott.

Így jártál dinka! – de a következő pillanatban odament hozzájuk Jevék csapata így gyorsan elkapta rólam a tekintetét.  Ch, hát milyen barát az ilyen? Itt hagy a két nyivákoló barátnőmmel összezárva. Akik közül nem mellesleg az egyik a majdnem-barátnője.  Remélem hogy Jev hozza a formáját és kiakasztja a két srácot, legalább annyira mint ahogy Hayley és Emma állandó marakodása kiakaszt engem.  De ha Jev baromságra is készült nem volt ideje végre hajtani mert az edző belefújt a sípjába és elkezdődött a tesi óra.Úgy tűnt most valami laza szerű órát fogunk tartani mert két részre osztották a csoportot, fiúk és lányok, és kidobósozni készültünk.

 - Jev, a mai hisztid után szerintem állj a lányokhoz. – kiáltott oda a tesójának Kelley. Erre sokan felnevettek az osztályból de Jev csak azért is hogy ingerelje a húgát hangosan trappolt egyet, előre hajolt, karját a teste mellé feszítette és összeszorított szemmel kinyújtotta nyelvét. Erre már én sem álltam meg hogy elmosolyodjak.

- Hé Carter, - bökött oldalba Emma – jó fej a Rómeód meg a húga. – erre leolvadt a mosoly az arcomról és csak úgy szeretetből tarkón vágtam Emmát.

- Hékás, azért beszólsz ha én verekszem de te smán tarkón baszhatod Emmát csak úgy jókedvedből? – szállt be a ’ beszélgetésbe ’  Hayley is. Bár a mondat önmagában gúnyosan hangozhat barátnőm mosolyogva ejtette ki a szavakat így pedig inkább baráti heccelődéshez tudtam hasonlítni. Csak mosolyogva megvontam a vállamat mire Hayley átkarolta azt.  Emma a másik vállamat ölelte át és a hátam mögött kuncogva néztek össze.

- Nézz csak körül Carter. – mondta Emma Hayley pedig úgy húzta végig a tenyerét az előttünk lévő teren mintha csak a párát akarná letörölni egy láthatatlan tükörről. – Emberek, emberek mindenütt.

- Tudjátok ez egy középiskola. Itt általában szoktak emberek lenni. – néztem furán hol az egyikre hol a másikra. Emma csak megforgatta a szemét.

- Ajj Carter te olyan sötét vagy.

- Kívül is belül is. – tette hozzá Hayley és meghúzogatta a copfomat utalva ezzel a hajam sötétbarna színére.

- Mondja az aki 13 éves korunkban 4 tárgyból bukott az Internátusban. – mosolyogtam és is gúnyosan mire Hayley elengedte a vállamat és már nyitotta is a száját hogy megmagyarázza miért bukott spanyolból, franciából, latinból és fegyverkultúrából is az Internátusban de Emma a vitát megelőzve köze szólt.

- Úgy értettük, hogy itt minden srác ember…

- Na és Eugene és Jared? – szakítottam félbe kérdőn tekintve hogy a tulajdon pasijaikat elfelejtették.

- Euegene-on és Jareden kívül mindenki. Mi pedig nem vagyunk emberek…

- Félig azok vagyunk. – szúrtam közbe csak azért is ingerelve a barátnőmet mire annak feje kezdett lilulni az idegességtől.  Mert ugye a Nephilimek csak félig angyalok, félig pedig emberek.

- Jó, akkor félig nem vagyunk emberek! – ezen nem álltam meg hogy elröhögjem magam.  Mert milyen hülyén hangzik már ez. Félig nem vagyunk emberek.

- Szólj ha kiszórakoztad magad! – fonta keresztbe a karját Emma a mellkasa előtt durcásan.

- Bocs de egyszerűen ilyen hangulatom van – vontam meg a vállam és próbáltam fapofát vágni. Mikor látszólag sikerült Emma folytatta.

- A lényeg hogy ezek itt nem a mi fajtánk. Mi nem ide tartozunk. – hadarta el gyorsan nehogy megint félbe szakítsam. Már a nyelvemen volt egy újabb csípős megjegyzés mikor eljutott a tudatomig Emma mondatának jelentése.

- Csak azért jöttetek ide hogy elvigyetek innen az Internátusba? – hitetlenül fordultam szembe a két barátnőmmel. Már mikor elhagytuk Broken Arrow-t közöltem Hays-el hogy nem vagyok hajlandó több Internátusba járni. Elég volt az a 3 amiben voltam. Azt hittem Hayley megérti. Hisz’ Collint is az Internátusban nyírták ki. Scott is egy Internátusban nyírt ki majdnem. És a bátyám is…majdnem meghalt egy Internátusi tűzben.  Ezek után világosan megmondtam hogy nem megyek többé Internátusokba. Akkor sem ha egyszerű emberekkel kell egy iskolába járnom. Én ezt választottam. És Azt hittem ezt elfogadták. De úgy fest mégsem.

- Carter, mi…-kezdte Hayley de akkor olyan erővel kapta tarkón egy labda ahogy a feje előre billent. Erre mosolyogva horkantottam egyet és a mellkasom előtt összefont kézzel néztem barátnőmre.

- Látod Hayley ez biztos a karma. – erre barátnőm gyilkos szemekkel meredt rám én pedig átnéztem a fiúk térfelére hogy kidobta a labdát. Jevet pillantottam meg, kezét a szájára szorította és amolyan basszuseztelcsesztem nézéssel figyelt minket. És akkor eszembe jutott ahogy hayley nyakon vágta Jevet egy lapáttal. Na így már kvittek. Csak Jev nem tud róla. Mosolyogva intettem oda a fentebb említett fiúnak.

- Kösz Jev, ez most pont jókor jött. – mikor a kék szemű srác tudatáig eljutott hogy nincs veszélyben az élete  elvette a kezét a szájától és rosszfiús mosollyal az ajkán visszakiáltott:

- Máskor is, hercegnőm. – erre csak fapofával intettem be neki. Erre Euegene és Jared is húú-zni kezdtek és röhögve lepacsiztak.

- Te meg ne röhögj dinka mert feltöröljük veled a padlót. – kiáltottam oda Euegene-nak is aki erre abbahagyta a röhögést és elkerekedett szemekkel visszakiáltott:

- Befogtam! – azzal eloldalgott Jared háta mögé aki most már barátja hülyeségén röhögött.

- Miss Lane, azt ajánlom hogy ha szüksége van még arra az újra ezt ne ismételje meg! – szólt rám az edző az előbbi beintésre célozva.

- Természetesen, elnézést! – kiáltottam vissza majd direkt meglökve Emmát a vállammal direkt meglökve a térfelünk közepére sétáltam.

- Carter…- hallottam meg a túl ismerős nyávogást a hátam mögül. Megfordultam és Emily megszeppent arcával találtam szembe magamat. Majd az ártatlan cica-szemek hirtelen elkerekedtek ahogy a bekötözött karomra siklott a tekintete.  Most biztosan azon gondolkodtok minek van bekötözve az egész felkarom ha csak a tenyeremet sértettem fel a körmömmel? Hát…

Carter szemszöge, visszaemlékezés ( biosz óra után ) :

Ahogy kiléptem a teremből nem tudtam levenni a szememet a vérző tenyeremről. Megint elborította az agyamat a már jól ismert vörös köd. A gyilkolás vágy. Általában csak akkor érzem mikor meg kell ölnünk valakit. Berohantam a lány vécébe, magamra zártam az ajtót, lehajtottam a vécé ülőkét és felhúzott lábbal ráültem. Éreztem ahogy az Ankh tetoválásom égetni kezd és a nyakamnál a medálom alatt is eszméletlen fájdalmat éreztem. A láthatatlan tűz egész a csontomig hatolt és alig bírtam ki hogy felkiáltsak. Egy idő után megadtam magam a fájdalomnak és kezemet a medálom köré kulcsolva letéptem azt és amilyen erősen csak tudtam földhöz vágtam.  De a fájdalom és a vörös köd csak nem múlt el. Tudtam mikor múlik el. Vér kell. Valakinek a vérét kell ontanom.  De a fájdalomtól nem tudtam koncentrálni. Honnan szedjek én vért? És miért akarom ezt csinálni? Valami nincs rendben velem! Egy Védelmezőnek nem szabadna emberek halálát kívánnia! Francokat nem! Ez teljesen normális. – ez a két hang folyamatos harcot vívott a fejemben. És az a hang ami azt mondta teljesen természetes hogy gyilkolni akarok erősen emlékeztetett Scott-éra. Ujjaimat a hajamba vezettem és erősen belemarkoltam nem törődve a fájdalommal és a vérrel.

 - Elég! – suttogtam erőtlenül magam elé – Elég már! Könyörgöm! – a fájdalom elviselhetetlen volt. Erősen a nyelvembe haraptam nehogy felkiáltsak fájdalmamban mire a szám azonnal a véremmel lett tele. Hihetetlen lelki erő kellett ahhoz nehogy feltépjem az ajtót majd rögtön utána az első velem szembe jövő ember torkát is.  Levegő után kaptam de a torkomon lecsúszott egy adag vér. Muszáj volt a földre köpnöm a véremet és a saját véremben fuldokolva rogytam a padlóra. Nem, nem. nem! Ezt ne! De akkor megláttam. A véremet.  Az egész tenyerem véres volt és az égő, lüktető Ankh tetoválásomat is beborította. Ez helyén valónak tűnt. A véres Ankh. Hirtelen ötlettől vezérelve elő kaptam a kést a pulóverem béléséről. Elvégre vért akarok, vagy nem? Az ereimen keresztül futó Anhk kereszt közepére helyeztem a kést. Hát a saját vérem miért ne lenen jó? Majd hirtelen mozdulattal megrántottam a kést.

 Ahogy a penge kettévágta az Ankh keresztemet ( és nem mellesleg az ereimet ) a fájdalom enyhülni kezdett. Mi? De hát nem fájdalamt kéne éreznem? Enyhül? És akkor emgértettem. Az Ankh égette a bőrömet. A tisztaság jele. Ha szétcincálom megszűnik a fájdalom. Ettől az ötlettől vezérelve fogtam és ahol csak értem átvágtam a keresztet.  Fél perc vagdalkozás után már úgy nézett ki a karom mint egy cafat véres hús de mégsem éreztem fájdalmat. A vér látványa megnyugtatott és ahogy már nem látszott az Ankh az égő érzés is eltűnt. Ám aztán valaki kitépte ( !!! ) a fülkém ajtaját és aggodalmas kifejezéssel az arcán nézett rám és a vérre a földön.

Igen érdekes látványt nyújthattam. A földön fetrengő lány aki jobb kezében egy kést szorongat amivel konkrétan le akarja nyiszálni a bal karját és plusz mínusz egy liter vérben ücsörög eszelős tekintettel. Miért ti még nem láttatok ilyet?

 - Az Angyalra Carter mit tettél? – hajolt le hozzám Hayley és kikapta a kezemből a kést a vértócsából pedig az Ankh medálomat.

- Carter mond hogy nem megint… - kezdte de a tekintetemet látva ledermedt. Hayley tudott a…vérszomjamról. De sosem hitte hogy elfajulhat a dolog mert általában pár csepp vér is elég volt hogy észhez térjek. De ez más volt. Sokkal rosszabb mint az előzőek.

- Carter mi van a szemeddel? A színe..- kezdte de akkor megéreztem a fájdalmat. A bal karom..az ereim..a vér. Felsírtam fájdalmamban és levegőért kapkodva kapaszkodtam a barátnőmbe. Nem érdkeelt mit keres itt vagy hogy hogy került ide. Csak örültem hogy itt volt! Azt akartam hogy itt legyen.

- Carter! Carter, héj! Nézz rám! Figyelj, nézz rám! – ragadta meg az államat és kitartóan nézett a szemembe, mikor kicsit csillapodni kezdtem Hays elengedte a fejemet és gyorsan visszakötötte a medált a nyakamba. Majd előhalászott a zsebéből egy tasakot amiben ezüstösen ragyogó por volt. Boszorkánypor. A Védelmezők csoda gyógyszere. Bámilyen sérülést begyógyít feltéve hogy az nem halálos. Minden Védelmezőnél van minimum 3 tasak. A mi szakmánkban sosem lehet tudni mikor van rá szükség. Hays fogta és a fogával tépte fel a csomagolást majd úgy ahogy volt a baj karomra öntötte a zcsi egész tartalmát. Két másodperc sem telt bele és a fájdalom enyhülni kezdett majd megéreztem az ismerős bizsergést amivel összeforr a sebem. Elfordítottam a fejemet a karomról mert tapasztalatból tudtam hogy ez nem lesz szép látvány. Inkább a legjobb barátnőm barna szemét néztem ahogy aggodalmasan merednek rám. Aztán muszáj volt felsóhajtanom megkönnyebbülésemben ahogy az égető zsibbadó érzés úgy száll tova mintha sosem lett volna. Nem tudom meddig néztem farkasszemet Hayley-vel de egy idő után ő is a karomra fordította minden figyelmét.

- Juj, ez csúnya. – fintorodott el majd előhalászott egy kis ködszert a táskájából és elkezdte bekötözni a bal karomat és a jobb tenyeremet. – Figyelj Carter ez így nem mehet tovább. Muszáj lesz elmondanod Conornak min mész keresztül. Tudom hogy nem akarod de nincs más választásod, oké? Most pedig gyere! Takarítsunk itt fel aztán menj órára!

Vissza a jelenbe:

Nos, ezzel megválaszoltam a kérdést mit keresnek itt a többiek.  Gyorsan a hátam mögé rejtettem a bekötözött karom Emily kíváncsi tekintete elől és vakmerően meredtem a szüleim halálával szórakozó szőke ribancra. Emily nyitotta a száját hogy mondjon valamit de valószínűleg sosem fogom megtudni mit akart. Mert akkor éles sípolás hasított a tornaterem zajába és a csata elkezdődött.

<<15. rész(part2)

17. rész(part1)>>