2013. augusztus 12., hétfő

15. rész Megyünk a Magic Ville Karneválra? (2. fele )

Hello!
Tudom hogy ritka szar és rövid rész lett de arra kérlek titeket hogy nézzétek el ezt nekünk. Most kicsit érdekes lesz részt hozni mivel nagyon kell sulira készülnünk (átkozott nyári házi ) és leadják moziban (végre ) a várva várt könyv adaptációnkat :) úgyhogy nem tudom mennyi időnk lesz írni utána a suli mellett is de majd igyekszünk megoldani. Na de nem koptatom tovább a billenytűt csak egy bocsi erejéig ( pedig így is megszenvedtem a résszel ).
Puszil titeket: Ashley és Kukorka




Carter:
Na fasza, akkor most szívjak a Magic Ville fesztiválon Jevvel? Ez annyira kész hogy az már nem kifejezés. Elcseszték a múlt hét szombatomat most pedig képesek elbaszarintani a péntekemet is? Hát ez kész! És most hogy fogom ezt elmondani Conornak? Ha még ennél is jobban kihúzom nála a gyufát be fog adni az Internátusba. Azt meg nem akarom! Életemben 3 Internátusba jártam. A New York-iba, a Broken Arrow-iba és a Staten Island-ibe ( azt inkább nem részletezném ). Egyiket sem élveztem túlzottan…kivéve a Broken Arrow-it. De akkor hülye voltam. Na mindegy. Remélem Conor kimagyaráz a dirinél és legalább alhatok egy kicsit ha már hétvégén nem hagynak. Miután visszamentünk a terembe csendben folytatódott a biosz óra…vagyis nekem csendes volt mivel a fülemben az All American Rejects – Real World című száma bömbölt miközben azt firkantgattam amit Mr. Melon a táblára körmölt. Hogy én mennyire utálom a biosz órákat. A Real World az egyik kedvenc számom most még sem tudtam odafigyelni a vészjósló ( és a temetőket a szemem elé idéző ( mármint az elején – A ) ) dallamokra. Valami egészen máson kattogott az agyam. Scott Cipriano-n. És nem olyan értelemben mint ahogy hiszitek! Már rég túl vagyok Scotton, csak azt nem értettem hogy miért nem veszi fel velem ismét a kapcsolatot. Talán valami köze van ahhoz hogy mikor legutóbb találkoztunk meg akartam ölni? Áhh, nem valószínű.  Viszont mindenképpen meg kell tudnom mindent arról a kicseszett próféciáról. Csak tudnám hogy hol kezdjem a keresést. Talán Conor irodája…Inkább nem, mikor elgutóbb elkapott ott annak nem lett jó vége. Ekkor olyan hangosan harsant fel a kijelző csengő hogy még üvöltő punk-rock mellett és meghallottam. Megvártam míg Mr. Melon kimegy a teremből aztán egyszerűen csak kihúztam a fülest a fülemből, összegöngyöltem és zsebre vágtam.  Mivel a következő órám is ebben a teremben lesz emgtartva nyugodtan maradtam a helyemen és vártam hogy a többiek távozzanak. Ám aztán Emily Mitchell vágódott le a mellettem lévő helyre és a tenyerére támaszkodva nézett rám mézes mázos mosollyal az arcán.
 - Mi az ábra Carter? – kérdezte mire csak nagy nehezen álltam meg hogy kérdőn felvonjam a szemöldökömet.
-  Egyenlő szárú háromszög. – válaszoltam egyszerűen mire Emily-nek felszaladt a szemöldöke.
- Mi?
- Egyenlő szárú háromszög. – ismételtem meg majd mikor Emily még mindig értetlen fejet vágott magyarázkodni kezdtem: - Olyan háromszög melynek két egyenlő hosszúságú oldala van. Mondjuk az nem is ábra. Inkáb olyasmit kellett volna mondanom hogy tabló vagy diagramm de akkor azt hitted volna hogy gizdulok vagy butának tartalak. És még így sem tökéletes a válasz! Azt kellettvolna mondanom hogy szemléltető eszköz! Az lett volna a jó! Francba! Csak jusson eszembe legközelebb. – csaptam az asztalra látszólag bosszúsan. Emily meg csak bámult azokkal az idegesítően kék szemeivel és próbálta felfogni mit hablatyoltam össze-vissza az előbb. Mellesleg matek akart lenni. Matek amit elméletileg ő is tanult…vagy mégsem? Conor eléggé előrehaladott a tanításommal. De ezt akkor is 3 éve tanultam. Már biztos ők is tanulták.
- Csak össze-vissza beszélsz. – rázta meg végül a fejét amit annak a jelének vettem hogy nem nagyon érti mit dumálok.
- Meglehet. – mosolyodtam el halványan.
- Na mindegy. – nyávogta. Na és ez…ez volt az a pillanat ahol fel kellett volna állnom és csak kisétálni a teremből amíg nem voltam olyan hangulatban hogy átrendezzem Emily irritálóan szép arcát.  – Amúgy csak azt akartam kérdezni hogy ilyenkor hol vannak a szüleid?
- Mi? – kérdeztem halkan. Minden porcikámon hideg borzongás futott végig és tudtam hogy fel kéne állnom, mondanom kéne hogy semmi köze hozzá és egyszerűen csak lelépnem. De nem voltam rá képes. Valami ott tartott.
- Úgy értettem cicám. – kezdte úgy mintha csak egy fogyatékos barbie babával beszélne – Hogy mi a helyzet az őseiddel? Tudod, apu meg anyu. Nyilván neked is vannak hacsak nem valami génmatrealháció eredménye vagy. Ami amúgy igen esélyes a te esetedben. – magyarázta mire a barátnői idétlenül felvihogtak.
- Génmutáció seggfej! Ha megpróbálsz beégetni legalább úgy tedd hogy legyen értelme annak amit mondasz. – förmedtem rá jobb válasz híján.  Erre megint csak felnevettek és ezúttal a padon ücsörgő barna hajú lány szólalt meg.
- Hagyd csak Em. Biztos alkoholisták a szülei vagy épp elvonón vannak ezért mászkál mindenfelé a bátyjával.
- Minden bizonnyal. – röhögött Emily is. Nem tudnak semmit. Ezek az irányítás mániás pláza cicák nem tudnak az égvilágon semmit. A kezem ökölbe szorult és vettem két hatalmas levegőt nehogy fogjam magam és a saját vérével fessem vörösre azokat a nyamvadt Jessica Simpson fürtjeit.
- Fogd be Emily! – üvöltötte valaki a terem másik végéből mire Emily abbahagyta a nyerítést. – A szülei meghaltak.
Erre a kijelentésre megfagyott a levegő a teremben. 
Olyan erősen szorítottam ökölbe a kezemet hogy éreztem ahogy a körmöm a bőrömbe vág , majd nem sokkal később ahogy a vér lefolyik az ujjaimon és halkan a földre csöpög.
 - Én..ezt..nem tudtam. – nyögte ki nagy nehezen.
- Hát persze hogy nem tudtad! – kiáltott rá Jev és két lépéssel át szelte a közte és Emily közt lévő távolságot. – Mert senki sem érdekel saját magadon kívül te egocentrikus kurva. – Jev szemében soha nem látott tűz égett ahogy egyenesen Emily képébe bámult és épp arról diskuráltak hogy a szüleim meghaltak. Emily köpni-nyelni nem tudott meglepetésében. De a mellette ülő barna lány hangosan felnevetett. – Te fogd be Cornelia. Te sem vagy különb. – Erre a másik lány is ledermedt én pedig majdnem elmosolyodtam. A böki csak az volt hogy mikor megéreztem lefolyni a vért az ujjamon megint elöntötte az agyamat az a vérvörös köd, a gyilkolás vágy.  Így nem maradhattam a teremben sokáig, ha nem akartam elütni valakit. – Ha egy kicsit is tapintatosabbak lennétek vagy kicsit kilépnétek az önimádó köreitekből tudnátok hogy nem mindenkinek élnek a szülei.
- Hangosabban nem lehetne? – álltam fel és üvöltöttem rá a fiúra aki a védelmemre sietett. A szememet könnyek mardosták és még mindig éreztem hogy a tenyeremből csordogál a vér. Harcolni akartam. Vért akartam látni. És nem a sajátomat. Emily vérét akartam! Mielőtt teljesen ellephették volna a gondolataimat a bűnös gondolatok csak megráztam a fejem és kiviharzottam a teremből.
 A szemem sarkából még láttam ahogy Jevnek megereszkedik a válla de nem érdekelt. Nem érdekelt hogy megbántottam. Nem érdekelt hogy meg akart védeni én pedig fájdalamat okoztam. Nem érdekelt hogy egy olcsó ribancnak éreztem magam. Semmi sem érdekelt. Semmi, csak a vér.

<<15. rész(part1)

4 megjegyzés:

  1. Istenem, de aranyos Jev *-* A zene pedig tényleg nagyon jó. Épp most hallgatom :)És Jamie... teljesen odaillő, tekintve, hogy ő mikor vágott ilyen arcot <3
    Puszi Ashley, Puszi Kukorka :*

    VálaszTörlés
  2. xD ismered a csontvárost? rengetek mozgó meg nem mozgó képem van és abból szoktam válogatni de nem szokott olyan lenni ami ide illik :/ de lehet h az Intézetet mint Internátust felismerted

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fel ám :D Ahogy minden ehhez kapcsolódó utalást :) És igen, vérbeli kis Árnyvadász vagyok én is <3

      Törlés
    2. jaaj hát akkor megértem hogy miért tetszik neked a blog :) nagy részt csontvároson alapul

      Törlés