Tudom hogy ritka szar és rövid rész lett de arra kérlek titeket hogy nézzétek el ezt nekünk. Most kicsit érdekes lesz részt hozni mivel nagyon kell sulira készülnünk (átkozott nyári házi ) és leadják moziban (végre ) a várva várt könyv adaptációnkat :) úgyhogy nem tudom mennyi időnk lesz írni utána a suli mellett is de majd igyekszünk megoldani. Na de nem koptatom tovább a billenytűt csak egy bocsi erejéig ( pedig így is megszenvedtem a résszel ).
Puszil titeket: Ashley és Kukorka
Carter:
Na fasza,
akkor most szívjak a Magic Ville fesztiválon Jevvel? Ez annyira kész hogy az
már nem kifejezés. Elcseszték a múlt hét szombatomat most pedig képesek
elbaszarintani a péntekemet is? Hát ez kész! És most hogy fogom ezt elmondani
Conornak? Ha még ennél is jobban kihúzom nála a gyufát be fog adni az
Internátusba. Azt meg nem akarom! Életemben 3 Internátusba jártam. A New
York-iba, a Broken Arrow-iba és a Staten Island-ibe ( azt inkább nem
részletezném ). Egyiket sem élveztem túlzottan…kivéve a Broken Arrow-it. De
akkor hülye voltam. Na mindegy. Remélem Conor kimagyaráz a dirinél és legalább
alhatok egy kicsit ha már hétvégén nem hagynak. Miután visszamentünk a terembe
csendben folytatódott a biosz óra…vagyis nekem csendes volt mivel a fülemben az
All American Rejects – Real World című száma bömbölt miközben azt firkantgattam
amit Mr. Melon a táblára körmölt. Hogy én mennyire utálom a biosz órákat. A
Real World az egyik kedvenc számom most még sem tudtam odafigyelni a vészjósló
( és a temetőket a szemem elé idéző ( mármint az elején – A ) ) dallamokra.
Valami egészen máson kattogott az agyam. Scott Cipriano-n. És nem olyan
értelemben mint ahogy hiszitek! Már rég túl vagyok Scotton, csak azt nem
értettem hogy miért nem veszi fel velem ismét a kapcsolatot. Talán valami köze
van ahhoz hogy mikor legutóbb találkoztunk meg akartam ölni? Áhh, nem
valószínű. Viszont mindenképpen meg kell
tudnom mindent arról a kicseszett próféciáról. Csak tudnám hogy hol kezdjem a
keresést. Talán Conor irodája…Inkább nem, mikor elgutóbb elkapott ott annak nem
lett jó vége. Ekkor olyan hangosan harsant fel a kijelző csengő hogy még üvöltő
punk-rock mellett és meghallottam. Megvártam míg Mr. Melon kimegy a teremből
aztán egyszerűen csak kihúztam a fülest a fülemből, összegöngyöltem és zsebre vágtam.
Mivel a következő órám is ebben a
teremben lesz emgtartva nyugodtan maradtam a helyemen és vártam hogy a többiek
távozzanak. Ám aztán Emily Mitchell vágódott le a mellettem lévő helyre és a
tenyerére támaszkodva nézett rám mézes mázos mosollyal az arcán.
- Mi az ábra Carter? – kérdezte mire csak nagy
nehezen álltam meg hogy kérdőn felvonjam a szemöldökömet.
- Egyenlő szárú háromszög. – válaszoltam egyszerűen
mire Emily-nek felszaladt a szemöldöke.
- Mi?
- Egyenlő
szárú háromszög. – ismételtem meg majd mikor Emily még mindig értetlen fejet
vágott magyarázkodni kezdtem: - Olyan háromszög melynek két egyenlő hosszúságú
oldala van. Mondjuk az nem is ábra. Inkáb olyasmit kellett volna mondanom hogy
tabló vagy diagramm de akkor azt hitted volna hogy gizdulok vagy butának
tartalak. És még így sem tökéletes a válasz! Azt kellettvolna mondanom hogy
szemléltető eszköz! Az lett volna a jó! Francba! Csak jusson eszembe
legközelebb. – csaptam az asztalra látszólag bosszúsan. Emily meg csak bámult
azokkal az idegesítően kék szemeivel és próbálta felfogni mit hablatyoltam
össze-vissza az előbb. Mellesleg matek akart lenni. Matek amit elméletileg ő is
tanult…vagy mégsem? Conor eléggé előrehaladott a tanításommal. De ezt akkor is
3 éve tanultam. Már biztos ők is tanulták.
- Csak
össze-vissza beszélsz. – rázta meg végül a fejét amit annak a jelének vettem
hogy nem nagyon érti mit dumálok.
- Meglehet. –
mosolyodtam el halványan.
- Na
mindegy. – nyávogta. Na és ez…ez volt az a pillanat ahol fel kellett volna állnom
és csak kisétálni a teremből amíg nem voltam olyan hangulatban hogy átrendezzem
Emily irritálóan szép arcát. – Amúgy csak
azt akartam kérdezni hogy ilyenkor hol vannak a szüleid?
- Mi? –
kérdeztem halkan. Minden porcikámon hideg borzongás futott végig és tudtam hogy
fel kéne állnom, mondanom kéne hogy semmi köze hozzá és egyszerűen csak lelépnem.
De nem voltam rá képes. Valami ott tartott.
- Úgy
értettem cicám. – kezdte úgy mintha csak egy fogyatékos barbie babával beszélne
– Hogy mi a helyzet az őseiddel? Tudod, apu meg anyu. Nyilván neked is vannak
hacsak nem valami génmatrealháció eredménye vagy. Ami amúgy igen esélyes a te
esetedben. – magyarázta mire a barátnői idétlenül felvihogtak.
- Génmutáció
seggfej! Ha megpróbálsz beégetni legalább úgy tedd hogy legyen értelme annak
amit mondasz. – förmedtem rá jobb válasz híján. Erre megint csak felnevettek és ezúttal a
padon ücsörgő barna hajú lány szólalt meg.
- Hagyd csak
Em. Biztos alkoholisták a szülei vagy épp elvonón vannak ezért mászkál
mindenfelé a bátyjával.
- Minden
bizonnyal. – röhögött Emily is. Nem tudnak semmit. Ezek az irányítás mániás
pláza cicák nem tudnak az égvilágon semmit. A kezem ökölbe szorult és vettem
két hatalmas levegőt nehogy fogjam magam és a saját vérével fessem vörösre
azokat a nyamvadt Jessica Simpson fürtjeit.
- Fogd be
Emily! – üvöltötte valaki a terem másik végéből mire Emily abbahagyta a
nyerítést. – A szülei meghaltak.
Erre a
kijelentésre megfagyott a levegő a teremben.
Olyan erősen szorítottam ökölbe a
kezemet hogy éreztem ahogy a körmöm a bőrömbe vág , majd nem sokkal később
ahogy a vér lefolyik az ujjaimon és halkan a földre csöpög.
- Én..ezt..nem tudtam. – nyögte ki nagy
nehezen.
- Hát persze
hogy nem tudtad! – kiáltott rá Jev és két lépéssel át szelte a közte és Emily
közt lévő távolságot. – Mert senki sem érdekel saját magadon kívül te
egocentrikus kurva. – Jev szemében soha nem látott tűz égett ahogy egyenesen
Emily képébe bámult és épp arról diskuráltak hogy a szüleim meghaltak. Emily
köpni-nyelni nem tudott meglepetésében. De a mellette ülő barna lány hangosan
felnevetett. – Te fogd be Cornelia. Te sem vagy különb. – Erre a másik lány is
ledermedt én pedig majdnem elmosolyodtam. A böki csak az volt hogy mikor
megéreztem lefolyni a vért az ujjamon megint elöntötte az agyamat az a vérvörös
köd, a gyilkolás vágy. Így nem
maradhattam a teremben sokáig, ha nem akartam elütni valakit. – Ha egy kicsit
is tapintatosabbak lennétek vagy kicsit kilépnétek az önimádó köreitekből tudnátok
hogy nem mindenkinek élnek a szülei.
- Hangosabban
nem lehetne? – álltam fel és üvöltöttem rá a fiúra aki a védelmemre sietett. A szememet
könnyek mardosták és még mindig éreztem hogy a tenyeremből csordogál a vér.
Harcolni akartam. Vért akartam látni. És nem a sajátomat. Emily vérét akartam!
Mielőtt teljesen ellephették volna a gondolataimat a bűnös gondolatok csak
megráztam a fejem és kiviharzottam a teremből.
A szemem sarkából még láttam
ahogy Jevnek megereszkedik a válla de nem érdekelt. Nem érdekelt hogy
megbántottam. Nem érdekelt hogy meg akart védeni én pedig fájdalamat okoztam.
Nem érdekelt hogy egy olcsó ribancnak éreztem magam. Semmi sem érdekelt. Semmi,
csak a vér.
<<15. rész(part1)
<<15. rész(part1)
Istenem, de aranyos Jev *-* A zene pedig tényleg nagyon jó. Épp most hallgatom :)És Jamie... teljesen odaillő, tekintve, hogy ő mikor vágott ilyen arcot <3
VálaszTörlésPuszi Ashley, Puszi Kukorka :*
xD ismered a csontvárost? rengetek mozgó meg nem mozgó képem van és abból szoktam válogatni de nem szokott olyan lenni ami ide illik :/ de lehet h az Intézetet mint Internátust felismerted
VálaszTörlésFel ám :D Ahogy minden ehhez kapcsolódó utalást :) És igen, vérbeli kis Árnyvadász vagyok én is <3
Törlésjaaj hát akkor megértem hogy miért tetszik neked a blog :) nagy részt csontvároson alapul
Törlés